Színház

1118 program


Dan Gordon: Becéző szavak Jegyvásárlás
13 Esemény

SZÍNHÁZBÉRLET 2019/2020 OKTÓBER-JANUÁR - 1. előadása

A CSATORNA - DEKK Projekt-Füge Produkció -TÁP Színház Jegyvásárlás
13 Esemény

A Csatorna egy magyar állami televízió, Vaskuti Aurél pedig annak az igazga-, sőt: vezérigazgatója. A Csatorna egy Sziszüphosz, egy Don Quijote, egy Jézus Krisztus, tehát egy tősgyökeres magyar ember története, nem hiába.

Bernarda Alba háza Jegyvásárlás
13 Esemény

Federico Garcia Lorca Bernarda Alba háza - asszonyok drámája 2 részben

Egy nap az örökkévalóságból Jegyvásárlás
13 Esemény

Nyolcvanas évekbeli, szocreál szoba. A szín sötét, a háttérből némi fény sugárzik be. Kísérteties kép, drámai zene: Bartók, Kodály. A színpad elején öreg ember tesz-vesz. Egyszer csak lemerevedik, mint aki most vesz észre valamit.

Bepasiztunk Jegyvásárlás
13 Esemény

válás rock and roll Bemutató: 2015. november 19. Madách Stúdió

Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja Jegyvásárlás
13 Esemény

Pintér Béla és Társulata: A Sehova Kapuja

Hodworks: Pirkad/Dawn Jegyvásárlás
13 Esemény

A Hodworks társulatot 2007-ben alapította Hód Adrienn. A kísérletezéseiről ismert koreográfus évek óta dolgozik azon, hogy átfogalmazza a kortárs tánc megszokott és bevált kliséit.

BABASZÍNHÁZ: TARKABARKA Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadás a barátság különböző pillanatait villantja fel, az önfeledt közös játéktól, a durcás civódáson át egészen a kibékülés felszabadult öröméig.

A palacsintás király Jegyvásárlás
13 Esemény

Felhőtlen családi szórakozásra hívjuk és várjuk lelkes közönségünk apraját és nagyját. És akkor se csodálkozzunk, ha ismerősnek találjuk a mesét és a zenét, hiszen gyermekkorunk egyik kedvenc tévéjátékélményét elevenítjük most fel.

Pesti Barokk Jegyvásárlás
13 Esemény

Dés Mihály regényéből Kern András készített színpadi változatot. (Orlai produkció)

A PITBULL CSELEKEDETEI Jegyvásárlás
13 Esemény

Titkos Társulat – FÜGE – Trafó Kárpáti Péter: A Pitbull cselekedetei

Háy János: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK Jegyvásárlás
13 Esemény

Háy János visszatérő szerzőnk; Házasságon innen, házasságon túl című műve a Magyar Színház egyik legnagyobb sikere. 2018 tavaszán vadonatúj, Budapesten még nem játszott keserű komédiáját, az Utánképzés ittas vezetőknek című darabját mutatjuk be. Vagy mondjunk inkább gyomor-keserű komédiát?!

A szökés Jegyvásárlás
13 Esemény

A szökés monodráma Gérecz Attila művei alapján

A mi kis városunk Jegyvásárlás
13 Esemény

Thorton Wilder: A mi kis városunk Színjáték három felvonásban

A királylány bajusza Jegyvásárlás
13 Esemény

Páskándi Géza: A királylány bajusza zenés mesejáték Rendező: Háda János

CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL Jegyvásárlás
13 Esemény

Ron Aldridge:CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL vígjáték két részben

A hőstenor Jegyvásárlás
13 Esemény

Ken Ludwig: A hőstenor amerikai bohózat a Thália Színház saját előadása

Máglya Jegyvásárlás
13 Esemény

„Csak az van, amire emlékszünk. Amit elfelejtünk, az nincs többet, eltűnik a világból.” A Máglya a Ceaușescu bukása utáni élet visszásságait láttatja a kis kamasz lány, Emma szemén keresztül. A kislány egyszerre vesztette el szüleit és otthonát. Varázslatos nagyanyja veszi magához. Emma a szülők és a nagyszülők régóta cipelt terheivel küzd meg lelki szabadságáért. Ehhez azonban családja múltját kell tisztán látnia. De vajon mihez kezd az ember a múltjával, amikor egy ország felszabadul?

Pintér Béla És Társulata: Anyám orra
13 Esemény

A minap azt vágta a fejemhez valaki, hogy én egy moral insanity vagyok. Ez bizony elég rosszul esett, de aztán rájöttem, hogy igaza van. Csakhogy a moral insanity nem tudja magáról, hogy az, én pedig tudom, tehát én mégsem lehetek az. Akkor hát ki a moral insanity?

Tóth Árpád / Vers-estek a Müpában
13 Esemény

Összeállításunk igyekszik megmutatni a költő sokoldalúságát, eloszlatni az egyhúrúság legendáját, és annak az édes-bús húrnak a búgásán túl más árnyalatokat és tónusokat is megszólaltatni az életműből.

Gengszter nagyi Jegyvásárlás
13 Esemény

Ajánlott életkor: 10+ 110 perc egy szünettel

Csókos asszony Jegyvásárlás
13 Esemény

Kitűnő színészek, remek táncok és humor és nevetés és kacagás! És egy nagyon jó történet!

Cseppkánon - Hogy vagy, Hérakleitosz? • Artus – Goda Gábor Társulata Jegyvásárlás
13 Esemény

Cseppkánon - Hogy vagy Hérakleitosz? koncert, tánc és színház interferencia

VÉNUSZ (Hanif Kureishi) VÍGJÁTÉK:Bálint András,László Lili,Gyabronka József,Takács Kati,Brasch Bence Jegyvásárlás
13 Esemény

Történet az öregségről és a fiatalságról, az utolsó szerelemről – fanyar humorral, parádés szereposztásban.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!