Person


Áron Zoltán
6

Áron Zoltán

Fødsel: Budapest, 1991. május 30.

Színész, zenész.

Gyermekkorában zeneiskolába járt, több hangszeren tanult játszani (moldvai fúvós hangszerek: furulya, kaval, tilinkó, valamint moldvai dob és mandolin). 2006–2010 között az Eötvös József Gimnázium tanulója volt, miközben folytatta a zenetanulást, zenekarban, színjátszókkal játszott.

2010–2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Hegedűs…

 Fortsæt

Nuværende programmer


A Pál utcai fiúk

Vígszínház

A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely…

Magyar Elektra

Vígszínház

tragédia magyar nyelven a Szophoklész Élektrájából

Az apa

Vígszínház

keserves bohózat két részben

Szívlapát

Vígszínház

Játékos bevezetés a kortárs magyar költészet világába Igó Évával és Zoltán Áronnal.

Kelet-nyugati pályaudvar (Cseh Tamás-est)

Vígszínház

Bereményi Géza: Kelet-nyugati pálaudvar „Lábjegyzet egy jövőbeli történelemkönyvből” Előadják: Orosz Ákos, Tóth András, Zoltán Áron

Csáth és démonai

Vígszínház

naplók, levelek, tárcák, versek, színdarab - és regényrészletek, valamint Csáth zenéi, egy részben

Színész, zenész.

Gyermekkorában zeneiskolába járt, több hangszeren tanult játszani (moldvai fúvós hangszerek: furulya, kaval, tilinkó, valamint moldvai dob és mandolin). 2006–2010 között az Eötvös József Gimnázium tanulója volt, miközben folytatta a zenetanulást, zenekarban, színjátszókkal játszott.

2010–2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Hegedűs D. Géza és Marton László osztályában. 
2015-től a Vígszínház tagja.
2016-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója, témavezetője Ascher Tamás. 
2017 februárjától A Grund – vígszínházi fiúzenekar nevű formáció alapító tagja.

A félkegyelmű

A félkegyelmű

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Ferdiscsenko/Burdovszkij
A GRUND

A GRUND

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész-zenész
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Anden
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Skuespiller
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Anden
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar koncertje

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar koncertje

Általános
  • Skuespiller
Athéni Timon

Athéni Timon

SZFE
  • Skuespiller
Athéni Timon

Athéni Timon

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Skuespiller
Audiencia

Audiencia

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Kamarás
Audiencia_

Audiencia_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Kamarás
Cabaret

Cabaret

SZFE
  • Segédrendező
Diótörő

Diótörő

SZFE
  • Skuespiller
Diótörő

Diótörő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Skuespiller
DON JUAN

DON JUAN

SZFE
  • DON ALONSO
Földrengés Londonban

Földrengés Londonban

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Eladó, Pincér, Koldus, Dr. Harris
Frontátvonulás

Frontátvonulás

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Frontátvonulás - Cseh Tamás est

Frontátvonulás - Cseh Tamás est

SZFE
  • Skuespiller
GRUND - Vígszínházi fiúzenekar

GRUND - Vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Anden
GRUND - vígszínházi fiúzenekar

GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Anden
GRUND - vígszínházi fiúzenekar

GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Háború és béke

Háború és béke

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dolohov hadnagy
Hamlet

Hamlet

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Guildenstern
Hamlet

Hamlet

SZFE
  • Skuespiller
Hamlet-Budapest

Hamlet-Budapest

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Játssza
Haramiák_

Haramiák_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Schufterle
Három Nővér Gyakorlatok

Három Nővér Gyakorlatok

SZFE
  • Skuespiller
IV. Henrik

IV. Henrik

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • John of Lancaster, a kisebbik fia
Karnyóné

Karnyóné

SZFE
  • Tipptopp – egy másik reményteljes gavallér
Lepsénynél még megvolt -011 Alkotócsoport előadása

Lepsénynél még megvolt -011 Alkotócsoport előadása

SZFE
  • Skuespiller
Likvidátor, a felszámoló

Likvidátor, a felszámoló

Új Alkotóműhely Egyesület
  • Olivér
Liliom

Liliom

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Hugo
Makrancos Kata

Makrancos Kata

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Curtis, Petruchio gondnoka
Nem vagyok Miriam

Nem vagyok Miriam

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Thomas
Óz, a csodák csodája

Óz, a csodák csodája

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Bádogember/Hickory
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rodolpho
Robin Hood

Robin Hood

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Robin Hood
Robin Hood

Robin Hood

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Robin Hood
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Üsti, Fal szerepében
Szívlapát - Találkozások tehetségprogram

Szívlapát - Találkozások tehetségprogram

Bethlen Téri Színház
  • Skuespiller
Szívlapát versszínház - Bethlen Téri Színház - Manna

Szívlapát versszínház - Bethlen Téri Színház - Manna

Bethlen Téri Színház
  • Skuespiller
Szívlapát – versszínházi előadás

Szívlapát – versszínházi előadás

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Vérnász

Vérnász

SZFE
  • Leonardo
Vérnász

Vérnász

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Leonardo
VerShaker - Versjátékok

VerShaker - Versjátékok

Új Alkotóműhely Egyesület
  • Skuespiller
Vízkereszt, vagy amit akartok

Vízkereszt, vagy amit akartok

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Curio, nemes úr
VSZF 2016. (Miskolc) Pillantás a hídról

VSZF 2016. (Miskolc) Pillantás a hídról

Thália Színház
  • Rodolpho
W. Shakespeare: Athéni Timon

W. Shakespeare: Athéni Timon

Gyulai Várszínház
  • Skuespiller
William Shakespeare: Athéni Timon - SZFE produkció

William Shakespeare: Athéni Timon - SZFE produkció

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Skuespiller

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.