Program


Diótörő - Szegedi Kortárs Balett

Diótörő - Szegedi Kortárs Balett

Karácsony este együtt díszíti a család a szalonban felállított hatalmas fát. Sorra érkeznek a vendégek, megkezdődik az ajándékok átadása. Rengeteg kedves játék, mesefigura, báb van a fa alatt. A gyerekek keresztapja, Drosselmeyer diótörő bábot ajándékoz Marikának.
 több...

Jegytípusok


5 900 Ft - 6 500 Ft
2 jegytípus

Aktuális előadások



Szegedi Kortárs Balett

Diótörő

A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T. A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi művet is. A Diótörő a balett irodalom leggyakrabban játszott darabja lett. 

Karácsony este együtt díszíti a család a szalonban felállított hatalmas fát. Sorra érkeznek a vendégek, megkezdődik az ajándékok átadása. Rengeteg kedves játék, mesefigura, báb van a fa alatt. A gyerekek keresztapja, Drosselmeyer diótörő bábot ajándékoz Marikának. A kislány az este izgalmai után új játékával aludni tér. Álmában megelevenednek a nemrég átélt események képei, a bábok, játékok életre kelnek, a szobát egerek népesítik be, és fosztogatni kezdik a fát. Megindul a kalandok sorozata. Később Diótörő herceg boldogan köszönti a szépséges leányzóvá serdült Marikát - Mária hercegnőt. A kislány hol félelmetes, hol csodálatos álmai jelennek meg a történetben. 

Marika: Diletta Savini
Diótörő: Francesco Totaro / Czár Gergely
Drosselmeyer nagybácsi: Kalmár Attila
Frici Marika testvére: Vincze Lotár
Anya és Egérkirálynő: Nyeste Adrienn
Apa és Tortavár ura: Tarnavölgyi Zoltán
Dada és Cukorszilva Tündér: Bocsi Petra
Barbie és Rózsahercegnő: Diletta Ranuzzi
Baltazár a bátor: Kiss Róbert
Egérkirály: Graziano Bongiovanni
Rózsaherceg: Füzesi Csongor
Kínai lány: Nier Janka
Arab lány: Miriam Munno
Spanyol lány: Letizia Melchiorre

Gyerekek, egerek, hópihék: Giordana Marzocchi, Desirée Bazzani, Miriam Munno, Letizia Melchiorre, Nier Janka, Füzesi Csongor, Graziano Bongiovanni, Vincze Lotár

Zene: P. I. Csajkovszkij
Fény: Stadler Ferenc
Bábok: Tóth Andrea, Kiss Attila Etele
Fejdísz: Zazzy Design
Díszlet, jelmez: Horányi Júlia
Koreográfus: Juronics Tamás

Balett-igazgató: Pataki András

Művészeti vezető: Juronics Tamás

További ajánlataink


gyerekelőadás FEKETE ISTVÁN kisregénye alapján

A boldogságot, a szerelmet, a szeretetet széles e világon, számtalan kalandon keresztül hajszoló, a végső békét azonban mégiscsak kedvese karjai…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!