Artyści


Krisztián Károlyi
4

Krisztián Károlyi

Ur.: 1991. július 24. (Kaposvár)

Színművész.

1998-2004 között a Taszári Általános Iskolában, 2004-2010 között a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tanult. 2010-2011 között számítástechnikai szoftverüzemeltető képesítést szerzett. 2013-2016 között a Pesti Magyar Színiakadémia tanulója volt, Lengyel Ferenc osztályában. 2016-tól játszott a Pesti Magyar Színházban, a Vígszínházban és a PS Produkció előadásaiban. 2019-től a…

 Więcej

Aktualne tytuły


Presser G.-Sztevanovity D.-Horváth P.: A padlás

Szegedi Nemzeti Színház

Rádiós, a fiatal tudós a számítógépe tökéletesítésén dolgozik a padláson. Ide érkezik meg négy bolyongó szellem – Kölyök, Meglökő,…

Made in Hungária

József Attila Színház

Tartson velünk egy igazi házibuliba!

J. Stein - J. Bock-S. Harnick: Hegedűs a háztetőn

Szegedi Nemzeti Színház

A száz évvel ezelőtt játszódó történet egy ukrajnai, zsidók és oroszok lakta faluban játszódik. Tevje, a tejesember és felesége,…

M. Norman-T. Stoppard-L. Hall: Szerelmes Shakespeare

Szegedi Nemzeti Színház

Az Oscar-díjas film alapján készült színpadi változat szórakoztató, szellemes és tiszteletlen tisztelgés Shakespeare zsenialitása előtt. A Szerelmes Shakespeare mesterien…

WE WILL ROCK YOU QUEEN MUSICAL

Erkel Színház

A musical karakterei napjaink népszerű hazai és nemzetközi sztárjainak reinkarnációi. A darab szereplői olyan rock és pop legendák neveit…

Mirandolina

KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Az Art-Színtér és a Művészetek Völgye közös előadása.

VÁMPÍROK BÁLJA musical

Erkel Színház

Roman Polanski hasonló című filmjéből készítette nagy sikerű színpadi rendezését, melyet nemzetközi alkotógárdával állított színre a PS Produkció. Eddig…

Színművész.

1998-2004 között a Taszári Általános Iskolában, 2004-2010 között a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban tanult. 2010-2011 között számítástechnikai szoftverüzemeltető képesítést szerzett. 2013-2016 között a Pesti Magyar Színiakadémia tanulója volt, Lengyel Ferenc osztályában. 2016-tól játszott a Pesti Magyar Színházban, a Vígszínházban és a PS Produkció előadásaiban. 2019-től a Szegedi Nemzeti Színház tagja, később szabadúszó lett.

Színházi szerepeiből (próza):
Spíró György: Csirkefej - Haver (2019/2020 - Gózon Gyula Kamaraszínház)
Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május - 7 különböző férfi (Karl; Ludwig; Henrik; Heinrich; Roland; Nikolaus; Az Álarcos)
Pozsgai Zsolt: Mátyás és Janus - Janus (2019/2020 - Udvari Kamaraszínház) | Rendező: Pozsgai Zsolt
Karinthy Ferenc: Gellérthegyi Álmok - Fiú (2018/2019 - HeArt Társulat) | Rendező: Bródy Norbert
Csehov: Cseresnyéskert [ csRSnyés ] - Gábriel [Csehovnál: Jása ] (2018/2019 - RS9 Színház, Budapest)
Shakespeare: Sok hűhó Semmiért – Claudio (2016/2017 - Veszprémi Petőfi Színház) | Rendező: Lendvai Zoltán
Georges Feydeau: A hülyéje – Redillon (2016/2017 – Pesti magyar Színiakadémia) | Rendező: Pál András
Spíró: Csirkefej – Apa (2015/2016 – Pesti Magyar Színiakadémia) | Rendező: Lengyel Ferenc
Shakespeare: Szentivánéji álom – Zuboly (2015/2016 – Pesti Magyar Színiakadémia) | Rendező: Gémes Antos
Shakespeare: Macbeth - Fleance (2014/2015 – Pesti Magyar Színház) | Rendező: Horgas Ádám
Berg: Rumini - Dolmányos (2013/2014 – Pesti magyar Színház) | Rendező: Méhes László
Lackfi: Az öreg pokróc - Szomszéd, Zsandár (2014/2015 – Aranytíz Kultúrház) | Rendező: Őze Áron
Janikovszkij-Szabó: Égigérő fű - Utód (2014/2015 – Pesti Magyar Színház) | Rendező: Horváth Patrícia
Shakespeare: Rómeó és Júlia - Baltazár (2013/2014 – Pesti Magyar Színház) | Rendező: Nagy Péter
Pollak-Matuz: Amint a mennyben - Kórustag (2011/2012 – Csiky Gergely Színház, Kaposvár) | Rendező: Funtek Frigyes

Zenés színházi szerepeiből:
Várkonyi Mátyás - Miklós Tibor: Sztárcsinálók - Néró; Kipriosz Jézus (2019/2020 - PS Produkció) | Rendező: Szente Vajk
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában - Csóró (2018/2019); Hosszú
Ben Elton – QUEEN: We Will Rock You – AC/DC; Priest; Gaga Boy, Kashoggi (2017/2018 – PS Produkció)
Pintér-Darvas: Parasztopera – Állomásfőnök (2016/2017 - Pesti Magyar Színiakadémia) | Rendező: Pál András
Dés-Geszti-Grecsó: A Pál Utcai Fiúk – Vörösinges (2016/2017 - Vígszínház) | Rendező: Marton László
Polanski-Steinman-Kunze: A Vámpírok Bálja – Nightmare I.; Nightmare II. szólista (2015/2016 - PS Produkció)
Andersson-Ulvaeus-Rice: Sakk – Diplomata; Orosz párttag; Újságíró (2014/2015 - PS Produkció))
Borbély: Akár Akárki – Transzvesztita; Kellékes (2015/2016 – Pesti Magyar Színiakadémia) | Rendező: Lengyel Ferenc
Rodgers-Hammerstein-Lindsay-Crouse: A muzsika hangja – Náci tiszt (2015/2016 – Pesti Magyar Színház)
Webber-Rice: Jézus Krisztus Szupersztár - Péter (2014/2015 - ) | Rendező: Nagy Lóránt
Böszörményi-Kiss-Pétherffy-ALMA együttes: Almaszósz - Gyümölcsmanó (2014/2015 – Pesti | Magyar Színház)
Naszvagyi-Rajnai-Burám: Végállomás - Kar (2014/2015) | Rendező: Naszvagyi Tamás
Lerner-Loewe: My Fair Lady – Zöldséges, Kar (2013/2014 – Pesti Magyar Színház) | Rendező: Sík Ferenc
Várkonyi-Miklós: Néró és a Sztárcsinálók - Néró (2013/2014 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Pintér Kata
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros: Valahol Európában - Ficsúr (2012/2013 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Csorba Tamás
Boldizsár-Szörényi-Bródy: István, a király - István (2011/2012 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Pintér Kata
Radni-Rago-MacDermot: Hair - Woof (2011/2012 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Pintér Kata, Sebesi Tamás
Szemenyei-Györei-Schachtovszky: Vuk - Kag (2011/2012 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Pintér Kata
Kipling-Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve - Csil (2010/2011 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Pintér Kata
Webber-Rice: Jézus Krisztus Szupersztár – Simon; Péter (2010/2011 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Pintér Kata
Fenyő-Tasnádi: Made in Hungária - Tripolisz (2010/2011 – Roxínház Kaposvár) | Rendező: Pintér Kata

Filmes és televíziós szerepeiből:
Pappa Pia (2017) ...Manó
Jóban rosszban (2019) ...Lendvai Márton
Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (2020) ...fiatal punk

A HeArt Társulat előadásában: Gellérthegyi álmok

A HeArt Társulat előadásában: Gellérthegyi álmok

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Aktor
Berg Judit: Rumini

Berg Judit: Rumini

Pesti Magyar Színház.
  • DOLMÁNYOS PAPA – ezermester a hajón
csRSnyés

csRSnyés

RS9 Színház
  • Gábriel
Dale Wassermann: Kakukkfészek

Dale Wassermann: Kakukkfészek

Szegedi Nemzeti Színház
  • Scanlon
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában

Szegedi Nemzeti Színház
  • Csóró
Gellérthegyi álmok

Gellérthegyi álmok

Óvóhely Kultúrbunker
  • Aktor
HeArt Társulat - Gellérthegyi álmok

HeArt Társulat - Gellérthegyi álmok

Spiritusz Gyermek- és Ifjúsági Színházi Egyesület
  • Aktor
Lackfi János: Az öreg pokróc

Lackfi János: Az öreg pokróc

Aranytíz
  • Szomszéd; Zsandár
Légy-ott a tetthelyen

Légy-ott a tetthelyen

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Jean-Pierre
Liselotte és a május

Liselotte és a május

FÉM Arts & Café
  • Aktor
Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly

Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly

Szegedi Nemzeti Színház
  • HALLER JÁNOS, magiszter, a város bírája; Gépírónő
MACBETH

MACBETH

Magyar Színház
  • FLEANCE Banquo fia
Made in Hungária házibulival

Made in Hungária házibulival

József Attila Színház
  • Tripolisz, bass
QUEEN - BEN ELTON: WE WILL ROCK YOU

QUEEN - BEN ELTON: WE WILL ROCK YOU

Általános
  • AC/DC
Queen-Ben Elton: WE WILL ROCK YOU

Queen-Ben Elton: WE WILL ROCK YOU

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • AC/DC
ROMEO ÉS JÚLIA

ROMEO ÉS JÚLIA

Magyar Színház
  • Baltazár
SAKK (CHESS) MUSICAL

SAKK (CHESS) MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • DIPLOMATÁK, CSAPATTAGOK
Sok hűhó semmiért

Sok hűhó semmiért

Veszprémi Petőfi Színház
  • Claudio, firenzei nemes ifjú
Spiró György: Csirkefej

Spiró György: Csirkefej

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Haver
Székely Csaba: Mária országa

Székely Csaba: Mária országa

Szegedi Nemzeti Színház
  • Zenei munkatárs
SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA

SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA

PS Produkció Kft.
  • NÉRÓ, KIPRIOS
Teát Rummal koncert

Teát Rummal koncert

FÉM Arts & Café
  • ének, gitár
VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM

VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM

PS Produkció Kft.
  • Nightmare szóló I., Nightmare szóló II.
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • Nightmare I., Nightmare II.
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • Nightmare I.
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2023

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2023

PS Produkció Kft.
  • Nightmare I.
VÁMPÍROK BÁLJA SZILVESZTER

VÁMPÍROK BÁLJA SZILVESZTER

PS Produkció Kft.
  • Nightmare szóló I., Nightmare szóló II.
WE WILL ROCK YOU - QUEEN - BEN ELTON MUSICAL

WE WILL ROCK YOU - QUEEN - BEN ELTON MUSICAL

PS Produkció Kft.
  • AC/DC
Závada Péter-Subicz Gábor: Leonce és Léna

Závada Péter-Subicz Gábor: Leonce és Léna

Szegedi Nemzeti Színház
  • Leonce herceg

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.