Program


TÁNCHÁZ: ÖRDÖNGÖS ZENEKAR (SZAMOSÚJVÁR, RO)

TÁNCHÁZ: ÖRDÖNGÖS ZENEKAR (SZAMOSÚJVÁR, RO)

Az Ördöngös zenekar tagjai a szamosújvári Téka Alapítványban indított zeneoktatás által kezdtek el népzenét tanulni a Harmadik zenekar irányítása alatt. A válaszúti és szentkirályi táborok alkalmával boronálódtak össze, 2015-re már Ördöngösként működtek. 2017-ben jelentkeztek a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutatóra, ahol a döntőbe jutottak.  több...

TÁNCHÁZ: ÖRDÖNGÖS ZENEKAR

Az Ördöngös zenekar tagjai a szamosújvári Téka Alapítványban indított zeneoktatás által kezdtek el népzenét tanulni a Harmadik zenekar irányítása alatt. A válaszúti és szentkirályi táborok alkalmával boronálódtak össze, 2015-re már Ördöngösként működtek. 2017-ben jelentkeztek a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutatóra, ahol a döntőbe jutottak. Azóta is elsődleges hobbiként, minél magasabb szinten igyekeznek folytatni az együtt muzsikálást, hiszen saját bevallásuk szerint ez által tudnak kibontakozni és igazán magyarnak lenni.

A zenekar tagjai:
Miklósi Hunor - hegedű
Szabó Bence - hegedű
Filep Zoltán Balázs - brácsa
Szigeti Nimród Szilamér - brácsa
Szabó Szilárd Sándor - nagybőgő

Ajánló


Elisabeth alakja semmilyen klisébe nem illik bele, és megcáfol minden előítéletet. Más volt,…

Bertrand Barnier egyszerű párizsi szappangyáros. Van némi, az évek során összegyűjtögetett vagyona, egy…

Az Operaház előadása most sztárénekesekkel érkezik a Margitsziget nagyszínpadára. Minden idők egyik leghíresebb…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!