Artyści


László Velekei
2

László Velekei

Ur.: 1978. május 1. (Mosonmagyaróvár)

Koreográfus, rendező.

10 éves koráig néptáncot és versenytáncot tanult, balett táncosként a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában végzett. Pályafutását 1996-ban alapító tagként kezdte a Magyar Fesztivál Balettben. 1997-től a Győri Balett társulatához került, 1999-ben az együttes magántáncosa lett. 2009-től a táncot befejezve koreográfusként és művészeti asszisztensként dolgozik a társulatnál.…

 Więcej

Aktualne tytuły


Győri Balett: Maszkabál

Győri Nemzeti Színház

Egy borús napon nincs is jobb kaland, mint felfedezni a nagy ruhásszekrényt! Uccu hát! Elevenedjen meg minden, amit a…

Győri Balett : Maszkabál 2

Győri Nemzeti Színház

A nagysikerű Maszkabál c. előadás folytatása. A Győri Balett táncművészei ismét egy mesés világba repítik a gyerekeket Gryllus Vilmos…

A skarlát betű

Győri Nemzeti Színház

„Egyikünk sem várhat semmi jót ebben az életben, amióta a gonosz útvesztőben tévelygünk, és lábunk minduntalan megbotlik a bűnben,…

A skarlát betű

Győri Nemzeti Színház

„Egyikünk sem várhat semmi jót ebben az életben, amióta a gonosz útvesztőben tévelygünk, és lábunk minduntalan megbotlik a bűnben,…

Győri Balett: Romance - Kodály Zoltán műveire

MOM Kulturális Központ

Velekei László 2013-ban dolgozott először Kodály Zoltán műveire, így született meg a nagysikerű Kodály című darabunk. Ezt újragondolva alkotta…

Győri Balett: Peer Gynt

Müpa

A boldogságot, a szerelmet, a szeretetet széles e világon, számtalan kalandon keresztül hajszoló, a végső békét azonban mégiscsak kedvese…

Koreográfus, rendező.

10 éves koráig néptáncot és versenytáncot tanult, balett táncosként a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában végzett. Pályafutását 1996-ban alapító tagként kezdte a Magyar Fesztivál Balettben. 1997-től a Győri Balett társulatához került, 1999-ben az együttes magántáncosa lett. 2009-től a táncot befejezve koreográfusként és művészeti asszisztensként dolgozik a társulatnál. 2015 óta a társulat művészeti vezetője.

A győri balett igazgató helyettese, művészeti vezetője, koreográfusa.

Díjai:
1996.Pall Mark Alapítvány kiváló táncosa
2000. Junior Lyra-díj
Martha Graham ösztöndíj New Yorkban
Fülöp Viktor ösztöndíj
Philip Morris – díj
2007-es Koreográfusok verseny győztese
2014. TAPS-díj
2014. ‘Best outsider choreographer’ díjat a 7. Nemzetközi Balett és Kortárstánc Versenyen, Bécsben
2015. Harangozó-díj
2016. Az Évad Legjobb Alkotója
2017. Carmen-díj
2018. Az Évad Legjobb Alkotója

Kiemelkedő táncos szerepei az alábbi balettekben

Magyar Fesztivál Balett társulatánál:
MARKÓ Iván: Nap szerettei, Bolero, Tánc az életért

Győri Balett társulatánál:
Günter PICK: Carmina Burana
Libor VACULIK: Az Operaház fantomja(1997), Játék a szerelemről
Robert NORTH: Entre dos Aguas, Carmen (1997), Trójai játékok (1998, 2004), Rómeó és Júlia(2000)
BARBAY Ferenc: Tűzmadár 2001)
Marie Brolin-Tani: Orfeo (2000)
William FOMIN: Casanova(2002)
William FOMIN és Juhos István „Putto”: Purim, avagy a sorsvetés (1999, 2007)
Alexander Schneider-Rossmy: Magyar Triptichon – B.K.L. (2002)

Több kisebb darab a Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskola számára:
Imagine Movements
Szitakötő
Elveszve és megtalálva
Pleasure Minutes
Touch by each other
Anna Karenina
Rómeó és Júlia
Julie kisasszony

Saját koreográfiái a Győri Balett számára:
2007. Elan
2008. Tóth Ilona emlékére ’56
2009. Antipasti
2012. Forgószél, avagy a képzelet csodája
2012. Randevú
2012. RoofDance
2013. Kodály
2014. A vaskakas
2015. Ne bánts!
2015. A terem
2016. Belső hangok
2017. Romance – Kodály Zoltán műveire
2017. Egy varsói menekült
2017. A skarlát betű
2018. PianoPlays – etűdök Liszt és Wagner műveire
2019. Anna Karenina

A fából faragott királyfi/A kékszakállú herceg vára

A fából faragott királyfi/A kékszakállú herceg vára

Magyar Állami Operaház
  • Choreografia
A skarlát betű • Győri Balett

A skarlát betű • Győri Balett

Nemzeti Táncszínház
  • Koreográfus, Igazgató
A Vaskakas

A Vaskakas

Jászai Mari Színház, Népház
  • Rendező-koreográfus
Anna Karenina

Anna Karenina

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Koreográfus-rendező
Anna Karenina

Anna Karenina

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • Koreográfus, Igazgató
Anna Karenina - Győri Balett

Anna Karenina - Győri Balett

MMIK Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Igazgató
Anna Karenina - Győri Balett

Anna Karenina - Győri Balett

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Antigoné- Fekete kutya

Antigoné- Fekete kutya

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Szakértő (mentor)
BOLERO EST

BOLERO EST

RaM-ArT Színház
  • Koreográfus, a Győri Balett Igazgatója
BUDAPESTI BEMUTATÓ NE BÁNTS! (14)

BUDAPESTI BEMUTATÓ NE BÁNTS! (14)

Nemzeti Táncszínház
  • Rendező, koreográfus
Forgószél, avagy a képzelet csodája

Forgószél, avagy a képzelet csodája

Jászai Mari Színház, Népház
  • Choreografia
Gryllus Vilmos - Győri Balett: MASZKABÁL

Gryllus Vilmos - Győri Balett: MASZKABÁL

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Gryllus Vilmos-Győri Balett: MASZKABÁL

Gryllus Vilmos-Győri Balett: MASZKABÁL

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Győri Balett - Forgószél

Győri Balett - Forgószél

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Rendező, koreográfus, művészeti vezető
Győri Balett : Anna Karenina

Győri Balett : Anna Karenina

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Győri Balett : GisL

Győri Balett : GisL

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Győri Balett : Max és Móric

Győri Balett : Max és Móric

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Győri Balett: Antigoné

Győri Balett: Antigoné

Győri Nemzeti Színház
  • Szakértő (mentor)
Győri Balett: Antigoné

Győri Balett: Antigoné

Győri Nemzeti Színház
  • Szakértő (mentor)
Győri Balett: Julie kisasszony

Győri Balett: Julie kisasszony

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Győri Balett: Maszkabál

Győri Balett: Maszkabál

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Győri Balett: Maszkabál

Győri Balett: Maszkabál

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Győri Balett: Movements to Stravinsky / Mimi

Győri Balett: Movements to Stravinsky / Mimi

Müpa
  • Koreográfus, díszlet / Choreographer, set design
Győri Balett: Movements to Stravinsky / Mimi – bemutató

Győri Balett: Movements to Stravinsky / Mimi – bemutató

Müpa
  • Choreografia
Győri Balett: Ne bánts!

Győri Balett: Ne bánts!

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Győri Balett: Ne bánts!

Győri Balett: Ne bánts!

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Győri Balett: Ne bánts!

Győri Balett: Ne bánts!

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Győri Balett: One way to Heaven

Győri Balett: One way to Heaven

Müpa
  • Koreográfus-rendező / Choreographer-director
Győri Balett:Peer Gynt

Győri Balett:Peer Gynt

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Julie kisasszony

Julie kisasszony

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező, koreográfus
Kippkopp és Tipptopp

Kippkopp és Tipptopp

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Kippkopp és Tipptopp

Kippkopp és Tipptopp

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Kippkopp és Tipptopp

Kippkopp és Tipptopp

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Kodály - Tavaszi áldozat

Kodály - Tavaszi áldozat

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Choreografia
Lajkó Félix-Győri Balett: GisL

Lajkó Félix-Győri Balett: GisL

Győri Nemzeti Színház
  • Choreografia
Magyar Állami Népi Együttes és a Győri Balett közös műsora

Magyar Állami Népi Együttes és a Győri Balett közös műsora

Hagyományok Háza
  • Igazgató / Koreográfus - Romance
Miskolci Balett: Miss Julie

Miskolci Balett: Miss Julie

Győri Nemzeti Színház
  • Koreográfus-rendező
Ne bánts!

Ne bánts!

Győri Nemzeti Színház
  • Rendező-koreográfus
Ne bánts! - Győri Balett -

Ne bánts! - Győri Balett -

Veszprémi Petőfi Színház
  • Rendező, koreográfia
Óz

Óz

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Choreografia
Pas de quatre '14 Balett

Pas de quatre '14 Balett

Magyar Állami Operaház
  • Choreografia
Táncfarsang - Anna Karenina

Táncfarsang - Anna Karenina

Móricz Zsigmond Színház
  • Choreografia
Táncfarsang 2019. - Gulyás Anna C.i.C: Fekete kutya

Táncfarsang 2019. - Gulyás Anna C.i.C: Fekete kutya

Móricz Zsigmond Színház
  • Mentor
TáncTriptichon

TáncTriptichon

Magyar Állami Operaház
  • Choreografia
ZenePlusz 2023-24/2 - Mítoszok és istenek

ZenePlusz 2023-24/2 - Mítoszok és istenek

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • Choreografia

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.