Umelec


Alexandra Borbély
2

Alexandra Borbély

Narodenie: 1986. szeptember 4., Nyitra

Jászai Mari-díjas szlovákiai magyar színésznő.

Gyermekkorát a Szlovákiában található Nagycétényben töltötte. A komáromi Selye János Gimnáziumban érettségizett. Felvételizett a pozsonyi színművészeti egyetemre is, de végül mégis Budapest mellett döntött. Mielőtt felvették volna az egyetemre, egy évet töltött stúdiósként a Nemzeti Színházban, ahova Jordán Tamás hívta. 2012-ben végzett…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Jászai Mari-díjas szlovákiai magyar színésznő.

Gyermekkorát a Szlovákiában található Nagycétényben töltötte. A komáromi Selye János Gimnáziumban érettségizett. Felvételizett a pozsonyi színművészeti egyetemre is, de végül mégis Budapest mellett döntött. Mielőtt felvették volna az egyetemre, egy évet töltött stúdiósként a Nemzeti Színházban, ahova Jordán Tamás hívta. 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2012-től a Katona József Színház tagja. 2017-ben, Berlinben elnyerte az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért.

Díjai és kitüntetései:

Európai Filmdíj - legjobb európai színésznő (2017) - Testről és lélekről
Magyar Filmdíj - legjobb női főszereplő (2018) - Testről és lélekről
Jászai Mari-díj (2018)

Színházi szerepei:

Alfred Döblin: Berlin, Alexanderplatz (bemutató: 2018. március 10.) Katona József Színház
Lengyel Nagy Anna: Élet.történetek.hu - Pirs Bella (bemutató: 2017. október 28.) Orlai Produkciós Iroda
Denis Diderot: Az apáca (bemutató: 2017. október 18.)
Bertold Brecht: A kaukázusi krétakör (bemutató: 2017. május 26.) Kamra előadása
Frances Ya-Chu Cowing: A tökéletes boldogság (bemutató: 2017. március 11.) Katona József Színház
William Shakespeare: Ahogy tetszik (bemutató: 2016. március 18.) Kamra előadása
Ivan Viripajev: Részegek (bemutató: 2015. december 19.) Kamra előadása
Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon (bemutató: 2015. október 16.) Kamra előadása
Hunyady Sándor: Megszűntem önnel törődni (bemutató: 2015 október) Óbudai Társkör
Borbély Szilárd: Az olaszliszkai (bemutató: 2015. október 9.) Katona József Színház
Mary Orr: Mindent éváról (bemutató: 2015. szeptember 11.) Orlai Produkciós iroda
Joel Pommerat: A két Korea újraegyesítése (bemutató: 2014. október 17.) Katona József Szín.
Textúra2014 (bemutató: 2014. szeptember 25.) Szépművészeti Múzeum előadása
Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok (bemutató: 2014) Felolvasószínház
Rubin Szilárd: Ahol a farkas is jó (bemutató: 2014. február 14.) Kamra előadása
Robert Merle: Üvegfal mögött (bemutató: 2013. november 28.) Katona József színház
Caryl Churchill: Az iglic (bemutató: 2013. október 18.) Katona József Színház
Elmentek - Notóriusok 30.2 (bemutató: 2013. február 12.) Kamra előadása
Kerékgyártó István: Rükverc (bemutató: 2013. január 25.) Kamra előadása
Radnai Márk: Meanwhile in Kansas (bemutató: 2013. január 10.) 011-Alkotócsoport előadása
Eleje - Notóriusok 30.1 (bemutató: 2012. november 15.) Kamra előadása
Pinokkió (bemutató: 2012. október 19.) Katona József Színház
Katona 30 est (bemutató: 2012. október 15.) Katona József Színház
Kovács Dániel: virágos Magyarország (bemutató: 2012.04.26.) Kamra előadása
Helmut Krausser: Bőrpofa a VRRRRRüMM láncfűrésszel (bemutató: 2012.01.7.) Kamra
Bessenyei György: A filozófus (bemutató: 2011. október 8.) Katona József Színház
Kutyaszorítóban: (bemutató: 2011. augusztus 19.) 011-Alkotócsoport
Gustave Flaubert: Dilettánsok (bemutató: 2011. április 29.) Katona József Színház
Ágytörténetek (bemutató: 2011. április 2.) Ódry Színpad
Pengeél (bemutató: 2011.02.12.) Ódry Színpad
Nádas Péter: Szirének (bemutató: 2011. január 29.) Kamra előadása
Georges Feydeau: A hülye (bemutató: 2010) Ódry Színpad
Bertold Brecht: Félelem és macskajaj a harmadik Birodalomban (bemutató: 2010.11.20.) Ódry Szín.
Vladgyimir Preszyakov: Cserenadrág (bemutató: 2010. október 31.) TÁP Színház
Dorota Maslowska: Két lengyelül beszélő román (bemutató: 2010.10.14.) Kamra előadása
Vaszilij Szigarjev: Gyurma (bemutató. 2010. május 28.) Ódry Színpad
Pierre de Marivaux: A szerelem diadala (bemutató: 2010. április 23.) Katona J. Színház
Martin McDonagh: McDonagh gyakorlatok (bemutató: 2010) Ódry Színpad
Varró Dániel: Túl a Maszat hegyen (bemutató: 2009. október 7.) Ódry színpad
Tracy Letts: A nevem Mary Page Marlowe - Szereplő (2020., Centrál Színház)

Filmjei:

The Glass Room (cseh filmdráma, 2019) – Kata
Drakulics elvtárs (magyar vígjáték, 2018) – Ibolya
Hamlet 360 (magyar kisjátékfilm, 2017)
Testről és lélekről (magyar játékfilm, 2017) – Mária
Minden vonal (magyar kisjátékfilm, 2017) - Magdi
Az éjszakám a nappalod (2015) – Schwartzné
Swing (magyar romantikus vígjáték, 2014) – Szandra
A telep (vizsgafilm, BKF, 2014) – Éva
Kimenő (magyar kisjátékfilm, 2014) - Orsi
A rajzoló (magyar tévéfilm, 2013) – Melinda
Coming out (magyar vígjáték, 2013) – Fruzsina
Mélylevegő (magyar kisjátékfilm, 2012) - diver
069 (magyar kisjátékfilm, 2012) - Girl
Sátántangó (szlovákiai magyar kisjátékfilm, 2012)

Sorozatszerepei:

Mellékhatás (magyar sorozat, 2020) - Dr. Széphelyi-Illés Berta
Terápia (televíziós sorozat): 3. évad, 2017. (Júlia)
Hacktion: Újratöltve (magyar tévéfilmsorozat, 2013-2014) 22 epizód - Hollósi Alexa
Munkaügyek (magyar tévéfilmsorozat, 2012) 1 epizód - Éva
Átok (televíziós sorozat, 2011-2012) 3 epizód - Ancsa
Fla5h (televíziós sorozat, 2011) 1 epizód - Roommate's daughter-in-law
Hajónapló (televíziós sorozat, 2009) 1 epizód - Banki recepciós lány

-ELEJE- Notóriusok 30.1

-ELEJE- Notóriusok 30.1

Katona József Színház
  • Herec/čka
-ELEJE- Notóriusok 30.1 (Nyelvemlékek a Katona megalakulásának korából)

-ELEJE- Notóriusok 30.1 (Nyelvemlékek a Katona megalakulásának korából)

Katona József Színház
  • Herec/čka
011 Csoport: Kutyaszorítóbban (Titánium)

011 Csoport: Kutyaszorítóbban (Titánium)

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Herec/čka
A filozófus

A filozófus

Katona József Színház
  • Lucinda, Szidalisz szolgálója
A FILOZÓFUS

A FILOZÓFUS

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Lucinda, Szidalisz szolgálója
A Gondnokság-Katona József Színház Humorfesztivál

A Gondnokság-Katona József Színház Humorfesztivál

Thália Színház
  • Herec/čka
A kaukázusi krétakör

A kaukázusi krétakör

Katona József Színház
  • Herec/čka
A kaukázusi krétakör

A kaukázusi krétakör

Katona József Színház
  • Herec/čka
A két Korea újraegyesítése

A két Korea újraegyesítése

Móricz Zsigmond Színház
  • Herec/čka
A két Korea újraegyesítése

A két Korea újraegyesítése

Katona József Színház
  • Herec/čka
A Libri Kiadó szépirodalmi estje

A Libri Kiadó szépirodalmi estje

Katona József Színház
  • Herec/čka
A SZERELEM DIADALA - Pierre de Mariveaux komédiája - Bemutató előadás

A SZERELEM DIADALA - Pierre de Mariveaux komédiája - Bemutató előadás

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Korina
A tökéletes boldogság világa

A tökéletes boldogság világa

Katona József Színház
  • Qing Su Min, rendőr; Xiao Li, Napsugár és Öcsi anyja; Ming-Ming, gyári munkásnő
A tökéletes boldogság világa

A tökéletes boldogság világa

Katona József Színház
  • Qing Su Min, 26 éves. Nő. Rendőr. Ezeket a szerepeket játssza még: Xiao Li, 22 éves. Npasugár és Öcsi anyja. Ming-Ming, 23 éves. Gyári munkásnő.
Ágytörténetek

Ágytörténetek

SZFE
  • Herec/čka
Ahogy tetszik

Ahogy tetszik

Móricz Zsigmond Színház
  • Herec/čka
Ahogy tetszik

Ahogy tetszik

Katona József Színház
  • Herec/čka
Ahogy tetszik

Ahogy tetszik

Katona József Színház
  • Herec/čka
Ahol a farkas is jó

Ahol a farkas is jó

Katona József Színház
  • Herec/čka
AHOL A FARKAS IS JÓ

AHOL A FARKAS IS JÓ

Katona József Színház
  • Herec/čka
Áll a bál

Áll a bál

Katona József Színház
  • Herec/čka
Ascher Tamás Háromszéken

Ascher Tamás Háromszéken

Katona József Színház
  • Herec/čka
Az iglic

Az iglic

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Josie
Az Iglic

Az Iglic

Katona József Színház
  • Josie
Az olaszliszkai

Az olaszliszkai

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Ügyész
Az Olaszliszkai

Az Olaszliszkai

Katona József Színház
  • Ügyész
Bőrpofa

Bőrpofa

Katona József Színház
Csak neked mondom! - A Katona és a WMN.hu beszélgetéssorozata

Csak neked mondom! - A Katona és a WMN.hu beszélgetéssorozata

Katona József Színház
  • Herec/čka
Darázs

Darázs

Thália Színház
  • Herec/čka
Dilettánsok

Dilettánsok

Katona József Színház
  • Doktorné
Élet.történetek.hu

Élet.történetek.hu

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Élet.történetek.hu : Pira - Bella

Élet.történetek.hu : Pira - Bella

Mozsár Műhely
  • Előadja
ÉLET.TÖRTÉNETEK.HU... PIRA BELLA - Orlai Produkció

ÉLET.TÖRTÉNETEK.HU... PIRA BELLA - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Élet.történetek.hu/ Pira - Bella

Élet.történetek.hu/ Pira - Bella

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Pira
Élet.történetek.hu: Pira - Bella

Élet.történetek.hu: Pira - Bella

Mozsár Műhely
  • Herec/čka
Élettörténetek.hu

Élettörténetek.hu

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Herec/čka
Elmentek Notóriusok 30.2

Elmentek Notóriusok 30.2

Katona József Színház
  • Herec/čka
Először..., másodszor.... - Hárommillió, tizenkettedszer - AEGON Művészeti Díj

Először..., másodszor.... - Hárommillió, tizenkettedszer - AEGON Művészeti Díj

Katona József Színház
  • Herec/čka
Felejthetetlen - teadélután Veiszer Alindával és Borbély Alexandrával

Felejthetetlen - teadélután Veiszer Alindával és Borbély Alexandrával

Katona József Színház
  • Herec/čka
Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban

Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban

SZFE
  • Herec/čka
Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban

Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Herec/čka
FÉLELEM ÉS MACSKAJAJ A HARMADIK BIRODALOMBAN

FÉLELEM ÉS MACSKAJAJ A HARMADIK BIRODALOMBAN

SZFE
  • Herec/čka
K:aviart - Irodalmi kalandozások

K:aviart - Irodalmi kalandozások

Katona József Színház
  • Herec/čka
KedvesZsámbék! a Szerelemről

KedvesZsámbék! a Szerelemről

Általános
  • Herec/čka
Kertmozi – Swing

Kertmozi – Swing

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Herec/čka
Két lengyelül beszélő szegény román_

Két lengyelül beszélő szegény román_

Katona József Színház
  • Dzsina
Király estek 3. - Királyok övön alul

Király estek 3. - Királyok övön alul

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Herec/čka
Kutyaszorítóbban

Kutyaszorítóbban

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
McDonagh-gyakorlatok

McDonagh-gyakorlatok

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Eileen
McDonagh-gyakorlatok

McDonagh-gyakorlatok

SZFE
  • Eileen
McDonagh-gyakorlatok

McDonagh-gyakorlatok

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Eileen
MCDONAGH-GYAKORLATOK - Jelenetek M. McDonagh: Vaknyugat és A kripli c. drámáiból - R:Gothár Péter

MCDONAGH-GYAKORLATOK - Jelenetek M. McDonagh: Vaknyugat és A kripli c. drámáiból - R:Gothár Péter

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Eileen
Meanwhile in Kansas

Meanwhile in Kansas

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Mozititkok- Borbély Alexandra

Mozititkok- Borbély Alexandra

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
MUZA-kerti napok - szombat

MUZA-kerti napok - szombat

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Iné
Oszlopos Simeon

Oszlopos Simeon

Katona József Színház
  • Mária húga
Oszlopos Simeon - Készülő produkciónk nyílt próbája

Oszlopos Simeon - Készülő produkciónk nyílt próbája

Katona József Színház
  • Mária húga
PENGEÉL

PENGEÉL

SZFE
  • Jan
Pinokkió

Pinokkió

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Járókelő
Pinokkió

Pinokkió

Katona József Színház
  • Malvina, bábprimadonna
PIRA - BELLA

PIRA - BELLA

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Herec/čka
Részegek

Részegek

Katona József Színház
  • Herec/čka
Részegek

Részegek

Katona József Színház
  • Herec/čka
Részegek

Részegek

Katona József Színház
  • Herec/čka
RÜKVERC

RÜKVERC

Katona József Színház
  • Zsuzsi, és egyéb szerepekben
Rükverc

Rükverc

Katona József Színház
  • A fiatal Vidráné és egyéb szerepekben
Szirénének

Szirénének

Katona József Színház
  • Herec/čka
Szirénének_

Szirénének_

Katona József Színház
  • Herec/čka
Túl a Maszat-hegyen

Túl a Maszat-hegyen

SZFE
  • Herec/čka
Üvegfal mögött

Üvegfal mögött

Katona József Színház
  • Herec/čka
Virágos Magyarország

Virágos Magyarország

Katona József Színház
  • BÖLCSŐ NIKOLETTA, a lánya
Virágos Magyarország_

Virágos Magyarország_

Katona József Színház
  • BÖLCSŐ NIKOLETTA, a lánya
W. Shakespeare: Othello

W. Shakespeare: Othello

Gyulai Várszínház
  • Emili

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.