művész


Zempléni Szabolcs
2

Zempléni Szabolcs

Született: 1981. január 8.

Kürtművész és tanár.

Zenész szülei hatására hat éves korában már zongorázni tanul, majd 13 évesen kürtölni kezd Szilágyi Pálmánál. Tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián Tarjáni Ferenc növendékeként, majd a berlini Hanns Eisler Főiskolán Christian-Friedrich Dallmann osztályában végezte.
17 évesen a Concertino Prága Nemzetközi Kürtverseny első…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Kürtművész és tanár.

Zenész szülei hatására hat éves korában már zongorázni tanul, majd 13 évesen kürtölni kezd Szilágyi Pálmánál. Tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián Tarjáni Ferenc növendékeként, majd a berlini Hanns Eisler Főiskolán Christian-Friedrich Dallmann osztályában végezte.
17 évesen a Concertino Prága Nemzetközi Kürtverseny első helyezettje és miniszteri különdíjasa, a következő években pedig több nemzetközi verseny győztese (Markneukirchen 2000, Békés 2000, Brno 2001).
2005-ben első magyarként a müncheni ARD Nemzetközi zenei verseny 1.díjasa volt.

Szólistaként számos koncertet adott Európában, Amerikában, Afrikában és Ázsiában egyaránt. Fellépett többek között a Budapesti Fesztiválzenekar,a Camerata Salzburg, a Bambergi Szimfónikusok, a Bajor Rádió Szimfónikus Zenekara, és a Müncheni Kamarazenekar közreműködésével a müncheni Gasteig Filharmónia, a New York-i Carnegie Hall, a római Auditórium hangversenytermében, olyan karmesterek, mint Fischer Iván, Yakov Kreizberg, Jonathan Nott, Daniel Raiskin és Michael Sanderling vezénylete alatt. Kamarapartnerei között Keller András, Várjon Dénes, Nagy Péter, Christian Zacharias, Wassilij Lobanov és az Atos trió neve is szerepel.
17 évesen a Nemzetközi Jeunesses Zenekar szólókürtöse, két évvel később már a Budapesti Fesztiválzenekar elsőkürtöse volt.
Játszott a frankfurti operaház és a Drezdai Staatkapelle zenekarában,
2005 novemberétől a Bambergi Szimfónikusok szólókürtöse.

BARTÓK ÉS LIGETI 2. - KAMARAMŰVEK

BARTÓK ÉS LIGETI 2. - KAMARAMŰVEK

Bartók Béla Emlékház
  • Kürtművész
Esti hangverseny

Esti hangverseny

Kamara Akadémia Egyesület
  • kürt
Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában  2024. február 4. 18:00

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 4. 18:00

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • kürt/horn
Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 2. 19:00

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 2. 19:00

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • kürt/horn
Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 3. 18:00

Exkluzív szalonkoncertek mesés környezetben a Lillafüredi Palotában 2024. február 3. 18:00

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • kürt/horn
KAPOSFEST Ligeti György, W.A. Mozart, Anders Koppel, Giovanni Bottesini, Bartók Béla

KAPOSFEST Ligeti György, W.A. Mozart, Anders Koppel, Giovanni Bottesini, Bartók Béla

C&M Hungary Kft.
  • kürt
KAPOSFEST Ludwig van Beethoven, Robert Schumann, Johann Sebastian Bach, Nicolai Roslavets

KAPOSFEST Ludwig van Beethoven, Robert Schumann, Johann Sebastian Bach, Nicolai Roslavets

C&M Hungary Kft.
  • kürt
Remekművek Gödöllőn -

Remekművek Gödöllőn - "á la russe"

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Kürtművész
Zenélés öröme a Talambával

Zenélés öröme a Talambával

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Kürtművész

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!