művész


Szinetár Miklós
2

Szinetár Miklós

Színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, Érdemes és Kiváló művész.

Huzella Elek irányítása alatt komponálni tanult, valamint énektanulmányokat folytatott Sallai József vezetésével. 1949–1952 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán tanult. 1953–1960 között a Budapesti Operettszínház rendezője, majd főrendezője, 1953–2004 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola…

 Tovább

Aktuális programok


Karinthy Ferenc: Dunakanyar

Szentendrei Teátrum

Karinthy Ferenc: DUNAKANYAR keserédes komédia, egy részben

Színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, Érdemes és Kiváló művész.

Huzella Elek irányítása alatt komponálni tanult, valamint énektanulmányokat folytatott Sallai József vezetésével. 1949–1952 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán tanult. 1953–1960 között a Budapesti Operettszínház rendezője, majd főrendezője, 1953–2004 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt. 1960–1962 között a budapesti Petőfi Színház művészeti vezetője. 1962–1971 között az MTV főrendezője, 1971–1974 között művészeti vezetője, 1974–1979 között művészeti igazgatója, 1979–1986 között elnökhelyettese, 1986–1990 között főrendezője.

1987–1990 között a Nemzeti Színház felépítésének kormánybiztosa. 1993–1996 között a Fővárosi Operettszínház igazgatója, 1996–2001 között, valamint 2002–2005 között az Operaház főigazgatója. 2000 óta az Operaház örökös tagja. 2003 óta a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj Bizottságának tagja. 2004 óta professor emeritus. 2005 óta a Magyar Televízió főmunkatársa. 2007 óta a Tévés Művészek Társaságának elnöke. A Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója, a Magyar Televízió egykori elnökhelyettese.

Díjai:
Jászai Mari-díj (1956, 1961)
Érdemes művész (1967)
Kossuth-díj (1970)
Unda-díj (1970)
monte-carlói Arany Nimfa-díj (1970)
prágai tv-fesztivál legjobb rendezésért járó díja (1970)
Balázs Béla-díj (1974)
Kiváló művész (1978)
a moszkvai filmfesztivál Béke-díja (1979)
trieszti Ezüst Asteroid-díj (1980)
A Magyar Állami Operaház örökös tagja (2000)
Pro Urbe Budapest (2001)
Kálmán Imre-emlékplakett (2001)
A Magyar Állami Operaház Mesterművésze (2003)
Új Múzsa-díj (2003)
Demény Pál-emlékérem (2005)
Radnóti Miklós antirasszista díj (2009)
Gundel művészeti díj (2009)
Hazám-díj (2011)
Prima díj (2012)
Budapest díszpolgára (2017)

Színházi rendezéseiből:
William Shakespeare: A windsori víg nők (1953)
Abba Kovner: Álruhás kisasszony (1954)
Fényes Szabolcs: Két szerelem (1954)
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (1954, 1961)
Kálmán Imre: A Montmartre-i ibolya (1955, 2005)
Huszka Jenő: Szabadság, szerelem (1955)
Sós György: Tékozló fiatalok (1956)
Vernon Beste: Egy amerikai Londonban (1956)
Kerekes János: Kard és szerelem (1957)
Kemény E. - Tabi L. - Erdődy J.: Valahol Délen Эгон Кемень: "Где-то на юге" - Szverdlovszki Zenés Komédia Színház, 1957. 06. 11.
Bertolt Brecht: Koldusopera (1958, 1960, 1987, 1997, 2011)
Tóth Miklós: Köztünk maradjon (1958)
William Somerset Maugham: A királyért (1958)
Auber: Fra Diavolo (1959, 1993)
Nestroy-Heltai Jenő: Lumpáciusz Vagabundusz avagy a három jómadár (1959)
Miljutyin: Nyugtalan boldogság (1959)
Kacsóh Pongrác: János vitéz (1959)
Jacques Offenbach: Szép Heléna (1959, 1994)
Gáspár Margit: Égiháború (1960)
Gioachino Rossini: Ory grófja (1960)
Mozart: Così fan tutte (Mind így csinálják) (1960, 1970, 1979, 1991)
Hubay Miklós: Egy szerelem három éjszakája (1961, 1970)
Kállai István: Az igazság házhoz jön (1961)
Mándy Iván: Mélyvíz (1961)
Shakespeare: Rómeó és Júlia (1962)
Petrovics Emil: C'est la guerre (1962)
Kozma József: Elektronikus szerelem (1963)
Shakespeare: Szentivánéji álom (1963)
Elbert-Mészöly: Legenda a dicsőséges feltámadásról úgy, amint azt a Szent Evangéliumokból összeszedegette és megverselte: Wilkowiecki Mikolaj páter czestochowai szerzetes barát, az Úrnak 1575. esztendejében (1964)
Luigi Pirandello: Az ember, az állat és az erény (1964)
Honegger: Johanna a máglyán (1964)
Gorkij: A nap fiai (1965, 1967)
Brecht: Ember, ember, egykutya (1965)
Max Frisch: Ha egyszer Hotz úr dühbe gurul (1965)
Offenbach: 66-os szám (1965)
Kodály Zoltán: Székelyfonó (1965)
Giacomo Puccini: Turandot (1965, 1974, 1989, 1991)
Kodály: Háry János (1966, 1969-1970)
Gounod: Faust (1966, 1969, 1984-1985)
Mozart: A varázsfuvola (1966)
Ifj. Johann Strauss: A denevér (1967, 2001-2002)
Ifj. Johann Strauss: A cigánybáró (1967)
Giuseppe Verdi: Don Carlos (1967)
Erkel Ferenc: Bánk bán (1968)
Osztrovszkij: Jövedelmező állás (1968)
Muszorgszkij: Borisz Godunov (1971, 1999)
Erkel Ferenc: Hunyadi László (1972, 2003)
Henrik Ibsen: A nép ellensége (1972, 1978)
Beethoven: Fidelio (1975)
George Bernard Shaw: Szent Johanna (1975)
Kander-Ebb: Kabaré (1976-1977)
Madách Imre: Az ember tragédiája (1976)
Hernádi Gyula: Szép magyar komédia (1977)
Umberto Giordano: Andrea Chénier (1978)
Szophoklész: Antigoné (1979)
Molière: Don Juan, avagy a Kőszobor lakomája (1980)
Székely János: Hugenották (1980)
Romhányi József: Eszterházi rögtönzés (1980)
Cimarosa: Il maestro di capella (1980)
Bizet: Carmen (1980, 1985, 2000)
Székely János: Protestánsok (1980)
Offenbach: Hoffmann meséi (1981)
Verdi: A trubadúr (1983)
Schiller: Don Carlos (1984)
Molière: Tartuffe (1984)
Pater-Kazimierz: Legenda a dicsőséges feltámadásról (1985)
Rossini: A sevillai borbély (1986, 2003)
Calderón de la Barca: Az élet álom (1986)
Schönberg: A nyomorultak (1987)
Mozart: Figaro házassága (1987)
Nagy Ignác: Tisztújítás (1989, 2001, 2007, 2009)
Richard Wagner: Tannhäuser (1990)
Ábrahám Pál: Viktória (1990)
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (1991)
Molière: Az úrhatnám polgár (1992)
Mascagni: Parasztbecsület (1994)
Leoncavallo: Bajazzók (1994)
Lehár Ferenc: A víg özvegy (1995, 2004)
Porter: Csókolj meg, Katám! (1996)
Verdi: Rigoletto (2005)
Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára (2006)
Molnár Ferenc: A hattyú (2009)
Fall: Madame Pompadour (2010)
Verdi: Macbeth (2011)
Euripidész: Iphigeneia Auliszban (2012)

Tévéfilmek:
Éjszakai repülés :(1963)
Halálnak halálával (1969)
Az ember tragédiája (1969)
Igéző (1970)
Rózsa Sándor (1971)
Dosztojevszkij: A bűnös (1971)
Molière: Sganarelle, avagy a képzelt szarvak (1972)
Molière: Férjek iskolája (1972)
Aranyborjú (1974)
Dunakanyar (1974)
Trisztán (1975)
A kékszakállú herceg vára (1981)
Bánk bán
Liszt Ferenc (1982)
Johann Strauss: A denevér (1988)
A trónörökös (Der Kronprinz), magyar-osztrák-NSZK koprodukció (1989)
Fidelio (1991)
Cosi fan tutte (1998)

Mozifilmek:
Délibáb minden mennyiségben (1961)
Háry János (1965)
Baleset (1967)
Csárdáskirálynő (1971)
Zenés Tv Színház (1975–1984)
Az erőd (1978)

Könyvei:
Kalandjaim. Szubjektív dokumentumok; Magvető, Bp., 1988
Így kell ezt!... Vagy másképp. Szinetár Miklós elmondja életét Kozák Gyulának; Balassi, Bp., 2003
Röptében a világ körül; Helikon, Bp., 2003
Operán innen, operán túl. Tudósítások, levelek, beszélgetések; Editorial, Bp., 2007
Pályázat; Európa, Bp., 2012
A második pályázat; Európa, Bp., 2013
Senki többet? Pályázat harmadszor...; Európa, Bp., 2016
A nagyvadak érdekelnek. Beszélgetések Szinetár Miklóssal; riporter László Ferenc;

[Magyar Állami Operaház, Bp., 2017 (Az Operaház örökös tagjai)
88; Noran Libro Kft., Bp., 2020
88 és fél; Noran Libro Kft., Bp., 2021

A cigánybáró

A cigánybáró

Magyar Állami Operaház
  • Magyar szöveg
A denevér

A denevér

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
A denevér

A denevér

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
A denevér

A denevér

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
A kékszakállú herceg vára/A fából faragott királyfi

A kékszakállú herceg vára/A fából faragott királyfi

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Rendező
A kékszakállú herceg vára/Porgy és Bess

A kékszakállú herceg vára/Porgy és Bess

Magyar Állami Operaház
  • Rendező / A kékszakállú herceg vára
A varázsfuvola

A varázsfuvola

Magyar Állami Operaház
  • Harsányi Zsolt fordítása alapján a magyar szöveget összeállította
A víg özvegy

A víg özvegy

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Az előadás színpadra állítója
A víg özvegy

A víg özvegy

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
Advent a Benczúr Házban - Zenés beszélgetés Szinetár Miklóssal és Hámori Ildikóval

Advent a Benczúr Házban - Zenés beszélgetés Szinetár Miklóssal és Hámori Ildikóval

Postakürt Alapítvány
  • Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, Érdemes és Kiváló művész.
Bizet: Carmen

Bizet: Carmen

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Cabaret

Cabaret

SZFE
  • Fordító
Cosi fan tutte

Cosi fan tutte

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
DUNAKANYAR - Szinetár Dóra és Makranczi Zalán előadásában - Szentendrei Teátrum

DUNAKANYAR - Szinetár Dóra és Makranczi Zalán előadásában - Szentendrei Teátrum

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Rendező
Élő színháztörténelem

Élő színháztörténelem

Cilinder Színház és Iskola Alapítvány
  • Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, Érdemes és Kiváló művész.
G. Verdi: Macbeth

G. Verdi: Macbeth

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Hoffmann meséi

Hoffmann meséi

Szegedi Nemzeti Színház
  • Fordító
IPHIGENEIA AULISZBAN

IPHIGENEIA AULISZBAN

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Rendező
Iphigéneia Auliszban

Iphigéneia Auliszban

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
Iphigenia Auliszban

Iphigenia Auliszban

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Rendező
István, a király

István, a király

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
István, a király

István, a király

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
J. Strauss: A denevér / Die Fledermaus

J. Strauss: A denevér / Die Fledermaus

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Karinthy Ferenc: Dunakanyar

Karinthy Ferenc: Dunakanyar

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
Karinthy Ferenc: DUNAKANYAR

Karinthy Ferenc: DUNAKANYAR

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
Karinthy Ferenc: Dunakanyar

Karinthy Ferenc: Dunakanyar

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
Karinthy Ferenc: Dunakanyar

Karinthy Ferenc: Dunakanyar

Postakürt Alapítvány
  • Rendező
Koldusopera

Koldusopera

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező
Macbeth

Macbeth

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Madame Pompadour - musical

Madame Pompadour - musical

Budapesti Operettszínház
  • Rendező
Mozart: A varázsfuvola

Mozart: A varázsfuvola

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Mozart: A varázsfuvola / The Magic Flute

Mozart: A varázsfuvola / The Magic Flute

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
R. Wagner: Tannhäuser

R. Wagner: Tannhäuser

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Rigoletto

Rigoletto

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Rigoletto

Rigoletto

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Szinetár

Szinetár

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, Érdemes és Kiváló művész.
Szinetár Miklós - Rangos Katalinnal

Szinetár Miklós - Rangos Katalinnal

Spinoza Színház
  • Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész
Szinetár-workshop

Szinetár-workshop

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Szinetár90

Szinetár90

Magyar Állami Operaház
  • Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, Érdemes és Kiváló művész.
Tannhäuser

Tannhäuser

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Tisztogatás

Tisztogatás

Új Színház
  • Rendező
V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - Nyitóceremónia

V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - Nyitóceremónia

Veszprémi Petőfi Színház
  • Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész
W.A. Mozart: Cosi fan tutte

W.A. Mozart: Cosi fan tutte

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Wagner: Tannhauser

Wagner: Tannhauser

Magyar Állami Operaház
  • Rendező
Zongoraáriák - Liszt209

Zongoraáriák - Liszt209

Magyar Állami Operaház
  • Rendező

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!