Person


Péter Fábián
4

Péter Fábián

Fødsel: 1990. június 20. (Szekszárd)

Színművész, rendező, művészeti vezető.

2009-ben érettségizett a helyi Garay János Gimnáziumban. 2014-ben végzett a Kaposvári Egyetem színművész szakán. Benkó Bencével másodéves egyetemistaként megalapították a K2 Színházat, amelynek azóta is egyik vezetője, színésze, rendezője. 2015-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója volt. 2018-ban abszolutóriumot szerzett.

 Fortsæt

Nuværende programmer


Felhőkakukkvár

Apertúra Bázis

Arisztophanész, az antik görög komédiaíró egy háborúkkal terhes korban álmodta színpadra színdarabjait. Hősei hétköznapi emberek, akik a legkülönbözőbb ötletekkel…

Kenyértörés – Mentőcsónak Egység / Láthatáron Csoport

Átrium (az előadás helyszíne a Jurányi Ház!)

A nézők résztvevőkké válva közösen gondolkodnak és vitáznak, miközben olyan kérdésekről beszélgetünk, melyek mindenkit foglalkoztatnak. A Kenyértörés teljesen politikamentes…

KENYÉRTÖRÉS (15+)

Csiky Gergely Színház

XI. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek – és Ifjúsági Színházi Biennálé 2024.május 6-10.

Háda Fruzsina: Budapest - Záhony

Trafó Kortárs Művészetek Háza

Kelet kapuja, végállomás. Vasutas stand-up lokálpatrióta ízzel, videókkal, hangjátékkal, nosztalgiával és egy vasúti tekerős izével. Háda Fruzsina hazatér szülővárosába,…

Színművész, rendező, művészeti vezető.

2009-ben érettségizett a helyi Garay János Gimnáziumban. 2014-ben végzett a Kaposvári Egyetem színművész szakán. Benkó Bencével másodéves egyetemistaként megalapították a K2 Színházat, amelynek azóta is egyik vezetője, színésze, rendezője. 2015-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója volt. 2018-ban abszolutóriumot szerzett.

Díjai:
THEALTER Helyspecifikus projekt fődíja (2012)
FESZ Legígéretesebb pályakezdő (2013)
Jurányi-díj (2014)
Színikritikusok Díja, Különdíj-jelölés (2014)
Színikritikusok Díja, Legjobb független előadás-jelölés (2015)
Színikritikusok Díja, Legjobb új magyar dráma-jelölés (2015)
Vallai Fesztivál Különdíj (2015)
THEALTER, Kritikusok díja (2015)
Junior Prima (2016)
Magyar Művek Szemléje, Fődíj (2017)
Kecskeméti Szín-Tár, Fődíj (2017)
Színikritikusok Díja, Legjobb gyermek- és ijfúsági előadás-jelölés (2017)

Színházi munkái:
Eisemann Mihály - Somogyi Gyula - Zágon István: FEKETE PÉTER (rendező) - 2018/2019
Benkó Bence - Fábián Péter: EMBEREK ALKONYA (író, rendező) - 2017/2018
K2 - Závada Péter: HOLDKŐ (rendező, rendező) - 2016/2017
Székely János: CALIGULA HELYTARTÓJA (rendező) - 2016/2017
Benkó Bence - Fábián Péter: ELZA, VAGY A VILÁG VÉGE (író, rendező) - 2016/2017
CÁJTSTÜKK, AVAGY A BIZONYTALANOK (rendező, rendező) - 2016/2017
Kárpáti Péter - Fábián Péter - Benkó Bence: USTAWKA (író, rendező) - 2015/2016
Kárpáti Péter - Benkó Bence - Fábián Péter: DONGÓ (szerző) - 2015/2016
Horváth Szabolcs - Szabó Sipos Ágoston - Fábián Péter - Benkó Bence: RÖPÜLJ, LELKEM! (szövegkönyv, szövegkönyv, rendező, rendező) - 2015/2016
Friedrich Dürrenmatt: BAKFITTY (társrendező) - 2014/2015
Anton Pavlovics Csehov: APÁTLANOK (rendező) - 2014/2015
ZÜFEC (rendező, rendező) - 2014/2015
Bertolt Brecht: MIELŐTT AZ ÉJ LESZÁLL! (rendező, rendező) - 2013/2014
William Shakespeare: VIHAROK (rendező, rendező) - 2013/2014
Nyulassy Attila: 1001 (színpadra alkalmazta) - 2013/2014
Benkó Bence - Fábián Péter: ISTEN ÉS A RÉSZEGEK (szövegkönyv, rendező, szövegkönyv, rendező) - 2012/2013
MORGENSTERN HALÁLA (rendező) - 2012/2013
Euripidész: ...VOLT EGYSZER EGY HELENÉ (rendező, rendező) - 2012/2013
Molnár Ferenc: A PÁL UTCAI FIÚK (Kolnay) - 2011/2012
Rose Reginald: TIZENKÉT DÜHÖS EMBER (Szereplő) - 2011/2012

A Budapesti Tavaszi Fesztivál programja K2 Színház Át az ingoványon

A Budapesti Tavaszi Fesztivál programja K2 Színház Át az ingoványon

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Dramaturg
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Kolnay (Pál utcai)
Állami áruház

Állami áruház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Instruktør
anyegin.hu - K2 Színház

anyegin.hu - K2 Színház

Fészek Művészklub
  • Instruktør
Asszonyfarsang

Asszonyfarsang

Weöres Sándor Színház
  • Instruktør
Át az ingoványon - k2 Színház

Át az ingoványon - k2 Színház

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Dramaturg
Bakfitty

Bakfitty

Stúdió K Színház
  • Instruktør
BÉKE - betlehemi játék

BÉKE - betlehemi játék

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Írta és rendezte
BÉKE!

BÉKE!

Postakürt Alapítvány
  • Instruktør
Cájtstükk, avagy a bizonytalanok - k2 Színház

Cájtstükk, avagy a bizonytalanok - k2 Színház

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Instruktør
Cucli II.

Cucli II.

Stúdió K Színház
  • író, rendező
Elza vagy a világ vége

Elza vagy a világ vége

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Instruktør
Emberek alkonya

Emberek alkonya

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Instruktør
Fábián Péter: Kacsa - a Szegedi Nemzeti Színház hírszínházi előadása

Fábián Péter: Kacsa - a Szegedi Nemzeti Színház hírszínházi előadása

Szegedi Nemzeti Színház
  • Írta és rendezte
Fábián Péter: Kacsa - a Szegedi Nemzeti Színház hírszínházi elődása

Fábián Péter: Kacsa - a Szegedi Nemzeti Színház hírszínházi elődása

Szegedi Nemzeti Színház
  • Írta és rendezte
Fazekas M.-Benkó B.-Fábián P.-Zságer-Varga Á.: Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz

Fazekas M.-Benkó B.-Fábián P.-Zságer-Varga Á.: Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz

Szegedi Nemzeti Színház
  • Instruktør
Horváth - Szabó Sípos - Fábián - Benkó: Röpülj, lelkem! - k2 Színház/Szkéné

Horváth - Szabó Sípos - Fábián - Benkó: Röpülj, lelkem! - k2 Színház/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Instruktør
K2 Apátlanok

K2 Apátlanok

HK Produkció
  • Instruktør
K2 Színház:

K2 Színház: "...volt egyszer egy Helené" (Titánium)

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Instruktør
Kaposvári Egyetem: Brémai muzsikusok

Kaposvári Egyetem: Brémai muzsikusok

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Skuespiller
Karnevál I-II-III-IV.

Karnevál I-II-III-IV.

Postakürt Alapítvány
  • Rendező és dramaturg
Karnevál I-VII.

Karnevál I-VII.

Postakürt Alapítvány
  • Rendező és dramaturg
Karnevál V-VI-VII.

Karnevál V-VI-VII.

Postakürt Alapítvány
  • Rendező és dramaturg
Kaszásbog

Kaszásbog

Postakürt Alapítvány
  • Instruktør
Kenyértörés

Kenyértörés

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Író-rendező
Kenyértörés - tandráma Bertolt Brecht nyomán

Kenyértörés - tandráma Bertolt Brecht nyomán

Általános
  • Író-rendező
Ki vele Néró!

Ki vele Néró!

Postakürt Alapítvány
  • Instruktør
Ki vele, Néró! - k2 Színház

Ki vele, Néró! - k2 Színház

RS9 Színház
  • Instruktør
Liliomfi

Liliomfi

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Instruktør
Mecseki tigris, vagy amit akartok (+16)

Mecseki tigris, vagy amit akartok (+16)

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Forfatter
Mielőtt az éj leszáll- K2 Színház

Mielőtt az éj leszáll- K2 Színház

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Instruktør
MOST Fesztivál - Jókedvvel, bőséggel

MOST Fesztivál - Jókedvvel, bőséggel

Jászai Mari Színház, Népház
  • Instruktør
Patkányok

Patkányok

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Skuespiller
Patkányok honfoglalása

Patkányok honfoglalása

Stúdió K Színház
  • Instruktør
Peter Shaffer: Black Comedy

Peter Shaffer: Black Comedy

Szegedi Nemzeti Színház
  • Instruktør
RÉV Színház: Jókedvvel, bőséggel

RÉV Színház: Jókedvvel, bőséggel

Új Alkotóműhely Egyesület
  • Instruktør
Sziszüphosz

Sziszüphosz

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Író
Szkéné Színház - k2 Színház: Züfec - Bulgakov Színházi regény c. műve alapján

Szkéné Színház - k2 Színház: Züfec - Bulgakov Színházi regény c. műve alapján

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Instruktør
TÁP Színház – Milena Marković: Babahajó

TÁP Színház – Milena Marković: Babahajó

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Szundi/Sasfióka
Téli utazás

Téli utazás

Stúdió K Színház
  • Skuespiller
Züfec

Züfec

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Instruktør

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.