Fesztivál

Ajánlatunk


Hazánk egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező és egyben legnépszerűbb kulturális rendezvényének központi eleme az augusztus 20-i karneváli felvonulás, amely keretében a több százezer szál élővirág felhasználásával készített, közel 5 méter magas és 10 méter hosszú virágkompozíciók nívós hazai és külföldi táncosok, hagyományőrző csoportok kíséretében haladnak végig Debrecen utcáin.

Szeretettel várjuk Önöket 2019-ben is Palotajátékokra, hogy együtt idézhessük fel azt az utánozhatatlan középkori hangulatot, melynek egyik hiteles helyszíne Visegrád!

Élvezd ki a Sound minden percét: fesztivál, strand, Balaton!

Dés László évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsesszlemezek sora fűződik a nevéhez. De az utóbbi években történt valami, ami teljesen megváltoztatta a róla kialakított képet.

Nyáry Krisztián – Kaláka: Így szerettek ők irodalmi koncert-színház A Szabad Tér Színház produkciója.

Téged is vár Magyarország legnagyobb arénashow-ja öt évtized nyári slágereivel!

A nemzetközi operaszínpadok kivételes tehetségével és virtuózával, Vittorio Grigolóval folytatódik a Budapesti Nyári Fesztivál egyik legnépszerűbb komolyzenei programja, a világsztár operaénekeseket felvonultató gálasorozat.

Hazánk egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező és egyben legnépszerűbb kulturális rendezvényének központi eleme az augusztus 20-i karneváli felvonulás, amely keretében a több százezer szál élővirág felhasználásával készített, közel 5 méter magas és 10 méter hosszú virágkompozíciók nívós hazai és külföldi táncosok, hagyományőrző csoportok kíséretében haladnak végig Debrecen utcáin.

Fenyő Miklós a 60-as évektől a rock & roll elsőszámú, és utánozhatatlan hazai nagykövete. Mára már a budapesti nyári programok egyik kiemelkedő eseményének számít a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon megrendezésre kerülő Fenyő koncert. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy idén nyáron ez lesz a 22. rock & roll koncertje aminek címe: „CSÓKKOKTÉL„.

Csukás-Bergendy: Süsü a sárkány zenés mesejáték két felvonásban

Egyetlen éjszaka alatt akár 34 budapesti színházba is ellátogathatnak a legkitartóbb színházrajongók!

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!