Person


Edit Zeke
3

Edit Zeke

Fødsel: Budapest, 1960. április 1.

díszlet- és jelmeztervező

Életrajz:

Középiskolai tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában végezte, ahol 1978-ban érettségizett. Tanulmányait a Szurikov Képzőművészeti Akadémián végezte Moszkvában 1979–1981 között. 1981-1984 között az Iparművészeti Főiskola tanulója volt.

1984–1989 között a Katona József Színház (Kecskemét),
1992–től a Miskolci Nemzeti…

 Fortsæt

Nuværende programmer


John

Budaörsi Latinovits Színház

Annie Baker fiatal amerikai drámaírónő John című színdarabját 2015-ben mutatták be New Yorkban, és azonnal hangos sikert aratott, a…

díszlet- és jelmeztervező

Életrajz:

Középiskolai tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában végezte, ahol 1978-ban érettségizett. Tanulmányait a Szurikov Képzőművészeti Akadémián végezte Moszkvában 1979–1981 között. 1981-1984 között az Iparművészeti Főiskola tanulója volt.

1984–1989 között a Katona József Színház (Kecskemét),
1992–től a Miskolci Nemzeti Színház tagja
2005-től a Magyar Állami Operaházhozhoz szerződött.

Munkái:

F.G. Lorca: Vérnász (jelmez) (1984)
D.F. Auber: Fra Diavoló (díszlet) (1984)
Becket: Godot-ra várva (díszlet jelmez) (1984)
Moliére: Képzelt beteg (díszlet-jelmez) (1984)
Dumas: A kaméliás hölgy (díszlet-jelmez) (1984)
N. Simon: Sweet Charity (jelmez) (1985)
Cocteau: Az emberi hang (díszlet-jelmez) (1985)
Molnár Ferenc: Doktor úr (jelmez) (1985)
Dunai F.: Nadrág (jelmez) (1985)
Balázs B.: A kék szakállú herceg vára (jelmez) (1986)
Beaumarchais: Figaro házassága (díszlet-jelmez) (1986)
Karinthy F.: Tanár úr kérem (jelmez) (1986)
Gyuricza K.: Francia Polonéz (díszlet-jelmez) (1987)
Weöres Sándor: Holdbéli csónakos (jelmez) (1986)
Jakobi V.: Sybill (díszlet-jelmez) (1987)
William Shakespeare: Velencei Kalmár (jelmez) (1987)
Németh L.: Villámfénynél (díszlet) (1987)
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja (díszlet-jelmez) (1987)
Karinthy: Maszlag (díszlet) (1988)
Herczeg Ferenc: Bizánc (jelmez) (1987)
Kálmán Imre: Cirkusz hercegnő (díszlet-jelmez) (1988)
William Shakespeare: Othello (díszlet) (1988)
Ghelderode: Színész el (díszlet-jelmez) (1989)
Csurka István: Megmaradni (jelmez) (1989)
Szirmai A.: Mágnás Miska (jelmez) (1989)
Czerkovitz: Csókos asszony (jelmez) (1989)
Eisemann: Én és a kisöcsém (diszlet-jelmez) (1989)
Niccodémi: Tacskó (díszlet) (1989)
Ábrahám: Bál a Savoyban (jelmez) (1989)
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (jelmez) (1990)
E. Simon: Kapj el (díszlet-jelmez) (1990)
M. Kagel: A népvezér (díszlet jelmez) (1990)
0. Wilde: Bunbury (díszlet-jelmez) (1990)
Bock-Harrnick: Hegedűs a háztetőn (díszlet-jelmez) (1991)
N. Simon: Pletykák (díszlet-jelmez) (1993)
Szigligeti: Liliomfi (díszlet-jelmez) (1992)
Moravetz-Fillár: Noé (díszlet-jelmez) (1992)
Csajkovszkij: Diótörő (díszlet-jelmez) (1991)
Bach-Handel: A tánc diadala (díszlet-jelmez) (1992)
Audiberti: Árad a gazság (jelmez) (1993)
Kálmán Imre: Marica grófnő (díszlet-jelmez) (1993)
Huszka: Lili bárónő (díszlet) (1993)
Szép Ernő: Háromlevelű lóhere (jelmez) (1994)
Delibes: Coppelia (díszlet-jelmez) (1994)
Parti Nagy Lajos: Ibusár (díszlet-jelmez) (1994)
William Shakespeare: Hamlet (jelmez) (1994)
S. Shepard: Paris-Texas (jelmez) (1994)
Strauss: A cigánybáró (jelmez) (1994)
William Shakespeare: Rómeó és Júlia (jelmez) (1994)
Verebes: Kasszasiker (díszlet) (1994)
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (díszlet-jelmez) (1994)
Gozsdu Elek: Köd (jelmez) (1994)
Krúdy Gyula: Vörös Postakocsi (jelmez) (1994)
P. Weiss: Marat-Sade (díszlet-jelmez) (1995)
Hrabal: Sörgyári capriccio (jelmez) (1995)
Aszafjev: Bahcsiszeráji szökőkút (díszlet-jelmez) (1995)
Kacsóh Pongrác: János vitéz (jelmez) (1995)
Scribe: Egy pohár víz (jelmez) (1995)
Schiller: Ármány és Szerelem (jelmez) (1995)
Szép Ernő: Patika (díszlet) (1995)
Webster: Amalfi (jelmez) (1996)
Shaw: My Fair Lady (jelmez) (1996)
Horváth: Svejk (díszlet-jelmez) (1996)
Csehov: A Manó (jelmez) (1996)
N. Simon: Ismerősök (jelmez) (1996)
William Shakespeare: Ahogy tetszik (jelmez) (1996)
William Shakespeare: Macbeth (jelmez) (1996)
Puccini: Tosca (díszlet-jelmez) (1996)
Dürrenmatt: Csendestárs (jelmez) (1996)
T. Williams: A vágy villamosa (jelmez) (1996)
Szirmai: Mágnás Miska (jelmez) (1996)
Beaumarchais: Figaró házassága (jelmez) (1997)
Calderon: VIII.Henrik (jelmez) (1997)
Örkény István: Macskajáték (1997)
Grabbe: Tréfa, szatíra, irónia. (jelmez) (1997)
Brecht: Koldus Opera (jelmez) (1998)
Gogol: Revizor (jelmez) (1998)
Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné (díszlet) (1998)
Örkény István: Tóték (díszlet-jelmez) (1998)
Cain: A postás mindig kétszer csenget (díszlet-jelmez) (1998)
Fassbinder: Petra von Kant (diszlet-jelmez) (1998)
Kosztolányi Dezső: Édes Anna (díszlet-jelmez) (1999)
Csehov: Platonov (jelmez) (1999)
Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline (díszlet-jelmez) (1999)
William Shakespeare: Othello (jelmez) (1999)
Moliére: Tartuffe (díszlet) (1999)
Molnár Ferenc: Üvegcipő (díszlet-jelmez) (2000)

Kiállításai:

1989 Melbourne
1991, 1995 Prága
1997 Szöul
1998 Tokió, Tel-Aviv


Díjak, elismerések:

1996. Miskolc város Nívó díja
1997. Színházi Fesztivál legjobb jelmeztervezés
1998. Jászai Mari díj
1998. Színkritikusok díja, az év legjobb jelmeztervezése
2003. Határontúli Színházak Találkozója ,legjobb jelmeztervezés

A cigánybáró

A cigánybáró

Gárdonyi Géza Színház
  • Dress
A peleskei nótárius

A peleskei nótárius

Weöres Sándor Színház
  • Dress
A SZÍV HÍDJAI

A SZÍV HÍDJAI

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Jelmez, díszlet
A szív hídjai

A szív hídjai

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Díszlet, jelmez
A szív hídjai

A szív hídjai

Szegedi Nemzeti Színház
  • Díszlet, jelmez
A szív hídjai

A szív hídjai

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Díszlet és jelmez
A szív hídjai

A szív hídjai

Vörösmarty Színház
  • Dress
A szív hídjai - az Orlay Produkciós Iroda előadása

A szív hídjai - az Orlay Produkciós Iroda előadása

Kölcsey Központ
  • Díszlet és jelmez
A szív hídjai - Orlai Produkció

A szív hídjai - Orlai Produkció

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Dress
A SZÍV HÍDJAI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

A SZÍV HÍDJAI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Díszlet- és jelmeztervező
A SZÍV HÍDJAI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

A SZÍV HÍDJAI SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Díszlet- és jelmeztervező
A tanítónő

A tanítónő

Nemzeti Színház
  • Dress
A VÍG ÖZVEGY

A VÍG ÖZVEGY

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Dress
Aida

Aida

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Stage set
Andrea Chénier

Andrea Chénier

Magyar Állami Operaház
  • Stage set
Astrid Lindgren: HARISNYÁS PIPPI

Astrid Lindgren: HARISNYÁS PIPPI

Pesti Magyar Színház.
  • Díszlet, jelmez
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

Pesti Magyar Színház.
  • Díszlet, jelmez
Az ígéret földje

Az ígéret földje

Centrál Színház
  • Dress
Bál a Savoyban

Bál a Savoyban

Móricz Zsigmond Színház
  • Dress
Bizánc

Bizánc

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Dress
Cigánybáró

Cigánybáró

Kisfaludy Színház
  • Dress
Dandin György

Dandin György

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dress
Dandin György-Miskolci Nemzeti Színház Humorfesztivál

Dandin György-Miskolci Nemzeti Színház Humorfesztivál

Thália Színház
  • Dress
Diótörő

Diótörő

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dress
Fábri Péter: A Liszt-faktor, Rendező: Harsányi Sulyom László

Fábri Péter: A Liszt-faktor, Rendező: Harsányi Sulyom László

Müpa
  • Stage set
Fekete zaj

Fekete zaj

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Díszlet, jelmez
Harisnyás Pippi

Harisnyás Pippi

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Díszlet, jelmez
IV. Henrik

IV. Henrik

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Stage set
Jókai Mór nyomán: Szaffi táncmese

Jókai Mór nyomán: Szaffi táncmese

Nemzeti Táncszínház
  • Dress
Képzelt beteg

Képzelt beteg

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dress
Médeia

Médeia

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dress
Még egyszer hátulról - Az Új Színház vendégjátéka

Még egyszer hátulról - Az Új Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Stage set
MY FAIR LADY

MY FAIR LADY

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Dress
My Fair Lady

My Fair Lady

Vörösmarty Színház
  • Dress
Nabucco

Nabucco

Magyar Állami Operaház
  • Stage set
Nabucco

Nabucco

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Stage set
Örkény István: Macskajáték

Örkény István: Macskajáték

Szegedi Nemzeti Színház
  • Dress
OSZTRIGÁS MICI

OSZTRIGÁS MICI

Magyar Színház
  • Dress
Osztrigás Mici

Osztrigás Mici

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Dress
Páros/Páratlan

Páros/Páratlan

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Dress
R.J.Waller: A szív hídjai

R.J.Waller: A szív hídjai

Veres 1 Színház
  • Díszlet, jelmez
R.J.Waller: A szív hídjai

R.J.Waller: A szív hídjai

Veres 1 Színház
  • Díszlet, jelmez
Selmeczi:Spiritiszták

Selmeczi:Spiritiszták

Magyar Állami Operaház
  • Dress
Süsü a sárkány

Süsü a sárkány

Karinthy Színház
  • Dress
Süsü a sárkány (gyerekelőadás)

Süsü a sárkány (gyerekelőadás)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Dress
Süsü, a sárkány

Süsü, a sárkány

Pesti Művész Színház SZE
  • Díszlet / Jelmez
SÜSÜ, A SÁRKÁNY

SÜSÜ, A SÁRKÁNY

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Dress
Süsü, a sárkány - mesejáték

Süsü, a sárkány - mesejáték

Általános
  • Dress
Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 1

Szabadtéri Nyár 2016 Anconai szerelmesek 1

Móricz Zsigmond Színház
  • Anden
Szaffi

Szaffi

Győri Nemzeti Színház
  • Dress
Szép Ernő: Vőlegény

Szép Ernő: Vőlegény

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Dress
Vőlegény

Vőlegény

Veszprémi Petőfi Színház
  • Dress
Vőlegény

Vőlegény

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Dress
Vőlegény

Vőlegény

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Dress
VŐLEGÉNY - Orlai Produkció

VŐLEGÉNY - Orlai Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Dress
Winterreise / 1

Winterreise / 1

Zeneakadémia
  • Látvány
Winterreise / 2

Winterreise / 2

Zeneakadémia
  • Látvány

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.