Színház

1841 program


A különleges közösségi élmény és interaktív Sweet Charity koncertelőadás újra látható a Bástyában.

A Pesti Művész színház vígjátéka

Miképp kapcsolódik össze családregény, érzelmes önvallomás, irodalmi örökség, televíziós riport és a jobbik részem? Ezek mind XX. - XXI. századi láncszemek - a világunkról, amiben élünk, amiben hiszünk, amit építettünk.

Egy csapat munkanélküli gyári munkás titokban a hozzájuk tartozó nők nyomába ered, akik éppen egy merész és önfeledt „csajos estét” készülnek eltölteni együtt.

Beszélgetős és improvizációs est egy vígszínházi előadás témájához kapcsolódóan, ahol a színészek mellett egy szakértő is érkezik mindig a műsorba.

Színház a legkisebbeknek

A 0-4 éves korosztályt és szüleiket, nagyszüleiket várja a Lóvasút babaszínházi sorozata.

Játékosan, könnyedén, egyszerűen meséljük el a történetet a gyerekeknek, ahogy a Vadadi Adrienn által megalkotott és sziporkázóan megírt karaktereket magunkra húzzuk, „minden lében kanál” kislánnyá válhassunk, és felidézzük a gyermeki kíváncsiságot, őszinteséget, amivel a világot érdemes nézni.

Carmina Burana • Szegedi Kortárs Balett sajnos elfogyott
13 Esemény

Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, szerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra.

Selmeczi Bea: Három és fél nővér

Mi történik a három nővérrel, miután Csehov darabja véget ér?
Eljutnak valaha Moszkvába?

Bernard Slade 1975-ben írta Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát, amelyet Tony-díjra jelöltek, majd a filmadaptációjáért az Oscar-jelölést is begyűjtötte. A darab több mint 1400 előadást ért meg a Broadwayn, a világ több országában is bemutatták.

Felemelően szép és tartalmas családi szórakozást ígér kicsiknek és nagyoknak a Zichy Szín-Műhely ősbemutatója. 100 éve, január 3-án született a XX. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású magyar költője, a Kossuth-, Baumgarten- és József Attila-díjas Nemes Nagy Ágnes.

A Grimm testvérek meséje alapján készült mesejáték Hófehérke romantikus történetét fülbemászó melódiával és sok humorral mutatja be.

A 2014-ben végzett fizikai színházi rendező-koreográfus osztály előadása Arany János klasszikusa nyomán. Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc és a szöveg is szerves részévé válik.

A Giselle a 19. századi romantikus balett stílusteremtő remekműve, népszerűsége a mai napig töretlen, címszerepe minden balerina álma. Az 1841-ben bemutatott darab Adolphe Adam muzsikájával hódította meg a világot.

Ez az előadás nem szokványos módon közelít az ismert történethez, új kérdéseket generál a nézőkben és a játszókban is. Irányokat ad és mérhetetlen női erőt közvetít.
Az előadás rítus és beavatás.

„Édes hazám, bárcsak határidat látnám!"- Pregitzer Fruzsina estje a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából

TÖRÖKBÁLINTI SZÍNHÁZBÉRLET 2024/25

Örkény Színház - Ferdinand von Schirach: Isten

Talán kevesen lepődnek meg azon, hogy Szerb Antal filozofikus, sokrétű szövegvilága időről időre megszólítja a nyitott és elhivatott művészeket, arra késztetve őket, hogy alkotóként elmerüljenek benne, a tapasztaltakat megosszák, elérhetővé tegyék a szélesebb közönség számára.

Milyen szülővé válni? Zene, humor, és tények, amikről ritkán beszélünk.

Előadásunk hihetetlen kalandra, nagyszerű felüdülésre invitálja a nézőt: elkalauzolja a munkahelyére, egy ablaktalan irodába. Az ízléstelen nyakkendők, a görbe hátak és lapos seggek, a kornyadozó páfrányok, átláthatatlan excel táblázatok, az agyzsibbasztó kollégák és a mindent felőrlő hiábavalóság birodalmába. Az előadás a DEKK projekt része.

Mit hozhat számunkra a jövő?
Ősidők óta az emberiség egyik legégetőbb kérdése, melyre válaszért most az Orákulumhoz fordulunk. Ha nem is vezetnek el minket a világ titkainak megértéséhez, az viszont biztos, hogy a szimbólumok révén értékes felismerésekhez juthatunk.

Hédi, Abigél és Bori barátnők. Évtizedekkel ezelőtt évfolyamtársak voltak az egyetemen, azóta sok minden történt velük, de barátságuk töretlen. Havonta könyvklubot tartanak, most éppen a Bovaryné a téma. A regényhez való viszonyukat erősen befolyásolja aktuális élethelyzetük: Hédi egy csúnya válás után próbálja összeszedni magát, Abigél képtelen az elköteleződésre, Bori házassága viszont tökéletes.

Az Anyatigrisek című előadás tabuk nélkül, rengeteg humorral mutatja meg, hogy valójában mit is jelent szülőnek lenni. Nem számít, hogy fekete öves anyuka, vagy fiatal kismama vagy, a másfél órás zenés komédia garantáltan jobb kedvre derít majd.

A Riviéra vadorzói sajnos elfogyott
13 Esemény

A történet két szélhámosról szól: Lawrence úriember, akiről könnyen elhisszük, hogy nemesi sarj, egy száműzött uralkodó; Freddy Benson azonban kisstílű. Meséjében szegény, beteg nagymamájának gyűjt könyöradományokat. Kettejük barátsága akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy mindketten a Riviérán kívánnak turistákat kifosztani, és rájönnek, hogy szövetkezve könnyebb. A Steve Martin és Michael Caine játékával fémjelzett film nem véletlenül ihlette meg a „színházcsinálókat”. A fordulatokban gazdag és rendkívül humoros történet kiváló zenével fűszerezve robbant be a Broadwayre, útját azóta is töretlen nevetésorkán, tapsvihar és díjeső övezi.

Az előadás hossza szünettel: 180 perc

József Attila műveit úgy olvasom, mint a szent könyveket, és néha, mintha a saját gondolataimat látnám leírva. Az előadással az volt a célom, hogy bevonjam és továbbgondolkodásra késztessem a nézőt – mondja Hobo, aki a bemutató óta bejárta az egész országot és a határon túli magyarlakta vidékeket is, és több, mint négyszázötven alkalommal tolmácsolta a költő gondolatait.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!