Artyści

Réka Laurinyecz

Réka Laurinyecz

Ur.: 1990 (Buj)

Színésznő.

Bujban nőtt fel. Már gyerekként a versmondás, éneklés, táncolás és szereplés tette ki a mindennapjait. Tudatosan választva a színészi pályát, a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatára jelentkezett. Ezt követően a Pesti Magyar Színiakadémián tanult tovább, és a színház darabjaiban (La Mancha lovagja, István, a király,…

 Więcej

Aktualne tytuły

Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Színésznő.

Bujban nőtt fel. Már gyerekként a versmondás, éneklés, táncolás és szereplés tette ki a mindennapjait. Tudatosan választva a színészi pályát, a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatára jelentkezett. Ezt követően a Pesti Magyar Színiakadémián tanult tovább, és a színház darabjaiban (La Mancha lovagja, István, a király, My Fair Lady) játszva szerezte meg szakmai gyakorlatát. Szabadúszóként először a Budaörsi Játékszínbe került, majd két évvel később a Hadart Színház társulatához csatlakozott, ahol több vígjátékban, zenés darabban és mesejátékban kapott szerepet (Süsü, a sárkány kalandjai, Oscar, Apácák). Emellett a Gergely Theáter egyik darabjában is játszik, a mindennapokat pedig stúdiókban tölti, szinkronizálással.  2018-tól a Veres1 Színházban is szerepel. Rendszeresen szinkronizál.

Televíziós szerepe: Gálvölgyi show

Szerepei a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
Ne most, drágám!
Anconai szerelmesek
Pletykafészek

(K)Orfeum

(K)Orfeum

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Aktor
A CALIGULA-KLÁN: Császárrevü - Kárpáti Levente Társulatának előadása

A CALIGULA-KLÁN: Császárrevü - Kárpáti Levente Társulatának előadása

Bakelit Multi Art Center
  • MESSALINA
A doktor úr

A doktor úr

Budaörsi Latinovits Színház
  • Lenke
A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek

A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Cassie Cooper
Anconai szerelmesek - Veres1 Színház előadása

Anconai szerelmesek - Veres1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Viktória (magyar lány)
Apácák

Apácák

Veszprémi Petőfi Színház
  • Mária Lea nővér
APÁCÁK

APÁCÁK

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Mária Lea nővér
Apácák

Apácák

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Mária Lea nővér
APÁCÁK

APÁCÁK

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Mária Lea nővér
APÁCÁK

APÁCÁK

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Mária Lea nővér
Apácák

Apácák

Békéscsabai Jókai Színház
  • Mária Lea Nővér
Apácák

Apácák

Karinthy Színház
  • Mária Lea nővér
APÁCÁK

APÁCÁK

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Mária Lea nővér
APÁCÁK (Hadart Művészeti Társulás előadása)

APÁCÁK (Hadart Művészeti Társulás előadása)

Vidám Színpad
  • Mária Lea nővér
APÁCÁK - Magyar Zenés Színház

APÁCÁK - Magyar Zenés Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Mária Lea Nővér
APÁCÁK - musical komédia

APÁCÁK - musical komédia

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Mária Lea nővér
Claude Magnier - Oscar

Claude Magnier - Oscar

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor
Claude Magnier: OSCAR

Claude Magnier: OSCAR

Általános 2
  • Jacqueline, a hazudós
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Veres 1 Színház
  • Sue Lawson / Miss Whittington
Csukás István - Bergendy István:Süsü,a sárkány kalandjai című prózai,zenés színpadi ea. gyermekeknek

Csukás István - Bergendy István:Süsü,a sárkány kalandjai című prózai,zenés színpadi ea. gyermekeknek

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Királylány
Dan Goggin APÁCÁK musical komédia - őszi bérlet 3. előadás

Dan Goggin APÁCÁK musical komédia - őszi bérlet 3. előadás

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Mária Lea nővér
Dan Goggin APÁCÁK musical komédia Ráadás

Dan Goggin APÁCÁK musical komédia Ráadás

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Mária Lea nővér
Dan Goggin: Apácák

Dan Goggin: Apácák

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Aktor
Dan Goggin: APÁCÁK - musical

Dan Goggin: APÁCÁK - musical

C&M Hungary Kft.
  • Mária Lea nővér
ExperiDance: Cinderella - A Szilveszteri Menyegző

ExperiDance: Cinderella - A Szilveszteri Menyegző

RaM Colosseum
  • HAMUPIPŐKE, Anika
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról

ExperiDance: Cinderella - Mese az elvezsett cipellőről és a megtalált boldogságról

ExperiDance: Cinderella - Mese az elvezsett cipellőről és a megtalált boldogságról

RaM Colosseum
  • HAMUPIPŐKE, Anika
Felnőtt Színház - Apácák

Felnőtt Színház - Apácák

Csili Művelődési Központ
  • Mária Lea nővér
Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről -zenés válóok két részben- a Budaörsi Játékszín előadása

Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről -zenés válóok két részben- a Budaörsi Játékszín előadása

Kölcsey Központ
  • Egri Péterné
Hadart Színház: Moravetz Levente: Jöhetsz, drágám!

Hadart Színház: Moravetz Levente: Jöhetsz, drágám!

Általános 2
  • Viki, a lány
Haverok, buli, Bon-bon

Haverok, buli, Bon-bon

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Kriszta
Haverok, Buli, Bon-Bon

Haverok, Buli, Bon-Bon

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Kriszta
Haverok, buli, Bon-Bon

Haverok, buli, Bon-Bon

Gyulai Várszínház
  • Kriszta
Haverok, Buli, Bon-Bon - Hadart Színház előadása

Haverok, Buli, Bon-Bon - Hadart Színház előadása

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Kriszta
I love musical

I love musical

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor
I love musical

I love musical

Budaörsi Latinovits Színház
  • Aktor
I love musical - nyilvános főpróba

I love musical - nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Aktor
Jöhetsz drágám - vígjáték

Jöhetsz drágám - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Viki, a lány
Jöhetsz Drágám! - Hadart Színház előadása

Jöhetsz Drágám! - Hadart Színház előadása

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Viki, a lány
JÖHETSZ, DRÁGÁM! - a Hadart Színház vígjátéka

JÖHETSZ, DRÁGÁM! - a Hadart Színház vígjátéka

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Aktor
JÖHETSZ, DRÁGÁM! vígjáték két felvonásban Újpest Színház 2018 tavaszi bérlet 2.

JÖHETSZ, DRÁGÁM! vígjáték két felvonásban Újpest Színház 2018 tavaszi bérlet 2.

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Viki, a lány
Ketten Egy/Más Ellen - Hadart Színház előadása

Ketten Egy/Más Ellen - Hadart Színház előadása

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Ninetta
Kőhegy bérlet I. - A doktor úr

Kőhegy bérlet I. - A doktor úr

Budaörsi Latinovits Színház
  • Lenke
Kőhegy bérlet I. - Tanulmány a nőkről

Kőhegy bérlet I. - Tanulmány a nőkről

Budaörsi Latinovits Színház
  • Egri Péterné (Zsuzsa)
Ne most, drágám!

Ne most, drágám!

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Miss Whittington
Ne most,Drágám!

Ne most,Drágám!

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Miss Whittington
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Cassie Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Cassie Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Cassie Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Cassie Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Cassie Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Cassie Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Cassie Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Cassie Cooper
OIDIPUSZ KIRÁLY színmű két részben

OIDIPUSZ KIRÁLY színmű két részben

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Scenografia
ORFEUM

ORFEUM

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • színésznő
Orfeum

Orfeum

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Aktor
Orfeum

Orfeum

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Aktor
Orfeum

Orfeum

Hatszín Teátrum
  • Aktor
ORFEUM

ORFEUM

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Aktor
ORFEUM zenés vígjáték ÚSZ 2016. tavaszi bérlet 4. ea.

ORFEUM zenés vígjáték ÚSZ 2016. tavaszi bérlet 4. ea.

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Aktor
Országomat egy csókért

Országomat egy csókért

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Aktor
Országomat egy csókért

Országomat egy csókért

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Maritta
ORSZÁGOMAT EGY CSÓKÉRT

ORSZÁGOMAT EGY CSÓKÉRT

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Maritta
Országomat egy csókért

Országomat egy csókért

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Maritta
Őrületek tornya

Őrületek tornya

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Zsófi, a szomszédasszony
Őrületek tornya

Őrületek tornya

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Zsófi, a szomszédasszony
Őrületek tornya

Őrületek tornya

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Zsófi, a szomszédasszony
Őrületek tornya

Őrületek tornya

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Zsófi, a szomszédasszony
Őrületek tornya

Őrületek tornya

Mátra Művelődési Központ
  • Zsófi, a szomszédasszony
Őrületek tornya

Őrületek tornya

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Zsófi, a szomszédasszony
Őrületek tornya

Őrületek tornya

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Zsófi, a szomszédasszony
ŐRÜLETEK TORNYA  vígjáték két felvonásban

ŐRÜLETEK TORNYA vígjáték két felvonásban

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Zsófi, a szomszédasszony
Őrületek tornya - A Hadart Színház vendégelőadása

Őrületek tornya - A Hadart Színház vendégelőadása

Általános 2
  • Zsófi, a szomszédasszony
ŐRÜLETEK TORNYA - A Hadart Színház vendégjátéka

ŐRÜLETEK TORNYA - A Hadart Színház vendégjátéka

Általános 2
  • Zsófi, szomszédasszony
Őrületek tornya - bulvár burleszk

Őrületek tornya - bulvár burleszk

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Aktor
Őrületek tornya - Hadart Színház előadása

Őrületek tornya - Hadart Színház előadása

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Zsófi, a szomszédasszony
ŐRÜLETEK TORNYA - vígjáték

ŐRÜLETEK TORNYA - vígjáték

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Zsófi, a szomszédasszony
ŐRÜLETEK TORNYA vígjáték ÚSZ 2016. tavaszi bérlet 1. ea.

ŐRÜLETEK TORNYA vígjáték ÚSZ 2016. tavaszi bérlet 1. ea.

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Zsófi, a szomszédasszony
Oscar

Oscar

Veszprémi Petőfi Színház
  • Jacqueline, a hazudós
OSCAR

OSCAR

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Jacqueline, a hazudós
OSCAR

OSCAR

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Aktor
OSCAR

OSCAR

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Jacqueline, a hazudós
Oscar

Oscar

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Jacqueline
Oscar

Oscar

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Jacqueline, a hazudós
OSCAR

OSCAR

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Jacqueline, a hazudós
Oscar - színházi előadás

Oscar - színházi előadás

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Jacqueline, a hazudós
OSCAR vígjáték két részben

OSCAR vígjáték két részben

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Jacqueline, a hazudós
Paprikáscsirke

Paprikáscsirke

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor
Paprikáscsirke - Gergely Theáter

Paprikáscsirke - Gergely Theáter

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Aktor
Paprikáscsirke avagy Stex és New York

Paprikáscsirke avagy Stex és New York

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Lilian, a lánya
PAPRIKÁSCSIRKE AVAGY STEX ÉS NEW YORK  - zenés vígjáték

PAPRIKÁSCSIRKE AVAGY STEX ÉS NEW YORK - zenés vígjáték

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Aktor
Pasik a pácban

Pasik a pácban

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Jennifer
Pletykafészek

Pletykafészek

Móricz Zsigmond Színház
  • Cassie Cooper
Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

Veres 1 Színház
  • Janie McMichael
Süsü a sárkány - Hadart Színház

Süsü a sárkány - Hadart Színház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Aktor
SÜSÜ A SÁRKÁNY KALANDJAI

SÜSÜ A SÁRKÁNY KALANDJAI

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Királylány
SÜSÜ a sárkány kalandjai - zenés mesejáték 2 részben

SÜSÜ a sárkány kalandjai - zenés mesejáték 2 részben

Általános
  • Királylány
SÜSÜ a sárkány kalandjai- zenés mesejáték 2 részben

SÜSÜ a sárkány kalandjai- zenés mesejáték 2 részben

Általános
  • Királylány
SÜSÜ, a sárkány kalandjai

SÜSÜ, a sárkány kalandjai

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Királylány
Süsü, a sárkány kalandjai

Süsü, a sárkány kalandjai

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Királylány
Süsü, a sárkány kalandjai

Süsü, a sárkány kalandjai

Budaörsi Latinovits Színház
  • Királylány
Süsü, a sárkány kalandjai

Süsü, a sárkány kalandjai

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Királylány
Süsü, a sárkány kalandjai

Süsü, a sárkány kalandjai

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Királylány
Süsü, a sárkány kalandjai - Hadart Színház előadása

SÜSÜ, A SÁRKÁNY KALANDJAI - zenés mesejáték

SÜSÜ, A SÁRKÁNY KALANDJAI - zenés mesejáték

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Királylány
Süsü, a sárkány kalandjai - zenés mesejáték

Süsü, a sárkány kalandjai - zenés mesejáték

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Királylány
Tanulmány a nőkről

Tanulmány a nőkről

Budaörsi Latinovits Színház
  • Egri Péterné (Zsuzsa)
Tanulmány a nőkről - Nyilvános főpróba

Tanulmány a nőkről - Nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Egri Péterné (Zsuzsa)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Viktória (magyar lány)
Vőlegény

Vőlegény

Budaörsi Latinovits Színház
  • Duci
Zsákbamacska

Zsákbamacska

Budaörsi Latinovits Színház
  • Julie
Zsákbamacska

Zsákbamacska

Budaörsi Latinovits Színház
  • Julie
Zsákbamacska - Senior bérlet

Zsákbamacska - Senior bérlet

Budaörsi Latinovits Színház
  • Julie

Polecamy

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:

Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.