Tytuł


Kelet-nyugati pályaudvar (Cseh Tamás-est)
8

Kelet-nyugati pályaudvar (Cseh Tamás-est)

Bereményi Géza: Kelet-nyugati pálaudvar
„Lábjegyzet egy jövőbeli történelemkönyvből”

Előadják: Orosz Ákos, Tóth András, Zoltán Áron

Rodzaje biletów


4 900 Ft
Házi Színpad

Wybierz termin




Zenészek: Kovács Márk (szaxofon), Laczi Sándor (cselló)

Dramaturg: Zoltán Áron, Tóth András

Zene: Cseh Tamás, Másik János, Zoltán Áron és az előadók

Vizi és Ecsédi találkozott. És itt kezdődött minden. Az ő történetüket írta meg Bereményi Géza és adta elő Cseh Tamás két részletben, két Magyarországon: 1979-ben (Frontátvonulás) valamint 1992-ben (Nyugati pályaudvar). A történetet egybe olvasztotta, és most új köntösbe bújtatva adja elő három fiatal színész: Orosz Ákos, Tóth András és Zoltán Áron. A koncertszínházi előadás teljes mértékben az alkotók műhelymunkája, a szerző dramaturgiai segítsége mellett.

Hogyan boldogul Vizi és Ecsédi ’79-ben, és ’89-ben Magyarországon, milyen akadályokkal kell megküzdeniük, milyen választ kapnak, vagy adnak arra a kérdésre, ami a legfontosabb: Ki vagyok? Hol vagyok? És amit még ők sem mertek megkérdezni: „Mivégre vagyok?”.

Az előadás Bereményi Géza és Cseh Tamás Frontátvonulás, Nyugati pályaudvar valamint Bereményi – Cseh –Másik János Levél a nővéremnek 2. albumairól tartalmaz dalokat valamint egyes részekhet Zoltán Áron írt plusz zenéket a műhelymunka során.

Proponujemy również


A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli…

Nagy siker Európában: Norvégiától Olaszországig, Portugáliától Bulgáriáig, a nagy szimfonikus zenekar, a Lords of the Sound végre Magyarországra érkezik a…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.