Színház

1878 program


Melinda álmodott egy Hazáról, ahol békében élhet. Ahonnan nem kell gyerekként elmenekülnie a két bátyjával, mint kislányként a szülőhazájából, Spanyolországból, azért, mert veszélyben az élete. Azt hitte, hogy Magyarhonban megtalálta azt a hazát, ahol soha többé nem kell félnie.

William Gibson: Libikóka - színmű egy részben. A történet egyszerre mulatságos és szomorkás, de mindvégig nagyon szórakoztató.

Szabó Magda történelmi színműve a színháztermi premier után először lesz látható a Zenthe Ferenc Színház kamaratermében!

A Hamupipőke a Grimm–fivérek egyik legismertebb meséje jámborságról és gonoszságról, hatalomvágyról és becsületről, ármányról és hűségről. Hamupipőke egy bálban, tánc közben ismeri meg a Herceget, s előadásunk is tánccal, zenével meséli el történetüket.

A S.Ö.R. (Shakespeare Összes Rövidítve) sikerén felbuzdulva a Kálloy-Kálid-Gáspár trió nem kisebb dologra vállalkozik, mint hogy színpadra varázsolja a görögök összes regéit és cselekedeteit.

Mai történet, mai színház, mai nyelv – Csehov kasszikusa észbontó szereposztásban a Télikert színpadán.

Blanche DuBois állástalan irodalomtanár nővéréhez, Stellához és annak férjéhez, Stanley Kowalskihoz költözik New Orleans szegénynegyedébe egy fülledt, kicsi lakásba. A szerelmespár gyereket vár. Blanche és Stanley rögtön összetűzésbe kerülnek, mert Blanche kikéri magának a férfi agresszív viselkedését, Stanley pedig cserébe hazugnak tartja a sógornőjét, és nyomozni kezd utána. Blanche megismerkedik Stanley egyik barátjával, Mitch-csel, és romantikus kapcsolat alakul ki köztük. Stanley elmond Mitch-nek mindent, amit Blanche-ról megtudott, de ez olyan terhelő, hogy Mitch inkább lemond a szerelméről.

" .. reggel izzadva ébredünk és felsikoltunk hogy nincs ott a foga íve a nyakunkon
csak egy hajszál a torkunkon
és amikor már azt érezzük nincs tovább nem lehet tovább .. "

1970-ben jelent meg Szabó Magda ikonikus ifjúsági regénye az Abigél. A kalandos lányregény és a második világháború eseményének és az egyén életére gyakorolt hatásának fúziója, mely megjelenése óta töretlen sikernek örvend.

Giuseppe Verdi
DON CARLOS
Opera négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Dubrovay László Faust, az elkárhozott című táncdrámájának ősbemutatója a Müpában valósult meg 2016-ban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. A Goethe remekműve által ihletett nagyszabású produkció a 2023/24-es évadban debütált a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán, 2024-ben pedig újra színre kerül a Müpa Fesztivál Színházában.

Szeretnél gazdag lenni? Otthagyni a dögunalmas állásod? Elköltözni mondjuk Barcelonába? Ahol végre egész álló nap napozhatsz a tengerparton, miközben egy jéghideg cuba libret szürcsölgetsz? Nos, Császár András pontosan ezt tervezi tenni azok után, hogy véletlenül talál kétmillió eurót a hármas metrón.

A Hessmese egy országszerte sikerrel játszott mesedarab, melynek egyik titka, hogy a történet az adott városra adaptálható, a történet a gyerekek számára is ismerős helyszínen játszódik, így rögtön kapcsolódni tudnak a mesebeli tündér-postahivatal izgalmas eseményeihez, ezáltal még közelebb kerülve a mondanivalóhoz is.

Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett. Nem messze tőle, úgy négy és fél percnyi autózásra, Barbara izgatottan várja haza richmondi otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik.

Shaw bízik a fiatalságban, hisz a változtathatóságban, s megfogalmazza abbeli reményét, hogy helyes erkölcsi alapállással és szilárd kitartással hátat lehet fordítani hitvány és galádtársadalmi beidegződéseknek. Sajnos égetően aktuális mélyen elgondolkodnunk a dráma gondolatiságán, morális üzenetén.

az Aranyszamár Színház előadása

Ez egy tökéletes egész estés családi színdarab, melyben a zene, a humor és az izgalmas látvány öleli körbe a jól ismert klasszikust. Egy szívet melengető, humoros mese gyermekeknek és felnőtteknek, a csodáról. Mikor máskor, ha nem karácsonykor?

Ajka-ZENÉS SZÍNHÁZI előadás és koncert két felvonásban! FÉNYES SZABOLCS, a zseniális zeneszerző, a nagy bohém és felesége, a csodás szubrett CSIKÓS RÓZSI élete, vidám és néha szívszorító történetben elmesélve.

Helyszíne két egymásra néző erkély. Az egyiken Alvin, aki képtelen felvenni a ritmust a világgal. Inkább elszigeteli magát, és lakásába zárkózva találja meg a vágyott nyugalmat, könyvekkel és sportközvetítésekkel.

Cserháti Zsuzsa egyedülálló hangja minden generáció számára felidézi a vidámság, a szerelem, és a megható pillanatok hangulatát, de a közönség előtt szárnyakat kapó énekesnő a magánéletének részleteit sokáig gondosan elrejtette a nyilvánosság elől.

Élőzenés babaelőadás, a Délibáb Társulat és Sólyom Tamás előadásában.

Egy tévesen értelmezhető irányító tábla miatt mindenki Itt keresi a közjegyzőt. Pedig Ő nem Itt van, hanem Ott. Időnként Amott. De Ők, akik Itt, vagy Ott keresik, természetesen azt hiszik, hogy az Itt található Ő, az az Ő, akit Ők keresnek, s lassan Ő, aki Itt van, már maga is kételkedik abban, hogy Ő, csakugyan Ő-e. Mint ahogy abban is kételkedni kezd, hogy Itt jó helyen van-e, és nem kéne neki is Amott lennie. Mert Ez a hely nem Az a hely, hanem Amaz. Világos ugye?

A Testbe zárt ima táncszínházi produkció az egykori táncművész, Horváth Renátó tragikus hirtelenséggel bekövetkezett bénulásának történetét és az ezzel járó periódusait dolgozza fel. Egy élet, ami pár óra leforgása alatt 180 fokos fordulatot vett.

Badár Sándor és Fábry Sándor

Igazi rendezői bravúr, négy színész jutalomjátéka negyven szerepben: egyik pillanatról a másikra változik a konferanszié elegáns hölggyé, a tejesember ügynökké, vagy a rozoga öregember kígyóvá. A néző hol egy skót mocsáron jár, hol egy Edinburgh felé száguldó vonaton, majd egy baljós hangulatú motelben.

A nulladik perc ősbemutató, csodás látványvilágot és igazi sztárparádét ígér. Udvaros Dorottya, Grisnik Petra, László Lili, Pataki Ferenc, Rohonyi Barnabás, Ficzere Béla játsszák a fordulatos komédiát.

Előadásunk hihetetlen kalandra, nagyszerű felüdülésre invitálja a nézőt: elkalauzolja a munkahelyére, egy ablaktalan irodába.

Peter Quilter brit drámaíró zseniális komédiáját Európában először a Karinthy Színház mutatja be a közönségnek.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!