Színész, énekes.
Színház és Filmművészeti Főiskola 1999.
Életrajz:
Polyák Lilla 1976-ban született Győrben. 17 évesen költözött Budapestre, és a Madách Imre Gimnáziumban fejezte be középiskolát. Érettségi után egy évet töltött a Győri Nemzeti Színházban, ahol felfigyeltek hangjára, és rábízták a Kölyök szerepét a Padlás című musicalben. Tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai tagozatán folytatta, ahol 1999-ben szerzett diplomát Horvai István és Máté Gábor növendékeként. Már a Vígszínházban töltött gyakorlata során főszerepet kapott, ő alakította Dorothy-t az Óz, a csodák csodája című előadásban.
Közvetlenül a diploma megszerzése után külföldön kapott lehetőséget, a Theater an der Wien-ben a Mozart! című musicalben alakította Waldstätten bárónő szerepét. Ezt követően turnézott az Abba Tribute és Rockin’ című zenés előadásokkal, majd szintén Bécsben játszott a Moby Dick című produkcióban.
A 2001/2002-es évadot már a Madách Színházban bemutatott Anna Karenina című előadás címszereplőjeként kezdte, az Operettszínházban pedig rendszeresen játszotta Sissy szerepét a Lévay-Kunze szerzőpáros egyik legnépszerűbb darabjában, az Elisabeth-ben. Szintén ebben az évadban szerepelt Pécsett és Debrecenben a Kabaré Sally Bowles-eként és a Valahol Európában Évájaként.
2003-ban a Budapesti Operettszínház is bemutatta a Mozart!-ot, amelyben ismét Waldstätten bárónő szerepét ölthette magára, és ez évtől kezdve lett állandó tagja a színháznak. Első gyermeke születése után 2004 decemberében állt újra színpadra. Az Operettszínházban továbbra is játszotta Waldstätten bárónőt és Capuletnét a nagysikerű Rómeó és Júliamusicalben. 2005-ben ő alakította Madame de la Nagykomódot A Szépség és a szörnyetegben. Ugyanebben az évben a Madách Színház Volt egyszer egy csapat produkciójában Christine-t alakította. 2006-ban az Operettszínházban, a Rudolf, az utolsó csók című musical világpremierjén Rudolf feleségét, Stefániát játszotta.
2007-ben munkásságát a szakmai zsűri Gundel-díjjal jutalmazta. 2008-ban, második kisfia születése után, a Dajka szerepében új feladatot kapott a Rómeó és Júliában. Ugyanebben az évadban mutatták be Webber József és a színes szélesvásznú álomkabát című musicalét, amiben a Narrátor szerepét alakította. 2009-től a Tó Úrnőjét játssza a Madách Színház Spamalot című humorral teli produkciójában, majd 2010-től az Operettszínház új bemutatójában, a Rebeccábanalakítja az őrült házvezetőnőt, Mrs. Danverst. 2010-ben a Madách Színházban is új feladatot kap, Mária Magdolnát játssza a Jézus Krisztus Szupersztárban. 2010-től rendszeresen turnézik német nyelvterületen az Operettszínház nagysikerű Disney musicalével, a Szépség és a Szörnyeteggel. 2011-től a Madách Színház Csoportterápia című produkciójában Natasát alakítja, majd 2012-ben két újabb szerepet kapott a zenés teátrumban: Kozmutza Flórát kelti életre az Én, József Attila című zenés előadásban, és ő játssza Mary Poppinst, a világhírű Disney-szuperprodukció címszerepét is. Szintén a címszerepet alakította a Marie Antoinette magyarországi bemutatásakor 2016-ban az Operettszínházban. Még ebben az évben, Houdini- a varázslatos musical bemutatásakor, a híres bűvész feleségét, Besst alakította.
2016-ban Magyarország egyik legnézettebb műsorának, a Sztárban Sztár IV. évadának egyik versenyzője volt.
Énekesnőként is szép sikereket tudhat magáénak, számos mese betétdalát énekelte és több musical CD-n is közreműködött. 2006-ban jelent meg Janza Katával és Kékkovács Marával közös lemeze, a Mesemusical-Musicalmesék. Énekesi karrierjének fontos állomása volt, mikor 2008-ban megnyerte az M1 Csináljuk a Fesztivált című műsorát a világhírű Woman in Love című dal előadásával. Férjével, Homonnay Zsolttal eddig két közös lemezük jelent meg. A Ketten című albumot 2009-ben adták ki és, hamarosan aranylemez lett. Második lemezük 2010-ben jelent meg Két szívcímmel. 2013-ban az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti dalválogatójában Bella Máté, Galambos Attila és Szente Vajk szerzeményével, a Valami más című dallal állt a kamerák elé, 2014-ben pedig Rakonczai Viktor, Rácz Gergő és Homonnay Zsolt Karcolás c. slágerével került a legjobb 30 dal közé. Mely több állomásos turné keretein belül kerül bemutatásra, a zeneszerző-páros Rakonczai Viktor és Rácz Gergő közreműködésével.
2014-ben megjelent a Most és Mindörökké című első szóló válogatás albuma.
Díj: Gundel-díj (2007)
Fontosabb szerepei a Madách Színházban:
Presser-Sztevanovity: A padlás - Kölyök szellem
Baum: Óz a csodák csodája - Dorothy
Kunze-Levay: Mozart! - Waldstätten bárónő (Bécs)
Gerard Presgurvic: Rómeo és Júlia - Capuletné, Dajka
A. L. Webber - Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár - Mária Magdolna
Alan Menken: A Szépség és a szörnyeteg - Madam de la Nagykomód
Webber-Elton-Bródy: Volt egyszer egy csapat - Christine
Silvester Levay: Elisabeth - Sissy
Kander-Ebb: Kabaré - Sally Bowles
Dés - Nemes: Valahol Európában - Éva
Frank Wildhorn - Rudolf - Stefánia
Kocsák-Miklós: Anna Karenina - Anna Karenina
Rice-Webber: József és a színes szélesvásznú álomkabát - Narrátor
Idle-Du Prez: Spamalot - A Tó úrnője
Rice-Webber: Jézus Krisztus Szupersztár - Mária Magdolna
Bolba - Galambos - Szente: Csoportterápia: Natasa
Vizy-Tóth: Én, József Attila - Kozmutza Flóra
Disney-Cameron Mackintosh: Mary Poppins - címszerep
Gyárfás-Szabó-Szente: Tanulmány a nőkről - Balogh Éva
"Sztárok a gyerekekért"
RaM Colosseum
22/23 Zenthe Nyár: Boldogság, gyere haza... (Cserháti-emlékkoncert)
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
- Gundel Művészeti-díjas énekesnő, színésznő.
9-től 5-ig
József Attila Színház
ABBA - Polyák Lilla és Janza Kata Show - zenekaros nagykoncert
Általános
ABBA - Polyák Lilla és Janza Kata Show - zenekaros nagykoncert
Általános
ABBA SHOW
KaposMusical Team
ABBA SHOW
Kapos Musical Kft.
ABBA SHOW
Általános
- Gundel Művészeti-díjas énekesnő, színésznő.
ABBA SHOW
Általános
- Gundel Művészeti-díjas énekesnő, színésznő.
ABBA SHOW - Polyák Lilla - Janza Kata zenekaros nagykoncert
Általános
ABBA SHOW - Polyák Lilla és Janza Kata
Általános
ABBA SHOW zenekaros nagykoncert Janza Kata és Polyák Lilla előadásában, közreműködik a Sturcz Szmoll
Általános
ABBA SHOW zenekaros nagykoncert Janza Katával és Polyák Lillával
Általános
ABBA Szimfonikus
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft
Adventi MusicalPlusz
Általános
Anna Karenina
Veszprémi Petőfi Színház
ANNA KARENINA
MADÁCH SZÍNHÁZ
BEST OF REBECCA
Általános
BOLBA-SZENTE-GALAMBOS: CSOPORTTERÁPIA - mjuzikelkámedi két részben - A Madách Színház előadása
Kölcsey Központ
Boldog Karácsonyt Baja!
KaposMusical Team
- Gundel Művészeti-díjas énekesnő, színésznő.
Boldog Karácsonyt Budapest!
KaposMusical Team
- Gundel Művészeti-díjas énekesnő, színésznő.
Boldog Karácsonyt Debrecen!
KaposMusical Team
- Gundel Művészeti-díjas énekesnő, színésznő.
Boldog Karácsonyt Szeged!
KaposMusical Team
- Gundel Művészeti-díjas énekesnő, színésznő.
Boldog Karácsonyt Szombathely!
KaposMusical Team
- Gundel Művészeti-díjas énekesnő, színésznő.
Boldog Karácsonyt Zalaegerszeg!
KaposMusical Team
- Gundel Művészeti-díjas énekesnő, színésznő.
Boldogság gyere haza! Cserháti Zsuzsa Emlékest Szulák Andrea & Polyák Lilla
Nr1Media
Bolondos MusicalPlusz
Általános
Budafok Big Band koncert vendég: Polyák Lilla
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
- Gundel Művészeti-díjas énekesnő, színésznő.
Budapest Jazz Orchestra: Tribute to XX. Century
Broadway Ticket Hungary Kft..
Cserháti Emlékest
Csili Művelődési Központ
Cserháti Zsuzsa est-Szulák Andrea, Polyák Lilla
Váci Mihály Kulturális Központ
Csillagok idején – előszilveszteri musical-gála az Operettszínház sztárjaival
Budapesti Operettszínház
Csoportterápia
Békéscsabai Jókai Színház
Csoportterápia
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Csoportterápia
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Csoportterápia
MADÁCH SZÍNHÁZ
Csoportterápia A Madách Színház vendégjátéka
Jászai Mari Színház, Népház
Előszilveszter a Benczúr Házban Polyák Lillával
Postakürt Alapítvány
- Gundel művészeti-díjas énekesnő, színésznő.
ÉNEKELÜNK - francia sanzonok és songok
SZFE
Evergreen - Válogatás Barbra Streisand dalaiból
Koncert.hu
Evergreen - válogatás Barbra Streisand dalaiból
Zsidó Kulturális Fesztivál
Győri Filharmonikus Zenekar: Polyák - Homonnay
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
Hét boszorka
Centrál Színház
Hét boszorka
Centrál Színház
Hét boszorka
Centrál Színház
Houdini a varázslatos musical
Általános
István, a király
Budapesti Operettszínház
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR
MADÁCH SZÍNHÁZ
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.
MADÁCH SZÍNHÁZ
JÓTÉKONYSÁGI GÁLAMŰSOR “MINDEN GYERMEK LAKJON JÓL ALAPITVÁNY JAVÁRA “
Broadway Ticket Hungary Kft.
József és a színes szélesvásznú álomkabát
x/Madách Színház
Kőszívű
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Kőszívű - A Baradlay-legenda - (A nagy olvasópróba)
Szarvasi Vízi Színház
Kőszívű 50.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical
Budapesti Tavaszi Fesztivál
Mindhalálig Musical
Budapesti Operettszínház
Musical csillagok 2011.
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Musical World Akusztik Koncert
Pesti Művész Színház SZE
Musicalmesék
Budapesti Operettszínház
Musicalmesék
Budapesti Operettszínház
Musicalmesék
Budapesti Operettszínház
MusicalPlusz 44.
Jegycenter Kft.
Nine - Kilenc
Budapesti Operettszínház
- Claudia Nardi - Guido múzsája
Open air-Musicalest SZABAD ÉG ALATT
Budapesti Operettszínház
Polyák Lilla - Homonnay Zsolt koncert
Veszprémi Petőfi Színház
POLYÁK LILLA - Útközben
K11 Művészeti és Kulturális Központ
Polyák Lilla exkluzív koncert
MADÁCH SZÍNHÁZ
Polyák Lilla koncert
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Polyák Lilla, Wolf Kati és zenekaruk
Broadway Ticket Hungary Kft..
Puskás x Kőszívű - musicalkoncert és kulisszatitkok
Móricz Zsigmond Színház
Queen koncert Polyák Lilla, Kocsis Tibor, Csordás Levente
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Rebecca
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical
Budapesti Operettszínház
Retro Show Janza Katával és Polyák Lillával
Békéscsabai Jókai Színház
Rómeó és Júlia
Budapesti Operettszínház
Rómeó és Júlia - musical
Budapesti Operettszínház
Rudolf
Budapesti Operettszínház
- Stefánia, Rudolf felesége
SERBÁN ATTILA "SILENT NIGHT"
MADÁCH SZÍNHÁZ
Streisand - Polyák Lilla Szulák Andrea Náray Erika
Nr1Media
Szentivánéji tüzek és szerelmek éjszakája -7 boszorka van
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Szeretettel Kanadából
Kapos Musical Kft.
Szeretettel Kanadából
Kapos Musical Kft.
Szeretettel Kanadából
Kapos Musical Kft.
Szimfonikus ABBA
Győri Filharmonikus Zenekar
Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera
Budapesti Operettszínház.
Tanulmány a nőkről
MADÁCH SZÍNHÁZ
The Best FilMusic Songs
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Újévi Gálakoncert
Kálmán Imre Művelődési Központ
Újévi Koncert - Budapest Jazz Orchestra - The Golden Era of Jazz - Közreműködik: Polyák Lilla
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
- Gundel Művészeti-díjas énekesnő, színésznő.
VÉGTELEN SZERELEM
MADÁCH SZÍNHÁZ
X Operettsztárok Budán - Zenés talk show Polyák Lillával és Homonnay Zsolttal
Budapesti Operettszínház
xMozart!
Budapesti Operettszínház
zzCAROUSEL – Liliom
Budapesti Operettszínház
- Mrs. Mullin, Nettie Fowler
zzMarie Antoinette
Budapesti Operettszínház
zzMusicalmesék meglepetéssel
Budapesti Operettszínház
zzRebecca
Budapesti Operettszínház