Színház

1340 program


10 Jegyvásárlás
13 Esemény

Vajon hány ember életében okoztunk eddig maradandó károsodást? Hiszen öntudatlanul is hatással vagyunk egymásra. Képesek vagyunk mások által változni és másokon változtatni. Mások által befolyásolva hozunk döntéseket nap mint nap, másokkal együtt megélt élményeink befolyásolják gondolkodásunkat, egész életünkben különböző kapcsolataink hálójában létezünk. De akkor mégis miért ennyire elementáris élményünk a magány? Fotó: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak

Frivol / kortárs néptánc Jegyvásárlás
13 Esemény

A Frivol nem csupán táncelőadás: a produkció pontosan illeszkedik az Átrium szórakoztató, társadalomkritikai igényű és szociális érzékenységű repertoárjába.

Babaróka Jegyvásárlás
13 Esemény

Főhősük, Babaróka a történet kezdetén hároméves, és éppen óvodába (vagy ahogy Rókáéknál mondani szokás: kölyökőrzőbe) készül. Milyen lesz egész nap a kölyökőrzőben lenni Mamaróka nélkül? Lesznek Babarókának barátai? Egyáltalán hogyan kell barátkozni?

Belefér egy pici szívbe – Énekeltető, kacagtató gyerekelőadás - FŐPRÓBA
13 Esemény

„Apa szíve lyukas zokni? És a tyúkok biztosan mind falun laknak?” A Grecsó Krisztián gyerekverseire épülő zenés-verses gyerekelőadás a színház varázsát, a koncert szívdobogását viszi el a gyerekekhez. A Kossuth-díjas Csík Zenekar három tagja erre az előadásra a civil énjüket is hozhatják: Majorosi Mariann (énekes) maradhat anyuka, néptáncos és óvónő, Makó Péter (fúvós hangszerek) három fiús apuka, Szabó Attila (húros hangszerek) pedig apuka és egy kicsit újra tanító bácsi.

Az öreg hölgy látogatása Jegyvásárlás
13 Esemény

Rejtély, hogy Európa közepén ez a remek adottságokkal rendelkező kisváros miért ment csődbe. A gyárak sorra bezártak, a népszerű üdülőközpont pang az ürességtől.. Ekkor jelenti be Claire Zachanassian, a jótékonyságáról közismert milliárdosnő, hogy negyven év után ellátogat szülővárosába.

Kertész utcai Shaxpeare-mosó
13 Esemény

William Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája, Závada Péter átirata és a Társulat improvizációi alapján Rendező: Bodó Viktor 16 éven felülieknek!

Cyril Gely: Diplomácia - Alföldi Róbert, Sztarenki Pál, Bárdi Gergő, Sütő András, Varga Ádám Jegyvásárlás
13 Esemény

A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története: hogyan menekült meg a meggyötört, összetört Párizs 1944-ben Hitler bosszújától, ördögi tervétől. A párizsi svéd konzulnak, Raoul Nordlingnak mindössze egyetlen éjszakája van, hogy meggyőzze, s lebeszélje Dietrich von Choltitz tábornokot, hogy – Hitler parancsát végrehajtva – a francia fővárost lerombolja. Mi minden múlik egyetlen emberen? Vagy egy találkozáson? A lelkiismereten?

Gyilkosság az Orient Expresszen Jegyvásárlás
13 Esemény

Poirot nyomozó kényelmes hazaútra vágyik a legendás, káprázatos Orient Expresszen. Csakhogy az előkelő útitársak között akad valaki, aki nagyon gyanús. Annyira gyanús, hogy bele is hal. A gyilkos pedig közöttünk van, hölgyeim és uraim… és nem is biztos, hogy egyetlen áldozattal beéri.

Hogy szeret a másik Jegyvásárlás
13 Esemény

Három házaspár. Két hely. Két idő. Eközött kell ugrálni, különben baj lesz. Frank a főnöke Bob-nak és William-nek. Bob-nak viszonya van Frank feleségével, és állandó vitái a sajátjával. William felesége viszont ok nélkül gyanakszik, hogy férje megcsalja.

The Black Paintings / Blue • Szegedi Kortárs Balett Jegyvásárlás
13 Esemény

The Black Paintings Francisco Goya spanyol festő halálát követően tizennégy freskót találtak madridi otthonának falain, ahol utolsó éveit töltötte. A képeken erőteljes, kísértő motívumok hangsúlyozták a festő elmezavartól való félelmét és az emberiség sorsára vonatkozó sivár jövőképét. Linning Goya festményeit saját, a mai társadalomra vonatkozó víziójával együtt kelti életre és helyezi a klasszikus világosság és sötétség közti harc történetébe.Elénk tárja a küzdelmet, ahogy fényt és reményt keresünk a krízis, zsarnokság és kétségbeesés idejében. Arvo Pärt 4. Szimfóniájának természetfeletti zenéjére hangolva Nanine Linning Hésziodosz: Istenek születése című verséből és Goya vitatottan legsötétebb, legendás Fekete Festmények sorozatának egyikéből, a Saturnusz felfalja gyermekét című alkotásából merített ihletet. A The Black Painting megbízója 2015-ben a Gauthier Dance együttes volt. A Szegedi Kortárs Balett számára ezt kiegészítve Linning egy második részt is koreografál a Fekete Festmények sorozat rövid történeteinek folytatásaként. Blue Az előadásban az alkotók a kék színt egyfajta szimbólumként használva, annak számtalan jelentése köré építik darabjukat. Egyszerűen beszínezik a szereplőket, és az ilyen módon csoportok és egyének között létrejövő színbeli, formai különbségekből adódó játékkal sokféle asszociációra késztetik a nézőket. A társadalmi konvenciókban zárt ember szenvedését, szabadságvágyát, vele szemben az egyéni ambíciókat, a transzcendencia jelenlétét elfojtó közösség erejét mutatja meg a mű. Két ellentétes világ váltakozásának állandó körforgását, szabadság és kötöttség ellentétét, ugyanakkor összetartozását fejtegetik az alkotók. Az angol nyelvben a „blue” szó a szín jelölésén túl plusz tartalmat is hordozhat; egyfajta szomorkás hangulatot is jelent. Ez a többletjelentés indokolja a mű címválasztását.

Hamupipőke Jegyvásárlás
13 Esemény

Barta Dóra rendező-koreográfus a klasszikus drámák után ezúttal egy jól ismert kedves mesét állított színpadra, de ezúttal is a tőle és kiváló táncosaitól már megszokott igényességgel és minden részletre kiterjedő figyelemmel és alapossággal.

33 ÁLOM Jegyvásárlás
13 Esemény

Harminchárom álomképet készítünk Keresztes Gábor (Freakin’ Disco együttes tagja, számos magyar film zeneszerzője) zenei montázsára. Olyan szürreális, abszurd, groteszk és közben személyes álom-szkeccseket hozunk létre a társulattal és a meghívott vendégekkel közösen, amelyek pontosan a zenei jeleket követik.

80 nap alatt a Föld körül Jegyvásárlás
13 Esemény

Ajánlott életkor: 3+ Óvodásoknak szóló előadás

A kő Jegyvásárlás
13 Esemény

Gál Róbert, Perczel Enikő és Szabó G. László fordítását felhasználva a magyar szöveget készítette Kovács Krisztina

Producerek Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy valaha szebb napokat látott producer és egy ravasz könyvelő a világ legrosszabb színdarabjából akarnak nagy pénzt csinálni...

Second life avagy Kétéletem Jegyvásárlás
13 Esemény

Nincs olyan ember, aki ne játszana el a gondolattal, mi lett volna belőle, ha valami vagy ha minden másképp alakul az életében. Az előadás alkotói ezúttal ezt a játékot veszik komolyan és ezen keresztül vallanak magukról, tévedéseikről és vágyaikról. Öt fiktív élettörténet jelenik meg, és ezekben találkoznak egymással az alkotók valós vagy elképzelt alteregói.

Bocs, félrement! Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy nagy lebukás szimfóniája, e-mailekben, telefonokon és csevegő-programokon előadva. Stephanie boldogan éli a hű feleségek életét: gondoskodik a háztartásról, neveli a gyerekeket - aztán egy napon kap saját számítógépet. Be is csap a mennykő.

Presser G.-Sztevanovity D.-Horváth P.: A padlás Jegyvásárlás
13 Esemény

Rádiós, a fiatal tudós a számítógépe tökéletesítésén dolgozik a padláson. Ide érkezik meg négy bolyongó szellem – Kölyök, Meglökő, Herceg és Lámpás – az igazi hősök, akiket kihagytak a mesékből. Itt szeretnének találkozni a Révésszel, aki elviszi őket egy távoli csillagra, az „örökre szépek” bolygójára, ahol végre otthonra lelhetnek..

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplója - Várkert irodalom Jegyvásárlás
13 Esemény

Az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplójának megjelenése volt. Szinte a naplók kiadásával egy időben Hámori Gabriella színésznőben megfogalmazódott, hogy szeretne ebből a lenyűgöző anyagból előadást csinálni.

Jegyvásárlás
13 Esemény

A korabeli elbeszélések, levelek és naplóbejegyzések alapján megírt színmű, Arany János élettörténetén keresztül próbálja közelebb hozni hozzánk a kor nagyjainak szellemiségét. A reformkori emberi kapcsolatok bemutatásával, a március 15-i eseményekhez fűződő hitek megidézésével az előadás választ keres arra, hogy mi közünk van ma a 19. század gondolatiságához.

Csárdáskirálynő Jegyvásárlás
13 Esemény

Kálmán Imre fülbemászó melódiái nem csak a színházban, hanem a mindennapi életben is elkísértek és elkísérnek mindenkit, nézőt és színházi alkotót egyaránt. Ha bánatos volt, azt énekelte magában, hogy: „Az asszony összetör.” Ha szerelmes, akkor az „Álom, álom, édes álom” járt a fejében.

A vád tanúja Jegyvásárlás
13 Esemény

Vajon ártatlan vagy bűnös Leonard Vole, a jóképű fiatalember, akit egy idős hölgy meggyilkolásával vádolnak? Agatha Christie ezúttal is mesterien szövi a szálakat a fordulatokban, meglepetésekben gazdag krimijében, melynek a legfőbb helyszíne a tárgyalóterem, ahol a néző szinte esküdtszéki ülnökként vehet részt az izgalmas nyomozásban.

A denevér Jegyvásárlás
13 Esemény

Orlovszkij herceg maszkabálján mindent összekuszál Doktor Denevér… Börtönre ítélt kikapós férjek, férjüket megcsalni kész feleségek, feltörekvő színésznőjelöltek rejtőznek a maszkok alatt. Végül a sok kalandnak és mókának börtönlátogatás lesz a vége, de csak itt kezdődik ám a kacagás! Mulassanak velünk és A denevérrel!

Mágikus állatok iskolája Jegyvásárlás
13 Esemény

Margit Auer: Mágikus állatok iskolája Milyen érzés lenne, ha lenne egy saját, csakis hozzád kötődő állatod? Aki téged megért, beszélgetni tudsz vele, mindenhova elkísér, és soha többé nem kellene egyedül lenned?

Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog Jegyvásárlás
13 Esemény

McDonagh legújabb darabja, melynek Londonban 2018 októberében volt a bemutatója, ismét hatalmas port kavart. A szerzőtől megszokott gyilkos humor és groteszk cselekmény ezúttal egy tizenkilencedik századi horror történetben ötvöződik.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!