Egyéb

258 program


BAGDY EMŐKE ELŐADÁSA: EGÉSZSÉG, BOLDOGSÁG, LELKIERŐ, MEGKÜZDÉS Jegyvásárlás
13 Esemény

Dr. Bagdy Emőke életének minden pillanatát a körülötte lévő világ jobbá tételének szentelte. Egy személyben író, egyetemi tanár, pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus.

Borból lett művészet: Dragomán György és a Villányi Cabernet Sauvignon Jegyvásárlás
13 Esemény

A Borból lett művészet egy különleges felolvasóest-sorozat. Hét alkalom, hét szerző, hét mű, hét bor. Mert minden palack egy külön történet. A mai est vendége Dragomán György író, valamint Debreczeni Mónika, a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet birtokigazgatója.

Művészasztal Cserna-Szabó Andrással Jegyvásárlás
13 Esemény

„olykor előveszem a hegedűmet, és muzsikálok rajta valamit, énekelek hozzá néhány strófát a Sándorról meg a legjobb cimborájáról, a Veszelka Imréről, akik sebesen lovagolnak a végestelen pusztán, és igazságot tesznek a tanyavilágban”

Hogyan jussunk túl a múlton? - Felismerés, elengedés, megújulás, Dr. Buda László előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

A népszerű pszichiáter, Dr. Buda László vadonatúj előadását eddig minden városban vastapssal köszönte meg a közönség.

Ars Sacra Fesztivál: Páros mágia – Szabó T. Anna, Dragomán György Jegyvásárlás
13 Esemény

Szabó T. Anna költő, Dragomán György író és Dés András ütőhangszeres jazz zenész közös zenés irodalmi estje.

Horváth Nóra, Ivanov Gábor: Beat, J. Jalonen , J. G. Verwerft: BEAT ‘‘I just wish to feel you’ Jegyvásárlás
13 Esemény

Jenna Jalonen (FI) és Horváth Nóra (HU) táncosok és alkotók munkájuk során amellett, hogy a mozgás új formáit kutatják, és inspirálódnak az urban és a szociális táncformákból, szeretnék a kortárstánc művészetét megosztani minden mozgást szerető emberrel.

Hajós városnézés svédasztalos ebéddel a Dunán/ Lunch&Cruise on the Danube Jegyvásárlás
13 Esemény

Programunk azok számára készült, akik napközben szeretnének a város szépségeiben gyönyörködni. A 1,5 órás hajókázás keretében egy választékos svédasztalos ebéddel várjuk.

Nők gyermek nélkül - Történetek vágyakozásról, veszteségről és választásról Jegyvásárlás
13 Esemény

A HVG Extra Nő Szalon vendégei a Nők gyermek nélkül című interjúkötet kapcsán beszélgetnek a női szerepekről, az elfogadásról és az önazonos utak megtalálásáról.

Kepes András- Szikrázó mondatok Jegyvásárlás
13 Esemény

Kepes András azokról az emlékezetes mondatokról mesél, amelyek fontosak voltak számára életének egy-egy szakaszában, és amelyekre mások is ráismerhetnek, másoknak is tanulságosak lehetnek.

Filmvetítés - Világjáró Sorozat - Japán, a felkelő nap országa Jegyvásárlás
13 Esemény

Japán földünk egyik legkülönlegesebb országa, melynek sok évszázados elszigeteltsége egy sajátos kultúrát hozott létre

Az Indiai Klasszikus Zene Mesterei XXVI. Purvi Parikh, Bharat Bhushan Goswami, Bhupinder Singh Chagg Jegyvásárlás
13 Esemény

Az indiai zene varázslatosan szól, de még az indiai klasszikus zenén belül is vannak különlegesen egzotikus hangzású, sőt varázserővel bíró rágák, illetve olyanok is, amiknek a hagyomány szerint mágikus tulajdonsága is van.

Gábor Görgy: Mit adott a zsidóság a kereszténységnek? Jegyvásárlás
13 Esemény

Mit adott a zsidóság a kereszténységnek? Mit adott a zsidóság Európának? Beer Miklós, volt váci püspök és Gábor György estje

KL Színház : Alaine – Ideje a meghalásnak Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy huszonéves színésznő és egy nyolcvanéves báb. Ketten, mégis egyedül – egyedül, mégis ketten. Ötvenpercnyi megrázóan egyszerű közlés az elkerülhetetlenről. Mert mindennek rendelt ideje van. A meghalásnak is.

ZÖLDÖVEZET - ÖKOBABA Jegyvásárlás
13 Esemény

A zöldövezet segít megtalálni az utat egy tudatosabb, környezetbarát élethez.

Háy János Kik vagytok ti? Jegyvásárlás
13 Esemény

Háy János beszélgetőpartnere Veiszer Alinda

Ybl Miklós építészetének nyomában - Épületséta a Budapesti Olasz Kultúrintézet épületében Jegyvásárlás
13 Esemény

Az épület 1943 óta a Budapesti Olasz Kultúrintézet székhelye, az egyetlen történelmi épület Olaszország külföldi kultúrintézetei között, ezért különös gonddal ápolja. Sétavezető, előadó: Ordasi Zsuzsanna PhD, egyetemi docens

Lajta Béla építészetének nyomában - Épületséta a Széchenyi István Kereskedelmi Szakgimnáziumban Jegyvásárlás
13 Esemény

Az épületet Lajta Béla (1873-1920) tervezte, aki a budapesti Műegyetem szerzett diplomát, majd Rómában, Londonban, Berlinben szerzett ismereteket és tapasztalatokat. Sétavezető, előadó: Ordasi Zsuzsanna PhD, egyetemi docens

Álomutazó Bárány
13 Esemény




Plüss Bárány Méret: 24 cm

Támogatójegy a Budapesti Fesziválzenekar részére Jegyvásárlás
13 Esemény

A Budapesti Fesztiválzenekar Magyarország egyik legsikeresebb kulturális kezdeményezése. Sokan valódi intézményként tekintenek rá, amely állandó és meghatározó szereplője a zenei világnak. Holott, egyedülálló módon, a zenekar működését saját alapítványa biztosítja, így sorsa is azoknak a kezében van, akik támogatásukkal hozzájárulnak működéséhez.

Álomutazó Bárány Jumbo Jegyvásárlás
13 Esemény




Bárány. Ki is ő valójában?

Álomutazó Zenélő Bárány Jegyvásárlás
13 Esemény




Bárány. Ki is ő valójában?

Ebéd a sétahajón Jegyvásárlás
13 Esemény

Programunk azok számára készült, akik napközben szeretnének a város szépségeiben gyönyörködni. A 1,5 órás hajózás keretében egy választékos svédasztalos ebéddel várjuk.

Álomutazó Bárány plüss sapka Jegyvásárlás
13 Esemény




Bárány. Ki is ő valójában?

Álomutazó bárányos hajráf Jegyvásárlás
13 Esemény




Bárány. Ki is ő valójában?

London, Párizs, New York - Boeing szimulátor 60 perc Jegyvásárlás
13 Esemény

A világ szinte bármely nagyvárosát megnézhetik abból a szögből, ami csak egy szűk kiválasztott csoportnak adatik meg.

Vacsora a sétahajón élő zenével Jegyvásárlás
13 Esemény

Vacsora a sétahajón élő zenével 19:00-21:00

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!