Mozi

Ajánlatunk


Folytatódik az évad a társadalmi felelősségvállalás jegyében, Takács Mária 2015-ben készült kreatív, szocio- dokumentumfilmjével, amely azt mutatja be, milyen volt a rendszerváltozás előtt Magyarországon meleg férfiként élni.

A „Leány gyöngy fülbevalóval" című festményt még mindig titkok övezik. A dokumentumfilm e rejtélyek nyomába ered. Ki volt a lány? Miért és hogyan festették le? Miért áll olyan nagy tiszteletben?

Színes, szinkronizált amerikai vígjáték, 92 perc Rendező: NIA VARDALOS Szereplők: STEPHANIE NUR, JOHN CORBETT, ANDREA MARTIN

Bármilyen hihetelennek tűnik is, sok évtizeden át senkinek sem kellettek az impresszionista munkák! A Monet, Degas vagy Renoir kaliberű alkotókat besározták, pellengérre állították, minek következtében földönfutókká lettek. Aztán valami megkapó történt.

A film J. Robert Oppenheimer fizikusról szól, aki kollégáival - köztük a magyar származású Teller Edével és Szilárd Leóval - a Manhattan Terv vezetőjeként az első atomfegyver létrehozásáért felelős. A találmány a II. világháborúban megváltoztatta a történelem menetét, és a bombának köszönhető valószínűleg az is, hogy a 20. század második felében a két nagy szuperhatalom szembenállása, a hidegháború nem fajult valódi fegyveres konfliktussá.

Leonardo da Vinci a világ legismertebb művésze. E film fókuszában, amely halálának 500. évfordulója alkalmából készült, páratlan festményei és rajzai állnak.

Színes, magyar dokumentumfilm

francia vígjáték, 94 perc, 2023 francia nyelven, magyar felirattal

Michele Placido nagyszabású történelmi filmje Caravaggio életének azt a szakaszát dolgozza fel, amikor a festőnek el kell hagynia Rómát, mert halálra ítélték egy konkurense meggyilkolásának vádjával. Caravaggio a pápához fordul kegyelemért, aki elrendeli, hogy a vatikáni titkosszolgálat Árnyékként emlegetett nyomozója derítse fel, a botrányos életű művész megérdemli-e az amnesztiát.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!