Umelec


Imre Csuja
3

Imre Csuja

Narodenie: 1960. július 11. (Hajdúnánás)

Színművész.

1984-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz került. 1987-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, 1989-ben az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett. 1990-től az Arany János Színházban töltött négy évet, majd szabadfoglalkozású művészként lépett színpadra. 10 év szabadúszást követően 2004-ben…

 Viac

Aktuálne programy


Kertész utcai Shaxpeare-mosó

Örkény István Színház

Előfordul: hulla, és annak fagyasztása, csontok, hányás, köpés, meztelenség, verekedés, felnőttfilm-részlet, kitört ujjak, kábítószer fogyasztása és terjesztése, méregkeverés, zászlóégetés…

Isten

Örkény István Színház

Az eutanázia kérdése az ókor óta foglalkoztatja a közvéleményt. Szókratész, Platón és Seneca is támogatta, de az orvostudomány megalapítója,…

Megszólít a lélek - Csend és üvöltés

Kikötő Ifjúsági Központ

Csuja Imre és Czutor Zoltán zenés irodalmi estje Rendező: Seres Tamás

A várományos

Örkény István Színház

Egy vidéki kulturális intézményben leváltják az igazgatót: épp a régi igazgató búcsúztatása és az új igazgató beiktatása zajlik. Itt…

„Életem versei” - VersEst

Hankó István Művészeti Központ

A Magyar Költészet Napja alkalmából április 14-én délután kerül megrendezésre rendhagyó verses estünk. Az előzőhöz hasonlóan ismét kötetlen hangulatban…

Liliom

Örkény István Színház

(...) A célom az volt, hogy egy pesti kültelki históriát vigyek a színpadra olyan primitíven, olyan naivul, ahogy az…

Tartuffe

Örkény István Színház

Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne…

Színművész.

1984-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz került. 1987-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, 1989-ben az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett. 1990-től az Arany János Színházban töltött négy évet, majd szabadfoglalkozású művészként lépett színpadra. 10 év szabadúszást követően 2004-ben leszerződött az Örkény István Színházhoz.

Sokat foglalkoztatott, népszerű szinkronszínész, több mint 800 filmnek kölcsönözte a hangját. Sajátos hangszíne és stílusa szinte összetéveszthetetlen. 2009-ben összeállította önálló estjét, melyen Ady műveit adta elő. 2015-ben a Hungary’s Got Talent című tehetségkutató műsor zsűritagjaként tűnt fel az RTL Klub csatornán.

Díjai:
Jászai Mari-díj (2005)
Érdemes művész (2010)
Budapestért díj (2012)
Páger Antal-színészdíj (2016)
Kiváló művész (2018)
Gábor Miklós-díj (2018)

Színpadi szerepeiből:
William Shakespeare:
    Lear királ -: Frankföld királya; A makrancos hölgy - Tranio, Lucentio szolgája; Vízkereszt, vagy bánom is én - Orsino herceg;
    Szeget szeggel - Porkoláb;  A vihar - Stephano; Hamlet - Polonius; Tévedések vígjátéka - Solinus herceg
Molière:
    Úrhatnám polgár - Filozófiatanár; George Dandin, avagy a megcsúfolt férj - George Dandin
Anton Pavlovics Csehov:
    Sirály - Samrajev; Apátlanul - Vengerovics
Arthur Miller:
    Pillantás a hídról - Eddie; Az ügynök halála - Ben bácsi
Bertolt Brecht:
    Filléres opera - Tigris Brown; A kivétel erősíti a szabályt - Kereskedő;
    Arturo Ui feltartóztathatatlan felemelkedése - Az öreg Dogsborough / Egy színész
Friedrich Dürrenmatt:
    János király - Lipót, Ausztria hercege / Lord Bigot / Angol hírnök; A fizikusok - Möbius
Ödön von Horváth:
    Kasimir és Karoline - Rauch; Mesél a bécsi erdő - Miszter
Alekszandr Galin: A lelátó - Oleg Potyehin
Vajda Anikó-Vajda Katalin: Villa Negra - Diák csavargó, a Villa Negra lakója
Jevgenyij Lvovics Svarc: Hókirálynő - Holló úr
Bernardo Bibbiena: Calandria - Fessenio, szolga
Aiszkhülosz-Euripidész-Szophoklész: Test-vér-harc - Őr
Andrzej Maleszka: Vihar a Gogo Színházban - Vőlegény
Maurice Maeterlinck: A kék madár - Kutya
Marschalko Zsolt: Kaméleonidász - Xerox, fogadós
Bereményi Géza: A jéghegyek lovagja - Melkolf
Tankred Dorst: Amálka - Miniszterelnök
Edward Bond: Kinn vagyunk a vízből - Colin
David Mamet: Amerikai bölény - Bob, Don védence és kisegítője
John Gay: Koldusopera - Tsenneő Kóbi, Macheath bandájának tagja
Weöres Sándor: A kétfejű fenevad - Orkhán, pécsi szandzsák-bég; Döröghy Gáspár
Alekszandr Valentinovics Vampilov: A megkerült fiú - Kugyimov
Arnold Wesker: A királynő katonái - Ginger Richardson
Jean Giraudoux: Amphitryon '38' - Amphitryon
Oldřich Daněk: Jelentés N. város sebészetéről
Charles Dickens: Olivér
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival
Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon, avagy lássuk Uramisten, mire megyünk ketten - Postás, szállító
Alan Alexander Milne: Micimackó - Micimackó
Hilda Hellwig: Mi lesz veled, emberke? - Kleinholz kereskedő; Rendőr
Charles-Ferdinand Ramuz: A katona története - Katona
Egressy Zoltán: Kék, kék, kék - Fil
Spiró György: Fogadó a Nagy Kátyúhoz - Schwartz Adolf, pesti fogadós
Allan Livier: Pokol - Szomszéd
Bodó Viktor: Attack - Apa
Jon Fosse: Tél - Férfi
Tamási Zoltán: Gyilkos nap (Héroszok) - Tulaj
Alessandro Baricco: Novecento - Az óceánjáró zongorista
Kárpáti Péter: Első éjszaka avagy az utolsó - Ghúl
Kárpáti Péter: Búvárszínház - Sajó
Sławomir Mrożek: Tangó - Eugéniusz
Podmaniczky Szilárd: Beckettre várva
Podmaniczky Szilárd: Albert Einstein paprikáskrumpli - Mileva, Einstein felesége
Vaszilij Szigarjev: Guppi - Leonyid
Tasnádi István: Kihagyhatatlan
Oleg Presznyakov: Csónak - Jon
Szigligeti Ede: Liliomfi - Kányai, fogadós
Podmaniczky Szilárd: József és testrészei
Örkény István: Tóték
Henrik Ibsen: Peer Gynt
John Steinbeck: Egerek és emberek - George
Carlo Goldoni: Két úr szolgája...Truffaldino
Georges Feydeau: A barátom barátnője...Adonis
Georges Feydeau: A hülyéje - Pinchard
Luigi Pirandello: Hat szereplő szerzőt keres - Díszítő
Aiszkhülosz: A leláncolt Prométheusz - Prométheusz
Euripidész: Andromakhé - Hírnök
Euripidész: Helené - Hírnök
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Hozomány nélküli menyasszony - Jurij Kapitanics Karandüsev
Klaus Mann: Mefisztó - Göring
Katona József: Bánk bán - Biberach
George Bernard Shaw: Candida - Eugene Marchbanks
Johann Wolfgang von Goethe: Stella - Fernando
Martin McDonagh: Macskabaj - Donnie
Heinrich von Kleist: Homburg herceg - Kottwitz ezredes
Örkény István: Pisti a vérzivatarban - Apa
Weöres Sándor: Holdbéli csónakos - Idomeneus, krétai király
Illyés Gyula-Litvai Nelly: Szélkötő Kalamona - Igazgató
Füst Milán: Boldogtalanok - Sirma Ferenc
Csiky Gergely: Ingyenélők - Bankó Béni
Hernádi Gyula: Hagyaték - Szelénosz
Jókai Mór-Böhm György-Korcsmáros György: A kőszívű ember fiai - Ödön
Szomory Dezső: Bella - Princ Liebesberg; Tormai Gusztáv
Schwajda György: Mari - Dr. Nagy Béla
Csurka István: Ki lesz a bálanya?...Csüllögh
Kamondi Zoltán: Szentivánéji állomás - Vackor
Egressy Zoltán: Portugál - Kocsmáros
Gáspár Ildikó: Bohémélet - Schaunard
Miguel de Cervantes: La Mancha lovagja - Pedro
Václav Havel: Audiencia - Sörmester
Nyikolaj Erdman: A mandátum - Guljacskin Pavel Szergejevics
Gerhart Hauptmann: Henschel fuvaros - Wermelskirch
Vinnai András-Bodó Viktor: Motel
Pierre Barillet-Jean-Pierre Grédy: A kaktusz virága - Igor
Tasnádi István: Finito - Blondin Gáspár
Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka - Hans Lomeier
Parti Nagy Lajos: Jógyerekek képeskönyve - Apusunk
Pozsgai Zsolt: Prófétakeringő - Bányász
Radnóti Miklós: Virrasztó éji felleg
Daniel Keyes–Szalay Krisztina–Sultz Sándor: Az ötödik Sally - Eliot
Anyám tyúkja 1; 2 (Vers összeállítás)
Mohácsi János–Mohácsi István–Parti Nagy Lajos: Köd utánam - Mizsei Lajos
Thomas Mann-Gáspár Ildikó: József és testvérei - Lábán

Játékfilmek:
Viadukt (1983); Hatásvadászok (1983); Te rongyos élet (1983); Redl ezredes I-II. (1985); Vadon (1989);
Az utolsó nyáron (1991); A Skorpió megeszi az ikreket reggelire (Gyuri, 1992); Hosszú alkony (Buszvezető, 1997);
Szenvedély (1998); Kalózok (1999); Portugál (Lajos, a kocsmáros, 1999); Nincsen nekem vágyam semmi (2000);
Moszkva tér (Kigler apja, 2001); Üvegtigris (Csoki, 2001); Új faj (Lengyel csapos, 2001); Szerelem utolsó vérig (Góré, 2002);
Kísértések (2002); Kanyaron túl (2002); Chacho Rom (2002); Ébrenjárók (2002); Szerelemtől sújtva (2003);
Jött egy busz… (Buszvezető, 2003); Rinaldó (2003); Telitalálat (Jocó, 2003); Egy hét Pesten és Budán (2003);
Szezon (Lestyán, 2004); Magyar vándor (Batu kán, 2004); Argo (Traktor, 2004); Rózsadomb (2004);
A miskolci boniésklájd (Pali apja, 2004); Állítsátok meg Terézanyut! (2004); A temetetlen halott (2005); Kész cirkusz (2005);
A fény ösvényei (2005); Ólomidő (2005); Egy szoknya, egy nadrág (Taxi vezető, 2005); Üvegtigris 2. (Csoki, 2006);
Rokonok (Csordás, 2006); Budakeszi srácok (2006); Emelet (2006); Megy a gőzös (Lakatos Gáspár, 2007); Süti (2007);
Lora (2007); A Nap utcai fiúk (2007); Valami Amerika 2. (Bala, 2008); Tabló – Minden, ami egy nyomozás mögött van! (2008);
Para (Lajos, 2008); A hetedik kör (2009); Üvegtigris 3. (Csoki, 2010); Argo 2. (Traktor, 2013); Torrente 5 (2014);
Tékasztorik (Fater, 2017); A Viszkis (Miki bácsi, 2017); Valami Amerika 3. (Bala, 2018); Tékasztorik 2. (Fater, 2020)

Tévéfilmek:
Macbeth (1982); Gyalogbéka (1985); Isten teremtményei (1986); Fehér kócsagok (1990); Kisváros (1993–2001);
X polgártárs (1995); Pasik! (2000); Limonádé (2002–2003); Fekete fehér (2006); Régimódi történet (2006);
Örkény lexikon (2007); A barátkozás lehetőségei (2007); Kelj fel és járj! (2007); Állomás (2008–2010);
Jóban Rosszban (2010-2014); Casino (2011); Munkaügyek (2012–2013); Kossuthkifli (2013); A mi kis falunk (2017–);
Egynyári kaland (2017); Segítség! Itthon vagyok! (2020)

CD-k és hangoskönyvek:
Alessandro Barrico: Novecento (2006)
A Grimm testvérek legszebb meséi (2007)
Móricz Zsigmond: Hét krajcár - Tragédia - Barbárok és más novellák (2016)
Vázsonyi Endre: Rémusz bácsi meséi 1. rész (2016)
Vázsonyi Endre: Rémusz bácsi meséi 2. rész (2017)

Portré:
ArcKép – Csuja Imre (2011)
Hogy volt?! – Csuja Imre felvételeiből (2016)
DTK: Elviszlek magammal – Csuja Imre (2019)
Ez itt a kérdés – Csuja Imre (2020)
Tükör – Csuja Imre (2021)
 

"Az Óperenciás tengeren"

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Herec/čka

"Megszólít a lélek..." Csuja Imre és Czutor Zoltán estje

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Herec/čka

"Virrasztó éji felleg"

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
#kedvesZsámbék! ISTEN

#kedvesZsámbék! ISTEN

Általános
  • Herec/čka
#kedvesZsámbék! SZÍNHÁZ-TÖRTÉNET-KLASSZIKUSOK

#kedvesZsámbék! SZÍNHÁZ-TÖRTÉNET-KLASSZIKUSOK

Általános
  • Herec/čka
A Bernhardi-ügy

A Bernhardi-ügy

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • DR. FILITZ, a nőgyógyászat professzora
A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • DR. FILITZ, a nőgyógyászat professzora
A hülyéje

A hülyéje

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Pinchard
A hülyéje

A hülyéje

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Pinchard
A hülyéje

A hülyéje

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Pinchard
A mélyben (Éjjeli menedékhely)

A mélyben (Éjjeli menedékhely)

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Szatyin
A szecsuáni jó ember

A szecsuáni jó ember

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • NAGYPAPA; GYEREK
A táltos költő - Ady Endre

A táltos költő - Ady Endre

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
A vihar

A vihar

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • STEPHANO, Alonzo részeges borásza
Ady-színházi est - Az Óperenciás tengeren

Ady-színházi est - Az Óperenciás tengeren

Rózsavölgyi Szalon
  • Herec/čka
Albert Einstein Paprikáskrumpli

Albert Einstein Paprikáskrumpli

RS9 Színház
  • Herec/čka
Alfred Jarry: Übü király, vagy a lengyelek

Alfred Jarry: Übü király, vagy a lengyelek

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Übü papa
Anyám tyúkja

Anyám tyúkja

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Anyám tyúkja I.

Anyám tyúkja I.

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Apátlanul

Apátlanul

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Abram Abramovics Vengerovics gazdag zsidó
Aranyozás-költők Arany Jánosról

Aranyozás-költők Arany Jánosról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése

Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Az öreg Dogsborough, Egy színész
Arturo Ui...

Arturo Ui...

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Az öreg Dogsborough, Egy színész
Az átváltozás

Az átváltozás

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Az Óperenciás - tengeren. A táltos költő, Ady Endre (Medve Társulat)

Az Óperenciás - tengeren. A táltos költő, Ady Endre (Medve Társulat)

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Herec/čka
Az Óperenciás tengeren

Az Óperenciás tengeren

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Előadja
Az ötödik Sally

Az ötödik Sally

Thália Színház
  • Eliot
Az ötödik Sally

Az ötödik Sally

Centrál Színház
  • Eliot
Az ötödik Sally

Az ötödik Sally

Budaörsi Latinovits Színház
  • Eliot
AZ ÖTÖDIK SALLY - színmű

AZ ÖTÖDIK SALLY - színmű

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Eliot
Az ügynök halála

Az ügynök halála

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Ben bácsi
Az ügynök halála-VÁROSMAJOR

Az ügynök halála-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Ben bácsi
Beckettre várva

Beckettre várva

RS9 Színház
  • Herec/čka
Bencs estek -

Bencs estek - "Imi mondj egy verset"

Móricz Zsigmond Színház
  • Herec/čka
Bohémélet

Bohémélet

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Schaunard
Csoda, hogy élünk

Csoda, hogy élünk

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • GÁL ÁDÁM – Mátyás öccse Erdélyből
Csodálatos, képes rettenetek

Csodálatos, képes rettenetek

Clubcsomag
  • Herec/čka
Csónak

Csónak

Thália Színház
  • Jon
Csónak r

Csónak r

Thália Színház
  • Jon
Csuja Imre: Imi mondj egy verset!

Csuja Imre: Imi mondj egy verset!

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Herec/čka
Csuja Imre: Jónás könyve - prózai színpadi előadás

Csuja Imre: Jónás könyve - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Előadja
Csuja Imre: Petőfi 200 - A Magyar Költészet Napjára

Csuja Imre: Petőfi 200 - A Magyar Költészet Napjára

Csili Művelődési Központ
  • Iné
Daniel Keyes: Az ötödik Sally - psziho-dráma

Daniel Keyes: Az ötödik Sally - psziho-dráma

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Herec/čka
Finito

Finito

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Blondin Gáspár
Georges Feydeau: A hülyéje     Mácsai Pál rendezése, Örkény színház előadása

Georges Feydeau: A hülyéje Mácsai Pál rendezése, Örkény színház előadása

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Pinchard
Guppi

Guppi

Centrál Színház
  • Leonyid
GUPPI - Vaszilij Szigarjev komédiája vagy tragédiája, a Centrál Színház vendégjátéka

GUPPI - Vaszilij Szigarjev komédiája vagy tragédiája, a Centrál Színház vendégjátéka

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Leonyid
Hamlet

Hamlet

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Polonius, állami főtanácsos
Hamlet

Hamlet

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Polonius, állami főtanácsos
Homburg herceg

Homburg herceg

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • KOTTWITZ EZREDES, az orániai hercegnő ezredéből
IMI, MONDJ EGY VERSET - Csuja Imre önálló estje

IMI, MONDJ EGY VERSET - Csuja Imre önálló estje

Debrecen Nagytemplom
  • Jászai Mari-díjas színművész, Gábor Miklós- és Páger Antal-színészdíjas Érdemes és Kiváló művész.
IMI, MONDJ EGY VERSET - Csuja Imre önálló estje

IMI, MONDJ EGY VERSET - Csuja Imre önálló estje

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Imi, mondj egy verset!

Imi, mondj egy verset!

Kossuth Művelődési Központ - Dabas
  • Jászai Mari- és Gábor Miklós-díjas színművész, Érdemes és Kiváló művész.
Imi, mondj egy verset!

Imi, mondj egy verset!

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész
IMI, MONDJ EGY VERSET!

IMI, MONDJ EGY VERSET!

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész
Imi, mondj egy verset! - prózai színpadi előadás

Imi, mondj egy verset! - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész
Imi, mondj egy verset! – Csuja Imre önálló estje

Imi, mondj egy verset! – Csuja Imre önálló estje

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Herec/čka
Imi, mondj egy verset! – Csuja Imre önálló estje a Rumbach-ban

Imi, mondj egy verset! – Csuja Imre önálló estje a Rumbach-ban

Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
  • Herec/čka
Irodalmi Kávézó Csuja Imre színművésszel

Irodalmi Kávézó Csuja Imre színművésszel

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Herec/čka
Irodalmi piknik, Csuja Imre színművésszel

Irodalmi piknik, Csuja Imre színművésszel

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Herec/čka
Isten

Isten

Győri Művészeti és Fesztiválközpont
  • Herec/čka
IV. Henrik

IV. Henrik

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
JÁNOS KIRÁLY

JÁNOS KIRÁLY

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Lipót, Ausztria hercege
János király

János király

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • LIPÓT, Ausztria hercege
János király

János király

Gyulai Várszínház
  • LIPÓT, Ausztria hercege
Jógyerekek képeskönyve

Jógyerekek képeskönyve

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Apususnk
Jógyerekek képeskönyve.

Jógyerekek képeskönyve.

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Apususnk
Jónás könyve (Csuja Imre ea)

Jónás könyve (Csuja Imre ea)

Ferencvárosi Pinceszínház
  • az Örkény Színház színművésze
Jónás Könyve - Csuja Imre előadásában

Jónás Könyve - Csuja Imre előadásában

Trio Kulturális Bt.
  • Herec/čka
József és testvérei

József és testvérei

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Kasimir és Karoline

Kasimir és Karoline

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rauch
Kertész utcai Shaxpeare-mosó SZ!

Kertész utcai Shaxpeare-mosó SZ!

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • KAPULEK
Kertmozi – Swing

Kertmozi – Swing

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Herec/čka
Kihagyhatatlan

Kihagyhatatlan

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Király esték 2.- Király kabarék // Király utca 11-ben

Király esték 2.- Király kabarék // Király utca 11-ben

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Herec/čka
Király szilveszter

Király szilveszter

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Herec/čka
Liliomfi

Liliomfi

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Kányai, fogadós
Liliomfi - VÁROSMAJOR

Liliomfi - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Kányai, fogadós
Magyar hősők

Magyar hősők

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • KOZMA GÉZA, gimnáziumi történelemtanár
Magyar hősök - szabadulószínház

Magyar hősök - szabadulószínház

Eötvös10 Művelődési Ház
  • KOZMA GÉZA, gimnáziumi történelemtanár
Magyar hősök-szabadulószínház

Magyar hősök-szabadulószínház

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • KOZMA GÉZA, gimnáziumi történelemtanár
MEGSZÓLÍT A LÉLEK - Csend és üvöltés - Csuja Imre és Czutor Zoltán estje

MEGSZÓLÍT A LÉLEK - Csend és üvöltés - Csuja Imre és Czutor Zoltán estje

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Mesél a bécsi erdő

Mesél a bécsi erdő

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • MISTER
Mesél a bécsi erdő-VÁROSMAJOR

Mesél a bécsi erdő-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • MISZTER
Nyílt próba: Isten

Nyílt próba: Isten

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Thiel, vallási szakértő
Nyílt próba: Liliom

Nyílt próba: Liliom

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • LINZMANN
Nyugat  2008-1908

Nyugat 2008-1908

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Olvasópróba-demó: Isten

Olvasópróba-demó: Isten

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Thiel, vallási szakértő
Olvasópróba-demó: Liliom

Olvasópróba-demó: Liliom

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • LINZMANN
Örkény István: Tóték

Örkény István: Tóték

Hírös Agóra
  • Herec/čka
Peer Gynt

Peer Gynt

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Herec/čka
Peer Gynt

Peer Gynt

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Eddie
Portugál

Portugál

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Kocsmáros
Portugál

Portugál

Katona József Színház
  • Kocsmáros
Secondhand (szovjetűdök)

Secondhand (szovjetűdök)

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Shakespeare: Hamlet BTF

Shakespeare: Hamlet BTF

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Herec/čka
Szigligeti Kanapé talk&show: Csuja Imre önálló estje

Szigligeti Kanapé talk&show: Csuja Imre önálló estje

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Találkozás az égi játszótársakkal - színháztörténeti regélő Békés Itala könyve nyomán

Találkozás az égi játszótársakkal - színháztörténeti regélő Békés Itala könyve nyomán

Rózsavölgyi Szalon
  • Herec/čka
Tangó

Tangó

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • EUGÉNIUSZ, az öccse
Tartuffe - VÁROSMAJOR

Tartuffe - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • CLÉANTE, Elmira nagybátyja
Tasnádi István: Finito - az Örkény Színház előadása

Tasnádi István: Finito - az Örkény Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Főbb szerepekben
TÓTÉK

TÓTÉK

Békéscsabai Jókai Színház
  • Herec/čka
Tóték - bemutató

Tóték - bemutató

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Tóték - VÁROSMAJOR

Tóték - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Übü király, vagy a lengyelek

Übü király, vagy a lengyelek

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Übü papa
V. Szigarjev: Guppi

V. Szigarjev: Guppi

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Leonyid
V. Szigarjev: GUPPI - komédia

V. Szigarjev: GUPPI - komédia

Gyulai Várszínház
  • Herec/čka
Valami amerika 3.

Valami amerika 3.

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Herec/čka
Vízkereszt...

Vízkereszt...

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • ORSINO HERCEG, Illíria uralkodója

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.