Koncert, zene

960 program


Magyar Kultúra Napja - Sebestyén Márta, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos - Tizenöt zsoltár
13 Esemény

A Kaláka alapító tagjai, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos néhány éve Sebestyén Mártával elkészítették a Tizenöt zsoltár című lemezt, melyből később film is készült. A Zsoltárok könyve az Ószövetség 150 részből álló imádság- és énekgyűjteménye. Az évezredeket túlélő énekeket dolgozta fel a testvérpáros, akik korábban kiadták Pál apostol és A hegyi beszéd című, hasonló lemezeiket.

A bécsi klasszika gyöngyszemei
13 Esemény

"Mi a messzi távolból a bécsi klasszika korára visszatekintve könnyű összegzéssel összeboronáljuk a nagy mester Haydn és Mozart, Beethoven, Schubert életműveit, mintha egyik a másik munkáját folytatva egymásból pattantak volna ki."

Ringató zeneóvoda – Mezzo Jegyvásárlás
13 Esemény

A Ringató zeneóvoda foglalkozásai közül a Mezzo elnevezésű a 4-5 éves, középső csoportos óvodásoknak szól.

Ringató zeneóvoda – Grande Jegyvásárlás
13 Esemény

A Ringató zeneóvoda Grande elnevezésű, az 5-6 éves nagycsoportos óvodásoknak szóló foglalkozásain a csoportos zenei gyakorlatok mellett az egyéni szereplések is előtérbe kerülnek. A képességfejlesztés alapja a mondóka és az énekes játék, ám a résztvevők egyre több komponált gyermekdallal ismerkednek meg.

Péter Szabó Szilvia akusztik
13 Esemény

A magyar kultúra napja alkalmából, műsorunk főszereplőjeként Péter Szabó Szilvia, akusztikus műsorával érkezik hozzánk.

Társaságkedvelők Jegyvásárlás
13 Esemény

Nagy múltú, patinás táncklub dallamos talpalávaló zenékkel, kiváló muzsikusokkal és kellemes társasággal.

Legendás '80-as évek! - szórakoztató rocktörténet Jegyvásárlás
13 Esemény

Történelem és bulvár, örök és felejthető sztárok, rengeteg archív anyag – és persze sok-sok zene a K11 sorozatában Budapesten, a Király utca 11-ben.

MITSOURA KONCERT
13 Esemény

Ősi tradíciók és a jelenkor hangjai, autentikus népzenei elemek és a XXI. század cinematic-electro-ambient hangkollázsai jellemzik az előadást.

Honvéd Férfikar - A Nagy Háború Jegyvásárlás
13 Esemény

Közreműködik Kiss Emma és Oberfrank Pál színművész, valamint a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vezényel: Strausz Kálmán

j(A)zz! / Loibner-Lukács-Dés (AT/HU) Jegyvásárlás
13 Esemény

A három kiváló zenész első alkalommal játszik együtt így trióban, de nagy eséllyel egy hosszú barátság veszi kezdetét január 22-én, az Opus Jazz Clubban.

Ringató Jegyvásárlás
13 Esemény

Ringató-Kisgyerekkori zenei nevelés A foglalkozásokon az óvodát megelőző korosztály zenei nevelésére kapnak mintát a szülök, a kodályi elvek alapján.

Ringató Jegyvásárlás
13 Esemény

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – Kisgyermekkori zenei nevelés 3 éves korig.

Kőműves Kelemen - Pannon Várszínház Jegyvásárlás
13 Esemény

A Kőműves Kelemen téma vándormotívum a közép-kelet európai és balkáni népek folklórjában, így a magyar népköltészetben is. Nem véletlenül. Egy fiatal csapat kap lehetőséget, vállal megbízatást, hogy felépítse a várat, azaz önmagát, hogy egy sikeres nemzedék oltalmazhassa a tágabb értelemben vett közösséget.

Tesz-vesz óvoda
13 Esemény

A programban a Tesz-vesz muzsika koncepciója él tovább.

Duna Szimfonikus Zenekar & Fourtissimo Jazz Orchestra - SZIM-FoUr-ZIÓ Jegyvásárlás
13 Esemény

A hazai zenei paletta meghatározó együtteseinek közös koncertje valódi csemege a klasszikus és a jazz muzsika kedvelőinek, mert a JAZZ az új KLASSZIKUS!

Philippe Jordan és a Bécsi Szimfonikus Zenekar ( Beethoven plusz )
13 Esemény

Beethoven: 6. (F-dúr) szimfónia, op. 67 („Pastorale”) Beethoven: 5. (c-moll) szimfónia, op. 67 („Sors”)

Lamm Dávid: Invisible Jegyvásárlás
13 Esemény

Mindent a fülnek! A Delalamm, azaz a gitáros Lamm Dávid groove-os alapokra épülő, jazz-, hiphop- és világzenei elemekkel kiteljesedő zenéjét megszólaltató produkció új fejezethez érkezett.

Dúdolj! Ringass! Táncolj! Népzenei koncert babáknak Jegyvásárlás
13 Esemény

Dúdolj! Ringass! Táncolj! – családi foglalkozás Foglalkozásainkon találkozik a zene, a játék, a tánc és a mese – minden olyan tevékenység, amiben kreatív alkotóként, szabadon lehetünk jelen.

Operatúra - Operabeavató iskolai csoportok számára
13 Esemény

A beszélgetéssel is egybekötött előadáson számos operarészlet és izgalmas felvétel hangzik el, és Banai Sára tolmácsolásában, rendhagyó formában népszerű és kevésbé ismert operaáriák csendülnek fel.

Aprók Tánca a Kolompos Együttessel Jegyvásárlás
13 Esemény

Idén is folytatjuk évek óta sikeresen működő koncertsorozatunkat kicsiknek és nagyobbaknak. Bevezetés a magyar népzenébe és népi hagyományokba, sok játékkal, mondókával és énekkel.

A ZENE A MINDENÜNK - Tordai Éva és muzsikus társai - gálaműsora Jegyvásárlás
13 Esemény

részletek Rossini, Verdi, Puccini, Donizetti, Wagner, Offenbach operáiból

Újévi Operett Gála 2020 - Ünnepi koncert az operett csillagaival
13 Esemény

MAGYARORSZÁG LEGLÁTVÁNYOSABB OPERETT SHOWJA - EGY IGAZI KÜLÖNLEGESSÉGGEL ÉRKEZIK AZ ÚJÉVI OPERETT GÁLA

Vonós géniuszok a barokkban 2. Jegyvásárlás
13 Esemény

Vonós géniuszok a barokkban – Az olasz vonós virtuózok

Budapest Bár Koncert
13 Esemény

Mosolygós arcok, nagyszerű dalok, érzelmek, lazulás, boldogság - muzsika! A Budapest Bár koncertek mindenképpen az élet emlékezetes, “apró” örömei közé tartoznak – olyan események, amikre érdemes izgalommal várakozni, amikért érdemes élni.

NÉPTÁNCOSOK BATYUS BÁLJA: Közreműködik Gajdos Zenekar, Lajtha László Néptáncegyüttes. Jegyvásárlás
13 Esemény

Közreműködik: Gajdos Zenekar, Lajtha László Néptáncegyüttes Támogató: Csoóri Sándor Alap

Micheller Myrtill – The Great American Swingbook
13 Esemény

Hosszú évek után Micheller Myrtill újra a klasszikus jazz, a swingkorszak számára legkedvesebb dalaiból válogat egy csokorra valót, amelyben egy jazzkvartett kíséri majd, meglepetésvendégek közreműködésével.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!