Umelec


Adrián Kovács

Adrián Kovács

Narodenie: 1991. szeptember 16. (Kazincbarcika)

Zeneszerző, karmester, zenei vezető, tanár.

Zenei tanulmányait hétévesen kezdte. 2006-tól a Bartók Béla Konzervatórium zongora szakos tanulója volt, 2008-ban felvették az intézmény jazz tanszakára, amelyet 2011-ben végzett el. 2011-től a Liszt Ferenc Zeneakadémia alkalmazott zeneszerzés szakán tanult. Mesterei Fekete Gyula és Tallér Zsófia voltak. 2012-től Bagó Gizella…

 Viac

Aktuálne programy


Képtelen királyság

Győri Nemzeti Színház

A szabadságvágy mindenkiben él, sőt, az ember létezésének alapvető feltétele. Az ember időtlen törekvése a boldogságkeresés, ami saját életünk…

Pinokkió

Vígszínház

zenés családi roadmovie 10-től 100 éves korig

Szegény Dzsoni és Árnika

Budapesti Operettszínház

A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga…

A vihar kapujában

SZFE

A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai színész osztálya bemutatja Akutagawa Rjúnosuke és Kuroszawa Akira műve alapján

A Pendragon - legenda

Budapesti Operettszínház

Ezúttal zenés színházi adaptáció született Kovács Adrián zeneszerző és Galambos Attila szövegíró tollából. A kalandregény hangsúlyai áthelyeződnek az érzelmekre,…

Zeneszerző, karmester, zenei vezető, tanár.

Zenei tanulmányait hétévesen kezdte. 2006-tól a Bartók Béla Konzervatórium zongora szakos tanulója volt, 2008-ban felvették az intézmény jazz tanszakára, amelyet 2011-ben végzett el. 2011-től a Liszt Ferenc Zeneakadémia alkalmazott zeneszerzés szakán tanult. Mesterei Fekete Gyula és Tallér Zsófia voltak. 2012-től Bagó Gizella mellett oktatóként tevékenykedik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2016-tól a Budapesti Operettszínház tagja, ahol zenei vezetői, karmesteri és korrepetítori feladatokat lát el.

Zeneszerzői munkái:
2014 Heinrich von Kleist: Amphitryon / Ódry Színpad
2015 Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné / Ódry Színpad
2015 Szigligeti Ede - Kovács Adrián - Vecsei H. Miklós: Liliomfi / Latinovits Színház
2016 Svetislav Basara: Fáma a biciklistákról / Újvidéki Színház
2018 Vecsei H. Miklós: inek az ég alatt már senkije sincsen / Pesti Színház
2018 Charlie Chaplin: A diktátor / Vígszínház
2019 Ifj. Vidnyánszky Attila - Vecsei H. Miklós - Kovács Adrián - F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby / Vígszínház
2020 Georges Feydeau: Kis hölgy a Maximból / Weöres Sándor Színház

Színházi munkáiból:
2020 Kis hölgy a Maximból - zeneszerző (Bemutató 2020. február 14.)
2020 Tajtékos dalok - zenei vezető (Bemutató 2020. március 10.)
2019 Izgass fel! - zenei vezető (Bemutató 2019. május 17.)
2019 Micimackó - zeneszerző
2019 A Pendragon-legenda - zeneszerző (Bemutató 2019. május 11.)
2019 Mágnás Miska - karmester (Bemutató 2019. október 26.)
2019 A nagy Gatsby - karmester (Bemutató 2019. szeptember 7.)
2018 Míg fekszem kiterítve - zenei vezető (Bemutató 2018. július 31.)
2018 A diktátor - zeneszerző (Bemutató 2018. október 13.)
2018 Négyszögletű kerek erdő - zeneszerző
2018 Dorian Gray - zenei vezető
2017 Szeressem végre magamat - zeneszerző
2017 Szegény Dzsoni és Árnika - zenei vezető (Bemutató 2017. május 9.)
2017 Riviera girl - korrepetitor
2017 Kinek az ég alatt már senkije sincsen - zeneszerző (Bemutató 2017. március 16.)
2016 Válogatás - zenei vezető (Bemutató 2016. szeptember 10.)
2016 Rómeó és Júlia - zenei vezető
2016 Bambi - zenei munkatárs (Bemutató 2016. március 6.)
2016 Iván, a rettenet - zene (Bemutató 2016. október 16.)
2016 III. Richárd - zeneszerző (Bemutató 2016. július 13.)
2016 "Szeressem végre magamat" - zene
2016 Nők au idegösszeomlás szélén - karmester (Bemutató 2016. május 20.)
2016 Szabadság FM - zene
2016 Hoppláda - zene
2015 Karnyóné - zeneszerző (Bemutató 2015. január 12.)
2015 Liliomfi - szerző (Bemutató 2015. november 28.
2015 Fedák Sári - zene (Bemutató 2015. október 28.)
2015 Spuri - zongorán kísér
2015 Athéni Timon - színész (Bemutató 2015. április 4.)
2015 Madárka sír, madárka örül - szerző
2014 Amphitryon - zeneszerző (Bemutató 2014. február 25.)
2014 Brémai muzsikusok - zeneszerző (Bemutató 2014. október 20.)
2013 Parasztopera - zongorán kísér
KarantÉNidő - Köszönjük Magyarország! - zene
Én, Janza Kata - zongorán kísér
Létra Kulturális Egyesület: Ébredés - zenei vezető
A kígyóasszony - zene

Filmes munkáiból:
- Vecsei H. Miklós: "KINEK AZ ÉG ALATT MÁR SENKIJE SINCSEN" - Arany János élete 13 képben -
A Vígszínház előadása - zene (magyar művészeti műsor, 155 perc)
- Szigligeti Ede - Vecsei H. Miklós - Kovács Adrián: Liliomfi. A Budaörsi Latinovits Színház előadása - szerző, zenei vezető
(magyar színházi közvetítés, 145 perc)

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok  Hagymácska (Cipollino) - mesejáték

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok Hagymácska (Cipollino) - mesejáték

Általános 2
  • Autor hudby
10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Micimackó zenés mesejáték

10. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Micimackó zenés mesejáték

Általános 2
  • Autor hudby
A brémai muzsikusok

A brémai muzsikusok

SZFE
  • Autor hudby
A kígyóasszony

A kígyóasszony

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Zene
A rendező énekel- avagy amikor a hóhért

A rendező énekel- avagy amikor a hóhért "akasztják"! (Somogyi Szilárd, Janza Kata, Vágó Zsuzsi)

Art Színtér
  • Hudba
A vihar kapujában

A vihar kapujában

SZFE
  • Hudba
Advent a Benczúr Házban - Zenés beszélgetés Peller Annával

Advent a Benczúr Házban - Zenés beszélgetés Peller Annával

Postakürt Alapítvány
  • Közreműködik
Alice Csodaországban

Alice Csodaországban

SZFE
  • Korrepetitor
Amphitryon - Sipos Balázs rendezővizsgája

Amphitryon - Sipos Balázs rendezővizsgája

SZFE
  • Autor hudby
Árad a gazság

Árad a gazság

Weöres Sándor Színház
  • Autor hudby
Athéni Timon

Athéni Timon

SZFE
  • Herec/čka
Athéni Timon

Athéni Timon

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Herec/čka
Budapesti Operettszínház: Parasztopera

Budapesti Operettszínház: Parasztopera

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Zongorán közreműködik
Déja vu - Érzések

Déja vu - Érzések

Békéscsabai Jókai Színház
  • Zongorán közreműködik
Dorian Gray

Dorian Gray

Budapesti Operettszínház
  • Hudba
Előszilveszter a Benczúr Házban Polyák Lillával

Előszilveszter a Benczúr Házban Polyák Lillával

Postakürt Alapítvány
  • Zongorán közreműködik
Fedák Sári

Fedák Sári

Veszprémi Petőfi Színház
  • Autor hudby
FEDÁK SÁRI - Szűcs Nelli önálló estje

FEDÁK SÁRI - Szűcs Nelli önálló estje

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Zene
Iván, a rettenet

Iván, a rettenet

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Zene
Kékszakállú

Kékszakállú

Karinthy Színház
  • Rendező, zeneszerző
Kékszakállú - Nyilvános főpróba

Kékszakállú - Nyilvános főpróba

Karinthy Színház
  • Rendező, zeneszerző
Kis hölgy a Maximból

Kis hölgy a Maximból

Weöres Sándor Színház
  • Autor hudby
Létra Kulturális Egyesület: Ébredés

Létra Kulturális Egyesület: Ébredés

Artus Kortárs Művészeti Egyesület
  • Hudba
Liliom - Vizsga

Liliom - Vizsga

SZFE
  • Zenei közreműködő
Liliomfi

Liliomfi

Budaörsi Latinovits Színház
  • Hudba
Liliomfi

Liliomfi

SZFE
  • Hudba
Liliomfi - TV felvétel

Liliomfi - TV felvétel

Budaörsi Latinovits Színház
  • Autor
Margaret Atwood: Pénelopeia

Margaret Atwood: Pénelopeia

Gyulai Várszínház
  • Zeneszerző/Zenei vezető
Ördögűzők

Ördögűzők

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Zene
Rómeó és Júlia // Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar

Rómeó és Júlia // Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
  • Hudba
Szabadság FM

Szabadság FM

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Zene
Szabadság FM

Szabadság FM

Weöres Sándor Színház
  • Zene
SZABADSÁG FM - Kapcsoljuk az ötvenes éveket

SZABADSÁG FM - Kapcsoljuk az ötvenes éveket

Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány
  • Zene
Szigligeti E.-Vecsei H. M.-Kovács A.: Liliomfi

Szigligeti E.-Vecsei H. M.-Kovács A.: Liliomfi

Gyulai Várszínház
  • Hudba
Tajtékos Dalok - Boris Vian revü

Tajtékos Dalok - Boris Vian revü

Budapesti Operettszínház
  • Hangszerelő - zenei vezető
Veszedelmes viszonyok

Veszedelmes viszonyok

Budapesti Operettszínház
  • Zenei vezető, zene
Virágot Algernonnak

Virágot Algernonnak

Budapesti Operettszínház
  • Dirigent
W. Shakespeare: Athéni Timon

W. Shakespeare: Athéni Timon

Gyulai Várszínház
  • Herec/čka
William Shakespeare: Athéni Timon - SZFE produkció

William Shakespeare: Athéni Timon - SZFE produkció

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
zzNők az idegösszeomlás szélén

zzNők az idegösszeomlás szélén

Budapesti Operettszínház
  • Zenei vezető - karmester
zzRiviera girl

zzRiviera girl

Budapesti Operettszínház
  • Vezető korrepetitor - Karmester

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.