Artyści


Dóra Pattantyús

Dóra Pattantyús

Ur.: 1993 (Budapest)

Jelmeztervező.

Gimnáziumi tanulmányait Virginiában fejezte be, ezután költözött újra Magyarországra. Színházi munkáját 2013-ban Nagy Fruzsina mellett, jelmeztervező-asszisztensként kezdte.

A következő előadásokban dolgozott:
A Párt (Krétakör, Trafó, rendező: Schilling Árpád),
Platonov (Radnóti Miklós Színház, rendező: Alföldi Róbert),
 Więcej

Aktualne tytuły


Dennis Kelly: Lányok, fiúk

Lengyel Tamás

A Lányok, fiúk egyetlen ária, bravúros hangnemváltásokkal, egy stand-up tragedy: hiszik-e vagy sem, időnként nagyokat fognak nevetni és a…

A kastély

Vígszínház

elkafkásodás két részben

Teatr  Inne

Istentelen ifjúság

Radnóti Miklós Színház

A két világháború közötti hitleri Németországban született történetben egy tanárt és a gondjaira bízott kamasz diákcsoportot követünk a civilizációtól…

Teatr  Inne

Kutyabaj

Weöres Sándor Színház

színmű Írta: Samuel Bailey Fordította: Horváth János Antal

A vége

Radnóti Miklós Színház

A vége egy fotográfus szerelmeinek, családjának, karrierjének, s ezzel együtt a huszadik századnak összegzésre, feldolgozásra vagy éppen lezárásra váró,…

Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six

Pintér Béla és Társulata

Az előadás arról szól, milyen hazugságban élni, hazugságban leélni egy életet, és milyen, ha ezt a hatalmi elit különféle…

Dennis Kelly: Lányok, fiúk

Lengyel Tamás Produkció

A Lányok, fiúk egyetlen ária, bravúros hangnemváltásokkal, egy stand-up tragedy: hiszik-e vagy sem, időnként nagyokat fognak nevetni és a…

István, a király

Budapesti Operettszínház

Az István, a király egy családi viszály története: Géza fejedelem halála után fia örökölné a hatalmat, de a hagyományokra…

Jelmeztervező.

Gimnáziumi tanulmányait Virginiában fejezte be, ezután költözött újra Magyarországra. Színházi munkáját 2013-ban Nagy Fruzsina mellett, jelmeztervező-asszisztensként kezdte.

A következő előadásokban dolgozott:
A Párt (Krétakör, Trafó, rendező: Schilling Árpád),
Platonov (Radnóti Miklós Színház, rendező: Alföldi Róbert),
Tiszazug (Volkstheater, Bécs, rendező: Alföldi Róbert),
Iphigénia Tauriszban (Magyar Állami Operaház, rendező: Alföldi Róbert).

2014-ben az Operaházhoz szerződött jelemezkivitelezőként és két évadon át számos produkcióban dolgozott. Jelmeztervezőként 2016-ban mutatkozott be az Operettszínház és a Miskolci Operafesztivál közös produkciójában, A Kreatív Kapcsolatokban (rendező: Székely Kriszta). A HungarianLateNight a második tervezői munkája.
A mumus.

A mumus.

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostiumy
A Platonov

A Platonov

Katona József Színház
  • Kostiumy
Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostiumy
Candide

Candide

Weöres Sándor Színház
  • Kostiumy
Candide  .

Candide .

Weöres Sándor Színház
  • Kostiumy
CSET FESZT: KUTYABAJ - BUDAPESTI BEMUTATÓ

CSET FESZT: KUTYABAJ - BUDAPESTI BEMUTATÓ

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Kostiumy
Hoffmann meséi

Hoffmann meséi

Magyar Állami Operaház
  • Kostiumy
Hoffmann meséi

Hoffmann meséi

Magyar Állami Operaház
  • Kostiumy
HungarianLateNight A tisztességtudó utcalány / A ravatallal szemben

HungarianLateNight A tisztességtudó utcalány / A ravatallal szemben

Magyar Állami Operaház
  • Kostiumy
KURÁZSI ÉS GYEREKEI / STAFÉTA pályázat nyertes előadás

KURÁZSI ÉS GYEREKEI / STAFÉTA pályázat nyertes előadás

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Kostiumy
KUTYABAJ

KUTYABAJ

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Kostiumy
László király visszatér!

László király visszatér!

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostiumy
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostiumy
PanoDráma: Kár, hogy rák

PanoDráma: Kár, hogy rák

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Jelmeztervező
Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six

Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six

Pintér Béla és Társulata
  • munkatárs
Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six

Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six

Pintér Béla és Társulata
  • munkatárs
Pintér Béla És Társulata: Szívszakadtig

Pintér Béla És Társulata: Szívszakadtig

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • jelmeztervező munkatársa
Pintér Béla és Társulata: Vérvörös Törtfehér Méregzöld

Pintér Béla és Társulata: Vérvörös Törtfehér Méregzöld

Pintér Béla és Társulata
  • A jelmeztervező munkatársa
Pintér Béla és Társulata: Vérvörös Törtfehér Méregzöld

Pintér Béla és Társulata: Vérvörös Törtfehér Méregzöld

Pintér Béla és Társulata
  • A jelmeztervező munkatársa
Színházi Szemle / Sirály - a Szolnoki Szigligeti Színház előadása

Színházi Szemle / Sirály - a Szolnoki Szigligeti Színház előadása

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Kostiumy
zzKékszakáll

zzKékszakáll

Budapesti Operettszínház
  • Kostiumy

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.