Person


László Rogács

László Rogács

Koreográfus.

Születési hely: Sopron
Születésnap: szeptember 28.
Névnap: június 27.
Foglalkozás: táncművész, koreográfus
Tanulmányai: Állami Balett Intézet
Első munkája a Budapesti Operettszínházban: Sylvester Lévay: Elisabeth


1979-ben végzett az Állami Balett Intézetben. Mesterei Tímár Sándor és Molnár Lajos voltak, majd…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Koreográfus.

Születési hely: Sopron
Születésnap: szeptember 28.
Névnap: június 27.
Foglalkozás: táncművész, koreográfus
Tanulmányai: Állami Balett Intézet
Első munkája a Budapesti Operettszínházban: Sylvester Lévay: Elisabeth


1979-ben végzett az Állami Balett Intézetben. Mesterei Tímár Sándor és Molnár Lajos voltak, majd 10 évig a Budapest Táncegyüttesben Kricskovics Antal hűséges táncosa lett. Később a Tököli Nemzetiségi Néptánc-együttes vezetője, majd a Rock Színház tagja.

1996 óta a Budapesti Operettszínház művésze, 2001 óta színház Musical Együttesének vezetője. 2009-ben megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét.

Fontosabb koreográfusi munkái: A három testőr, Jó estét nyár, jó estét szerelem, Anconai szerelmesek, Sztárcsinálók, A pókasszony csókja, My Fair Lady, Szomorú Vasárnap, West Side Story, Jekyll és Hyde, Magyar Szupersztár, Pomádé király új ruhája, Macbeth, Az utolsó öt szín, Don Giovanni, Hotel Tranzit, Charlie nénje, Szulamit, Menyasszonytánc, Rudolf, Ibusár.

A Szépség és a Szörnyeteg

A Szépség és a Szörnyeteg

Budapesti Operettszínház
  • Játékmester
A Szépség és a Szörnyeteg

A Szépség és a Szörnyeteg

Budapesti Operettszínház
  • Játékmester
Abigél

Abigél

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Játékmester
Abigél

Abigél

Vörösmarty Színház
  • Játékmester
Abigél

Abigél

Budapesti Operettszínház
  • Játékmester
Abigél

Abigél

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Játékmester
Breffort-Monnott: Irma, te édes

Breffort-Monnott: Irma, te édes

Általános
  • Koreagrafi
Budapesti Operettszínház: Parasztopera

Budapesti Operettszínház: Parasztopera

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Koreagrafi
Elisabeth

Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Tánc- és játékmester
Henrik Ibsen: Nóra

Henrik Ibsen: Nóra

József Attila Színház
  • Koreagrafi
Ibsen: Nóra

Ibsen: Nóra

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Koreagrafi
Irma, te édes

Irma, te édes

Budaörsi Latinovits Színház
  • Koreagrafi
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Koreagrafi
Miss Saigon

Miss Saigon

Budapesti Operettszínház
  • Játékmester
Miss Saigon

Miss Saigon

Budapesti Operettszínház
  • Tánc- és játékmester
Operett Gála

Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Játékmester
Ördögölő Józsiás

Ördögölő Józsiás

Budapesti Operettszínház
  • Tánc- és játékmester
Rebecca

Rebecca

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Játékmester
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Budapesti Operettszínház
  • Játékmester
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Budapesti Operettszínház
  • Tánc- és játékmester
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Tánc- és játékmester
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Budapesti Operettszínház
  • Játék- és táncmester
Rómeó és Júlia - musical

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Játék- és táncmester
Rómeó és Júlia - musical

Rómeó és Júlia - musical

Budapesti Operettszínház
  • Játék- és táncmester
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Budapesti Operettszínház
  • Játékmester
Szentivánéji álom - musical

Szentivánéji álom - musical

Budapesti Operettszínház
  • Tánc- és játékmester
Szomorú vasárnap

Szomorú vasárnap

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Koreagrafi
X Abigél

X Abigél

Budapesti Operettszínház
  • Játékmester
X Elisabeth

X Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Tánc- és játékmester
X Parasztopera

X Parasztopera

Budapesti Operettszínház
  • Koreagrafi
X Rómeó és Júlia (román és magyar nyelven)

X Rómeó és Júlia (román és magyar nyelven)

Budapesti Operettszínház
  • Játék- és táncmester
X Szentivánéji álom

X Szentivánéji álom

Budapesti Operettszínház
  • Tánc- és játékmester
XGhost

XGhost

Budapesti Operettszínház
  • Tánc- és játékmester
XMiss Saigon

XMiss Saigon

Budapesti Operettszínház
  • Játékmester
xMozart!

xMozart!

Budapesti Operettszínház
  • Játék- és táncmester
Záróra

Záróra

Thália Színház
  • Koreagrafi
zzChicagói hercegnő

zzChicagói hercegnő

Budapesti Operettszínház
  • Játékmester
zzLuxemburg grófja

zzLuxemburg grófja

Budapesti Operettszínház
  • Játék és táncmester
zzMenyasszonytánc

zzMenyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Koreagrafi
zzRebecca

zzRebecca

Budapesti Operettszínház
  • Játékmester

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.