Teater

1951 Programmer


Domján Editnek állít emléket Pivarnyik Anikó színműve.

1958, nyara – Éktelen drága gyémántot hoznak a Minneapolis City Bankba. Egy notórius fegyenc megszökteti magát, hogy lecsapjon a kőre, közben beszáll mellé a kretén haverja, a szélhámos csaja, meg egy... karbantartó. Elcserélt személyazonosságok, titkolt tervek, szerelmi háromszögek, és egy város, ahol lassan a díszpolgár is gengszter. Ludwig herceg gyémántja pedig csak arra vár, hogy valaki, végre, lopja már el.

Adott egy világ, amelybe beletartoztunk, minden rezdülésünkkel, idegszálunkkal kötődtünk hozzá, biztos igazodási pont volt, és egyszer csak eltűnik a föld a talpunk alól. Hogyan lehet tovább élni?

A fülledt-züllött New Yorkban a szerencséjét és önmagát kereső naivan bájos, dörzsölt és varázslatos lány, aki maga a féktelen szabadság, aki nem tartozik senkihez, egy nap talán megtalálja azt, akihez tartozhat. Addig pedig issza a koktélokat és tördeli a férfiszíveket..

(Kreón) Antigoné Udsolgt
13 Event

Théba népe új királyt kapott. Rögtön kettőt. Uralkodhattak volna békében, felváltva. Természetesen nem tették. Háborúztak inkább. Békét is köthettek volna, de inkább meghaltak.

Az Augusztus Oklahomában Pulitzer- és Tony-díjas írója, Tracy Letts, úgy alkotott morálisan hulladék figurákból brutális, szexi és humoros történetet, hogy a szemeteszsákba csomagolt hullák, a reménytelen kísérletek az új életre és egy nyúlfarm létrehozásának ötlete egyformán reálisnak és röhejesnek tűnnek ezen a porlepte roncstelepen.

Szeretettel meghívjuk az Art's Harmony Studio következő eseménysorozatára!
Induló kezdő tangó oktatás, lehet jönni párban, de egyedül is!

Az egyetlen budapesti milonga rendszeresen élőzenével az Art's Harmony Studioban!
Zenél a Tango Harmony Budapest argentin tangó zenekar, vagy vendég muzsikusok, akiket a legjobb hazai, vagy külföldi vendég dj-k váltanak fel.

Bethlenfalvy Ádám: I SCREEN Udsolgt
13 Event

Vitaszínház az online életünkről

Korosztály: 6-7-8-9 évfolyam

Az előadás célközönsége a 13-17 év közti korosztály, iskolai osztályoknak, csoportoknak ajánljuk!
Az előadás időtartama kétszer 45 perc plusz egy szünet.

Szerdai piknik

(majdnem) minden héten szerdán délután 5 és 7 között

Christian Lollike: Dogville című színpadi műve nyomán színpadra alkalmazta: Balassa Eszter

A Lányok, fiúk egyetlen ária, bravúros hangnemváltásokkal, egy stand-up tragedy: hiszik-e vagy sem, időnként nagyokat fognak nevetni és a sírás sincs kizárva. Ezért járunk színházba, nem?

James Tyrone sikeres hakniszínész. Év közben turnézik, nyáron visszavonul vidéki lakásába. Ide léphetünk be mi is egyetlen napra.

A Gergely Theáter ebben a produkcióban a boldog békeidők hangulatát idézi fel, dalban, táncban, kuplékkal, korabeli jelenetekkel, magánszámokkal a 30-as évek bájával és humorával.

Szeretnél gazdag lenni? Otthagyni a dögunalmas állásod? Elköltözni mondjuk Barcelonába? Ahol végre egész álló nap napozhatsz a tengerparton, miközben egy jéghideg cuba libret szürcsölgetsz? Nos, Császár András pontosan ezt tervezi tenni azok után, hogy véletlenül talál kétmillió eurót a hármas metrón.

Medea és Iászon, két fiukkal Korinthosz falai előtt várnak. A fal előtt, ami mögött talán egy nap számukra is lehet otthon. Ha nincs, akkor tovább kell menni, és folytatódik az a több éves menekülés, amely valahogy sehogy sem akar véget érni.

Willy Russell: Shirley Valentine Udsolgt
13 Event

Miközben megismerjük a felettébb jó humorú hölgy, Mrs. Bradshaw életét, szóba kerül Sigmund Freud, a Bonbon Ember, valamint a szülési csíkok, mi több, előkerül egy évek óta rejtegetett selyemköntös is. Ha Mrs. Bradshaw úgy dönt, hogy elutazik, vajon képes lesz majd új élményeket gyűjtve találkozni Kolumbusz Kristóffal, hogy elhajózzanak Klitorisz szigetére?

Az életünk apró sztorik sora. Történetekkel emlékezünk, történeteken keresztül tanulunk, meghatnak vagy éppen mmegnevettetnek bennünket. Minden közösségnek megvannak a maga történetmondói, verbálhéroszai, akik tartalommal, élettel képesek megtölteni a legelcsigázottabb estéket is.

Interaktív, élőzenés játék mondókákkal, gyerekdalokkal tarkítva a legkisebbeknek.

Korosztály: 3+
Az előadás hossza: 50 perc
A kockásfülű nyúl - A kezdetek

színházi nevelési előadás

Az előadás megtekintését 8, 9, 10, 11 és 12. évfolyamos osztályoknak ajánljuk.

A székelylegény és az ördög - zenés mesejáték - Szép Ernő Színház

A székelylegény házasodna, de nincsen hozzá pénze. Elszegődik hát az ördöghöz szolgálatba.


Kippkopp gyerekei Udsolgt
13 Event

Marék Veronika: Kippkopp gyerekei
3–6 éveseknek

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.