Artist


Attila Réti
2

Attila Réti

Operaénekes.

1964. június 4-én született Szegeden. Gimnáziumi tanulmányait a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban végezte. 1988-ban szerzett magyar-francia szakos tanári diplomát a JATE Bölcsészettudományi Karán. Énektanulmányait Feketéné Jarosiewitz Margitnál kezdte a Liszt Ferenc Zeneiskolában, Szegeden. 1991 és 1993 között a Liszt Ferenc Zenekonzervatórium posztgraduális képzésén vett részt, ahol…

 Continue

Current programs


G. Donizetti: A csengő / Rita

Szegedi Nemzeti Színház

Donizetti két vígoperája szellemesen mutatja be a házasélet fonákját. Az eseménydús történetekben figyelemmel kísérhetünk egy el nem hált nászéjszakát,…

Lehár Ferenc: A mosoly országa

Szegedi Nemzeti Színház

operett három felvonásban, két részben, magyar nyelven

Operaénekes.

1964. június 4-én született Szegeden. Gimnáziumi tanulmányait a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban végezte. 1988-ban szerzett magyar-francia szakos tanári diplomát a JATE Bölcsészettudományi Karán. Énektanulmányait Feketéné Jarosiewitz Margitnál kezdte a Liszt Ferenc Zeneiskolában, Szegeden. 1991 és 1993 között a Liszt Ferenc Zenekonzervatórium posztgraduális képzésén vett részt, ahol tanára Sinkó György volt. 1994-től 1995-ig Theodore Coresinél tanult, majd 1997-től 1998-ig Bende Zsoltnál. 1990-ben debütált a Szegedi Nemzeti Színházban Fiorello szerepével A sevillai borbélyban. 1993-ban részt vett a Bussetoban a Nemzetközi Verdi Énekversenyen, 1997-ben pedig a középdöntőig jutott Marseille-ben a Nemzetközi Énekversenyen. 1999-ben elnyerte a legjobb operaénekesnek járó Dömötör-díjat. 2000-ben és 2003-ban Artisjus-díjat vehetett át.

Főbb szerepek:
Guglielmo - Mozart: Cosi fan tutte
Don Giovanni - Mozart: Don Giovanni
Belcore - Donizetti: Szerelmi bájital
Asthon - Donizetti: Lammermoori Lucia
Figaro - Rossini: A sevillai borbély
Rambaud – Rossini : Ory grófja
Valentin - Gounod: Faust
Mephisto – Gounod : Faust
Mephistopheles – Berlioz : Faust elkárhozása
Escamillo - Bizet: Carmen
G.Germont - Verdi: Traviata
Don Carlo - Verdi: A végzet hatalma
Paolo Albiani - Verdi: Simon Boccanegra
Nabucco - Verdi: Nabucco
Luna - Verdi: A trubadúr
Rodrigo – Verdi: Don Carlos
Ezio – Verdi: Attila
Hollander - Wagner: A bolygó hollandi
Schaunard - Puccini: Bohémélet
Marcello - Puccini: Bohémélet
Scarpia - Puccini: Tosca
Michele - Puccini: A köpeny
Jack Rance – Puccini : A nyugat lánya
Tonio – Leoncavallo. Bajazzók
Demetrius - Britten: Szentivánéji álom
Petúr - Erkel: Bánk bán
Gara - Erkel: Hunyadi László
Kacsoh Pongrác: János vitéz (Bagó)
Leonardo - Szokolay: Vérnász
Lucifer - Bozay: Az öt utolsó szín (ősbemutató)
Gyöngyösi Levente: A gólyakalifa (Inas)

Vendégszereplések, koncertek:
Prágai Állami Operaház (Escamillo - 1993/94, 1994/95; Figaro - 1994/95)
Budapesti Állami Operaház (Valentin, Escamillo, Hollandi, Lucifer, Michele - A köpeny, Inas- A gólyakalifa, Bagó) 2000-2006
Várszínház (Liszt: Don Sanche - Alidoro)
Kairói Operaház (Brahms: Német requiem) 1995
Berlioz: Krisztus gyermekkora - József
Koncertturnék Tokió, Hirosima, Oszaka (2003, 2005, 2007, 2008, 209)

Fontosabb szerepek a Szegedi Nemzeti Színházban:
Giuseppe Verdi: A trubadúr (Luna gróf)
Giuseppe Verdi: A trubadúr 2006-2007 (Luna gróf)
Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni (Don Giovanni, kicsapongó ifjú nemes)
Vántus István: Aranykoporsó (Lactantius, rhetor)
Georges Bizet: Carmen (Escamillo, torreádor)
Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia (Lord Ashton)
Giuseppe Verdi: Don Carlos (Posa márki, máltai lovag)
Giacomo Puccini: Tosca (Scarpia báró, Róma rendőrfőnöke)
Kalózkaland (Kalózkirály)
Faust elkárhozása (Mephistopheles)
LOUIS HECTOR BERLIOZ: Faust elkárhozása (továbbjátszás) (Mephistopheles)
GIACOMO PUCCINI: Bohémélet (Schaunard, zenész)
GIOACCHINO ROSSINI: Ory grófja (Raimbaud)
Pjotr Iljics Csajkovszkij: ANYEGIN (Anyegin)
Riccardo Zandonai: FRANCESCA DA RIMINI (Gianciotto)
Giacomo Puccini: PILLANGÓKISASSZONY (Yamadori herceg)

A királynő kalózai

A királynő kalózai

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Kalózkirály
A víg özvegy

A víg özvegy

Szegedi Nemzeti Színház
  • Báró Zéta Mirkó, nagykövet
André Chénier

André Chénier

Szegedi Nemzeti Színház
  • Charles Gérard, lakáj, majd forradalmár
Bizet: Carmen

Bizet: Carmen

Szegedi Nemzeti Színház
  • Escamillo
C. M. von Weber: A bűvös vadász

C. M. von Weber: A bűvös vadász

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kuno; Kaspar
Charles Gounod: Faust

Charles Gounod: Faust

Szegedi Nemzeti Színház
  • Valentin
Don Giovanni

Don Giovanni

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Don Giovanni
Faust

Faust

Szegedi Nemzeti Színház
  • Mephistopheles
G. Puccini: Manon Lescaut

G. Puccini: Manon Lescaut

Szegedi Nemzeti Színház
  • Lescaut
G. Verdi: A kalóz

G. Verdi: A kalóz

Szegedi Nemzeti Színház
  • Giovanni
Gaetano Donizetti: Don Pasquale

Gaetano Donizetti: Don Pasquale

Szegedi Nemzeti Színház
  • Malatesta
Giacomo Puccini: Bohémélet

Giacomo Puccini: Bohémélet

Szegedi Nemzeti Színház
  • Schaunard; Benoit / Alcinfor
Giuseppe Verdi: A trubadúr

Giuseppe Verdi: A trubadúr

Szegedi Nemzeti Színház
  • Luna grófja
Guiseppe Verdi: Simon Boccanegra

Guiseppe Verdi: Simon Boccanegra

Szegedi Nemzeti Színház
  • Paolo Albiani, a dózse kancellárja
HAMUPIPŐKE

HAMUPIPŐKE

Szegedi Nemzeti Színház
  • Alidoro, a herceg nevelője
Hoffmann meséi

Hoffmann meséi

Szegedi Nemzeti Színház
  • Lindorf, Coppelius, Dapertutto, Miracle
ifj. Johann Strauss: A denevér

ifj. Johann Strauss: A denevér

Szegedi Nemzeti Színház
  • Dr. Falke
Kalózkaland

Kalózkaland

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kalózkirály
Luisa Miller

Luisa Miller

Szegedi Nemzeti Színház
  • Wurm
Luxemburg grófja

Luxemburg grófja

Szegedi Nemzeti Színház
  • Winchester
Macbeth

Macbeth

Szegedi Nemzeti Színház
  • Macbeth
Ory grófja

Ory grófja

Szegedi Nemzeti Színház
  • Raimbaud (Robert), a gróf barátja
Pillangókisasszony

Pillangókisasszony

Szegedi Nemzeti Színház
  • Yamadori herceg
Pomádé király

Pomádé király

Szegedi Nemzeti Színház
  • Garda Roberto
Ránki György: Pomádé király új ruhája

Ránki György: Pomádé király új ruhája

Szegedi Nemzeti Színház
  • Garda Roberto
Rigoletto

Rigoletto

Szegedi Nemzeti Színház
  • Rigoletto
Simon Boccanegra

Simon Boccanegra

Szegedi Nemzeti Színház
  • Paolo Albiani, a dózse kancellárja (okt. 10., 18., 25., 26., nov. 6., 7.)
Závada Péter-Subicz Gábor: Leonce és Léna

Závada Péter-Subicz Gábor: Leonce és Léna

Szegedi Nemzeti Színház
  • Péter király

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.