Künstler


Tasnádi István

Tasnádi István

geboren: 1970. június 9. (Budapest)

Drámaíró, forgatókönyvíró, rendező.

Díjak:
1992: A Mozgó Világ költészeti nívódíja
1993-ban, majd 1995-ben első díj az Egyetemi Színpad drámapályázatán
1997: Szép Ernő-díj
1998: Örkény István ösztöndíj
1999: A Színikritikusok Díja a Legjobb új magyar drámáért (Közellenség)
2002: a Filmszemle diákzsűrijének díja…

 weiter

Aktuelle Programme


Tasnádi István: Kartonpapa

Pécsi Harmadik Színház

A József Attila-díjas író fekete komédiája egy abszurd családdráma, mely a kapcsolatok bonyolult természetét úgy rajzolja meg, hogy a…

Helló, Héraklész!

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.

10+ 140 perc, 1 szünettel Bábtechnika: óriásbáb, tárgyjáték, maszkos játék, bunraku

Mikor hazudtam?

6SZÍN

Ildikó kiváló szakpolitikus, aki komoly karrier előtt áll, amennyiben le tudja küzdeni egy apró hibáját: nem tud hazudni.

APÁD ELŐTT NE VETKŐZZ

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Az 1920-as évek elején a nyolcéves Károly és a négyéves Anna szüleit szinte egyszerre viszi el a spanyolnátha, a…

HAPCIKIRÁLY (8+)

Csiky Gergely Színház

XI. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek – és Ifjúsági Színházi Biennálé 2024.május 6-10.

Tipli

Kolibri Pince

Egy lakótelepen tengődő srác, Peti elhatározza, hogy külföldön próbál szerencsét, megmutatja a többieknek, hogy neki sikerülni fog, kezd valamit…

Szibériai csárdás

József Attila Színház

Fergeteges humor, fülbemászó dallamok és mellbevágó üzenet: Tasnádi István igaz történeten alapuló komédiája.

Drámaíró, forgatókönyvíró, rendező.

Díjak:
1992: A Mozgó Világ költészeti nívódíja
1993-ban, majd 1995-ben első díj az Egyetemi Színpad drámapályázatán
1997: Szép Ernő-díj
1998: Örkény István ösztöndíj
1999: A Színikritikusok Díja a Legjobb új magyar drámáért (Közellenség)
2002: a Filmszemle diákzsűrijének díja a legjobb forgatókönyvért (Citromfej)
2005-2006-2007: a Katona József pályázat alkotói díja
2006: Artisjus ösztöndíj
2007: József Attila-díj
2007: A Színikritikusok Díja a Legjobb új magyar drámáért (Finito)
2009: Litera-díj
2009: A Színikritikusok Díja a Legjobb független előadásért (Fédra Fitnesz)
2011: A Színikritikusok Díja a Legjobb ifjúsági előadásért (Cyber Cyrano)
2013: Az Év Gyermekkönyve díj – 2012
2017: Magyar Filmdíj a legjobb televíziós forgatókönyvért (MEMO)
2017: Prix Europe-díj a legjobb európai tévéfilmért (MEMO)
2018: Balázs Béla-díj
2018ː Szép Ernő-díj

A fajok eredete

A fajok eredete

Csiky Gergely Színház
  • Munkatárs
A fajok eredete

A fajok eredete

Békéscsabai Jókai Színház
  • Munkatárs
A fajok eredete

A fajok eredete

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • A színészek improvizációinak felhasználásával írta
A fajok eredete

A fajok eredete

Vörösmarty Színház
  • A színészek improvizációinak felhasználásával írta
A fajok eredete

A fajok eredete

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Schriftsteller
A fajok eredete - A Nézőművészeti Kft. előadása

A fajok eredete - A Nézőművészeti Kft. előadása

Csokonai Rendezvényház
  • A színészek improvizációinak felhasználásával írta
A fajok eredete!

A fajok eredete!

Belvárosi Színház
  • Író
A fajok eredete! - Vacsorajegy

A fajok eredete! - Vacsorajegy

Belvárosi Színház
  • Író
A fajok eredete-komédia

A fajok eredete-komédia

Gyulai Várszínház
  • A színészek improvizációinak felhasználásával írta
Apád előtt ne vetkőzz

Apád előtt ne vetkőzz

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színpadra alkalmazta és rendezte
Apád előtt ne vetkőzz

Apád előtt ne vetkőzz

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színpadra alkalmazta és rendezte
Apád előtt ne vetkőzz

Apád előtt ne vetkőzz

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Regisseur
APÁD ELŐTT NE VETKŐZZ

APÁD ELŐTT NE VETKŐZZ

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színpadra alkalmazta és rendezte
APÁD ELŐTT NE VETKŐZZ - Orlai Produkció

APÁD ELŐTT NE VETKŐZZ - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Regisseur
Apád előtt ne vetkőzz!

Apád előtt ne vetkőzz!

Weöres Sándor Színház
  • Regisseur
Egyasszony

Egyasszony

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Színpadra alkalmazta
EGYASSZONY

EGYASSZONY

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színpadra alkalmazta
Egyasszony

Egyasszony

Csokonai Rendezvényház
  • Színpadra alkalmazta
Egyasszony

Egyasszony

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Színpadra alkalmazta
EGYASSZONY - Orlai Produkció

EGYASSZONY - Orlai Produkció

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színpadra alkalmazta
Egyirányú út

Egyirányú út

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Alkotó
Fédra Fitness

Fédra Fitness

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Író
Fédra Fitness

Fédra Fitness

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Regisseur
Fenyő-Tasnádi - Made in Hungária

Fenyő-Tasnádi - Made in Hungária

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Schriftsteller
Finito

Finito

Csiky Gergely Színház
  • Regisseur
FÜGE - Szakkör - KDF: Hogyishívják

FÜGE - Szakkör - KDF: Hogyishívják

MU Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin
FÜGE és a Szakkör: Egyirányú út

FÜGE és a Szakkör: Egyirányú út

MU Színház
  • Schauspieler/Schauspielerin
Helló, Héraklész!

Helló, Héraklész!

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Schriftsteller
HÖLGYEK ÖRÖME

HÖLGYEK ÖRÖME

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Schriftsteller
HÖLGYEK ÖRÖME - főpróba

HÖLGYEK ÖRÖME - főpróba

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Schriftsteller
HTMSZ Tapasztalt Asszony Szabadka

HTMSZ Tapasztalt Asszony Szabadka

Thália Színház
  • Regisseur
Ivan Kušan: A balkáni kobra

Ivan Kušan: A balkáni kobra

Jászai Mari Színház, Népház
  • Átdolgozó
KARTONPAPA - Csiky Gergely Színház

KARTONPAPA - Csiky Gergely Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Schriftsteller
KARTONPAPA - Csiky Gergely Színház

KARTONPAPA - Csiky Gergely Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Schriftsteller
Klauzál színház - Kartonpapa

Klauzál színház - Kartonpapa

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Regisseur
Lúdas Matyi - a kecskeméti Ciróka Bábszínház vendégjátéka

Lúdas Matyi - a kecskeméti Ciróka Bábszínház vendégjátéka

SZFE
  • Schriftsteller
Made in Hungária

Made in Hungária

Békéscsabai Jókai Színház
  • Schriftsteller
Made in Hungária

Made in Hungária

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
  • Szerző
Made in Hungária

Made in Hungária

Szarvasi Vízi Színház
  • Szerző
Made in Hungária - Roxínház

Made in Hungária - Roxínház

Kaposvári Roxínház Egyesület
  • Szerző
Made in Hungária extrákkal

Made in Hungária extrákkal

József Attila Színház
  • Szerző
Made in Hungária házibulival

Made in Hungária házibulival

József Attila Színház
  • Szerző
Made in Hungária- Roxínház

Made in Hungária- Roxínház

Somogyvári Nyári Színház
  • Szerző
Mazsola I.: Farkas és Piroska

Mazsola I.: Farkas és Piroska

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Schriftsteller
Mikor hazudtam?

Mikor hazudtam?

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Írta és rendezte
MOST Fesztivál - Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

MOST Fesztivál - Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színpadra alkalmazta
Nebántsvirág

Nebántsvirág

József Attila Színház
  • Átdolgozta
Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Főiskola

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Szerző
Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Főiskola

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Szerző
Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Főiskola

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Szerző
Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Főiskola

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Schriftsteller
Nézőművészeti Főiskola

Nézőművészeti Főiskola

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Szerző
Nézőművészeti főiskola - a Nézőművészeti Kft előadása

Nézőművészeti főiskola - a Nézőművészeti Kft előadása

Általános
  • Schriftsteller
Paravarieté

Paravarieté

Centrál Színház
  • Regisseur
Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz

Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színpadra alkalmazta és rendezte
Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz

Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz

Pécsi Harmadik Színház
  • Színpadra alkalmazta és rendezte
Péterfy-Novák Éva: EGYASSZONY

Péterfy-Novák Éva: EGYASSZONY

Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ
  • Színpadra alkalmazta
Szibériai csárdás

Szibériai csárdás

Békéscsabai Jókai Színház
  • Schriftsteller
Szibériai csárdás

Szibériai csárdás

Vörösmarty Színház
  • Schriftsteller
Szibériai csárdás - József Attila Színház

Szibériai csárdás - József Attila Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Schriftsteller
Tapasztalt asszony

Tapasztalt asszony

Belvárosi Színház
  • Író - Rendező
Tasnádi István (nemjó): Kartonpapa - Névőművészeti Kft./Szkéné

Tasnádi István (nemjó): Kartonpapa - Névőművészeti Kft./Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Regisseur
Tasnádi István: Kartonpapa

Tasnádi István: Kartonpapa

Hírös Agóra
  • Schriftsteller
Tasnádi István: Paravarieté

Tasnádi István: Paravarieté

Általános
  • Szerző
Tasnádi István: Tapasztalt asszony

Tasnádi István: Tapasztalt asszony

Gyulai Várszínház
  • Regisseur
Tasnádi István: Tapasztalt asszony

Tasnádi István: Tapasztalt asszony

Jászai Mari Színház, Népház
  • Regisseur
Titanic vízirevü

Titanic vízirevü

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Schriftsteller
XTipli

XTipli

Kolibri Színház
  • Dramaturg

Sonderangebote


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!