Künstler

Pál Tamás
4

Pál Tamás

geboren: 1981. április 13. (Budapest)

Színész, énekes.

16 éves kora óta játszik színpadon, kezdetben a Földessy Margit vezette IBS Színpad deszkáin többek között a Képzelt riportban, a Szentivánéji álomban, a Van, aki forrón szereti-ben, a Hajmeresztőben,  A vád tanújában és a Fame-ben láthatta a közönség. A Megasztár II. szériájának döntőseként ismerte meg az…

 weiter

Aktuelle Programme

Miss Daisy sofőrje

6SZÍN

A Miss Daisy sofőrje egy örök érvényű történet arról, hogy a barátság köteléke miként lépheti/élheti túl az idő kihívásait.…

Szép nyári nap - Neoton-musical

RaM-ArT Színház

A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a…

Szép nyári nap - Neoton musical

Művészetek Háza, Miskolc

Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én…

Ne most, drágám!

Balatonfüred Kongresszusi Központ

Szerelmi háromszögek, nercbundák, hiányos öltözetű hölgyek, ablakon kirepülő ruhadarabok, totális téboly. Mindez London legelegánsabb szőrmeszalonjában, kizárólag a felhőtlen szórakoztatás…

Szép nyári nap - A Neoton musical

Babits Mihály Kulturális Központ

A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a…

Agatha Christie: Az Egérfogó - krimi két részben

Belvárosi Színház

Agatha Christie: Az Egérfogó krimi két részben A fiatal Ralston-házaspár panziójában vagyunk. Távol az emberektől, a világtól.

SZÉP NYÁRI NAP

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár

Neoton musical musical két részben esőnap július 15.

Szép nyári nap - A Neoton musical - Veres 1 Színház

Kálmán Imre Szabadtéri Színpad

Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én…

Ne most, drágám!

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Szerelmi háromszögek, nercbundák, hiányos öltözetű hölgyek, ablakon kirepülő ruhadarabok, totális téboly. Mindez London legelegánsabb szőrmeszalonjában, kizárólag a felhőtlen szórakoztatás…

Színész, énekes.

16 éves kora óta játszik színpadon, kezdetben a Földessy Margit vezette IBS Színpad deszkáin többek között a Képzelt riportban, a Szentivánéji álomban, a Van, aki forrón szereti-ben, a Hajmeresztőben,  A vád tanújában és a Fame-ben láthatta a közönség. A Megasztár II. szériájának döntőseként ismerte meg az ország, de a színjátszást is folytatta, Gödöllőn a Made in Hungária és a Légy jó mindhalálig című darabokban, a Veres 1 Színház Ne most, drágám! és az Eltüsszentett birodalom című produkcióiban, Budapesten pedig az RS9 Színházban a Dark Play és a Kéretik elégetni című előadásokban látható. Kellemes, mély hangját a szinkron szakma is felfedezte.

Színpadi szerepei:
Női furcsa pár
Semmi pánik
Hajmeresztő
Szép jó estét, Mr. Green!

Szerepei a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
Ne most, drágám!
Egérfogó
Anconai szerelmesek
Hajszál híján Hollywood
Pletykafészek
Csoportterápia
Finito
Hogyan nevezzelek?

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - A padlás - musical

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - A padlás - musical

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ne most drágám - bohózat

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ne most drágám - bohózat

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Harry McMichael
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Tészabó
A padlás

A padlás

Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár
  • TÉMÜLLER
A padlás

A padlás

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • TÉMÜLLER
A PADLÁS

A PADLÁS

Barátság Kulturális Központ
  • TÉMÜLLER
A padlás

A padlás

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • TÉMÜLLER
A padlás

A padlás

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
  • TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes
A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek

A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Glenn Cooper
A Veres 1 Színház bemutatja-A PADLÁS

A Veres 1 Színház bemutatja-A PADLÁS

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • TÉMÜLLER
A Veres 1 Színház bemutatja: Sörgyári Capriccio

A Veres 1 Színház bemutatja: Sörgyári Capriccio

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Schauspieler/Schauspielerin
Adventi Színház – Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Adventi Színház – Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Schauspieler/Schauspielerin
Agatha Christie Fesztivál - Agatha Christie: Az egérfogó

Agatha Christie Fesztivál - Agatha Christie: Az egérfogó

Nr1Media
  • Giles Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó

Agatha Christie: Az egérfogó

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Giles Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó

Agatha Christie: Az egérfogó

Veres 1 Színház
  • Giles Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó

Agatha Christie: Az egérfogó

Veres 1 Színház
  • Giles Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó

Agatha Christie: Az egérfogó

Veres 1 Színház
  • Giles Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó

Agatha Christie: Az egérfogó

Hankó István Művészeti Központ
  • Giles Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó

Agatha Christie: Az egérfogó

Veres 1 Színház
  • Giles Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó

Agatha Christie: Az egérfogó

Veres 1 Színház
  • Giles Ralston
Agatha Christie: Az Egérfogó

Agatha Christie: Az Egérfogó

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Giles Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó

Agatha Christie: Az egérfogó

Veres 1 Színház
  • Giles Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó

Agatha Christie: Az egérfogó

Veres 1 Színház
  • Giles Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó - A Veres 1 Színház előadása

Agatha Christie: Az egérfogó - A Veres 1 Színház előadása

Általános
  • Giles Ralston
Alfred Uhry: Miss Daisy sofőrje

Alfred Uhry: Miss Daisy sofőrje

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Boolie Werthan
Alfred Uhry: Miss Daisy Sofőrje

Alfred Uhry: Miss Daisy Sofőrje

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Boolie Werthan
Alfred Uhry: Miss Daisy sofőrje

Alfred Uhry: Miss Daisy sofőrje

Csili Művelődési Központ
  • Boolie Werthan
Anconai Szerelmesek

Anconai Szerelmesek

RaM Colosseum
  • Giovanni (a cukrász)
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Giovanni (cukrász)
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Lovarda
  • Giovanni (cukrász)
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Giovanni (a cukrász)
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Giovanni (cukrász)
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Móricz Zsigmond Színház
  • Giovanni (cukrász)
Anconai szerelmesek  - Veres1Színház előadása

Anconai szerelmesek - Veres1Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Giovanni (cukrász)
Anconai szerelmesek - Premier

Anconai szerelmesek - Premier

Veres 1 Színház
  • Giovanni (a cukrász)
Anconai szerelmesek - Veres 1 Színház

Anconai szerelmesek - Veres 1 Színház

József Attila Színház
  • Giovanni (cukrász) 
Anconai szerelmesek - Veres1 Színház előadása

Anconai szerelmesek - Veres1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Giovanni (cukrász)
Anconai szerelmesek - zenés színpadi előadás

Anconai szerelmesek - zenés színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Giovanni (a cukrász)
Az egérfogó

Az egérfogó

Karinthy Színház
  • Giles Ralston
Az egérfogó

Az egérfogó

RaM Colosseum
  • Giles Ralston
Az egérfogó

Az egérfogó

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Giles Ralston
Az egérfogó - Veres 1 Színház

Az egérfogó - Veres 1 Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Giles Ralston
Babaváró- Musical komédia

Babaváró- Musical komédia

Általános
  • Márk
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Veres 1 Színház
  • Ervin Iván
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Veres 1 Színház
  • Ervin Iván
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Veres 1 Színház
  • Ervin Iván
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Veres 1 Színház
  • Harry McMichael
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • HARRY McMICHAEL
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Veres 1 Színház
  • Harry McMichael
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Veres 1 Színház
  • Harry
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • HARRY McMICHAEL
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Veres 1 Színház
  • Harry McMichael
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Cooney-Chapman: Ne most, drágám!

Veres 1 Színház
  • HARRY McMICHAEL
Csoportterápia

Csoportterápia

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Ervin Iván
Csoportterápia

Csoportterápia

Móricz Zsigmond Színház
  • Ervin Iván
CSOPORTTERÁPIA

CSOPORTTERÁPIA

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Ervin Iván
Csoportterápia

Csoportterápia

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Ervin Iván
CSOPORTTERÁPIA - mjuzikelkámedi két részben

CSOPORTTERÁPIA - mjuzikelkámedi két részben

Általános
  • Ervin Iván
CSOPORTTERÁPIA / mjuzikelkámedi két részben

CSOPORTTERÁPIA / mjuzikelkámedi két részben

Általános
  • Schauspieler/Schauspielerin
Egérfogó - törölt

Egérfogó - törölt

Gyulai Várszínház
  • Giles Ralston
Felnőtt színház - A padlás

Felnőtt színház - A padlás

Csili Művelődési Központ
  • TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes
Felnőtt Színház - Agatha C.: Az egérfogó

Felnőtt Színház - Agatha C.: Az egérfogó

Csili Művelődési Központ
  • Schauspieler/Schauspielerin
Felnőtt Színház - Hogyan nevezzelek?

Felnőtt Színház - Hogyan nevezzelek?

Csili Művelődési Központ
  • Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
Felnőtt színház - Hogyan nevezzelek?

Felnőtt színház - Hogyan nevezzelek?

Csili Művelődési Központ
  • Schauspieler/Schauspielerin
Földvári Nyári Esték 2019 - Anconai szerelmesek

Földvári Nyári Esték 2019 - Anconai szerelmesek

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Giovanni (cukrász)
Hajszál híján Hollywood

Hajszál híján Hollywood

Lovarda
  • Paul
Hajszál híján Hollywood

Hajszál híján Hollywood

Mátra Művelődési Központ
  • Paul
Hajszál híján Hollywood

Hajszál híján Hollywood

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Paul
Hogyan nevezzelek

Hogyan nevezzelek

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Claude
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Hírös Agóra
  • Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Schauspieler/Schauspielerin
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Weiteres
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
Hogyan nevezzelek?

Hogyan nevezzelek?

Móricz Zsigmond Színház
  • Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
Hogyan nevezzelek? - vígjáték két részben

Hogyan nevezzelek? - vígjáték két részben

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
Jeff Baron: Szép jó estét, Mr, Green!

Jeff Baron: Szép jó estét, Mr, Green!

Veres 1 Színház
  • Ross Gardiner
Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green

Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green

Munkácsy Mihály Művelődési Ház
  • Ross Gardiner
Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green!

Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green!

Veres 1 Színház
  • Ross Gardiner
Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli - A kőszívű ember fiai

Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli - A kőszívű ember fiai

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Fritz Goldner, diákvezér
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Veres 1 Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Veres 1 Színház
  • Paul
Ken Ludwig: Hajszál Híján Hollywood

Ken Ludwig: Hajszál Híján Hollywood

Veres 1 Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood

Veres 1 Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin
Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén

Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Rendező, főfelügyelő, bíró
Magyar hasak

Magyar hasak

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Előadja
Martin McDonagh: PÁRNAEMBER

Martin McDonagh: PÁRNAEMBER

RS9 Színház
  • Michal
Mézesvölgyi Nyár - A padlás

Mézesvölgyi Nyár - A padlás

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes
Mézesvölgyi Nyár - Anconai szerelmesek

Mézesvölgyi Nyár - Anconai szerelmesek

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Giovanni (cukrász)
Mézesvölgyi Nyár - Pletykafészek

Mézesvölgyi Nyár - Pletykafészek

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Glenn Cooper
Mézesvölgyi Nyár - Szép nyári nap

Mézesvölgyi Nyár - Szép nyári nap

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Tészabó
Miss Daisy sofőrje

Miss Daisy sofőrje

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Boolie Werthan
Miss Daisy sofőrje

Miss Daisy sofőrje

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Boolie Werthan
Miss Daisy Sofőrje

Miss Daisy Sofőrje

Freelusion Kft.
  • Boolie Werthan
Miss Daisy sofőrje

Miss Daisy sofőrje

Móricz Zsigmond Színház
  • Boolie Wertha
Ne most, drágám!

Ne most, drágám!

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Harry McMichael
Ne most, drágám!

Ne most, drágám!

Veres 1 Színház
  • Harry McMichael
Ne most, drágám!

Ne most, drágám!

Lovarda
  • HARRY McMICHAEL
Ne most, drágám!

Ne most, drágám!

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Harry
Ne most, drágám!

Ne most, drágám!

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Harry McMichael
NE MOST, DRÁGÁM! - Veres 1 Színház

NE MOST, DRÁGÁM! - Veres 1 Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • HARRY McMICHAEL
Ne most,Drágám!

Ne most,Drágám!

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Harry McMichael
Neil Simon: Női furcsa pár

Neil Simon: Női furcsa pár

Veres 1 Színház
  • Jesus Costazuela
Neil Simon: Női furcsa pár

Neil Simon: Női furcsa pár

Veres 1 Színház
  • Jesus Costazuela
Neil Simon: Női furcsa pár

Neil Simon: Női furcsa pár

Veres 1 Színház
  • Jesus Costazuela
Neil Simon: Női furcsa pár

Neil Simon: Női furcsa pár

Veres 1 Színház
  • Jesus Costazuela
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Glenn Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Glenn Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Glenn Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Glenn Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Glenn Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Glenn Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Glenn Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Glenn Cooper
Neil Simon: Pletykafészek

Neil Simon: Pletykafészek

Veres 1 Színház
  • Glenn Cooper
Neil Simon: Pletykafészek / A Veres1 színház előadása / HA Próza sorozat

Neil Simon: Pletykafészek / A Veres1 színház előadása / HA Próza sorozat

Hírös Agóra
  • Glenn Cooper
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Orvos/ Főfelügyelő / Bíró
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Orvos/ Főfelügyelő / Bíró
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Móricz Zsigmond Színház
  • Rendező / Főfelügyelő / Bíró
ORFEUM

ORFEUM

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • színész
Orfeum

Orfeum

Hatszín Teátrum
  • Schauspieler/Schauspielerin
Orfeum

Orfeum

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin
ORFEUM

ORFEUM

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Schauspieler/Schauspielerin
Patelliere-Delaporte: Hogyan nevezzelek?

Patelliere-Delaporte: Hogyan nevezzelek?

Veres 1 Színház
  • Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
Patelliere-Delaporte: Hogyan nevezzelek?

Patelliere-Delaporte: Hogyan nevezzelek?

Veres 1 Színház
  • Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
Patelliére-Delaporte: Hogyan nevezzelek?

Paul Portner: Hajmeresztő

Paul Portner: Hajmeresztő

Veres 1 Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin
Paul Pörtner: Hajmeresztő

Paul Pörtner: Hajmeresztő

Veres 1 Színház
  • Szent-Tamási Miklós, egyetemista
Paul Portner: Hajmeresztő

Paul Portner: Hajmeresztő

Veres 1 Színház
  • Szent-Tamási Miklós, egyetemista
Paul Portner: Hajmeresztő - Premier

Paul Portner: Hajmeresztő - Premier

Veres 1 Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin
Pletykafészek

Pletykafészek

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Glenn Cooper
Pletykafészek

Pletykafészek

Móricz Zsigmond Színház
  • Glenn Cooper
Pletykafészek

Pletykafészek

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Glenn Cooper
Presser - Dusán - Horváth: A Padlás

Presser - Dusán - Horváth: A Padlás

Hírös Agóra
  • TÉMÜLLER
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás

Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás

Gyulai Várszínház
  • Témüller, azelőtt házmester, most önkéntes
Presser-Sztevanovity: A padlás

Presser-Sztevanovity: A padlás

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • TÉMÜLLER
Ray Cooney - John Chapman: Ne most, Drágám!

Ray Cooney - John Chapman: Ne most, Drágám!

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Harry McMichael
Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!

Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!

Hankó István Művészeti Központ
  • Harry McMichael
Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!

Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Harry McMichael
Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!

Sörgyári capriccio

Sörgyári capriccio

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Weiteres
Sörgyári Capriccio - Veres1 Színház

Sörgyári Capriccio - Veres1 Színház

Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár
  • Schauspieler/Schauspielerin
Szabadtéri Színházi Hétvége - Hajszál híján Hollywood

Szabadtéri Színházi Hétvége - Hajszál híján Hollywood

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Paul
Szép jó estét, Mr. Green!

Szép jó estét, Mr. Green!

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Ross Gardiner
Szép jó estét, Mr. Green!

Szép jó estét, Mr. Green!

Móricz Zsigmond Színház
  • Ross Gardiner
Szép jó estét, Mr. Green!

Szép jó estét, Mr. Green!

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Ross Gardiner
Szép jó estét, Mr. Green! - prózai színpadi előadás

Szép jó estét, Mr. Green! - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Ross Gardiner
SZÉP JÓ ESTÉT, MR. GREEN! - Veres 1 Színház

SZÉP JÓ ESTÉT, MR. GREEN! - Veres 1 Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Ross Gardiner
Szép jó estét, Mr. Green! Anti-xenofób kettős, klezmerrel

Szép jó estét, Mr. Green! Anti-xenofób kettős, klezmerrel

Zsidó Művészeti Napok
  • Ross Gardiner
Szép nyári nap

Szép nyári nap

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Tészabó
SZÉP NYÁRI NAP

SZÉP NYÁRI NAP

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
  • Tészabó
Szép nyári nap

Szép nyári nap

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
  • Tészabó
Szép nyári nap

Szép nyári nap

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Tészabó
Szép nyári nap - Neoton-musical

Szép nyári nap - Neoton-musical

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Tészabó
Szép nyári nap - Veres 1 Színház

Szép nyári nap - Veres 1 Színház

József Attila Színház
  • Tészabó
Tihanyi Szabadtéri Játékok  / Pletykafészek - Bohózat

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Pletykafészek - Bohózat

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Glenn Cooper
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Anconai szerelmesek - zenés komédia

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Anconai szerelmesek - zenés komédia

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Giovanni (a cukrász)
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Hogyan nevezellek - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Hogyan nevezellek - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Claude
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Giovanni (cukrász)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Giovanni (cukrász)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Giovanni (a cukrász)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Giovanni (a cukrász)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Giovanni (a cukrász)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Giovanni (a cukrász)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek

Veres 1 Színház
  • Giovanni (a cukrász)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek 50

Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek 50

Veres 1 Színház
  • Giovanni (cukrász)
Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • TÉMÜLLER
Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

Veres 1 Színház bemutatja: A padlás

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • TÉMÜLLER
Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Csoportterápia - Veres1Színház Veresegyház előadása

Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Csoportterápia - Veres1Színház Veresegyház előadása

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Ervin Iván
Woody Allen -  Semmi pánik

Woody Allen - Semmi pánik

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Kilroy
Woody Allen: Semmi pánik

Woody Allen: Semmi pánik

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Kilroy
Woody Allen: Semmi pánik - prózai színpadi előadás

Woody Allen: Semmi pánik - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Kilroy
Yasmina Reza: Művészet - Az élet dolgai egy részben

Yasmina Reza: Művészet - Az élet dolgai egy részben

RS9 Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin

Sonderangebote

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:

Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!