Artist


Előd Veres

Előd Veres

Színművész.

Az erdélyi és az észak-magyarországi tájak történelmi üzenete, a népi közösség hagyományai határozták meg életemet, és orientációmat a művészet és kultúra területe, ezen belül a színművészet felé.

A Lónyay Református Gimnáziumban eltöltött évek alatt számos országos versmondó versenyen értem el olyan eredményeket, melyek iskolámnak és…
 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színművész.

Az erdélyi és az észak-magyarországi tájak történelmi üzenete, a népi közösség hagyományai határozták meg életemet, és orientációmat a művészet és kultúra területe, ezen belül a színművészet felé.

A Lónyay Református Gimnáziumban eltöltött évek alatt számos országos versmondó versenyen értem el olyan eredményeket, melyek iskolámnak és nekem is elismerést szereztek. A szép szó szeretete jegyében egyházi - és állami ünnepélyekre gyakran hívtak meg egy-egy vers tolmácsolására. Ez idő alatt színjátszókörök, színitanodák tagja voltam.

Abban az időben nehéz társadalmi szelek fújtak Romániában, így 1988-ban áttelepültünk Magyarországra.

Az Első Szinkronszínész Képzőben szereztem OKJ-s diplomát, majd egy évig a Mafilm Audio Kft-nél kamatoztattam tudásomat.

Felvettek a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre, amelynek négy éven keresztül voltam hallgatója, Kovács Levente osztályában. Az örömteli tanulóévek alatt szert tettem a klasszikus színjátszás alapjaira, művészi beszédre, igyekeztem előbbre jutni a balett és más táncok, ezen kívül akrobatika, vívás, lovaglás, éneklés, tehát a színjátszás számára elengedhetetlenül szükséges elemeire. Tanáraimtól ellestem, és alkalmazom a munka iránti tiszteletet, alázatot.

Már az egyetemi évek alatt felkérést kaptam Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos nagyváradi színészházaspártól, hogy részt vegyek az Egy nép kiáltott! c. az 1956-os forradalmat feldolgozó témájú előadásban, amelyet Magyarország 16 városában adtunk elő.

Vizsgaelőadásunk egyike Shakespeare Sok hűhó semmiért c. vígjátéka volt, amelyben Don Juan emberét, Corradot formáltam meg. Végzésünk kritériuma volt az egyéni előadás elkészítése, választásom az Alessandro Baricco Novecentojára esett.

Ezután, 2008. nyarán versenyvizsgával a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának tagja lettem, ahol az alábbi szerepeket játszottam: Gogol: A revizor előadásban Miska, a polgármester szolgája; Rendezte: Árkosi Árpád Alessandro Baricco: Novecento monodráma Ödön von Horvath: Kasimir és Karoline népszínjátékban Német fiú; Rendezte: Anca Bradu Vajda Katalin: Anconai szerelmesekben Luigi del Soro, vándormuzsikus; Rendezte: Parászka Miklós

A 2009/10-es évadot Budapesten kezdtem, az eddig játszott szerepeim az alábbiak voltak: Evangélium Színházban Madách Imre: Az embert tragédiája c. drámájában Kimón, Márki, Tanítvány, Cassius; Rendezte: Udvaros Béla Kazán István Kamaraszínház; Ady Endre: Halálos ölelés versek és mozdulatok és Ady Endre: Istenes versek - Isteni mozdulatok

A 2010/11-es évadban kezdtem a Ruttkai Éva Színházban, ahol Ginette Beauvais-Garcin: Az özvegyek klánja c. darabjában Thierryt alakítom. Az előadást Dávid Zsuzsa rendezte.

Színművészként folyamatosan fejlesztem képességeimet és készségeimet, sok időt fordítok a hangképzésre, éneklésre, amelyben az Új Színház korrepetítornője, Nemessányi Éva segít. Nagy hangsúlyt helyezek a testedzésre, és a mozgás készségek szinten tartására és fejlesztésére is.
3 TÁNC BECKETTRE

3 TÁNC BECKETTRE

Thália Színház
  • III. Férfi
Az özvegyek klánja

Az özvegyek klánja

Ruttkai Éva Színház
  • Thierry

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.