
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
A DIÓTÖRŐ
Mesebalett két felvonásban
Boris Eifman / ifj. Johann Strauss
A PYGMALION-HATÁS
Kortárs balett - Premier
Az előadás megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.
Családi mesebalett egy felvonásban
Az ArtMenők és a HODWORKS közös előadása azt az egyszerű, ám rendszerszinten mégsem evidens állítást erősíti, miszerint itt az ideje, hogy a kortárstánc világa inkluzívabb legyen és helyet biztosítson a rég meghaladott normatív elképzelésektől eltérő szereplők számára is.
Seregi László / Aram Iljics Hacsaturjan
SPARTACUS
Balett három felvonásban
A Néptánctagozat növendéki az előadás folyamán két különböző tematikájú részben mutathatják meg magukat, az öt év alatt tanultakat, a megszerzett tudásukat, táncosságukat, technikai felkészültségüket, előadói kvalitásukat.
MŰVÉSZETEK HÁZA GÖDÖLLŐ
Színházterem
Esemény kezdése: 2023. június 10. (szombat) 14.00 és 19.00.
55 perc, szünet nélkül
A hős Király Kis Miklós fülig szerelmes lesz a világ legszebb lányába, Tündér Terciába, és bármilyen hihetetlennek is hangzik, a címszereplő Amarilla folyamatosan segíti a daliát, miközben az ő szíve is érte dobog. A sokat olvasott mesekönyvből ezúttal a táncszínpadra repül a klasszikussá nemesedett történet a Budapest Táncszínház művészeinek közreműködésével.
A Fiúk különös tükröt tart elénk, amelyben látjuk a „Macsót”, a „Nárciszt” és a „Herkulest” is, így közelről tanulmányozhatjuk a férfilét alaptípusait. Frenák váltakozva jeleníti meg a sovén gyűlöletet, az ostoba követelőzést, a figurák közt fennálló, törékeny erőegyensúlyt a színpadon.
Színpadon az ExperiDance! Egy megindító nyári balatoni történet melyet mindenki megélt, aki volt egyszer fiatal és szerelmes! A felcsendülő 20 Omega slágerbe zárt remek történetnek Pozsgai Zsolt rendezésében 22 nagyszerű táncművész és 5 kiváló musicalszínész ad testet! Legyen hát Ön is az egyedi élmény részese!
A Carmina Burana megkerülhetetlen téma, nagy feladat, egy koreográfusi pályán mégis csodás kihívás, amely előbb-utóbb magához vonzza az alkotót.
Az idei tanév végén megrendezésre kerülő Dance Universe Gála már a 13. alkalom a Dance Universe Tánc Sportegyesület történetében, amivel szeretné elkápráztatni a nagyérdemű közönséget.
A Színházi Olimpia programjaként érkezik Spanyolországból egy fergeteges előadással a Barcelona Flamenco Ballet, LUXURIA című előadásával.
A RAMAZURI látványos, élőzenével kísért és akrobatikai elemekkel tarkított tánc-cirkuszi kavalkád, melyben derűs és szellemes koreográfiák követik egymást. Újszerűségével, derűjével és magával ragadó lendületével egy bő év alatt a Társulat egyik legnépszerűbb produkciója lett, melyet már több mint 10 ezer ember látott különböző országokban és városokban.
A Duda Éva Társulat ezzel az esttel elrugaszkodik a táncszínházi világ új dimenziójába. Olyan szavakon túli, tágabb univerzumba invitálnak, ahol a kezdés pillanatában eltűnik az idő és élvezhetjük a pezsgő kalandot. Egyedi, megismételhetetlen percek, az élet ünneplése, mert mulatságnak mindig lennie kell!
Alkotó táncművészek:
Eleonora Accalai, Bacsó Gabriella, Bundschuh Vera, Dévai Lúcia, Dragos Dániel, Dudás Gergely, Füzesi Csongor, Ivanov Gábor, Javier Mario Salcedo Hernández, Szilvási Anna
Zeneszerzők és előadók: Farkas Izsák, Szarvas Dávid
Díszlet: Duda Éva
Jelmez: Kiss Julcsi
Fénytervező: Pető József
Trénervezetők: Csuzi Márton, Zoletnik Zsófia
Trénerek: Lakatos Leonetta, Ott Olivér, Lennart Paar, Újvári Milán
Koreográfus asszisztens: Csák Beatrix, Vitárius Orsolya
Produkciós vezető: Huszár Ágnes
Rendező-koreográfus: Duda Éva
Az előadás bemutatója a Nemzeti Táncszínházban, közös programként valósult meg.
Támogatók: EMMI, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Táncszínház, Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata, Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület, Inspirál Cirkuszközpont, Movein Stúdió
Külön köszönet: Faller Zoltán – airtrack.hu, Gortva Krisztián, Ott Olivér – Pattanj Sportegyesület, Vági Bence – Recirquel
Az előadás, mely a BEMUT címet kapta a MUTDANCE társulat legikonikusabb koreográfiáit vonultatja fel. A műsor ötvözi a társulat korábbi és legújabb munkáit, melyben a közös nevező a rájuk jellemző egyedi mozgásvilág és koreográfia.
Az Ünnep című előadás újra és újra egy régi mesét idéz egy mágikus asszonyról, aki világon először megfont egy kosarat. „Amikor ezt az első kosarat fontam, kezemet szent erők vezették, ez a szent erő éljen az idők végezetéig minden kosárban!” Ez a kosár, mint megannyi más első, a tettről szól, ami minden esetben valami újat hoz, valami láthatatlant tesz láthatóvá, valami mulandót tesz érzékelhetővé.
A Frida Kahlo mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó látványos előadás egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt a zene, a mozgókép és a táncművészet gazdag kifejezőképességére építve. Akárcsak egy különös tárlatvezetésen, a táncképek során megmutatkoznak a női sors szépségei és kihívásai, szenvedélyes szerelmi történetek, egy impresszív kultúra képei, karneváli hangulat és Frida életének egy-egy meghatározó pillanata. Nem Kahlo élettörténetét, hanem életútja és művészete által inspirálva egy önálló látványszínházi víziót mutatunk be egy drámai, ám mégis színes és élettel teli világról.
Ladjánszki Márta együttműködésben az előadótársakkal: UMARMUNG
A ‘Táncest Sorozat Meztelen Nézőkkel’ keretében
FIGYELEM! Az előadásra a jegyváltással elfogadja, hogy az előadótérbe lépve az előadók és a nézők is meztelenek. Mindenki így vesz részt az eseményen.
A RAMAZURI látványos, élőzenével kísért és akrobatikai elemekkel tarkított tánc-cirkuszi kavalkád, melyben derűs és szellemes koreográfiák követik egymást. Újszerűségével, derűjével és magával ragadó lendületével egy bő év alatt a Társulat egyik legnépszerűbb produkciója lett, melyet már több mint 10 ezer ember látott különböző országokban és városokban.
A Ringató foglalkozásokon megismertetjük a kisgyermekes családokkal a zenei nevelés lehetőségeit. Célunk, hogy a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét. Várunk mindenkit, aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk, aki szívesen énekel, bővíti a dalkincsét, vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben.
A Győri Balett előadása a világirodalom egyik leghíresebb románca, az Anna Karenina táncszínházi adaptációja, amelyet Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas koreográfus állított színpadra. A Tolsztoj klasszikus művén alapuló koreográfia középpontjában Anna, a tragikus sorsú asszony áll, az ő szenvedélyes szerelmét, vívódásait és anticipált bukását ülteti át együttesünk a tánc nyelvére.
A Grand pas classique | Gentleman című előadásban Várnagy Kristóf és Hernicz Albert koreográfiái kerülnek bemutatásra.
Balettgála két felvonásban
A színpad két oldalán – egy művész ünnepe
A Kolozsvári Magyar Napok tizedik évfordulójára, a Magyar Állami Népi Együttes egy képzeletbeli piac hangulatát varázsolja a színpadra, természetesen nem drámában, hanem a néptánc és a népzene költői nyelvét használva.
Milonga del Angel - Táncol a DJ - DJ Csontos Katalin
Sorozatunk folytatódik! - TÁNCOL A DJ. - melyben végre megmutathatják táncos oldalukat a milongák fontos szereplői, a TANGO DJ.-k!
Most Csontos Kata és táncpartnere Berkes Bálint a reflektorfényben!
Bál, bál, maszkabál!
Minden jelmez készen áll,
Szól a nóta, messze száll:
Áll a bál, áll a bál,
áll a fényes maszkabál!
Petőfi elbeszélő költeménye, mely stílusparódia is egyben, oly bőséges forrása a humornak és komikumnak, hogy az elmúlt években elkezdett fiataloknak szánt előadássorozat méltó folytatása lehet. A népi figurák sokszínű karaktereit felvonultató alkotás nem csak a gyermekek, de a felnőttek felhőtlen közös szórakoztatását nyújtja majd.
Ismét felnőtt egy tehetséges, új generáció a néptánc iránt komoly elhivatottságot érző alkotók közül. Ezek a fiatal koreográfusok ott vannak a magyar színpadi néptáncművészet élvonalában, de hivatásos táncegyütteseknél eddig alig kaptak lehetőséget, hogy bemutathassák egyedi, csak rájuk jellemző, friss szemléletű műveiket, azt az újszerű látásmódot, amellyel ők a mi közös „régi” kultúránk felé fordulnak.
A koreográfusi elgondolás szerint a mű, Szophoklész: Antigoné című drámáján alapul. A történet a testvéri kötelékek bemutatásáról szól, mely szeretetben a halálig kísér, vagy az egymást ért ellentétek miatt a halálba taszít.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!