Artist


György Aldobolyi Nagy
2

György Aldobolyi Nagy

Zeneszerző.

1962-ben végzett a Zak klarinét tanszakán. 1964-ig a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának, majd a Budapesti MÁV Szimfonikusoknak tagja volt. 1968-ig tanított, azóta részben szabadfoglalkozású zeneszerző. 1986–89-ben a kecskeméti Katona József, 1988-2001 között az egri Gárdonyi Géza Színház zenei vezetője volt. Musicalek, zenés vígjátékok, színpadi…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Zeneszerző.

1962-ben végzett a Zak klarinét tanszakán. 1964-ig a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának, majd a Budapesti MÁV Szimfonikusoknak tagja volt. 1968-ig tanított, azóta részben szabadfoglalkozású zeneszerző. 1986–89-ben a kecskeméti Katona József, 1988-2001 között az egri Gárdonyi Géza Színház zenei vezetője volt. Musicalek, zenés vígjátékok, színpadi kísérőzenék, táncdalok, sanzonok népszerű szerzője. Dalszövegeket ír és rendez is. F.M. Charley nénje (Brandon Thomas); Roncsderby

Előadásai a Gárdonyi Géza Színházban:

Les préludes (zenei konzultáns) - 2011/2012
A fából faragott királyfi (zenei konzultáns) - 2011/2012
Gyertyafény keringő (zenei vezető) - 2011/2012
Káin és Ábel (zenei vezető) - 2011/2012
Látogatók (zene) - 2010/2011
Egyedül (zeneszerző) - 2007/2008
Kísértetek (zene) - 2005/2006
Kaland (zene) - 2003/2004

A fából faragott királyfi

A fából faragott királyfi

Gárdonyi Géza Színház
  • Zenei konzultáns
A fából faragott királyfi

A fából faragott királyfi

Gárdonyi Géza Színház
  • Zenei konzultáns
A kis herceg

A kis herceg

Gárdonyi Géza Színház
  • Zenei szaktanácsadó
A muzsika hangja

A muzsika hangja

Gárdonyi Géza Színház
  • Music director
A muzsika hangja

A muzsika hangja

Gárdonyi Géza Színház
  • Music director
Annuska

Annuska

Gárdonyi Géza Színház
  • Zene
CHARLEY NÉNJE

CHARLEY NÉNJE

RaM-ArT Színház
  • Composer
Charley nénje

Charley nénje

Gárdonyi Géza Színház
  • Composer
CHARLEY NÉNJE - zenés vígjáték

CHARLEY NÉNJE - zenés vígjáték

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Composer
Gárdonyi Géza: Annuska

Gárdonyi Géza: Annuska

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Zene
Gyertyafény keringő

Gyertyafény keringő

Gárdonyi Géza Színház
  • Music director
Hippolyt, a lakáj

Hippolyt, a lakáj

Gárdonyi Géza Színház
  • Zenei szakértő
Hippolyt, a lakáj

Hippolyt, a lakáj

Gárdonyi Géza Színház
  • Zenei szakértő
Káin és Ábel

Káin és Ábel

Gárdonyi Géza Színház
  • Music director
Les Préludes, A fából faragott királyfi

Les Préludes, A fából faragott királyfi

Szarvasi Vízi Színház
  • Zenei konzultáns
Óz, a nagy varázsló

Óz, a nagy varázsló

Gárdonyi Géza Színház
  • Zeneszerző, dalszöveg
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Gárdonyi Géza Színház
  • Zenei munkatárs
Sütő András:Káin és Ábel - élő tv felvéte -

Sütő András:Káin és Ábel - élő tv felvéte -

Thália Színház
  • Composer
Szent Johanna

Szent Johanna

Gárdonyi Géza Színház
  • Zene

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.