Artist


Dezső Straub

Dezső Straub

Birth: 1952 április 2. (Budapest)

Színész, rendező, művészeti vezető.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1977-ben végezte el operett-musical szakon. 1969–1972 között a Chinoinban gyógyszerkészítő laboráns, 1972–73-ban a Magyar Optikai Művek laboránsa, 1973-ban hivatásos táncdalénekes, 1977–1982 között a József Attila Színház művésze volt. 1982-től a Vidám Színpad, majd a későbbi Centrál Színház, 2004-től…

 Continue

Current programs


Egy csók és más semmi

Pesti Művész Színház SZE

EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI zenés vígjáték két részben Írta: Halász Imre, Békeffi István, Eisemann Mihály

Az ördög nem alszik

Balaton Színház

Vaszary Gábor – Fényes Szabolcs – Szenes Iván: AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK bohózat két részben a Pesti Művész Színház…

Az ördög nem alszik

Kölcsey Ferenc Művelődési Központ, Oroszlány

Vaszary Gábor – Fényes Szabolcs – Szenes Iván: AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK vígjáték két részben a Pesti Művész Színház…

Színész, rendező, művészeti vezető.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1977-ben végezte el operett-musical szakon. 1969–1972 között a Chinoinban gyógyszerkészítő laboráns, 1972–73-ban a Magyar Optikai Művek laboránsa, 1973-ban hivatásos táncdalénekes, 1977–1982 között a József Attila Színház művésze volt. 1982-től a Vidám Színpad, majd a későbbi Centrál Színház, 2004-től a Budaörsi Játékszín tagja, de rendszeresen játszik a Karinthy Színházban és a Mikroszkóp Színpadon mint konferanszié. Az újjáalakult Vidám Színpad művészeti vezetője.
Jó humorú, jól éneklő és táncoló tehetséges komikus, aki gyakorta szerepel az operett területén, és a rendezés is érdekli.

Díja: Jászai Mari-díj (1986)

Színházi szerepeiből:
Barnassin Anna: Pro Urbe (A városért tették)....Katona
Benedek András: Csudakarikás....
Wasserman: La Mancha lovagja....
Alekszin: Bátyám és a klarinét....Viktor
William Shakespeare: Amit akartok....
Svarc: A hókirálynő....Holló úr
Grünwald-Löhner-Beda: Bál a Savoyban....Musztafa bey
Id. Dumas: A három testőr....XIII. Lajos
Barnassin Anna: Messze még a holnap....A divatkreátor; Munkásegyleti fiú
Hansberry: Kitörés....Bobo
Gold: A köpeny....Egy fiú
Roscsin: Veled vagy nélküled....Jóképű fiatalember
Bolt: Éljen a királynő!....Davison
Feydeau: Zsákbamacska....Lanoix de Vaux
Carlo Goldoni: A hazug....Florindo
Maróti Lajos: Érdemei elismerése mellett....Kisvince
Bereményi Géza: Halmi vagy a tékozló fiú....Gyimesi; Horváth
Rozov: A siketfajd fészke....Prov
Kocsis István: Nem zárjuk kulcsra az ajtót....Imre
Balzac: Pajzán históriák....Király; Úrfi; Mafla; Szerzetes
Páskándi Géza: A koronatanú....Helvidius
Müller Péter: Szemenszedett igazság....Patkányfogóárus
Szerb Antal: Éjféli lovas....Osborne
Galin: Retro (Leélt napok fényes bánata)....Leonyid
Stok: Isteni komédia....Ádám
Hennequin-Veber: Elvámolt éjszaka....Baule; Dupont kerületi bíró
Stewart: Szeretem a feleségem....Alvin
Fekete Sándor: A Lilla-villa titka....Pável Cincov
Berkesi András: Keresd az asszonyt....
Thoeren-Logan: Van, aki forrón szereti....Jerry
Brammer-Grünwald: A Montmartre-i ibolya....Florimond
Vaszary Gábor: Az ördög nem alszik....Ronald
Stein: Zorba....Niko
Paso: Ön is lehet gyilkos....Enrique
Cooney: Délután a legjobb....George
Ludwig: Vegyes-páros....Max
Magnier: Mona Marie mosolya....Blaise D'Ambrieux
Szilágyi László: Zsákbamacska....Ervin
Indig Ottó: A torockói menyasszony....Máté
Camoletti: Leszállás Párizsban....Bernard
Camoletti: Négy meztelen férfi....Bertrand
K. Halász Gyula: Fiatalság, bolondság....A menedzser; Szándék Lajos
Cooney: Család ellen nincs orvosság....Dr. Hubert Bonney
Simon: Tiszta Amerika....Norman Cornell
Arnold-Bach: Apa csak egy van?....Dr. Wehling
Cooney: Pénz áll a házhoz....Vic Johnson; Henry Perkins
Kalmár Tibor: Kriminális kabaré....
Gmür: Tigris Lili....Henry
Crawford: Udvari páholy....Király
Feydeau: Az úr vadászni jár....Moricet
Straub Dezső: Nejcserés támadás....
Katajev: Bolond vasárnap....Zürcsev Oszkár
Coward: Akt hegedűvel....Sebastian Lacreolle
Camoletti: Négyen a kanapén....Ügyvéd
Heltai Jenő: Bernát (...aki szalma)....Tunkó Béla
Arisztophanész: Madarak....Peisthetairosz
Nóti Károly: Szeressük egymást....Sárkány
Manfredi-Marino: Könnyű erkölcsök....Armando
Heltai Jenő: Az édes teher...Hogyan adtam férjhez a feleségemet?....Hathársy Miksa
Bencsik Imre: Kölcsönlakás....Csatai, képviselő
Feydeau: Fel is út, le is út....Bouzin
Foissy: Öbölből vödörbe....Férfi
Halász Imre: Egy csók és más semmi....Dr. Sáfrány
Lope de Vega: A furfangos menyasszony....Hernando
Magnier: Oscar....Bertrand Barnier
M. Parker: A szerelmes nagykövet....Harry Douglas
Vaszary Gábor: Ki a hunyó? avagy Bubus....Pál
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő....Miska

Színházi rendezéseiből:
Szín-házibuli (1987)
Vaszary Gábor: Az ördög nem alszik (1987, 2001)
Várkonyi-Balogh: Szupermancs (1990)
Deval: Potyautas (1997)
Straub Dezső: Nejcserés támadás (2000)
Pasolo: Ön is lehet gyilkos (2003)
Heltai Jenő: Bernát (...aki szalma...) (2004)
Feydeau: Fel is út, le is út (2005)
Halász Imre: Egy csók és más semmi (2006)
Magnier: Oscar (2007)
Hennequin–Veber: Elvámolt nászéjszaka (2007)
M. Parker: A szerelmes nagykövet (2008)
K. Halász Gyula: Fiatalság bolondság (2008)
Cooney: Pénz áll a házhoz (2010)

Játékfilmek:
Ki látott engem? (1977)
K. O. (1978) .... Gyuszi
Amerikából jöttem... (1989)

Tévéfilmek:
Bajuszverseny (1973)
Nyúlkenyér (1977)
Családi kör (1980–1981)
Szeszélyes évszakok (1981)
A filozófus (1981)
A 78-as körzet (1982)
Fürkész történetei (1983)
Jégapó (1984)
Kíváncsi Fáncsi (1986)
Charley nénje (1986)
A fantasztikus nagynéni 1-2. (1986)
Hölgyek és urak (1991)
Én táncolnék veled (1991)
Szamárfül, avagy ió, ció, áció (1996)
Francia négyes (1998)
Kabarémúzeum (2006)

A kaktusz virága

A kaktusz virága

Vidám Színpad
  • Cochet úr, a betege
A kaktusz virága

A kaktusz virága

Vidám Színpad
  • Director
A KAKTUSZ VIRÁGA.

A KAKTUSZ VIRÁGA.

Vidám Színpad
  • Director
A kaktusz virága.

A kaktusz virága.

Vidám Színpad
  • Director
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Vidám Színpad
  • Director
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Vidám Színpad
  • Director
A SZERELMES NAGYKÖVET

A SZERELMES NAGYKÖVET

Vidám Színpad
  • Harry Douglas, az USA angliai nagykövete
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Vidám Színpad
  • Director
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Budaörsi Latinovits Színház
  • HARRY DOUGLAS, az USA angliai nagykövete
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
A SZERELMES NAGYKÖVET

A SZERELMES NAGYKÖVET

Vidám Színpad
  • Director
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Harry Douglas, az USA angliai nagykövete
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
A SZERELMES NAGYKÖVET

A SZERELMES NAGYKÖVET

Csepel Színház
  • Harry Douglas, az USA angliai nagykövete
A “NYERŐ PÁROS”!

A “NYERŐ PÁROS”!

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Jászai Mari-díjas színművész
Alfonso Paso: Ön is lehet gyilkos!

Alfonso Paso: Ön is lehet gyilkos!

Vidám Színpad
  • Director
Apa csak 1 van

Apa csak 1 van

Vidám Színpad
  • Stanley Gardner
AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK

AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Director
Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Lord Archibald Cavendish
Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK

AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Director
AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK

AZ ÖRDÖG NEM ALSZIK

Pesti Művész Színház SZE
  • Lord Archibald Cavendish
Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Victor
Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Óbudai Kultúrális Központ
  • Director
Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Az ördög nem alszik

Az ördög nem alszik

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Az ördög nem alszik - vígjáték

Az ördög nem alszik - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Director
Bodrogi Gyula 90 éves - Zenés talkshow

Bodrogi Gyula 90 éves - Zenés talkshow

Karinthy Színház
  • Actor/Actress
Botrány az Operában

Botrány az Operában

Pesti Művész Színház SZE
  • Actor/Actress
Botrány az Operában

Botrány az Operában

Pesti Művész Színház SZE
  • Saunders, az operaház igazgatója
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Saunders, az operaház igazgatója
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Pesti Művész Színház SZE
  • Saunders, az operaház igazgatója
Botrány az Operában

Botrány az Operában

Pesti Művész Színház SZE
  • Saunders, az operaház igazgatója
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Pesti Művész Színház SZE
  • Saunders, az operaház igazgatója
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Pesti Művész Színház SZE
  • Saunders, az operaház igazgatója
Botrány az operában

Botrány az operában

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Saunders, a Clevelandi Operaház igazgatója
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Pesti Művész Színház SZE
  • Actor/Actress
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Általános
  • Actor/Actress
Botrány az operában - a Fogi-Bulvárszínház előadása

Botrány az operában - a Fogi-Bulvárszínház előadása

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Saunders, az operaház igazgatója
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN c. vígjáték

BOTRÁNY AZ OPERÁBAN c. vígjáték

Pesti Művész Színház SZE
  • Actor/Actress
Camoletti: Négy férfi

Camoletti: Négy férfi

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Camoletti: Négy férfi

Camoletti: Négy férfi

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Camoletti: Négy férfi gatyában

Camoletti: Négy férfi gatyában

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Camoletti: Négy férfi gatyában

Camoletti: Négy férfi gatyában

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Camoletti: Négy férfi gatyában

Camoletti: Négy férfi gatyában

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Család ellen nincs orvosság

Család ellen nincs orvosság

Vidám Színpad
  • Director
Család ellen nincs orvosság

Család ellen nincs orvosság

Vidám Színpad
  • Director
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Békéscsabai Jókai Színház
  • Miska
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Békéscsabai Jókai Színház
  • Miska
Délután a legjobb

Délután a legjobb

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Délután a legjobb

Délután a legjobb

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Délután a legjobb

Délután a legjobb

Vidám Színpad
  • Director
Délután a legjobb

Délután a legjobb

Pesti Művész Színház SZE
  • George, Richard Willey titkára
Délután a legjobb avagy a miniszter félrelép

Délután a legjobb avagy a miniszter félrelép

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Director
DÉLUTÁN A LEGJOBB AVAGY A MINISZTER FÉLRELÉP - komédia

DÉLUTÁN A LEGJOBB AVAGY A MINISZTER FÉLRELÉP - komédia

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Director
DÉLUTÁN A LEGJOBB, AVAGY A MINISZTER FÉLRELÉP

DÉLUTÁN A LEGJOBB, AVAGY A MINISZTER FÉLRELÉP

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • George, Richard Willey titkára
DŐL A LÉ!  avagy PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ!

DŐL A LÉ! avagy PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ!

Vidám Színpad
  • Actor/Actress
Dől a lé! avagy Pénz áll a házhoz

Dől a lé! avagy Pénz áll a házhoz

Vidám Színpad
  • Director
DŐL A LÉ! avagy PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ!.

DŐL A LÉ! avagy PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ!.

Vidám Színpad
  • Director
DŐL A LÉ! PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ!

DŐL A LÉ! PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ!

Vidám Színpad
  • Actor/Actress
Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz

Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz

Mátra Művelődési Központ
  • Director
Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz

Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz

Vidám Színpad
  • Director
Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz

Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Director
Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz

Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Henry
Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz.

Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz.

Vidám Színpad
  • Director
Dumakabaré

Dumakabaré

Vidám Színpad
  • Actor/Actress
DUMAKABARÉ (ATV felvétel)

DUMAKABARÉ (ATV felvétel)

Vidám Színpad
  • Other
Dumakabaré.

Dumakabaré.

Vidám Színpad
  • Other
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Vidám Színpad
  • Director
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI

EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI

EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Hírös Agóra
  • Dr. Sárkány
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Director
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Egy csók és más semmi - Cifrakert

Egy csók és más semmi - Cifrakert

Pesti Művész Színház SZE
  • Dr. Sárkány
Elvámolt nászéjszaka

Elvámolt nászéjszaka

Lovarda
  • Director
Elvámolt nászéjszaka

Elvámolt nászéjszaka

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Elvámolt nászéjszaka

Elvámolt nászéjszaka

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Dupont, kerületi bíró
Elvámolt nászéjszaka

Elvámolt nászéjszaka

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
ELVÁMOLT NÁSZÉJSZAKA

ELVÁMOLT NÁSZÉJSZAKA

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Director
Fel is út, le is út

Fel is út, le is út

Vidám Színpad
  • Director
Fel is út, le is út

Fel is út, le is út

Vidám Színpad
  • Director
FEL IS ÚT, LE IS ÚT

FEL IS ÚT, LE IS ÚT

Vidám Színpad
  • Director
Forró hétvége

Forró hétvége

Vidám Színpad
  • Director
Forró hétvége

Forró hétvége

Vidám Színpad
  • Director
Forró hétvége

Forró hétvége

Vidám Színpad
  • Director
Forró hétvége

Forró hétvége

Vidám Színpad
  • Director
FORRÓ HÉTVÉGE

FORRÓ HÉTVÉGE

Vidám Színpad
  • Director
Forró hétvége - komédia

Forró hétvége - komédia

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Director
Forró hétvége -premier előadás-

Forró hétvége -premier előadás-

Vidám Színpad
  • Director
FORRÓ HÉTVÉGE.

FORRÓ HÉTVÉGE.

Vidám Színpad
  • Director
Forró hétvége.

Forró hétvége.

Vidám Színpad
  • Director
Futóbolondok

Futóbolondok

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Director
Futóbolondok

Futóbolondok

Vidám Színpad
  • Director
Futóbolondok

Futóbolondok

Vidám Színpad
  • Actor/Actress
Futóbolondok

Futóbolondok

Vidám Színpad
  • Director
Futóbolondok.

Futóbolondok.

Vidám Színpad
  • Director
FUTÓBOLONDOK.

FUTÓBOLONDOK.

Vidám Színpad
  • Director
Ha beüt a ménkű!

Ha beüt a ménkű!

Vidám Színpad
  • Director
Halász-Eisemann-Békeffi - Egy csók és más semmi

Halász-Eisemann-Békeffi - Egy csók és más semmi

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Director
Halász-Eisemann-Békeffi: EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI

Halász-Eisemann-Békeffi: EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Director
Halász-Eisemann-Békeffy:Egy csók és más semmi

Halász-Eisemann-Békeffy:Egy csók és más semmi

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Actor/Actress
Hippolyt, a lakáj

Hippolyt, a lakáj

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Director
IDŐSEK VILÁGNAPJA - Kokas Piroska és Straub Dezső vidám zenés műsora

IDŐSEK VILÁGNAPJA - Kokas Piroska és Straub Dezső vidám zenés műsora

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
K. L.: BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

K. L.: BOTRÁNY AZ OPERÁBAN

Pesti Művész Színház SZE
  • Actor/Actress
KAKTUSZ VIRÁGA

KAKTUSZ VIRÁGA

Vidám Színpad
  • Actor/Actress
Ki a hunyó avagy Bubus

Ki a hunyó avagy Bubus

Pesti Művész Színház SZE
  • Pál
Ki a hunyó avagy Bubus

Ki a hunyó avagy Bubus

Pesti Művész Színház SZE
  • Pál
KI A HUNYÓ, AVAGY BUBUS

KI A HUNYÓ, AVAGY BUBUS

Pesti Művész Színház SZE
  • Pál
KI A HUNYÓ, AVAGY BUBUS C. VÍGJÁTÉK

KI A HUNYÓ, AVAGY BUBUS C. VÍGJÁTÉK

Pesti Művész Színház SZE
  • Actor/Actress
Ki A Hunyó? – avagy Bubus

Ki A Hunyó? – avagy Bubus

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Ki a hunyó?-avagy Bubus

Ki a hunyó?-avagy Bubus

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Pál
KI JÖN A HÁZAMBA? Fogi Színháza

KI JÖN A HÁZAMBA? Fogi Színháza

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Director
KOKAS PIROSKA ÉS STRAUB DEZSŐ VIDÁM ZENÉS MŰSORA

KOKAS PIROSKA ÉS STRAUB DEZSŐ VIDÁM ZENÉS MŰSORA

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Louis Velle: Szenteltvíz és kokain

Louis Velle: Szenteltvíz és kokain

Bakelit Multi Art Center
  • Nagybácsi (állítólag szobrász)
M. C.: Négy férfi gatyában

M. C.: Négy férfi gatyában

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
M. Camoletti: Négy férfi gatyában

M. Camoletti: Négy férfi gatyában

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
M. Camoletti: Négy férfi gatyában

M. Camoletti: Négy férfi gatyában

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
M. Camoletti: Négy férfi gatyában

M. Camoletti: Négy férfi gatyában

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
M. P.: A szerelmes nagykövet

M. P.: A szerelmes nagykövet

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Marc Camoletti: Négy férfi gatyában

Marc Camoletti: Négy férfi gatyában

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Marc Camoletti: Négy meztelen férfi

Marc Camoletti: Négy meztelen férfi

Vidám Színpad
  • Director
Meg tudom magyarázni.(De ki az a BUBUS?)

Meg tudom magyarázni.(De ki az a BUBUS?)

Vidám Színpad
  • Director
Meg tudom magyarázni…! (De ki az a Bubus?)

Meg tudom magyarázni…! (De ki az a Bubus?)

Vidám Színpad
  • Director
Mikulás és a hamis manók

Mikulás és a hamis manók

Vidám Színpad
  • Actor/Actress
Ne vess meg minket!

Ne vess meg minket!

Vidám Színpad
  • Közreműködő
Ne-Vess meg minket! SZILVESZTER!

Ne-Vess meg minket! SZILVESZTER!

Vidám Színpad
  • Actor/Actress
Négy férfi gatyában

Négy férfi gatyában

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Director
Négy férfi gatyában

Négy férfi gatyában

Pesti Művész Színház SZE
  • Bertrand, feleséget keres
Négy férfi gatyában

Négy férfi gatyában

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Négy férfi gatyában

Négy férfi gatyában

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Director
Négy férfi gatyában

Négy férfi gatyában

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Négy férfi gatyában

Négy férfi gatyában

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
Négy meztelen férfi

Négy meztelen férfi

Vidám Színpad
  • Director
Négy meztelen férfi

Négy meztelen férfi

Vidám Színpad
  • Bertrand
Négy meztelen férfi

Négy meztelen férfi

Vidám Színpad
  • Director
Négy meztelen férfi.

Négy meztelen férfi.

Vidám Színpad
  • Director
NÉGY MEZTELEN FÉRFI.

NÉGY MEZTELEN FÉRFI.

Vidám Színpad
  • Director
Nejcserés támadás

Nejcserés támadás

RaM Colosseum
  • Átdolgozta
Nyerő Páros - Nyertes Zsuzsa & Straub Dezső zenés kabaréestje

Nyerő Páros - Nyertes Zsuzsa & Straub Dezső zenés kabaréestje

Őrmezei Közösségi Ház
  • Jászai Mari-díjas színművész
Ön is lehet gyilkos

Ön is lehet gyilkos

Vidám Színpad
  • Director
ÖN IS LEHET GYILKOS

ÖN IS LEHET GYILKOS

Vidám Színpad
  • Enrique
Ön is lehet gyilkos!

Ön is lehet gyilkos!

Vidám Színpad
  • Enrique
Ön is lehet gyilkos!

Ön is lehet gyilkos!

Vidám Színpad
  • Director
Ön is lehet gyilkos.

Ön is lehet gyilkos.

Vidám Színpad
  • Director
ÖN IS LEHET GYILKOS.

ÖN IS LEHET GYILKOS.

Vidám Színpad
  • Director
OPERETT-MUSICAL

OPERETT-MUSICAL

Vidám Színpad
  • Actor/Actress
Őrületek tornya

Őrületek tornya

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Ignác, a férj
Őrületek tornya

Őrületek tornya

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Ignác, a férj
Őrületek tornya

Őrületek tornya

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Ignác, a férj
ŐRÜLETEK TORNYA  vígjáték két felvonásban

ŐRÜLETEK TORNYA vígjáték két felvonásban

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Ignác, a férj
ŐRÜLETEK TORNYA - A Hadart Színház vendégjátéka

ŐRÜLETEK TORNYA - A Hadart Színház vendégjátéka

Általános 2
  • Ignác, a férj
Őrületek tornya - bulvár burleszk

Őrületek tornya - bulvár burleszk

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Actor/Actress
ŐRÜLETEK TORNYA - vígjáték

ŐRÜLETEK TORNYA - vígjáték

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Ignác, a férj
ŐRÜLETEK TORNYA vígjáték ÚSZ 2016. tavaszi bérlet 1. ea.

ŐRÜLETEK TORNYA vígjáték ÚSZ 2016. tavaszi bérlet 1. ea.

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Ignác, a férj
OSCAR

OSCAR

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Bertrand Barnier, szappangyáros
Oscar - színházi előadás

Oscar - színházi előadás

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Bertrand Barnier, szappangyáros
OSCAR vígjáték két részben

OSCAR vígjáték két részben

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Bertrand Barnier, szappangyáros
PénteK13 – Nóti Károly – Zágon István – Eisemann Mihály: Hippolyt, a lakáj

PénteK13 – Nóti Károly – Zágon István – Eisemann Mihály: Hippolyt, a lakáj

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Director
PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ Fogi Színház előadása

PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ Fogi Színház előadása

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Director
R. C.: Délután a legjobb

R. C.: Délután a legjobb

Pesti Művész Színház SZE
  • Director
RANDEVÚ PÁRIZSBAN Fogi Színháza

RANDEVÚ PÁRIZSBAN Fogi Színháza

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Rendezte, átdolgozta
Randevú Párizsban, avagy

Randevú Párizsban, avagy

Pesti Művész Színház SZE
  • Nagybácsi (állítólag szobrász)
Randevú Párizsban, avagy Sz. és k.

Randevú Párizsban, avagy Sz. és k.

Pesti Művész Színház SZE
  • Nagybácsi (állítólag szobrász)
Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

Pesti Művész Színház SZE
  • Átdolgozta
Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

Pesti Művész Színház SZE
  • Átdolgozta
Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

Pesti Művész Színház SZE
  • Nagybácsi (állítólag szobrász)
Ray Cooney: Apa csak 1 van (Vidám Színpad)

Ray Cooney: Apa csak 1 van (Vidám Színpad)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Stanley Gardner
Ray Cooney: Délután a legjobb

Ray Cooney: Délután a legjobb

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Director
Ray Cooney: Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz

Ray Cooney: Dől a lé, avagy pénz áll a házhoz

Vidám Színpad
  • Director
Ray Cooney:Pénz áll a házhoz

Ray Cooney:Pénz áll a házhoz

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Röhej az egész!-környezetbarát kabaré

Röhej az egész!-környezetbarát kabaré

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Szenteltvíz és kokain

Szenteltvíz és kokain

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Átdolgozta
Szerelmes nagykövet.

Szerelmes nagykövet.

Vidám Színpad
  • Director
Valakit visz a vicc - kabaré

Valakit visz a vicc - kabaré

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Vaszary Gábor - Ki a hunyó?- avagy Bubus

Vaszary Gábor - Ki a hunyó?- avagy Bubus

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Pál
Vaszary Gábor: Ki a hunyó? - avagy BUBUS

Vaszary Gábor: Ki a hunyó? - avagy BUBUS

Általános
  • Pál
Vaszary-Fényes-Szenes - Az ördög nem alszik

Vaszary-Fényes-Szenes - Az ördög nem alszik

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Director
VIDÁM SZÍNPAD A SZIKRÁBAN, A SZERELMES NAGYKÖVET bohózat két részben

VIDÁM SZÍNPAD A SZIKRÁBAN, A SZERELMES NAGYKÖVET bohózat két részben

C&M Hungary Kft.
  • Harry Douglas, az USA angliai nagykövete
VIDÁM SZÍNPAD A SZIKRÁBAN, A SZERELMES NAGYKÖVET bohózat két részben, nyilvános főpróba

VIDÁM SZÍNPAD A SZIKRÁBAN, A SZERELMES NAGYKÖVET bohózat két részben, nyilvános főpróba

C&M Hungary Kft.
  • Harry Douglas, az USA angliai nagykövete
Zuglói Nyári Színház 2017. / Moravetz Levente: Az őrületek tornya

Zuglói Nyári Színház 2017. / Moravetz Levente: Az őrületek tornya

Általános 2
  • Ignác, a férj

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.