Programm


Best of Geszti

Best of Geszti

Rapülők, Jazz+Az, Gringo Sztár, Létvágy… Geszti Péter, a sokoldalú előadóművész és csapata sok generációnak tud újat, na meg régit mutatni. Van, hogy Geszti rímbe rángat, olykor igényes jazzel, máskor stadionrepesztő produkciókkal lepi meg közönségét. 2018-ban sem lesz másképp, ráadásul a régi és új rajongók most mindenből a legjobbat kapják.  mehr

A Best of Geszti koncert minden, ami Gesztiben jó, egy új, ütős, szórakoztató produkcióba sűrítve. A Rapülők, a Jazz+Az, a Gringó Sztár és a Létvágy legnépszerűbb dalai, vizuális kényeztetéssel, jó kedvvel, bőséggel.

Geszti időtlen, mint a jókedv – amire mindenkinek szüksége van. A 2016-ban megjelent Létvágy album bejárta az országot és a határon túli közösségeket, a Rapülőkkel pedig 2017-ben kétszer is megtöltötte a Budapest Arénát, majd vidéki turnéra indult a csapattal, most pedig a Városmajor színpadára is megérkeznek a Jazz+Az muzsikusaival.

Egyszerre retro és egyszerre mai. A kilencvenes évek nagy slágerei mindenkit magukkal ragadnak, de Geszti lendületes színpadi jelenléte és humora feledteti az idők múlását. Ahogy kedvenc mondása szól: „Az idő az egyetlen dolog, ami magától telik, a többi rajtunk múlik.” Rajta pedig nem múlik, hogy nagy buli kerekedjen a koncertjein!

Angebote


Tizenkét embernek kell döntenie egy ember sorsáról: bűnös vagy nem bűnös. De hogyan…

A testőr sziporkázó komédia, a legsikeresebb magyar drámaírótól. A Pestiben parádés szereposztásban látható:…

Henry Farrell regénye és színdarabja alapján Az előadás 18 éven aluli nézőink számára…

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!