művész

Nagy  Sándor
5

Nagy Sándor

Született: 1980. augusztus 18. (Kisvárda)

Színész, rendező, énekes.

Középiskolai tanulmányait a Bessenyei György Gimnázium és Kollégiumban végezte. Ebben az időben lett tagja a Doktorock nevű színtársulatnak. 1998-ban Szirtes Tamás, Kocsák Tibor és Dr. Simon Edit segítségével lehetőséget kapott a Madách Színházban bemutatott Nyomorultak című musicalben, ahol egy forradalmárt alakított. Ezután a Piccolo…

 Tovább

Aktuális programok

Nagyvárosi fények

Játékszín

Fekete-fehér látványvilággal, zenével, de prózai szöveg és dal nélkül, különlegesen izgalmas, a némafilmek stílusát fölidéző színészi játékkal – és…

A Da Vinci-kód

Játékszín

DAN BROWN A DA VINCI-KÓD (THE DA VINCI CODE) triller két részben

Hölgyválasz

Játékszín

Richardnak valami hiányzik a munkahelyére való mindennapi ingázáson és a családi életen túl. Mígnem egy szép napon, hazafelé tartva…

Teljesen idegenek

Játékszín

Különös játékot talál ki egy baráti társaság: bárkinek megszólal a telefonja, képes vagy szöveges üzenetet kap, együtt hallgatják, olvassák,…

Teltház

Játékszín

A humorban bővelkedő vígjátékunk különlegessége, hogy Nagy Sándor közel negyven karaktert kelt életre.

Legénybúcsú

Móricz Zsigmond Színház

Klasszikus bohózati helyzetek és fordulatok váltják egymást, tűzijátékszerű poénok robbannak, alaposan megdolgoztatva ezzel a nézői rekeszizmokat is.

Francia rúdugrás

Játékszín

Három nő és három férfi, ez egy szextett – bár a szerepek meglepően cserélődnek ezen a viharos éjszakán. Eleinte…

Ray Cooney-Tony Hilton: 1×3 NÉHA 4

Művészetek Háza, Miskolc

A Veres 1 Színház előadása Ray Cooney bohózatai a klasszikus angol társalgási vígjáték hagyományait követik, a rá jellemző virtuóz…

KOCKAHAS - Musical Comedy

Kölcsey Központ

A MUSICALSIKER 2025. MÁRCIUS 22-ÉN DEBRECENBE ÉRKEZIK A CRESCENDO MUSIC MANAGEMENT™ BEMUTATJA SZENTE VAJK LEGÚJABB FERGETEGES MUSICALJÉT FEKE PÁL…

Színész, rendező, énekes.

Középiskolai tanulmányait a Bessenyei György Gimnázium és Kollégiumban végezte. Ebben az időben lett tagja a Doktorock nevű színtársulatnak. 1998-ban Szirtes Tamás, Kocsák Tibor és Dr. Simon Edit segítségével lehetőséget kapott a Madách Színházban bemutatott Nyomorultak című musicalben, ahol egy forradalmárt alakított. Ezután a Piccolo Színház tagja lett. 2005-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán. Még ebben az évben a Madách Színházhoz szerződött.

Díjak, elismerések:
Súgó Csiga díj (2006)
Soós Imre-díj (2009)
Kránitz Lajos-díj (2015)
Vidorfesztivál – Agyeldobás – Legszórakoztatóbb előadás díja (2015)
Közönségdíj, Legjobb férfi főszereplő – Játékszín  (2019, 2020, 2023)
Vidorfesztival – Ügyes kis hazugságok (Madách Színház) – Legjobb nagyszínpadi előadás díj (2020)
Jászai Mari-díj (2021)

Színházi szerepei:
Karenin (Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Anna Karenina)
Dr. David Strajna (Simonkovits Ákos: Atlantis - az elveszett világ nyomában...)
Lord Byron (Jonathan Wood - Fred Farelli: Démonológia)
Diótörő, Karl (Szomor György - Szurdi Miklós - Valla Attila: Diótörő és Egérkirály)
Doktor Vas (Koltai Róbert: Én és a kisöcsém)
József Attila (Vizy Márton és Tóth Dávid: Én,József Attila)
Percsik/Avram (Joseph Stein: Hegedűs a háztetőn)
József (Webber - Tim Rice: József és a színes szélesvásznú álomkabát)
Jud Templeton (Bernard Slade: Jutalomjáték)
Fiú (Tasnádi István: Kokainfutár)
(Bereményi Géza: Laura)
(Rudyard Kipling - Jan Dvorák: A dzsungel könyve)
Chris (Miss Saigon)
Joly (Victor Hugo: Nyomorultak)
Raoul, Vicomte de Chagny (Webber: Az operaház fantomja)
Leo Bloom (Mel Brooks, Thomas Meehan: Producerek)
Jay Morrison (Frederick Stoppel: Sors bolondjai)
Sir Galahad (Eric Idle - John Du Prez: Spamalot avagy a Gyalog Galopp)
Paul (Barrie Keeffe: A városban)
John (Webber: Volt egyszer egy csapat)
von Krolock (Jim Steinman - Michael Kunze: Vámpírok bálja)
Spamalot
Sziszi (Bolba Tamás–Galambos Attila–Szente Vajk: Csoportterápia)
Pletykafészek (Veres 1 Színház)

Szerepeiből a Madách Színházban:
Volt egyszer egy csapat: John
Az Operaház Fantomja: Raoul
Producerek: Leo Bloom
SzenvedélyFilm, televízió:
Kisváros (1999)
Magic Boys (2009)
A mi kis falunk (2018–)
Jófiúk (2019)

...TIED A VILÁG!

...TIED A VILÁG!

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
1 x 3 néha 4

1 x 3 néha 4

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Rendező
1 x 3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy

1 x 3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Billy Hickory Wood
1 x 3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy

1 x 3 néha 4 avagy Egyszerháromnéhanégy

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Billy Hickory Wood
1 x 3 néha 4, avagy egyszerháromnéhanégy

1 x 3 néha 4, avagy egyszerháromnéhanégy

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Billy Hickory Wood
1x3 héha 4 - Madách Színház

1x3 héha 4 - Madách Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Billy Hickory Wood
1x3 néha 4

1x3 néha 4

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Rendező
1x3 néha 4

1x3 néha 4

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Rendező
1X3 néha 4 - A Veres 1 Színház előadása

1X3 néha 4 - A Veres 1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Rendező
1x3 néha 4 bohózat

1x3 néha 4 bohózat

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Rendező
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Aranylakodalom - vígjáték

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Aranylakodalom - vígjáték

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • SIMON
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Teltház - virtuóz komédia egy színészre

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Teltház - virtuóz komédia egy színészre

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Sam Peliczowski és még másik negyven szerepben
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - 1x3 néha 4 - bohózat

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - 1x3 néha 4 - bohózat

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Rendező
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Aranylakodalom - vígjáték

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Aranylakodalom - vígjáték

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • SIMON
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Francia rúdugrás (18+) - szextett

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Francia rúdugrás (18+) - szextett

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Bíró Gyula
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Legénybúcsú - vígjáték

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Legénybúcsú - vígjáték

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • SIMON, a vőlegény
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Rém rendes vendég - vígjáték

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Rém rendes vendég - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Peter
39 lépcsőfok

39 lépcsőfok

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
7X HÉTSZER

7X HÉTSZER

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Színész
A hűtlenség ára

A hűtlenség ára

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Színész
A hűtlenség ára

A hűtlenség ára

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Tony
A Hűtlenség Ára

A Hűtlenség Ára

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Tony
A hűtlenség ára

A hűtlenség ára

Hankó István Művészeti Központ
  • Tony
A hűtlenség ára

A hűtlenség ára

Veres 1 Színház
  • Tony
A hűtlenség ára

A hűtlenség ára

Veres 1 Színház
  • Tony
A hűtlenség ára

A hűtlenség ára

Hatszín Teátrum
  • Tony
A HŰTLENSÉG ÁRA - Játékszín

A HŰTLENSÉG ÁRA - Játékszín

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Tony
A hűtlenség ára-Fórum Színház előadása

A hűtlenség ára-Fórum Színház előadása

6szín
  • Tony
A játékszín bemutatja: Aranylakodalom

A játékszín bemutatja: Aranylakodalom

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • SIMON
A Játékszín bemutatja: Rém rendes vendég

A Játékszín bemutatja: Rém rendes vendég

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Peter
A LEMEZ KÉT ÚJABB OLDALA - Kultkikötő Produkció

A LEMEZ KÉT ÚJABB OLDALA - Kultkikötő Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színész
A Napsugár fiúk

A Napsugár fiúk

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Ben Clark
A NAPSUGÁR FIÚK

A NAPSUGÁR FIÚK

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Ben Silverman
A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek

A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Lenny Ganz
Agyeldobás

Agyeldobás

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Bertie Wooster
Agyeldobás

Agyeldobás

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Agyeldobás

Agyeldobás

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Bertie Wooster
Apád Füle - komédia férfiakról

Apád Füle - komédia férfiakról

Általános
  • Szereplő
APÁD FÜLE - Zenés komédia két felvonásban - az Orfeum vendégjátéka

Apád füle – színház estebéddel

Apád füle – színház estebéddel

Orfeum Club
  • Színész
Aranyborjú

Aranyborjú

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Alexandr Ivanovics Korejko
Aranylakodalom

Aranylakodalom

Móricz Zsigmond Színház
  • Simon
AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS

AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Raoul, Vicomte de Chagny
Ben Hur

Ben Hur

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Omar
BEN HUR - komédia két részben - A Madách Színház előadása

BEN HUR - komédia két részben - A Madách Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Omar
Bencs estek - Nagy Sándor sztorizós estje

Bencs estek - Nagy Sándor sztorizós estje

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Bernard Slade: JUTALOMJÁTÉK - vígjáték két részben - a Játékszín előadása

Bernard Slade: JUTALOMJÁTÉK - vígjáték két részben - a Játékszín előadása

Kölcsey Központ
  • Színész
Betörő az albérlőm

Betörő az albérlőm

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Színész
Betörő az albérlőm - Madách Színház

Betörő az albérlőm - Madách Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Harry
Black Comedy

Black Comedy

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Rendező
BOLBA-SZENTE-GALAMBOS: CSOPORTTERÁPIA - mjuzikelkámedi két részben - A Madách Színház előadása

BOLBA-SZENTE-GALAMBOS: CSOPORTTERÁPIA - mjuzikelkámedi két részben - A Madách Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Színész
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia - musicalkomédia

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia - musicalkomédia

Gyulai Várszínház
  • Színész
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia - musicalkomédia

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia - musicalkomédia

Gyulai Várszínház
  • Színész
Bolba-Szente-Galambos: MESEAUTÓ - musical két részben - a Madách Színház és a Nagyerdei Szabadtéri

Bolba-Szente-Galambos: MESEAUTÓ - musical két részben - a Madách Színház és a Nagyerdei Szabadtéri

Kölcsey Központ
  • Színész
Bolond (Musical ) Plusz - Férfi kiadás

Bolond (Musical ) Plusz - Férfi kiadás

Jegycenter Kft.
  • Színész
Chazz Palminteri: A  hűtlenség ára - a Fórum Színház előadása

Chazz Palminteri: A hűtlenség ára - a Fórum Színház előadása

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Tony
Chazz Palminteri: A hűtlenség ára

Chazz Palminteri: A hűtlenség ára

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Tony
Chazz Palminteri: A hűtlenség ára

Chazz Palminteri: A hűtlenség ára

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
Chazz Palminteri: A hűtlenség ára - A Fórum Színház előadása

Chazz Palminteri: A hűtlenség ára - A Fórum Színház előadása

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Tony
Chazz Palminteri: A hűtlenség ára - prózai színpadi előadás

Chazz Palminteri: A hűtlenség ára - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
Chazz Palminteri: A hűtlenség ára Duna Művészeti Fesztivál A Fórum Színház előadása

Chazz Palminteri: A hűtlenség ára Duna Művészeti Fesztivál A Fórum Színház előadása

Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Tony
Cirkuszhercegnő

Cirkuszhercegnő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Sergius Wladimir nagyherceg
Csoportterápia

Csoportterápia

Békéscsabai Jókai Színház
  • Sziszi
Csoportterápia

Csoportterápia

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Sziszi
Csoportterápia

Csoportterápia

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Sziszi
Csoportterápia

Csoportterápia

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Sziszi
Csoportterápia - zenés, táncos színpadi előadás

Csoportterápia - zenés, táncos színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Sziszi
Csoportterápia A Madách Színház vendégjátéka

Csoportterápia A Madách Színház vendégjátéka

Jászai Mari Színház, Népház
  • Sziszi
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Dr. Jay Strauss
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - prózai színpadi előadás

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Dr. Joe Strauss
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - Színmű két részben, a Budapesti Játékszín előadása

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - Színmű két részben, a Budapesti Játékszín előadása

Kölcsey Központ
  • Színész
EDWARD TAYLOR: LEGYEN A FELESÉGEM - vígjáték két felvonásban A Játékszín előadása

EDWARD TAYLOR: LEGYEN A FELESÉGEM - vígjáték két felvonásban A Játékszín előadása

Kölcsey Központ
  • Jim Watt
Fekete Péter

Fekete Péter

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Hajnal Lucien
Fekete Péter

Fekete Péter

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Hajnal Lucien
Felnőtt színház - 1×3 néha 4

Felnőtt színház - 1×3 néha 4

Csili Művelődési Központ
  • Rendező
Felnőtt Színház - Peter Shaffer: Rövidzárlat

Felnőtt Színház - Peter Shaffer: Rövidzárlat

Csili Művelődési Központ
  • Rendező
Fórum Színház: A hűtlenség ára

Fórum Színház: A hűtlenség ára

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Tony
Fórum Színház: Chazz Palminteri: A hűtlenség ára

Fórum Színház: Chazz Palminteri: A hűtlenség ára

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Tony
Francia rúdugrás

Francia rúdugrás

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Bíró Gyula
Graham Linehan: Betörő az albérlőm

Graham Linehan: Betörő az albérlőm

Jászai Mari Színház, Népház
  • Harry
Graham Linehan: Betörő az albérlőm - a Madách Színház előadása

Graham Linehan: Betörő az albérlőm - a Madách Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Harry
Három nővér

Három nővér

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Versinyin, Alekszandr Ignatyevics, alezredes, ütegparancsnok
Hirtelen, a Nő!   - Nagy Sándor zenés estje

Hirtelen, a Nő! - Nagy Sándor zenés estje

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Színész
Hot Jazz Band – Budapesttől New Orleansig – Zenei utazás Tolnay Klári világában

Hot Jazz Band – Budapesttől New Orleansig – Zenei utazás Tolnay Klári világában

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Színész
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Heródes
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Heródes
József és a színes szélesvásznú álomkabát

József és a színes szélesvásznú álomkabát

x/Madách Színház
  • József
Jutalomjáték

Jutalomjáték

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Jud Templeton
Jutalomjáték - Játékszín

Jutalomjáték - Játékszín

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Jud Templeton
KED-VEN-CEK - Nádasi Veronika beszélgetős műsora - Vendég: Nagy Sándor

KED-VEN-CEK - Nádasi Veronika beszélgetős műsora - Vendég: Nagy Sándor

Általános
  • Színész
Ken Ludwig: Primadonnák - zenés, táncos színpadi előadás

Ken Ludwig: Primadonnák - zenés, táncos színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Leo Clark
KÉZRŐL KÉZRE

KÉZRŐL KÉZRE

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Émile Renaux
Kőszívű - A Baradlay-legenda - (A nagy olvasópróba)

Kőszívű - A Baradlay-legenda - (A nagy olvasópróba)

Szarvasi Vízi Színház
  • Haynau tábornok
Legénybúcsú

Legénybúcsú

Szarvasi Vízi Színház
  • SIMON, a vőlegény
Legénybúcsú

Legénybúcsú

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • SIMON, a vőlegény
Legénybúcsú

Legénybúcsú

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • SIMON, a vőlegény
Legénybúcsú

Legénybúcsú

Csiky Gergely Színház
  • Rendező
Legénybúcsú

Legénybúcsú

SZÍNPART
  • SIMON, a vőlegény
Legénybúcsú

Legénybúcsú

SZÍNPART
  • SIMON, a vőlegény
Legénybúcsú

Legénybúcsú

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • SIMON, a vőlegény
Legénybúcsú

Legénybúcsú

Móricz Zsigmond Színház
  • Szente Vajk rendezését színpadra állítja
Legyen a feleségem

Legyen a feleségem

SZÍNPART
  • Jim Watt
LEGYEN A FELESÉGEM - Játékszín

LEGYEN A FELESÉGEM - Játékszín

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Jim Watt
Legyen a feleségem!

Legyen a feleségem!

Móricz Zsigmond Színház
  • Jim Watt
Legyen a feleségem!

Legyen a feleségem!

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Jim Watt
Legyen a feleségem! - Játékszín

Legyen a feleségem! - Játékszín

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Jim Watt
Liliomfi

Liliomfi

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Liliomfi, színész
MADE IN HUNGARIA

MADE IN HUNGARIA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Meseautó

Meseautó

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Szűcs János, bankigazgató
Mesterek és tanítványok - prózai színpadi előadás

Mesterek és tanítványok - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
Mézesvölgyi Nyár - 1x3 néha 4

Mézesvölgyi Nyár - 1x3 néha 4

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Rendező
Mézesvölgyi Nyár - Pletykafészek

Mézesvölgyi Nyár - Pletykafészek

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Lenny Ganz
Mézesvölgyi Nyár - Rövidzárlat

Mézesvölgyi Nyár - Rövidzárlat

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Rendező
Műfajok Randevúja - Zenés beszélgetés / Csonka András vendégei: Nagy Sándor és Szente Vajk

Műfajok Randevúja - Zenés beszélgetés / Csonka András vendégei: Nagy Sándor és Szente Vajk

Általános
  • Színész
Müller Péter - Seress Rezső: Szomorú vasárnap

Müller Péter - Seress Rezső: Szomorú vasárnap

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Pincér / Pap / Katona / Férfi
Nagyvárosi fények

Nagyvárosi fények

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Csavargó
Nagyvárosi fények

Nagyvárosi fények

Móricz Zsigmond Színház
  • Csavargó
Nagyvárosi fények

Nagyvárosi fények

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Csavargó
Napsugár fiúk

Napsugár fiúk

Csiky Gergely Színház
  • Ben Clark
Napsugár fiúk - Játékszín

Napsugár fiúk - Játékszín

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
Ne most, drágám!

Ne most, drágám!

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Gilbert Bodley
Ne most, Drágám!

Ne most, Drágám!

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Gilbert Bodley
Ne most, drágám!

Ne most, drágám!

Békéscsabai Jókai Színház
  • Gilbert Bodley
Ne most, drágám!

Ne most, drágám!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Gilbert Bodley
Ne most, drágám!

Ne most, drágám!

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Neil Simon: A Napsugár fiúk

Neil Simon: A Napsugár fiúk

Jászai Mari Színház, Népház
  • Ben Silverman
Neil Simon: A napsugár fiúk - zenés, táncos színpadi előadás

Neil Simon: A napsugár fiúk - zenés, táncos színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Ben Silverman
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Rendező
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Lenny Ganz
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Lenny Ganz
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Rendező
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Rendező
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Rendező
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Rendező
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Rendező
Neil Simon: Pletykafészek / A Veres1 színház előadása / HA Próza sorozat

Neil Simon: Pletykafészek / A Veres1 színház előadása / HA Próza sorozat

Hírös Agóra
  • Rendező
Nyári vacsoraszínház - Apád Füle

Nyári vacsoraszínház - Apád Füle

Orfeum Club
  • Színész
ÖRDÖGLAKAT

ÖRDÖGLAKAT

Thália Színház
  • Milo Tindle
Ördöglakat

Ördöglakat

Thália Színház
  • Milo Tindle
Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Peppe
Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Peppe
Peter Shaffer: Rövidzárlat - Black Comedy

Peter Shaffer: Rövidzárlat - Black Comedy

Veres 1 Színház
  • Rendező
Pletykafészek

Pletykafészek

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Pletykafészek

Pletykafészek

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Lenny Ganz
Pletykafészek

Pletykafészek

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Rendező
Poligamy

Poligamy

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • András
Primadonnák

Primadonnák

Szegedi Nemzeti Színház
  • Leo Humphrey
PRIMADONNÁK

PRIMADONNÁK

Békéscsabai Jókai Színház
  • Leo Clark
PRIMADONNÁK - bohózat két részben - A Játékszín előadása

PRIMADONNÁK - bohózat két részben - A Játékszín előadása

Kölcsey Központ
  • Leo Humphrey
PRIMADONNÁK - Játékszín

PRIMADONNÁK - Játékszín

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Leo Humphrey
PRODUCEREK

PRODUCEREK

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Leo Bloom
R. Cooney - T. Hilton: 1x3 néha 4, avagy Egyszerháromnéhanégy

R. Cooney - T. Hilton: 1x3 néha 4, avagy Egyszerháromnéhanégy

Jászai Mari Színház, Népház
  • Billy Hickory Wood
Ray Cooney - Tony Hilton: 1 x 3 néha 4 - Veres1 Színház

Ray Cooney - Tony Hilton: 1 x 3 néha 4 - Veres1 Színház

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Rendező
Ray Cooney, Tony Hilton: 1x3 néha 4

Ray Cooney, Tony Hilton: 1x3 néha 4

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Rendező
Ray Cooney-Tony Hilton: 1x3 néha 4, avagy Egyszerháromnéhanégy -bohózat -a Madách Színház előadása

Ray Cooney-Tony Hilton: 1x3 néha 4, avagy Egyszerháromnéhanégy -bohózat -a Madách Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Billy Hickory Wood
Rém rendes vendég - Játékszín

Rém rendes vendég - Játékszín

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Peter
Rövidzárlat

Rövidzárlat

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező
Rövidzárlat ( Black Comedy )

Rövidzárlat ( Black Comedy )

Freelusion Kft.
  • Rendező
SORS BOLONDJAI

SORS BOLONDJAI

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Jay Morisson
SPAMALOT

SPAMALOT

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Sir Galahad (Fekete lovag, Concorde
Szécsi Pál 80 - emlékkoncert

Szécsi Pál 80 - emlékkoncert

Koncert.hu
  • Fellépő művész
Szécsi Pál 80 Emlékkoncert

Szécsi Pál 80 Emlékkoncert

GAG Management Kft.
  • Jászai Mari-díjas, Súgó Csiga-, Soós Imre- és Kránitz Lajos-díjas színművész, énekes, rendező.
Szente Vajk-Legénybúcsú

Szente Vajk-Legénybúcsú

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • SIMON, a vőlegény
Szente Vajk: Aranylakodalom

Szente Vajk: Aranylakodalom

Általános
  • SIMON
Szente Vajk: Legénybúcsú - Bohózat két részben - Játékszín előadása

Szente Vajk: Legénybúcsú - Bohózat két részben - Játékszín előadása

Általános 2
  • Játssza
Szerelmes Shakespeare

Szerelmes Shakespeare

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Will
Szerelmes Shakespeare

Szerelmes Shakespeare

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Will
Szomorú vasárnap

Szomorú vasárnap

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Pincér / Pap / Katona / Férfi
Teljesen idegenek

Teljesen idegenek

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Pepe
Teljesen Idegenek

Teljesen Idegenek

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Peppe
Teljesen idegenek

Teljesen idegenek

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Peppe
Teljesen idegenek - Játékszín

Teljesen idegenek - Játékszín

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Peppe
Teltház

Teltház

Móricz Zsigmond Színház
  • Sam Peliczowski és még másik negyven szerepben
TELTHÁZ - virtuóz komédia egy színészre

TELTHÁZ - virtuóz komédia egy színészre

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Sam Peliczowski és még másik negyven szerepben
Tied a világ...

Tied a világ...

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Tihanyi Szabadtéri Játékok  / Pletykafészek - Bohózat

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Pletykafészek - Bohózat

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Rendező
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Legénybúcsú - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Legénybúcsú - vígjáték

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • SIMON, a vőlegény
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Legénybúcsú - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Legénybúcsú - vígjáték

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • SIMON, a vőlegény
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Legyen a feleségem - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Legyen a feleségem - vígjáték

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Jim Watt
Ügyes kis hazugságok

Ügyes kis hazugságok

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Billy
Ügyes kis hazugságok

Ügyes kis hazugságok

Móricz Zsigmond Színház
  • Billy
ÜGYES KIS HAZUGSÁGOK - vígjáték egy részben (csak 16 éven felülieknek!) - A Madách Színház előadása

ÜGYES KIS HAZUGSÁGOK - vígjáték egy részben (csak 16 éven felülieknek!) - A Madách Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Billy
Vacsoraszínházi előadás - Apád Füle

Vacsoraszínházi előadás - Apád Füle

Orfeum Club
  • Színész
Váratlan vendég

Váratlan vendég

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Michael Starkwedder
VIDOR estek a Bencsben - Többszemközt Nagy Sándorral és Szente Vajkkal

VIDOR estek a Bencsben - Többszemközt Nagy Sándorral és Szente Vajkkal

Móricz Zsigmond Színház
  • színművész
Virágot Algernonnak

Virágot Algernonnak

Vörösmarty Színház
  • Dr. Jay Strauss
Virágot Algernonnak

Virágot Algernonnak

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Dr. Jay Strauss / Frankie / Dr. Ferguson
Virágot Algernonnak - prózai színpadi előadás

Virágot Algernonnak - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Dr. Joe Strauss
„Más ez a szerelem” – Toldy Mária Tribute Koncert

„Más ez a szerelem” – Toldy Mária Tribute Koncert

Orfeum Club
  • Az est házigazdája
…Tied a világ!

…Tied a világ!

Szarvasi Vízi Színház
  • Színész

Ajánlataink

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!