Színház

1950 program


A Lord of the Dance sikersorozata 2024-ben is folytatódik! Az ír rendező és sokszoros nemzetközi díjnyertes táncművész, Michael Flatley által koreografált előadás a jövő évi európai turné keretében Magyarországon is látható 2024. május 24-én a budapesti MVM Dome-ban!

Friedrich Dürrenmatt drámája groteszk humorral idézi meg azt a képtelen világot, amelyben a leszámolás és a személyes bosszú ilyen természetes kényszerűséggel következhet be. „Túl nagy a kísértés, és túl nagy a mi szegénységünk”, vallják álságosan a drámában, miközben szemünk előtt bontakozik ki egy másik, mélységesen humanista töltetű cselekményív is: két ember kudarcba fulladt sorstörténete.

Zerkovitz Béla, a pesti kuplé édesapja: benne ismert magára, általa ébredt öntudatra Budapest népe. Dalaiban lelt formát por, bűz, német és jiddis szó, cinikus törtetés és elomló szentimentalizmus, ezekben szólalt meg a belkerületek titkos romantikája, húrjain született újjá a kuplé, a pesti népdal. Zerkovitzot nem lehetett nem szeretni, így vagy úgy, de mindenkire hatott.

A clevelandi operaházba világhírű olasz tenor érkezik Otello szerepére. Az igazgató és titkára lélekben már az esti bankettre készülnek, ahol kiválóan lehet pezsgőzni és flörtölni, amikor beüt a krach. A nagy Tito Merelli helyére be kell ugrani, és a lámpalázas Max az egyetlen elérhető tenorista..

Március közepén kezdi próbálni Hajdu Szabolcs a Legközelebbi ember munkacímű ősbemutatót Berényi Nóra Blankával, Sodró Elizával, Porogi Ádámmal és Baki Dániellel. Azt a témát dolgozzák fel együtt, hogy minden emberhez kapcsolódik egy legközelebbi ember. Vannak közeli barátok, rokonok, testvérek, de szerencsés esetben az ember mellett áll egy legközelebbi ember, akivel megosztja az örömét, a problémáit, akit elsőként hív, ha baj van.

Heltai önleleplező, zseniális humorral mutat görbe tükröt a képmutatás és az emberi játszmák elé.

Az Életrevalók a két világból kitaszított férfi minden előzetes várakozást felülíró barátságának igaz története, melyből a 2011-ben készült francia filmadaptáció hatalmas nemzetközi siker után mára kultikussá vált. A szórakoztató és érzékeny történet azonban sok izgalmas meglepetéssel szolgál majd színházi feldolgozásában is.

Több, mint egy Népmese
Korhatár: 4 éven felülieknek
Időtartam: 50 perc
Bemutató: 2024. február 4.

A Liliom Produkció darabjában a színészek – anya és lánya – saját élettörténetüket fűzik össze az amerikai Sue Fabisch által írt szórakoztató, önéletrajzi ihletésű szöveggel, mindezt sok-sok humorral és kedvességgel fűszerezve.

Mesebeli táncmulatság várja a közönséget június 16-án a Szegedi Szabadtéri Játékokon! A Tiszavirág Néptáncegyüttes pergő lendületű estjén, A mi mesénk című gálaműsorban a deszki székhelyű, kiváló egyesület mind a tíz csoportja színpadra lép az újszegedi ligetben.

MICHAEL MCKEEVER: VÉGSZÓ című vígjátéka - a Rózsavölgyi Szalon jóvoltából - 2024. május 25-én szombaton 15 órától lesz megtekinthető a KMO Művelődési Központban. A magyarországi bemutató előadást 12 éven felüli nézőinknek ajánljuk! Az előadás hossza 110 perc, 1 szünettel.

Sokfélék és sokszínűek vagyunk. Testileg és Lelkileg egyaránt.
Mennyire tudod felismerni és elfogadni a benned lévő sokszínűséget?
Ezen az estén ezeket a kérdéseket boncolgatjuk a tangó lépésein keresztül.

Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszülő félelemről és bizonytalanságról, vagyis arról, ami a legjobban meghatározza a mindennapjainkat.

Valami arra ösztönöz, hogy egy állapotot kibontsak, életérzésem egyik összetevőjét: a közösség utáni abszurd és csillapíthatatlan vágyakozást, az ügyefogyott próbálkozásokat a távolság és elszigeteltség leküzdésére. Bármennyit tűnődöm is e tervemen, sosem tudom lezárt egésznek tekinteni. Leginkább valami sötét, áradó vízsodrás képzetét kelti bennem: arcok, mozdulatok, hangok, kiáltások, fény és árny, hangulatok, álmok, semmi sem szilárd és teljesen megfogható. Álom, vágy, esetleg csupán reménykedés vagy félelem, melyben épp az iszonyatost nem mondja ki senki.
Három nő várja, hogy a negyedik meghaljon.

Ingmar Bergman
(Csatlós János fordítása)

Kik ezek a férfiak és nők, akiket megformálnak? Lehet, hogy ők mindig ugyanazok a személyek, csak a körülmények változnak? Ha változnak, miért változnak? Furcsa titok lappang a háttérben. Önökkel együtt talán sikerül megfejtenünk…

Gróf Illésházy László eladja adósságát vagyis ősi birtokát az iparos, bárói címét pénzért szerzett Malomszeginek, aki lányával, Lilivel, illetve annak vőlegényjelöltjével, Frédivel költözik a házba. Éppen akkor, amikor a gróf távozóban van a kastélyból.

1983 óta, a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünnepli a világ „A Tánc Világnapját”.

Közös ég alatt - Egy színpadon a néptánc ifjú tehetségei és a Magyar Állami Népi Együttes
A Hagyományok Háza és az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület hagyományteremtő szándékkal egy új program sorozatot hozott létre múlt év őszén 'Közös ég alatt' címmel, ahol egy színpadon mutatkoznak be a néptánc ifjú tehetségei és a Magyar Állami Népi Együttes táncos szólistái.

Táncszínházi előadás Munkácsy Mihály nyomán

Háy János Házasságon innen, házasságon túl cí­mű darabja megkapó őszinteséggel, helyenként ellenállhatatlan iróniával tart tükröt elénk. És ha a kép kicsit torz, nem biztos, hogy a tükröt kell okolnunk...

Súlyos autóbaleset éri a behavazott, néptelen coloradói országúton Paul Sheldont, a népszerű regényírót. Szerencséjére az egyik rajongója találja meg és siet a segítségére. Annie Wilkes, aki ráadásul szakképzett ápolónő, a saját házában helyezi biztonságba a mozgásképtelen írót...

A szakítás soha nem kellemes, ebből csinál diszkrét üzletet a Válásguru ügynökség alapítója, aki a szépen jövedelmező szakítócégből nagyot szakít. Ügyfelei megbízásából vállalja, hogy helyettük mondja ki a végső szót és hagyja el azok párját. Válást közvetít. Virágot visz az elhagyott nőknek, hagyja, hogy sírjanak a vállán, a kirúgott férfiakkal pedig közösen szidja a szerelmet.

Szabó Magda műve talányos életet zár be egy olyan szimbolikus ajtó mögé, amely felnyitására mindannyian áhítozunk. A kriminek sem utolsó történetben a nyomozás a két nő belső világába vezet.

Vas István fordítását modernizáltuk. A képmutatás műve nem változott. Úgy nevetünk a komédián, hogy közben borzongunk.

Az Anyatigrisek című előadás tabuk nélkül, rengeteg humorral mutatja meg, hogy valójában mit is jelent szülőnek lenni. Nem számít, hogy fekete öves anyuka, vagy fiatal kismama vagy, a másfél órás zenés komédia garantáltan jobb kedvre derít majd.

LIAison - Pokorny Lia
zenés stand up Pokorny Liával

Egy családi utazás nagy meglepetésekkel szolgálhat. Tomas, az üzletember egy síparadicsomba viszi szeretteit a téli vakációra. Váratlanul azonban lezúdul egy lavina és magával sodor sok mindent – ha magukat a családtagokat nem is, de sok illúziót, önáltatást, hamis ábrándot.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!