Színház

1568 program


Kitolás Jegyvásárlás
13 Esemény

Apanevelés kezdőknek és haladóknak
Apának lenni nem könnyű. Sőt elképesztően nehéz. Főleg, mert senki nem mondta el, hogyan kell csinálni. Mostanáig!

Mayerling Jegyvásárlás
13 Esemény

A történet alapja egy igaz, bár máig rejtélyes mayerlingi gyilkosság és öngyilkosság, mégpedig valós, osztrák–magyar monarchiabeli, történelmi figurákkal: a középpontban az osztrák trónörökös, Ferenc József fia, Rudolf, illetve annak ifjú szerelme, Marie (Mary) Vetsera bárónő áll.

VI. Nagy Iván Nemzetközi Balettgála Jegyvásárlás
13 Esemény

Balettgála két felvonásban
2014-ben hirtelen hunyt el Nagy Iván nemzetközi hírű balettművész, többszörös balettigazgató, aki visszavonulását követően állt újra hazája szolgálatába, és a Magyar Állami Operaház művészeti főtanácsadójaként dolgozott velünk.

Mefisztó Jegyvásárlás
13 Esemény

KLAUS MANN REGÉNYE NYOMÁN, MIKÓ CSABA ÉS KUKK ZSÓFIA ÁTDOLGOZÁSA ALAPJÁN URBÁN ANDRÁS ÉS A TÁRSULAT: Mefisztó
kortárs kabaré egy részben – a Kultúrbrigád és az Átrium előadása

Fig_Ht • Frenák Pál Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény

A FrenÁk Társulat és az R_ Társulás (az előadóművészek alkotói munkájának részvételével – közös alkotói platform) új kreációjának tematikáját a 2020-as év világot megrázó új kihívása inspirálja, hisz a FrenÁk koncepciókban és elképzelésekben örökös kérdés megtalálni a kiutat egy zárt és látszólagos lehetetlen helyzetből. Az előadás árnyéklenyomata annak, hogy az ember egy belső figyelemmel hogyan küzdheti át magát az őt behatároló társadalmi problémákon, és minden egyes egyén belső hite, küzdelme – még ha individuális szinten történik is –, hogyan képes a társadalmi létet felemelni. Ezért is koncentrál az alkotói munka az egyéni személyes tapasztalatokra, és halad valós, megélt események nyomán, majd emelkedik el egy absztrakt nyelvezettel, egy új, vizionális pozitív létbe, hogy reményt és perspektívát nyithasson a nézőben és önmagunkban egyaránt, miközben mindenki érzete nyomon követheti a közvetett vagy közvetlen lenyomatok hatását. FrenÁk egy új kompozícióban idézi meg idén negyven éves munkásságának esszenciális elemeit; a látvány kontrasztba hozza a nyers valóság és egy vizionális, látomásszerű lebegés érzetét, a függesztések újszerű használatával. A munkafolyamatban résztvevők experimentális élményeiből megszülető érzetei remélhetőleg visszhangra találnak a közönség lelkében, hisz a Fig_Ht mindannyiunk küzdelméről szól, és mindazokról, akiket elvesztettünk, s akiket a színpadon lebegő testek idéznek meg, látomásszerű csodálatos pillanatokban.

Játszd újra, Sam! Jegyvásárlás
13 Esemény

Woody Allen: Játszd újra, Sam!

romantikus vígjáték két részben

Szentivánéji álom Jegyvásárlás
13 Esemény

Opera két részben, angol nyelven, magyar felirattal

II. Richárd Jegyvásárlás
13 Esemény

Folytatódik a Vígszínház Shakespeare-sorozata.

A hattyú Jegyvásárlás
13 Esemény

A hattyú mesterkomédia: bravúros humorú, szellemesen éleslátó, pestiesen gúnyos.

Pécsi Balett: Vasarely-etűdök Jegyvásárlás
13 Esemény

Vincze Balázs koreográfiájában a világhírű, pécsi születésű képzőművész, Victor Vasarely művei szó szerint megelevenednek. Az élő zenét és a prózát is kifejezőeszközei közé vonó összművészeti alkotás bevallott célja, hogy a néző ezután olyan szemmel nézzen Vasarely munkáira, amilyennelkorábban még sosem.

Egy csepp méz Jegyvásárlás
13 Esemény

Shelagh Delaney hősei marginalizált alakok. A szegénység, a másság, a kirekesztett lét fojtogató közegében próbálnak boldogulni – ki hogyan tud.
Fotó: Dömöly Dániel, a fotók jogdíjasak

Liliomfi Jegyvásárlás
13 Esemény

Szigligeti Ede örökérvényű vígjátékában Szilvai professzor rég nem látott gyámleányát, Mariskát szeretné édesfiához, Gyulához adni, hogy két vagyont egyesítse. Gyula apja akarata ellenére elszökik az orvosi egyetemről, hogy színész lehessen, méghozzá nem is akármilyen, hanem a nagyszerű, szerelmes színész, a kaliber: Liliomfi.

Az apa Jegyvásárlás
13 Esemény

André mostanában mindent elfelejt, valahogy nem állnak össze a dolgok a fejében. A lakása, a lánya, a bútorok... minden olyan idegennek tűnik. Anne, a lánya próbál neki segíteni, de André ápolása a lehetetlennel határos: az idős férfi mindenkit elmar maga mellől, és lassan teljesen elveszíti a kapcsolatát a valósággal is.

Nyúl Péter Jegyvásárlás
13 Esemény

Nyúl Péter
Ajánlott életkor: 3+
Az előadás időtartama: 80 perc (1 szünettel)

Mefistofele Jegyvásárlás
13 Esemény

Opera három részben, olasz nyelven, magyar és angol felirattal

Kérdések, válaszok: Esti talk show Alföldi Róberttel Szegeden Jegyvásárlás
13 Esemény

90 perces talk-show Alföldi Róberttel Szegeden a Belvárosi Moziban.
Színház, siker, szerepek, rendezések, közélet - hétköznapok is szerepet kapnak a másfél órás műsorban.

Illatszertár Jegyvásárlás
13 Esemény

A világhírű szerző külföldön is nagy sikereket befutott, többször filmre vitt darabja a harmincas évek nyüzsgő, színpompás Budapestjére kalauzol vissza minket.

Élő Tánc-Archívum Bonchida háromszor • Magyar Nemzeti Táncegyüttes Jegyvásárlás
13 Esemény

Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, Dr. Martin György eredeti táncgyűjtéseinek ihletésére, a nagyszerű tudós munkássága előtt tisztelegve indította el néhány évvel ezelőtt Élő Martin Archívum sorozatát.

A nagy Ibsen-vizsga avagy sehol sem jobb a szobalevegő Jegyvásárlás
13 Esemény

A negyedéves Zsámbéki-Fullajtár-Tárnoki-Jákfalvi színészosztály Ibsen három családdrámáját játssza. Alvingék, Solnessék és Borkmanék félhomályos szobáiba látunk be. Apák, fiúk, anyák és lányok haláltáncot járnak.

33 ÁLOM Jegyvásárlás
13 Esemény

Harminchárom álomképet készítünk Keresztes Gábor (Freakin’ Disco együttes tagja, számos magyar film zeneszerzője) zenei montázsára. Olyan szürreális, abszurd, groteszk és közben személyes álom-szkeccseket hozunk létre a társulattal és a meghívott vendégekkel közösen, amelyek pontosan a zenei jeleket követik.

Csókos asszony Jegyvásárlás
13 Esemény

A Csókos asszony egy igazi szerelmi történet mely, -mint az operett műfajának legjobbjai-, a világháborútól megtépázott Budapesten játszódik. Józsefvárosban, az 1920-as évek környékén szinte lehetetlen a nyomorból kitörni. Mégis, vagy éppen ezért, az élni akarás, a boldogság utáni vágy tobzódik az operettekben, a zenés játékokban és a kabarékban.

Rumini Jegyvásárlás
13 Esemény

Gyermek táncjáték egy részben Berg Judit kalandregénye nyomán
Az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat előadásában
4 éves kor felett ajánljuk!​



Mazsola és Tádé Gyermek színházi előadások Jegyvásárlás
13 Esemény

MAZSOLA ÉS TÁDÉ
zenés bábjáték - Ametist Bábszínház előadása

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!