A Giselle a 19. századi romantikus balett stílusteremtő remekműve, népszerűsége a mai napig töretlen, címszerepe minden balerina álma.
A hírneves Muzsikás együttes karácsonyi koncertje 2024. december 20-án, pénteken 19:00 órakor
kezdődik az FMH adventi ünnepi eseményeként.
Prof. Dr. Bagdy Emőke
Sorsfordító életesemények – Trauma, fejlődés, megerősödés
Kalandos táncszínjáték Fekete István A koppányi aga testamentuma című regényének ihletésére
A magyarázat nélkül, vagy valamilyen fájdalmas élménnyel záruló meghatározó kapcsolatok kiemelt jelentőséggel bírnak, befolyásoló erejűek lehetnek abban, ahogyan az ember magáról gondolkodik.
PÁL FERI atya mentálhigiénés szakember előadása a Házasság hete rendezvénysorozat keretében.
Dr. Zacher Gábor előadása
Marék Veronika – Erdélyi Erika
Télapó és ezüstmackó
Az egyik legismertebb magyar gyerekszerző, Berg Judit gondozásában és Agócs Írisz rajzaival megjelent Maszat mesesorozat színházi adaptációja, amely 2009 óta az egyik legkedveltebb mese a kisgyermekek körében.
A Győri Balett táncművészeinek különleges előadásában, Velekei László érzékeny koreográfiájával mutatják be Szenes Hanna életútját a Rumbach-zsinagógában december 17-én, kedden este 8 órakor. Az ősbemutató rendkívüli, s egyben megrendítő művészi élményt kínál.
Ülőhelyek elfoglalása érkezés szerint.
Találkozz a Mikulással az Egressy Gábor Szabadidőközpontban 2024. december 6-án!
A gazdag látványvilággal készülő műsorban a Nemzeti Színház ifjú művésze, Herczegh Péter kelti életre a költő alakját. A költőét, aki Zsuráfszky Zoltán szavaival „mindig egy üstökös, egy géniusz marad, aki a forradalmiságával, a lelkével, a verseivel utat mutat.”
7 hótól 4 éves korig ajánlott, hétfőnként 16.00-17.00-ig
„Szeretettel várjuk a legkisebbeket az Eötvös10 Kuckójába!
A Kultúrbrigád zenés gyerekelőadása az egész családnak Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar rengeteg ismert és vadonatúj zenéjével.
Hoffmann meséje a klasszikus Csajkovszkij zenével gyönyörű előadásban, melyben megismerhetjük Diótörő herceg csodálatos utazását bájos kis útitársával, Marikával Csokoládéországba.
Animációs, élő zenés, bábos játék.
Korosztály: 3-8 év
Cseh Tamás kultusza az utóbbi években kissé háttérbe szorította alkotótársa, Bereményi Géza szerepét. Páratlan élményt ígérő, rendhagyó estünk azt kívánja bebizonyítani az elsőrangú író előadásában, hogy a zseniális dalszövegek költészetként, önálló szépirodalmi művekként is megállják a helyüket.
Az ismert mesét, pálcás és kesztyűbábokkal, és élő színészi játék segítségével vitte színpadra, a Batyu Színház és a Völgyhajó Bábszínház.
Szeretettel meghívunk egy különleges estére, ahol Grecsó Krisztián író legújabb könyve, az Apám üzent c. regénye elevenedik meg. Egy bensőséges irodalmi előadásra készülünk, amelyben Krisztián mesél nekünk a könyvről, a benne rejlő személyes történetekről és saját szegedi kötődéseiről.
23. alkalommal rendezi meg a Litera irodalmi portál hagyományos előszilveszterét a Trafóban.
Marék Veronika – Erdélyi Erika:
Boribon cicája
Ezen az igazán különleges alkalmon egy rendhagyó tárlatvezetés keretein belül, rövid templomtúrát követően közös forraltborozásra invitáljuk a résztvevőket a Debreceni Református Nagytemplom panorámajárdájára
Hogyan tudok az érzelmi viharokban is talpon maradni? Számos "vihart" meg kell ahhoz élnünk, hogy legyen erőnk kimondani: "Elmúlik." Mégis hogyan, milyen konkrét lépések keresztül juthatunk el idáig?
A DŌJŌ egy terem vagy hely az elmélyült, tapasztalati tanulás vagy a meditáció számára. Ez eredetileg a harcművészetek gyakorlására szolgál.
Ismert és beszédes példa, hogy Bono, a U2 frontembere egyetlen technológiai befektetésén, a Facebook 2,3%-án több hozamot realizált, mint amennyit valaha zenészként keresett.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!