Umelec


Dénes Gulyás
3

Dénes Gulyás

Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész, zeneigazgató, rendező.

1954. március 31-én született Budapesten. Nős, három gyermek édesapja. Lakatosipari szakmunkásképzőt végzett, s közben énekelt. Tizenkilenc évesen jutott be a Zeneakadémiára, ahol 1978-ban szerezte operaénekesi és művésztanári diplomáját.

Énekesi pályafutása kezdetén 1979-ben második díjat nyert a pármai…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész, zeneigazgató, rendező.

1954. március 31-én született Budapesten. Nős, három gyermek édesapja. Lakatosipari szakmunkásképzőt végzett, s közben énekelt. Tizenkilenc évesen jutott be a Zeneakadémiára, ahol 1978-ban szerezte operaénekesi és művésztanári diplomáját.

Énekesi pályafutása kezdetén 1979-ben második díjat nyert a pármai "Giovanni Cantanti Lirici" nemzetközi énekversenyen, majd 1982-ben megnyerte az első nemzetközi Luciano Pavarotti énekversenyt Philadelphiában. Ezek a sikerek lehetőséget teremtettek számára, hogy énekeljen Európa, Amerika és Ázsia szinte minden színvonalas operaházában és koncerttermében. Világhíres rendezőkkel és énekesekkel dolgozott együtt közös produkciókban. A rendszerváltásig volt a Magyar Állami Operaház tagja, majd 1990. után a Szegedi Nemzeti Színházban és a budapesti Nemzeti Színházban dolgozott, miközben egy ideig a győri Kisfaludy Színház operatársulatát is vezette. 1995. óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének tanszékén tanít, amely feladatnak országgyűlési képviselőként is szívesen tesz eleget. Pályája során számos dalkoncertet adott, és ezek között immár jóval háromszáz fölött van a jótékony koncertek száma is. A '90-es évek végén megalapította Nagykovácsiban a Linum Művészeti Fesztivált, amelynek a legutóbbi évekig főszervezője volt. Operaénekesi munkásságát Liszt-díjjal, érdemes és kiváló művész kitüntetéssel, a Köztársaság Elnökének Érdemrendjével, Magyar Művészetért Díjjal, és számtalan nívódíjjal ismerték el.

A sevillai borbély

A sevillai borbély

Vörösmarty Színház
  • Réžia
Antigoné

Antigoné

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Karvezető
Don Giovanni

Don Giovanni

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Réžia
Don Perlimplin/Don Cristobal

Don Perlimplin/Don Cristobal

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • I. kobold, A költő
Don Perlimplin/Don Cristobal

Don Perlimplin/Don Cristobal

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • A költő (Don Cristobal)
Isten tenyerén - játék Gulyás Dénes önéletrajzi regényéből

Isten tenyerén - játék Gulyás Dénes önéletrajzi regényéből

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Énekművész
Lear király

Lear király

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Herec/čka
Mario és a varázsló

Mario és a varázsló

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Réžia
Mesés opera

Mesés opera

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Szerkesztette
Mesés opera

Mesés opera

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Moderátor-
Operagála Rost Andreával és Gulyás Dénessel

Operagála Rost Andreával és Gulyás Dénessel

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Otthol, édes otthol (16+)

Otthol, édes otthol (16+)

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
R. Strauss: Elektra

R. Strauss: Elektra

Magyar Állami Operaház
  • Aegisthus
Szubjektív tárlatvezetés 1.

Szubjektív tárlatvezetés 1.

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • tárlatvezető
Thomas Mann: Mario és a varázsló

Thomas Mann: Mario és a varázsló

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Herec/čka

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.