Beethoven Coriolan-nyitánya örök. Ahogy a VIII. szimfónia is, ez a haydni derűt sugárzó remekmű, amelyet 1814-ben mutattak be, és könnyed, tréfás hangvétele miatt a szerzőnek is titkos kedvence volt. „Az én kis F-dúrom” – hivatkozott rá egyik feljegyzésében. Takács-Nagy Gábor korunk egyik innovatív Beethoven-karmestere, aki egy olyan jól ismert zenedarabbal is újat tud mutatni, mint az V. szimfónia, amelyre immár örökre ráragadt a komponista titkára által önkényesen választott Sors melléknév.
Műsor:
Puccini: Messa di Gloria
Rutter: Gloria
Kalap Jakab saját dalaiból álló Bábkoncertje a folk-világzene sokszínűségét ötvözi a magyar hagyományokkal, kialakítva ezzel sajátos egyedi stílusát, mely nagy sikert arat a gyermekek és szüleik körében. Magával ragadó előadásmódját átszövi az állandóan jelen lévő zenei és színpadi humor, mely egyúttal könnyen emészthetővé teszi a népzenei elemekre épülő produkciót. Műsora az élő koncert és a bábszínház csodálatos találkozása.
A PlayStation™ The Concert egy új, csúcstechnológiával felszerelt élő show, amely első világkörüli turnéja keretében 2025. május 13-án Budapestre, a Papp László Budapest Sportarénába érkezik.
Az újévi koncertek hagyományait tisztelve, de egyedi és különleges programot kínálunk 2025. január 10-én, pénteken 19 órától Siófok zeneszerető közönségének a Kálmán Imre Művelődési Központ színháztermében.
Európai kitekintésre készülünk az olasz zene világába Lorenzo Donati (Olaszország) vendégkarnagy irányításával. Terveink szerint bekukkanthatunk abba az olasz életérzésbe, amit a társaséneklés mind a mai napig jelent Itália földjén.
Ne hagyja ki a romantikával és eleganciával teli estét, amelyen a népszerű Bridgerton-sorozat legismertebb dallamai és dalai csendülnek fel.
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar 2017. május elsején alakult, a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét. A zenekar tagjai mindannyian a Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi ősbemutatójának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla.
Három csodálatos DÍVA
DÉTÁR ENIKŐ - FÉSŰS NELLY - LADINEK JUDIT
Ha csak futó pillantást vetünk a Kossuth-díjas Vashegyi György vezényletével a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyén megszólaló művekre, legelső észrevételünk talán arról szólhat, milyen vonzó stiláris, műfaji és előadóapparátus tekintetében megvalósuló változatosságot kínál az est programja.
A magyar XX. század és a bécsi klasszika között osztja meg hangversenyének műsorát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a Kocsis bérlet harmadik estjén.
élő komolyzenei koncert az Uránia színpadán, 90 perc, 2024
Apollón és Dionüszosz, az idill és féktelen ünnepély: efféle ellentétpárokkal lehetne jellemezni Beethoven két szimfóniáját, a Hatodikat és a Hetediket. Takács-Nagy Gábor Beethoven-sorozatának negyedik estjén a „prométheuszi” korszakában járó komponista műveit halljuk.
A zenei pályán eltöltött több mint 50 év, több mint 400 dal, több mint egy szerző, több mint egy előadó:
egy kultusz: FENYŐ MIKLÓS
Műsor:
Dukas: A bűvészinas
Saint-Saëns: I. a-moll csellóverseny Op.33.
Bizet: I. C-dúr szimfónia
A legnépszerűbb karácsonyi világslágerek kerülnek fel Gájer Bálint 5. nagylemezére magyar nyelvű szövegekkel.
Egy különleges, felejthetetlen zenei èlmény! Tisztelgés a francia filmek két legendás alakja, Alain Delon és Jean Paul Belmondó előtt.
Egy minőségi, izgalmas szórakozás, film… zene… koncert egyben.
Storyville Jazz Band
koncert
Bemutató a Szegedi Nemzeti Színházban: 2024. december 27-én.
Koncertszerű operaelőadás három felvonásban, két szünettel, olasz nyelven
Tizenhat esztendős keleti hercegnő Izolda-hanggal - ezt a maximalista elvárást támasztotta Salome megformálóival szemben Richard Strauss, s most a dél-afrikai szoprán, a 2016-os Maria Stuarda-közvetítés Erzsébetjeként megismert Elza van der Heever készül a bizonyításra.
BARBER / GLASS / SCHUBERT / BEETHOVEN
Kremer / Dirvanauskaité / Keller
Csak én.
Hát persze, csak én. Ki más, ez volna az éneklés lényege, ha szólista az ember. Csak ő, az ő hangja, az ő lelke, az ő nagy magánya, szemben a közönséggel.
A legnépszerűbb karácsonyi világslágerek kerülnek fel Gájer Bálint 5. nagylemezére magyar nyelvű szövegekkel.
Gerlóczy Zsigmond zongorista-zeneszerző még nincs harminc, de előadóművészi és produceri munkáira olyan muzsikusok figyeltek fel, mint Tigran Hamasyan, Jacob Collier és mindenkori példaképe, Keith Jarrett.
A világhírű hegedűvirtuóz, Kelemen Barnabás az évad művészeként régi barátjával és muzsikustársával ad közös koncertet: az osztrák–magyar zenészcsaládból származó nagyszerű klarinétos, Andreas Ottensamer nemcsak ünnepelt szólista és kamaraprodukciók közreműködője, de a Berlini Filharmonikus Zenekar büszkesége is, aki mostanában karmesterként is egyre gyakrabban látható.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!