Künstler


Magács László

Magács László

A főiskola után a Nemzeti Színház rendezőjeként dolgozott. Napjainkban pedig Budapest legújabb színházának az Átrium Film – Színház alapító-igazgatója és rendezője.

Pályafutása során három színház alapításában vett részt. Előző színházában, a Merlin Nemzetközi Színházban vendégeskedett többek között a Royal Shakespeare Company, a The Right Size és a…

 weiter

Aktuelle Programme


A főiskola után a Nemzeti Színház rendezőjeként dolgozott. Napjainkban pedig Budapest legújabb színházának az Átrium Film – Színház alapító-igazgatója és rendezője.

Pályafutása során három színház alapításában vett részt. Előző színházában, a Merlin Nemzetközi Színházban vendégeskedett többek között a Royal Shakespeare Company, a The Right Size és a Derevo. De a világ számos országában is rendezett. Előadásait meghívták Angliába, Indiába, Németországba és az USA-ba. Dolgozott többek között Peter Brook-kal, Susannah Yorkkal, Cilian Murphyvel, Michael MacKenzie-vel.

Többször rendezett már cirkuszszínházi előadásokat, zenés- és gyerekdarabokat. Illetve számos nagyszabású magyarországi rendezvény rendezője, művészeti vezetője volt már.

1984

1984

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Regisseur
80 nap alatt a Föld körül

80 nap alatt a Föld körül

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Regisseur
80 nap alatt a Föld körül

80 nap alatt a Föld körül

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Regisseur
80 nap alatt a Föld körül

80 nap alatt a Föld körül

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Regisseur
A Diótörő és az Egérkirály

A Diótörő és az Egérkirály

Szegedi Nemzeti Színház
  • Regisseur
A Diótörő és az Egérkirály

A Diótörő és az Egérkirály

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Regisseur
A Játékkészítő

A Játékkészítő

Tulipántündér Kft.
  • Regisseur
A Játékkészítő

A Játékkészítő

Tulipántündér Kft.
  • rendező
Csajkovszkij-E.T.A .Hoffmann: A diótörő és az egérkirály

Csajkovszkij-E.T.A .Hoffmann: A diótörő és az egérkirály

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Regisseur
Divinyi Réka: A szűz, a sóher, a Mikulás, és a többiek - Machiavelli Mandragóra című vígjátéka nyomá

Divinyi Réka: A szűz, a sóher, a Mikulás, és a többiek - Machiavelli Mandragóra című vígjátéka nyomá

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Regisseur
Kerengők - Csongor, Tünde

Kerengők - Csongor, Tünde

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Regisseur
Lóci játszik – Krokodil Hotel

Lóci játszik – Krokodil Hotel

Müpa
  • Regisseur
Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Regisseur
Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Szabó Borbála: Kerengők (Csongor, Tünde)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Regisseur
Szabó Borbála: Kerengők - Csongor, és Tünde (beavató színház)

Szabó Borbála: Kerengők - Csongor, és Tünde (beavató színház)

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Regisseur

Sonderangebote


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!