Umelec


László Melis

László Melis

Narodenie: 1953. augusztus 14.

Magyar hegedűművész, zeneszerző

†  1953 - 2018

Hegedűszakon végzett a Zeneművészeti Főiskolán. 1978-ban egyik alapítója a kortárs zenét játszó és népszerűsítő 180-as Csoportnak. A formáció 1990-ig működött. Ez idő alatt öt darabot írt az együttesnek, melyek lemezen is megjelentek. A…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Magyar hegedűművész, zeneszerző

†  1953 - 2018

Hegedűszakon végzett a Zeneművészeti Főiskolán. 1978-ban egyik alapítója a kortárs zenét játszó és népszerűsítő 180-as Csoportnak. A formáció 1990-ig működött. Ez idő alatt öt darabot írt az együttesnek, melyek lemezen is megjelentek. A kilencvenes évektől elsősorban komponálással foglalkozik. Írt többek között kamaraoperát (A mosoly birodalma); Kleist meghal), balettzenét, balettkantátát, nagyzenekari művet. Sokat foglalkoztatott film (Anarchisták, Glamour, Presszó, Nyomozó...) és színházi zeneszerző (Holdbeli csónakos, Hazámhazám, Csongor és Tünde, Faust, Honderű, III. Richárd..); neve számos rádiójáték színlapján is megtalálható. Feltűnt a filmvásznon is. A halál kilovagolt Perzsiából című moziban főszereplő, de játszott Az Árvai-Művek című dokumentumfilmben is.

2010. szeptember 10-én volt a bemutatója a Budapesti Fesztiválzenekar felkérésére írt, Dionysia című művének. A nagy sikerű előadást Fischer Iván vezényelte.

Lemezei:

    180-as lemez
    Maldoror énekei
    Gyöngykánon
    Henoch Apokalipszise
    Örmény legenda
    Cselló mánia
    Az időről és a folyóról
    Back & White
    A mosoly birodalma
    Holdbeli csónakos

Díjai:
Filmkritikusok díja (1995)
Erkel Ferenc-díj (2008)

"Auschwitz működik"

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Zene
A Dédi

A Dédi

Weöres Sándor Színház
  • Autor hudby
A Dédi

A Dédi

Weöres Sándor Színház
  • Autor hudby
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Weöres Sándor Színház
  • Autor hudby
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Zene
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Weöres Sándor Színház
  • Autor hudby
A félkegyelmű

A félkegyelmű

Weöres Sándor Színház
  • Autor hudby
A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében

A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében

Magyar Színház
  • Hudba
A nők iskolája

A nők iskolája

Weöres Sándor Színház
  • Autor hudby
A velencei kalmár

A velencei kalmár

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Zene
A velencei kalmár_

A velencei kalmár_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Zene
Az üvegcipő

Az üvegcipő

Weöres Sándor Színház
  • Autor hudby
Bölcs Náthán

Bölcs Náthán

Csiky Gergely Színház
  • Hudba
Boldogságlabirintus

Boldogságlabirintus

Nemzeti Színház
  • Zeneszerző, zenei vezető
Dora

Dora

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • A Zöldséges anyja
DORA

DORA

HK Produkció
  • a Zöldséges anyja
Hatalmas Aphrodité

Hatalmas Aphrodité

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Autor hudby
Holdbeli csónakos

Holdbeli csónakos

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Autor hudby
Holdbeli csónakos

Holdbeli csónakos

Nemzeti Színház
  • Autor hudby
Honderű

Honderű

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Autor hudby
Intelligens szerviz

Intelligens szerviz

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • zene
Legyetek jók ha tudtok

Legyetek jók ha tudtok

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Autor hudby
Legyetek jók, ha tudtok!

Legyetek jók, ha tudtok!

Budaörsi Latinovits Színház
  • Autor hudby
Legyetek jók, ha tudtok! - Budaörsi Latinovits Színház

Legyetek jók, ha tudtok! - Budaörsi Latinovits Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Autor hudby
Liliomfi

Liliomfi

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Zene
Mandragóra

Mandragóra

Weöres Sándor Színház
  • Zene
Médeia

Médeia

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Zene
Mirandolina

Mirandolina

Vörösmarty Színház
  • Autor hudby
Moss, alkoss, takaríts!

Moss, alkoss, takaríts!

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Zene
Oblom-off

Oblom-off

Weöres Sándor Színház
  • Zeneszerző
Oidipusz-karantén

Oidipusz-karantén

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Játssza
Rokonok

Rokonok

Weöres Sándor Színház
  • Autor hudby
Shakespeare királynője

Shakespeare királynője

Csiky Gergely Színház
  • Autor hudby
Szent György és a Sárkány

Szent György és a Sárkány

Weöres Sándor Színház
  • Autor hudby
Tanár úr kérem, minden másképpen van?

Tanár úr kérem, minden másképpen van?

Vörösmarty Színház
  • Zenei vezető-zeneszerző
Téli rege

Téli rege

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Zene
Übü király és a magyarok

Übü király és a magyarok

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Zene
UDVARSZÍNHÁZ - A gyönyörben nincs középút

UDVARSZÍNHÁZ - A gyönyörben nincs középút

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dalszöveg
Vízkereszt, vagy bánom is én

Vízkereszt, vagy bánom is én

Győri Nemzeti Színház
  • Autor hudby
X Legyetek jók, ha tudtok!

X Legyetek jók, ha tudtok!

Budaörsi Latinovits Színház
  • Autor hudby
Zarándokének

Zarándokének

Weöres Sándor Színház
  • Zene
Zarándokének

Zarándokének

Weöres Sándor Színház
  • Zene

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.