Artist


Gyöngyi Molnár
2

Gyöngyi Molnár

Birth: 1981 (Szolnok)

Színésznő.

2000-ben érettségizett a helyi Széchenyi István Gimnáziumban. 2005-ben felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetem operett-musical színész szakára, ahol 2009-ben diplomát szerzett Kerényi Imre és Huszti Péter osztályában. Ezt követően társulati tagként a József Attila Színházhoz szerződött. A szabadúszás mellett 2011-ben döntött. Azóta sok fővárosi és vidéki…

 Continue

Current programs


Agatha Christie: Az Egérfogó - krimi két részben

Belvárosi Színház

Agatha Christie: Az Egérfogó krimi két részben A fiatal Ralston-házaspár panziójában vagyunk. Távol az emberektől, a világtól.

Pretty Woman (Micsoda nő!)

Madách Színház

Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.

Színésznő.

2000-ben érettségizett a helyi Széchenyi István Gimnáziumban. 2005-ben felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetem operett-musical színész szakára, ahol 2009-ben diplomát szerzett Kerényi Imre és Huszti Péter osztályában. Ezt követően társulati tagként a József Attila Színházhoz szerződött. A szabadúszás mellett 2011-ben döntött. Azóta sok fővárosi és vidéki színházban megfordult, a teljesség igénye nélkül: Budaörsi Játékszín, Madách Színház, Thália, Pinceszínház, Operaház, szolnoki Szigligeti Színház, stb.

Fontosabb színházi szerepei:
Woody Allen: HATALMAS APHRODITÉ (Kasszandra) - 2017/2018
Elton John - Lee Hall: BILLY ELLIOT – A MUSICAL (Szereplő) - 2015/2016
Jean Genet: CSELÉDEK (Szereplő) - 2015/2016
Miklós Tibor - Várkonyi Mátyás: SZTÁRCSINÁLÓK (Agrippina) - 2014/2015
Geoffrey Chaucer: EZ VAN (Örömlány 1., Nőcseléd, Első Tyúk, Feleség, Lány 1.) - 2014/2015
MÉRAY TIBOR - 90 (A dizőz) - 2013/2014
Szente Vajk - Galambos Attila - Szirtes Tamás - Bolba Tamás: POLIGAMY (Lilla 3) - 2013/2014
Vörös Róbert: SZERETNI VESZÉLYES (Claudine Dufont) - 2013/2014
Gém Zoltán: STARFACTORY (Edit, Rami nővére) - 2012/2013
A.Lloyd Webber - T.S. Eliot: MACSKÁK (Lengelingéla) - 2012/2013
I. L. Caragiale: VIHAROS ÉJSZAKA (Veta) - 2012/2013
Claude Magnier: OSCAR (Bernadette, szobalány-grófné, Bernadette, szobalány-grófné) - 2010/2011
Ruttkay Zsófia - Hámos György - Vajda Anikó: MICI NÉNI KÉT ÉLETE (Rendőrnő, Lány 2, Polyákné, Dizőz) - 2010/2011
Miklós Tibor - Kocsák Tibor - Jókai Mór: SZEGÉNY GAZDAGOK (Matild, Vajákos asszony, Matild) - 2010/2011
Eric Assous - Pierre Sauvil: ADD KÖLCSÖN A FELESÉGED (Nathalie Klein, újságírónő) - 2009/2010
Jeremy Lloyd - David Croft: HALLO HALLO! (Helga Geerhart, közlegény) - 2009/2010
Hamvai Kornél: HARMADIK FIGYELMEZTETÉS (Bellácska) - 2009/2010
Jókai Mór: A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI (Plankenhorst Alfonsine) - 2008/2009
Ray Cooney - John Chapman: KÖLCSÖNLAKÁS (Miss Wilkinson) - 2007/2008

Filmes és televíziós szerepei:
Starfactory (2014)
Made in Hungaria (2009)
200 első randi (2019)

Szerepei a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
Játék a kastélyban
Egérfogó
Csoportterápia
Hogyan nevezzelek?
Finito
Black Comedy

Jelenlegi szerepei a Madách Színházban:
T. S. Eliot - A. L. Webber: Macskák - Lengelingéla
Bolba-Galambos-Orosz-Szente-Szirtes: Poligamy - A halál rokona

1 x 3 néha 4

1 x 3 néha 4

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Cynthia
1x3 néha 4

1x3 néha 4

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Cynthia
1X3 néha 4 - A Veres 1 Színház előadása

1X3 néha 4 - A Veres 1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Cynthia
1x3 néha 4 bohózat

1x3 néha 4 bohózat

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Cynthia
2017. Humor Hétvége Az utolsó hősszerelmes

2017. Humor Hétvége Az utolsó hősszerelmes

Thália Színház
  • Elaine Navazio
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - A padlás - musical

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - A padlás - musical

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • KÖLYÖK, naiv szellem, 530 éves
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Hőguta - vígjáték

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Hőguta - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Fay Spencer
22/23 1x3 néha 4 vjb

22/23 1x3 néha 4 vjb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Other
A kétely fátylai

A kétely fátylai

Mozsár Műhely
  • Mary Jane Lamanna, laboros-helyszínelő
A kétely fátylai

A kétely fátylai

Mozsár Műhely
  • Mary Jane Lamanna, laboros-helyszínelő
A kétely fátylai - online előadás

A kétely fátylai - online előadás

Mozsár Műhely
  • Mary Jane Lamanna, laboros-helyszínelő
A LÉT ELVISELHETETLEN KÖNNYŰSÉGE

A LÉT ELVISELHETETLEN KÖNNYŰSÉGE

SZFE
  • Tereza anyja
A mumus

A mumus

Budaörsi Latinovits Színház
  • Anya
A Mumus

A Mumus

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Anya
A padlás

A padlás

Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár
  • KÖLYÖK
A padlás

A padlás

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
  • KÖLYÖK, naiv szellem, 530 éves
A padlás

A padlás

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • KÖLYÖK
A PADLÁS

A PADLÁS

Barátság Kulturális Központ
  • KÖLYÖK
A padlás

A padlás

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • KÖLYÖK
A Veres 1 Színház bemutatja-A PADLÁS

A Veres 1 Színház bemutatja-A PADLÁS

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • KÖLYÖK
Acélmagnóliák

Acélmagnóliák

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Actor/Actress
Add kölcsön a feleséged!

Add kölcsön a feleséged!

x/József Attila Színház
  • NATHALIE KLEIN, újságírónő
Agatha Christie Fesztivál - Agatha Christie: Az egérfogó

Agatha Christie Fesztivál - Agatha Christie: Az egérfogó

Nr1Media
  • Miss Casewall
Agatha Christie: Az egérfogó

Agatha Christie: Az egérfogó

Hankó István Művészeti Központ
  • Miss Casewell
Agatha Christie: Az Egérfogó

Agatha Christie: Az Egérfogó

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Miss Casewell
Agatha Christie: Az egérfogó

Agatha Christie: Az egérfogó

Veres 1 Színház
  • Miss Casewell
Agatha Christie: Az egérfogó

Agatha Christie: Az egérfogó

Veres 1 Színház
  • Miss Casewell
Agatha Christie: Az egérfogó - A Veres 1 Színház előadása

Agatha Christie: Az egérfogó - A Veres 1 Színház előadása

Általános
  • Miss Casewell
Aranyoskám

Aranyoskám

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Sandy
Az egérfogó

Az egérfogó

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Actor/Actress
AZ UTOLSÓ HŐSSZERELMES vígjáték 3 felvonásban

AZ UTOLSÓ HŐSSZERELMES vígjáték 3 felvonásban

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Elaine Navazio
BÁSTYASÉTÁNY 77. (R.:Huszti Péter)

BÁSTYASÉTÁNY 77. (R.:Huszti Péter)

SZFE
  • Actor/Actress
Black Comedy

Black Comedy

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Actor/Actress
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Veres 1 Színház
  • Jetti
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Veres 1 Színház
  • Jetti
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Veres 1 Színház
  • Jetti
Canterbury mesék

Canterbury mesék

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Actor/Actress
Claude Magnier: Oscar

Claude Magnier: Oscar

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Bernadette, szobalány-grófné
Claude Magnier: Oscar - a Had Art Társulat előadása

Claude Magnier: Oscar - a Had Art Társulat előadása

Kölcsey Központ
  • Bernadette
CSOPORTTERÁPIA

CSOPORTTERÁPIA

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Jetti
Csoportterápia

Csoportterápia

Móricz Zsigmond Színház
  • Jetti
Csoportterápia

Csoportterápia

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Jetti
Csoportterápia

Csoportterápia

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Jetti
CSOPORTTERÁPIA - mjuzikelkámedi két részben

CSOPORTTERÁPIA - mjuzikelkámedi két részben

Általános
  • Jetti
CSOPORTTERÁPIA / mjuzikelkámedi két részben

CSOPORTTERÁPIA / mjuzikelkámedi két részben

Általános
  • Actor/Actress
Egérfogó - törölt

Egérfogó - törölt

Gyulai Várszínház
  • Miss Casewell
Egy rózsaszál szebben beszél

Egy rózsaszál szebben beszél

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Actor/Actress
EZ VAN Canterbury mesék

EZ VAN Canterbury mesék

Általános
  • LÁNY 1., másutt Örömlány 1, Feleség, Első Tyúk, Nőcseléd
Felnőtt színház - 1×3 néha 4

Felnőtt színház - 1×3 néha 4

Csili Művelődési Központ
  • Cynthia
Felnőtt színház - A padlás

Felnőtt színház - A padlás

Csili Művelődési Központ
  • KÖLYÖK, naiv szellem, 530 éves
Felnőtt Színház - Agatha C.: Az egérfogó

Felnőtt Színház - Agatha C.: Az egérfogó

Csili Művelődési Központ
  • Actor/Actress
Felnőtt színház - Hogyan nevezzelek?

Felnőtt színház - Hogyan nevezzelek?

Csili Művelődési Központ
  • Actor/Actress
Felnőtt Színház - Hogyan nevezzelek?

Felnőtt Színház - Hogyan nevezzelek?

Csili Művelődési Központ
  • Anne (Vincent felesége)
Felnőtt Színház - Peter Shaffer: Rövidzárlat

Felnőtt Színház - Peter Shaffer: Rövidzárlat

Csili Művelődési Központ
  • Clea
GODSPELL (R.: Dávid Zsuzsa)

GODSPELL (R.: Dávid Zsuzsa)

SZFE
  • Actor/Actress
Hallo, Hallo!

Hallo, Hallo!

x/József Attila Színház
  • Helga Geerhart, közlegény
Harmadik figyelmeztetés

Harmadik figyelmeztetés

x/József Attila Színház
  • BELLÁCSKA
Hatalmas Aphrodité

Hatalmas Aphrodité

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Kasszandra
Hőguta

Hőguta

Móricz Zsigmond Színház
  • Fay Spencer
HŐGUTA - vígjáték

HŐGUTA - vígjáték

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Fay
HŐGUTA - vígjáték

HŐGUTA - vígjáték

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Fay
Hogyan nevezzelek

Hogyan nevezzelek

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Anna
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Anne (Vincent felesége)
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Other
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Móricz Zsigmond Színház
  • Anne (Vincent felesége)
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Actor/Actress
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Anne (Vincent felesége)
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Hírös Agóra
  • Anne (Vincent felesége)
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Anne (Vincent felesége)
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Anne (Vincent felesége)
Hogyan nevezzelek? - vígjáték két részben

Hogyan nevezzelek? - vígjáték két részben

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Anne (Vincent felesége)
I love musical

I love musical

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
I love musical

I love musical

Budaörsi Latinovits Színház
  • Actor/Actress
I love musical - nyilvános főpróba

I love musical - nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Actor/Actress
Karinthy Frigyes: Az emberke tragédiája (stúdió e.a.)

Karinthy Frigyes: Az emberke tragédiája (stúdió e.a.)

Általános
  • Actor/Actress
Ki volt Sólyom Janka?

Ki volt Sólyom Janka?

Spinoza Színház
  • A dizőz
Kőhegy bérlet I. - Viharos éjszaka

Kőhegy bérlet I. - Viharos éjszaka

Budaörsi Latinovits Színház
  • VETA, Dumitrache felesége
Kölcsönlakás visszajár

Kölcsönlakás visszajár

x/József Attila Színház
  • Miss Wilkinson
KőszÍvű ember fiai, A

KőszÍvű ember fiai, A

x/József Attila Színház
  • PLANKENHORST ALFONSINE
Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén

Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Candela
MACSKÁK 1400. előadás!

MACSKÁK 1400. előadás!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Lengelingéla
Macskák- szabadtéri előadás

Macskák- szabadtéri előadás

Óbudai Kultúrális Központ
  • Lengelingéla
Megadom magam

Megadom magam

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Dorina
Méray Tibor-90

Méray Tibor-90

Spinoza Színház
  • Actor/Actress
Merénylet a sárgaköves úton

Merénylet a sárgaköves úton

Mozsár Műhely
  • Actor/Actress
Mézesvölgyi Nyár - 1x3 néha 4

Mézesvölgyi Nyár - 1x3 néha 4

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Cynthia
Mézesvölgyi Nyár - A padlás

Mézesvölgyi Nyár - A padlás

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • KÖLYÖK, naiv szellem, 530 éves
Mézesvölgyi Nyár - Hőguta

Mézesvölgyi Nyár - Hőguta

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Fay
Mézesvölgyi Nyár - Pletykafészek

Mézesvölgyi Nyár - Pletykafészek

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Claire Ganz
Mézesvölgyi Nyár - Rövidzárlat

Mézesvölgyi Nyár - Rövidzárlat

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Clea
Mici néni két élete

Mici néni két élete

József Attila Színház
  • Lány 2; Polyákné; Dizőz az 1. felvonásban; Rendőrnő
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Veres 1 Színház
  • Annie
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Szegedi Nemzeti Színház
  • Annie
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Veres 1 Színház
  • Annie
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Annie
Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes

Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes

Veres 1 Színház
  • Elaine Navazio
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Claire Ganz
Neil Simon: Pletykafészek / A Veres1 színház előadása / HA Próza sorozat

Neil Simon: Pletykafészek / A Veres1 színház előadása / HA Próza sorozat

Hírös Agóra
  • Claire Ganz
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Móricz Zsigmond Színház
  • Candela
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Candela
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Candela
Nyári vacsoraszínház - Merénylet a sárgaköves úton

Nyári vacsoraszínház - Merénylet a sárgaköves úton

Orfeum Club
  • Bádognő
Olt Tamás - Megadom magam

Olt Tamás - Megadom magam

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Oscar

Oscar

Budaörsi Latinovits Színház
  • Bernadette, szobalány-grófné
OSCAR

OSCAR

Broadway Ticket Hungary Kft.
  • BERNADETTE, szobalány-grófné
Oscar

Oscar

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Bernadette, szobalány-grófné
Oscar

Oscar

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Bernadette
Oscar

Oscar

Veszprémi Petőfi Színház
  • Bernadette, szobalány, grófné
Oscar

Oscar

RaM Colosseum
  • BERNADETTE, szobalány-grófné
OSCAR - vígjáték

OSCAR - vígjáték

Broadway Ticket Hungary Kft.
  • BERNADETTE, szobalány-grófné
OSCAR - vígjáték 2 részben

OSCAR - vígjáték 2 részben

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Bernadette, szobalány-grófné
OSCAR A Pódium Színház előadása

OSCAR A Pódium Színház előadása

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Bernadette, szobalány-grófné
Patelliere-Delaporte: Hogyan nevezzelek?

Patelliere-Delaporte: Hogyan nevezzelek?

Veres 1 Színház
  • Anne (Vincent felesége)
Patelliere-Delaporte: Hogyan nevezzelek?

Patelliere-Delaporte: Hogyan nevezzelek?

Veres 1 Színház
  • Anne (Vincent felesége)
Patelliére-Delaporte: Hogyan nevezzelek?

Patelliére-Delaporte: Hogyan nevezzelek?

Veres 1 Színház
  • Anne (Vincent felesége)
Patelliére-Delaporte: Hogyan nevezzelek?

Patelliére-Delaporte: Hogyan nevezzelek?

Veres 1 Színház
  • Anne (Vincent felesége)
Peter Shaffer: Rövidzárlat - Black Comedy

Peter Shaffer: Rövidzárlat - Black Comedy

Veres 1 Színház
  • Actor/Actress
Pletykafészek

Pletykafészek

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Claire Ganz
Pletykafészek

Pletykafészek

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Claire Ganz
Poligamy

Poligamy

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Lilla 3
Presser - Dusán - Horváth: A Padlás

Presser - Dusán - Horváth: A Padlás

Hírös Agóra
  • KÖLYÖK
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás

Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás

Gyulai Várszínház
  • Kölyök, naiv szellem, 530 éves
Presser-Sztevanovity: A padlás

Presser-Sztevanovity: A padlás

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • KÖLYÖK
Ray Cooney - Tony Hilton: 1 x 3 néha 4 - Veres1 Színház

Ray Cooney - Tony Hilton: 1 x 3 néha 4 - Veres1 Színház

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Cynthia
Ray Cooney, Tony Hilton: 1x3 néha 4

Ray Cooney, Tony Hilton: 1x3 néha 4

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Actor/Actress
Ray Cooney-Tony Hilton: 1×3 NÉHA 4

Ray Cooney-Tony Hilton: 1×3 NÉHA 4

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Cynthia
Robert Harling: Acélmagnóliák (a Dániel bérlet előadása)

Robert Harling: Acélmagnóliák (a Dániel bérlet előadása)

Veres 1 Színház
  • Valery
Robert Harling: Acélmagnóliák (a Sejtes bérlet előadása)

Robert Harling: Acélmagnóliák (a Sejtes bérlet előadása)

Veres 1 Színház
  • Valery
Robert Harling: Acélmagnóliák (a Vankó bérlet előadása)

Robert Harling: Acélmagnóliák (a Vankó bérlet előadása)

Veres 1 Színház
  • Valery
Rövidzárlat

Rövidzárlat

Móricz Zsigmond Színház
  • Clea
Rövidzárlat ( Black Comedy )

Rövidzárlat ( Black Comedy )

Freelusion Kft.
  • Actor/Actress
Starfactory

Starfactory

Thália Színház
  • Edit (Rami nővére)
Süsü, a sárkány

Süsü, a sárkány

x/József Attila Színház
  • Katyi Manó
Süsü, a sárkány

Süsü, a sárkány

Kölcsey Központ
  • Katyi Manó
Szegény gazdagok

Szegény gazdagok

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • MATILD ÉS A VAJÁKOS ASSZONY
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Hogyan nevezellek - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Hogyan nevezellek - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Anna
Váci Dunakanyar Színház: Az utolsó hősszerelmes

Váci Dunakanyar Színház: Az utolsó hősszerelmes

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Elaine Navazio
Vagina és Fallosz monológok

Vagina és Fallosz monológok

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Actor/Actress
Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • KÖLYÖK
Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • KÖLYÖK
Vérkötelékek

Vérkötelékek

Mozsár Műhely
  • Greta Gioello
VÉRKÖTELÉKEK - Gyilkosság a vacsorán

VÉRKÖTELÉKEK - Gyilkosság a vacsorán

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Greta Gioello
Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Csoportterápia - Veres1Színház Veresegyház előadása

Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Csoportterápia - Veres1Színház Veresegyház előadása

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Jetti
Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Játék a kastélyban - Veres1Színház Veresegyház előadása

Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Játék a kastélyban - Veres1Színház Veresegyház előadása

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Annie
Viharos éjszaka

Viharos éjszaka

Budaörsi Latinovits Színház
  • VETA, Dumitrache felesége
Viharos éjszaka - elő-bemutató

Viharos éjszaka - elő-bemutató

Budaörsi Latinovits Színház
  • VETA, Dumitrache feleség
xAdd kölcsön a feleséged

xAdd kölcsön a feleséged

József Attila Színház
  • NATHALIE KLEIN, újságírónő
xHallo hallo!

xHallo hallo!

József Attila Színház
  • HELGA GEERHART, közlegény
xOscar

xOscar

József Attila Színház
  • BERNADETTE, szobalány-grófné
xSzegény gazdagok

xSzegény gazdagok

József Attila Színház
  • MATILD / VAJÁKOS ASSZONY

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.