Program


Halálos tavasz

Halálos tavasz

Zilahy Lajos saját, 1922-ben megjelent (és rögtön betiltott) regényéből írta forgatókönyvet, amely a két nő között őrlődő férfi őszintén ábrázolt történetével milliók szívébe férkőzött be. Karádynak ez volt az első filmje, s egy csapásra ünnepelt sztár lett. A cenzúra a filmet is betiltotta kemény társadalomkritikája miatt.  több...

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2019. július 4. csütörtök, 21:00

Halálos tavasz
magyar filmdráma, 94 perc, 1939

Dr. Egry Iván öngyilkosságot követ el szállodai szobájában. Az ő története pereg végig, attól a pillanattól kezdve, hogy a lépcsőházban először látja meg a lányt, akiről később kiderül: Ralben Edit a neve. Iván meghívatja magát hozzájuk. Edit ekkor Ahrenberg gróf menyasszonya. Csakhamar Iván kéri meg a lány kezét, s esküvőjükig egy bérelt kis budai lakásban találkoznak. Edit azonban továbbra is tartja a kapcsolatot volt vőlegényével, s emiatt Iván szakítani próbál. Nagy Józsa jelenthetne kárpótlást a férfi számára, de mivel a nagy szerelem Edithez köti, revolverrel végez magával.

Zilahy Lajos saját, 1922-ben megjelent  (és rögtön betiltott) regényéből írta forgatókönyvet, amely a két nő között őrlődő férfi őszintén ábrázolt történetével milliók szívébe férkőzött be. Karádynak ez volt az első filmje, s egy csapásra ünnepelt sztár lett. A cenzúra a filmet is betiltotta kemény társadalomkritikája miatt. A film bemutatója 1939. szeptember 21-én volt.


Kapunyitás: 18:00

Ajánlatunk


A Vivace Táncforgatag 6 budaörsi sportegyesület és 300 táncos részvételével kerül megrendezésre 2024 június 1-én, 18 órai kezdettel a RaM-Art Színházban.

Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a megfelelési kényszer és önmagunk vállalása, az önzés és a szerelem.

További ajánlataink


Ahogy egy kritikusa írta: „Akinek nehéz a szíve, vagy csak melegségre vágyik, nézze meg ezt a darabot. Aki a nagy…

Evita egy fogalom. Evita a nő - kultikus imádat és totális elutasítás között. Evita a megértett és eltaszított. Evita az…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!