Artyści


Annamária Láng
3

Annamária Láng

Ur.: 1975.

A budapesti Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán érettsigizik, majd a BTF tanító- és történelem szakán tanul.
1992-94 között a Kerekasztal Színházi Társulás tagja, az Utolsó Vonal, a Színház a hó alatt előadásaiban is játszik.
1994-96 között az Új Színház Stúdiójában tanul és részt vesz az Új Színház előadásaiban.

 Więcej

Aktualne tytuły


Szaturnusz Gyűrűje

Örkény István Színház Nonprofit Kft.

Zsolt negyvenhat éves, gyermektelen. Bonyolult és zűrzavaros múlt kavarog mögötte. Egy hatalmas szerelem és válás. Egy szenzációs zenekar, melynek…

A budapesti Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán érettsigizik, majd a BTF tanító- és történelem szakán tanul.
1992-94 között a Kerekasztal Színházi Társulás tagja, az Utolsó Vonal, a Színház a hó alatt előadásaiban is játszik.
1994-96 között az Új Színház Stúdiójában tanul és részt vesz az Új Színház előadásaiban.
1999-ben színész I. minősítést kap.

DÍJAK:

- Diákzsűri küldíndíja - Julika (Liliom), Országos Stúdiószínház Fesztivál, 2001.
- SÚGÓ díja - "Legjobb Harminc év Alatti Színésznő" - Nyina (Siráj), POSzT, 2004.
- "Az évad Legjobb Színésznője" - Nyina (Siráj), Budapest Főváros díja, 2004
- "Legjobb Női Főszereplő" - Nyina (Siráj), 12. rijekai Nemzetközi Stúdiószínházi Fesztivál, 2005

FILM:
     
Nyugalom (2008)
Hazámhazám (2007)
FEKETEország (2006) (TV film)
Lora (2006)
Semleges hely (2006)
Sztornó (2006)
A vírus (2005)
Citromfej (2000)
Nexxt (2000)
Boldog lovak (1996)
Anton Pavlovics Csehov: Siráj (TV film)

SZÍNHÁZ:

After the end (Zsákutca) / Merlin    
Aimée és Jaguár / Krétakör Színház    
Augusztus Oklahomában / Vígszínház    
Baal / Kamra    
Bánk-bán színész / Krétakör Színház    
Bernarda Alba háza / Katona József Színház    
Előtte-utána / Katona József Színház    
Emberforduló - 368 nap / Szkéné Színház    
Feketeország / Krétakör Színház    
Hazámhazám / Krétakör Színház    
A hideg gyermek / Krétakör Színház    
Kasimir és Karoline / Krétakör Színház    
Leonce és Léna / Krétakör Produkció    
Liliom / Krétakör Színház    
Made In China / Krétakör Produkció    
A második ének / Krétakör Színház    
Megszállottak / Krétakör Színház    
NEXXT színész / Krétakör Színház    
A Nibelung-lakópark / Krétakör Színház    
Peer Gynt / Krétakör Színház    
Pestiesti / Krétakör Produkció    
Screaming Mamas / Új Színház    
Siráj / Krétakör Színház     Szerelem vagy amit akartok / Merlin    
Találd ki magad! / Nemzeti Színház    
"Vad / Hajtás" / Bácskai Júlia Pszichoszínháza    
A vágy / Thália Színház    
W - munkáscirkusz / Krétakör Színház    
Zsigerek / Millenáris

A LEMEZ KÉT ÚJABB OLDALA

A LEMEZ KÉT ÚJABB OLDALA

Pesti Magyar Színház.
  • Aktor
A NAGYVÁROSOK MÁRIÁJA - Láng Annamária és a Mezítlábas zenészek

A NAGYVÁROSOK MÁRIÁJA - Láng Annamária és a Mezítlábas zenészek

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Aktor
A Nagyvárosok Máriája - Maria of the Metropolis

A Nagyvárosok Máriája - Maria of the Metropolis

Katona József Színház
  • Aktor
A velencei kalmár 18+

A velencei kalmár 18+

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Portia
After the End / Zsákutca

After the End / Zsákutca

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Aktor
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Vígszínház
  • Ivy Weston
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Ivy Weston
Demencia

Demencia

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dóra, nővér
Dollár Papa Gyermekei: a TÁGRA ZÁRT SZEMEK próbája

Dollár Papa Gyermekei: a TÁGRA ZÁRT SZEMEK próbája

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Aktor
Dollár Papa Gyermekei: GYERMEK (Henrik Ibsen: Nóra)

Dollár Papa Gyermekei: GYERMEK (Henrik Ibsen: Nóra)

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • LINDÉNÉ
Én egy szemüveges kisfiú vagyok...

Én egy szemüveges kisfiú vagyok...

Katona József Színház
  • Aktor
Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn

Vígszínház
  • Cejtel
Henrik Ibsen: Rosmersholm - Fesztbaum B.,Láng A. ,Gyabronka J., Lukáts A.,Kútvölgyi E., Zrínyi Gál V

Henrik Ibsen: Rosmersholm - Fesztbaum B.,Láng A. ,Gyabronka J., Lukáts A.,Kútvölgyi E., Zrínyi Gál V

Rózsavölgyi Szalon
  • Inne
Kalocsa

Kalocsa

Vígszínház
  • Lili
Költészet Napja_

Költészet Napja_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Aktor
Láng Annamária - Nagy Fruzsina :SYD

Láng Annamária - Nagy Fruzsina :SYD

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • ének
Láng Annamária - Nagy Fruzsina: SYD

Láng Annamária - Nagy Fruzsina: SYD

MU Színház
  • Aktor
Láng Annamária: Made in China

Láng Annamária: Made in China

MU Színház
  • Aktor
Made in China

Made in China

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • színész
Made in China

Made in China

Vígszínház
  • próza
Made in China (Krétakör produkció)

Made in China (Krétakör produkció)

Nyugati Teátrum
  • próza
Mohácsi István és Mohácsi János: A velencei kalmár / Szemle 2020

Mohácsi István és Mohácsi János: A velencei kalmár / Szemle 2020

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Portia
Molnár T. Eszter, Totth Benedek: Holtvágány

Molnár T. Eszter, Totth Benedek: Holtvágány

Általános 2
  • Aktor
Mundruczó Kornél / Proton Színház: Nehéz istennek lenni

Mundruczó Kornél / Proton Színház: Nehéz istennek lenni

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Váradi Annamária
Mundruczó Kornél / Proton Színház: Szégyen

Mundruczó Kornél / Proton Színház: Szégyen

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Aktor
Nehéz istennek lenni

Nehéz istennek lenni

Gyulai Várszínház
  • Aktor
Nick Carter

Nick Carter

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Zene, effekt
Period

Period

Vígszínház
  • Aktor
Proton Színház/Mundruczó Kornél - NEHÉZ ISTENNEK LENNI

Proton Színház/Mundruczó Kornél - NEHÉZ ISTENNEK LENNI

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Váradi Annamária
SZATURNUSZ GYŰRŰJE

SZATURNUSZ GYŰRŰJE

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor
Szaturnusz Gyűrűje

Szaturnusz Gyűrűje

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor
Tom Jones

Tom Jones

Vígszínház
  • Jenny Jones; Mrs. Waters
Vackor nyomában

Vackor nyomában

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Aktor

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.