Artist

Vilmos Szabadi

Vilmos Szabadi

Birth: 1959. március 10. (Budapest)

Hegedűművész.

Hangszere egy cremonai mesterhegedű – Laurentius Storioni 1778, a Magyar Állam kollekciójából való.

Tanulmányai és tanári tevékenysége:
Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Halász Ferenc irányítása alatt 1983-ban fejezte be és egy évvel később, már ez intézmény legfiatalabb tanáraként tanított. Posztgraduális tanulmányait Ruggiero…

 Continue

Current programs

No program is currently running.

Hegedűművész.

Hangszere egy cremonai mesterhegedű – Laurentius Storioni 1778, a Magyar Állam kollekciójából való.

Tanulmányai és tanári tevékenysége:
Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Halász Ferenc irányítása alatt 1983-ban fejezte be és egy évvel később, már ez intézmény legfiatalabb tanáraként tanított. Posztgraduális tanulmányait Ruggiero Ricci, Végh Sándor és Fenyves Lórántnál végezte. Ez után különböző versenyeken vett részt. 1982-ben a Magyar Rádió által rendezett Hegedűverseny győztese. 1983-ban „Hubay Jenő” Hegedűverseny első díjasa, illetve mindkét versenyen elnyerte a zsűri különdíjait is. 1985-ben, Finnországban harmadik lett a Jean Sibeliusról elnevezett nemzetközi hegedűversenyen.

Pályája:
Karrierje teljes egészében 1988-ban indult: a Royal Festival Hall Bartók Béla tiszteletére rendezett gálakoncertjén Bartók 2. hegedűversenyét játszotta Solti Györggyel, ezt a BBC és a Decca rögzítette, majd a Philips világszerte megjelentette. 1990-ben a londoni Royal Philharmonics Orchestra-val, 1992-ben a BBC Philharmonic zenekarral, majd az Ír Koncert Zenekarral lép fel. Október 22-én egyetlen magyar állampolgárként játszott – Msztiszláv Rosztropovics, Plácido Domingo, Kiri Te Kanawa és Jeffray Tate társaságában – Solti György 80-ik születésnapi koncertjén a Buckingham Palotában, a teljes Brit Uralkodóház jelenlétében. 1995-ben a Spanyol uralkodóház Stradivari hegedűjén játszott. Ugyanebben az évben, mint művészeti vezető, megalapította a nyaranta megrendezett Kastély Kamara Koncertek hangversenysorozatot. 1996-ban a HUNGAROTON Classic – egyetlen magyar hegedűművészként – exkluzív szerződést kötött vele. Amúgy eddig 29 CD/LP/CDV jelent meg nevével fémjelezve. 1999-ben megalakította a Wiener Belvedere Trio kamaraegyüttesét. Az elmúlt évek folyamán számtalan mesterkurzust adott világszerte.

Főbb helyek, ahol megfordult:
Magyarország – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Zeneakadémia
Ausztria – Wiener Konzerthaus, Musikverein
Belgium – Brüsszel: St. Michel színház
Anglia – London: Wigmore Hall, Barbican Centre, és Royal Festival Hall; Manchester: Royal Northern College of Music
Wales – Cardiff: St.David's Hall
Írország – Belfast: Ulster Hall; Dublin: National Concert Hall
Franciaország – Párizs: Châtelet, Conservatoire
Oroszország – Moszkva, Szentpétervár
Hollandia – Concertgebouw
Olaszország – turini RAI Auditorium
Spanyolország – madridi Auditorio Nacional
Németország – Stuttgart- Liederhalle (Mozart/Beethoven Halls)
Finnország – Helsinki: Finlandia Hall
USA – New York, Washington
Kanada: Toronto, Montreal
Izrael
Libanon
Dél-Korea
Tajvan

Díjai:
1992 – Liszt-díj
1999 és 2002 – Két Midem nagydíj (a franciaországi Cannes-ból, (A Dohnányi Ernő hegedűversenyeit és Bartók Béla fiatalkori szonátáit tartalmazó CD-vel, a Szóló/Versenymű kategóriában.)
1999 – Hungaroton díj

A GrandDuo Csajkovszkij hangversenye Hegedűs Endre és Szabadi Vilmos estje, Km.: Danubia Szimfonikus

A GrandDuo Csajkovszkij hangversenye Hegedűs Endre és Szabadi Vilmos estje, Km.: Danubia Szimfonikus

Müpa
  • Actor/Actress
A vonós tanszék

A vonós tanszék

Zeneakadémia
  • Hegedűművész
A Zene Világnapján, Szabadi Vilmos és Qian Zhou hegedűestje, km. Yuka Iwasaki

A Zene Világnapján, Szabadi Vilmos és Qian Zhou hegedűestje, km. Yuka Iwasaki

Tünde Tickets Kft.
  • Actor/Actress
Adventi koncertek – Bogányi Gergely (zongora), Kádár Orsolya (cselló), Szabadi Vilmos (hegedű) konc

Adventi koncertek – Bogányi Gergely (zongora), Kádár Orsolya (cselló), Szabadi Vilmos (hegedű) konc

Gödöllői Királyi Kastély
  • Hegedűművész
Bartók emlékhangverseny - ÚJ Alba Regia Szimfonikusok

Bartók emlékhangverseny - ÚJ Alba Regia Szimfonikusok

Vörösmarty Színház
  • Hegedűművész
Bartók és RezoNációk-Gulyás Márta, Szabadi Vilmos, Fodor Eszter és Tomasz Máté koncertje

Bartók és RezoNációk-Gulyás Márta, Szabadi Vilmos, Fodor Eszter és Tomasz Máté koncertje

Gödöllői Királyi Kastély
  • Bartók - Pásztory- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Érdemes Művész, HUNGAROTON díjas előadóművész, tanszakvezető egyetemi docens.
Bartók és RezoNációk-Szabadi Vilmos,Bársony Péter, Karasszon Eszter és Marczi Mariann koncertje

Békeidők muzsikája – mesél a szecesszió

Békeidők muzsikája – mesél a szecesszió

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • hegedű
Bogányi Gergely, Jávorkai Sándor koncertje

Bogányi Gergely, Jávorkai Sándor koncertje

Gödöllői Királyi Kastély
  • Hegedűművész
Concerto Russo III.

Concerto Russo III.

Concerto Budapest
  • Actor/Actress
FARSANGINDÍTÓ HANGVERSENY Operettszerzők a hangversenypódiumon

FARSANGINDÍTÓ HANGVERSENY Operettszerzők a hangversenypódiumon

Nemzeti Filharmonikusok
  • Hegedű
Hangszerek világa 1. A hegedű története, Hangszerbemutató koncert gyerekeknek

Hangszerek világa 1. A hegedű története, Hangszerbemutató koncert gyerekeknek

Jakobi Koncert Kft.
  • Műsorvezető
Hegedűs Endre és Szabadi Vilmos zenekari estje

Hegedűs Endre és Szabadi Vilmos zenekari estje

Müpa
  • Hegedűművész
Hegedűs Endre hangversenye, Km. Szabadi Vilmos hegedűművész

Hegedűs Endre hangversenye, Km. Szabadi Vilmos hegedűművész

Tünde Tickets Kft.
  • Hegedűművész
Horváth Izabella és Szabadi Vilmos koncertje

Horváth Izabella és Szabadi Vilmos koncertje

Gödöllői Királyi Kastély
  • Hegedűművész
KamaraSzólisták: Tangó & Klasszika

KamaraSzólisták: Tangó & Klasszika

Általános
  • Művészeti mentor
KLASSZIKUSOK TÜKRÉBEN 4 - Budapesti Vonósok

KLASSZIKUSOK TÜKRÉBEN 4 - Budapesti Vonósok

Budapesti Vonósok
  • hegedű
MÁV Lukács/5. Zeneakadémia

MÁV Lukács/5. Zeneakadémia

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Hegedűm
Mendelssohn Kamarazenekar-Hangverseny-V.

Mendelssohn Kamarazenekar-Hangverseny-V.

Veszprémi Petőfi Színház
  • Hegedűművész
Rózsavölgyi Classic: Mesél a szecesszió - Békeidők muzsikája / Hegedűs Endre zongoraművész és Szabad

Rózsavölgyi Classic: Mesél a szecesszió - Békeidők muzsikája / Hegedűs Endre zongoraművész és Szabad

Rózsavölgyi Szalon
  • Hegedűművész
Solti 100

Solti 100

MOMkult
  • hegedű
Szabadi Vilmos (hegedű), Vigh Andrea (hárfa)

Szabadi Vilmos (hegedű), Vigh Andrea (hárfa)

Jakobi Koncert Kft.
  • Hegedűművész
Szabadi Vilmos estje

Szabadi Vilmos estje

Hubay Jenő Zeneterem Hotel Victória
  • Hegedűművész
Szabadi Vilmos hegedűestje – „MVM Koncertek – A Hegedű” 3., Km. Gulyás Márta (zongora)

Szabadi Vilmos hegedűestje – „MVM Koncertek – A Hegedű” 3., Km. Gulyás Márta (zongora)

Jakobi Koncert Kft.
  • Hegedűművész
Szabadi Vilmos, zongorán közreműködik:  Gulyás Márta

Szabadi Vilmos, zongorán közreműködik: Gulyás Márta

Jakobi Koncert Kft.
  • Hegedűművész
Vigh Andrea hárfaestje, Km. Szabadi Vilmos (hegedű)

Vigh Andrea hárfaestje, Km. Szabadi Vilmos (hegedű)

Jakobi Koncert Kft.
  • Hegedűművész
Wenzel Fuchs klarinétestje

Wenzel Fuchs klarinétestje

Zeneakadémia
  • Hegedűművész
XIX. Liszt Fesztivál - Szabadi Vilmos szólóestje

XIX. Liszt Fesztivál - Szabadi Vilmos szólóestje

Gödöllői Királyi Kastély
  • Hegedűművész
Zenei Világnap - Szabadi Vilmos és Marczi Mariann estje

Zenei Világnap - Szabadi Vilmos és Marczi Mariann estje

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Hegedű
Zenés Esték Szabadi Vilmossal 3/1, Zongorán közreműködik: Gulyás Márta

Zenés Esték Szabadi Vilmossal 3/1, Zongorán közreműködik: Gulyás Márta

Tünde Tickets Kft.
  • hegedű

Recommendations

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:

Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.