PÁL FERI: "Mi segít át az élet megoldhatatlan helyzetein?"
PÁL FERI atya mentálhigiénés szakember előadása a Házasság hete rendezvénysorozat keretében.
PÁL FERI atya mentálhigiénés szakember előadása a Házasság hete rendezvénysorozat keretében.
Pál Feri Atya a humor eszköztárát is segítségül hívva szemlélteti a különböző élethelyzeteket, nehézségeket, amelyekbe sokszor magunkat sodorjuk bele.
Pál Ferinek, katolikus pap volta ellenére fontos, hogy az előadásai semlegesek legyenek, hiszen bárki részt vehet rajtuk, és nem kell semmilyen vallási, ideológiai elvárásnak megfelelnie. Előadásaira jellemző a strukturáltság és az érintett szakirodalom intenzív használata, valamint a közvetlen, gyakran csapongó, humoros történetek mesélésére is építő stílus. A „pálferi” jelenséget, ha valaki egyszer megtapasztalja, könnyen függővé válik.
Helyszín: Ifjúsági Ház
(1042 Budapest, István út 17-19.)
"Elkergetett a gazda, mert azt mondta, olyan kicsi vagyok, mint egy szem mazsola. És belőlem úgysem lesz soha tisztességes disznó!…
A Solti György Zeneiskola Vonószenekarának repertoárját elsősorban klasszikus művek alkotják a barokktól a kortárs zenéig, de rendszeresen műsorra tűznek filmzenéket…
Újévköszöntő jelmezes gyerekmulatság a Kiskalász zenekarral Kezdjük együtt az új évet egy hatalmas bulival! Szeretettel várunk minden kisgyermekes családot a…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!