Artist

Zoltán Mező
2

Zoltán Mező

Birth: 1984 április 20.

Színész, énekes

A középiskolát Szigetszentmiklóson végezte. Érettségi után a Gór Nagy Mária Színitanodában tanult, mellette folyamatosan képezte énekhangját. Szerepelt az MTV Társulat című tehetségkutatójában is, majd rendszeres szereplője lett a Sziget Színháznak.
2010-ben alapító tagja a Rocktenors nevű formációnak, amellyel 2011-ben az RTL Klubon futó X…

 Continue

Current programs

Jézus Krisztus Szupersztár

Madách Színház

A zenés színház történetének egyik legjelentősebb darabja tér vissza a budapesti közönség elé.

VUK

Madách Színház

gyerekelőadás FEKETE ISTVÁN kisregénye alapján

MAMMA MIA!

Madách Színház

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt.…

Színész, énekes

A középiskolát Szigetszentmiklóson végezte. Érettségi után a Gór Nagy Mária Színitanodában tanult, mellette folyamatosan képezte énekhangját. Szerepelt az MTV Társulat című tehetségkutatójában is, majd rendszeres szereplője lett a Sziget Színháznak.
2010-ben alapító tagja a Rocktenors nevű formációnak, amellyel 2011-ben az RTL Klubon futó X Faktor című tehetségkutató műsorban is szerepelt.
2013-tól a Madách Színház több előadásában is látható, mellette független produkciókban is szerepel.

Fontosabb szerepei:
Kálmán: Csárdáskirálynő - Kaucsiánó Bonifác gróf
Bakonyi: Mágnás Miska - Miska
Boublil-Schönberg: Nyomorultak - Feuilly
Szörényi-Bródy: István, a király - Sur
Gém Zoltán: Starfactory - Dobi Tomi
T. S. Eliot - A. L. Webber: Macskák - Mefisztulész I.
Fekete-Szemenyei-Győrei-Schlachtovszky: Vuk - Vahúr
Rice-Webber: József és a színes szélesvásznú álomkabát - Juda

A kaktusz virága

A kaktusz virága

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Norbert, a barátja
A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

A Mézga Család - zenés VÍGJÁTÉK

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Blöki

A Mézga család - zenés vígjáték

A Mézga család - zenés vígjáték

Szegedi Nemzeti Színház

A nyomorultak

A nyomorultak

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Feuilly /2.Rab/2.Munkás/2. Matróz/ /Kocsmás/Márki
A Nyomorultak - Szilveszter

A Nyomorultak - Szilveszter

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • 2. Matróz
A padlás - Sziget Színház

A padlás - Sziget Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Lámpás szellem
Billy Elliot -  a Musical

Billy Elliot - a Musical

Magyar Állami Operaház
  • Mr Braithwaite
Billy Elliot - a Musical

Billy Elliot - a Musical

Magyar Állami Operaház
  • Mr. Braithwaite
CYRANO

CYRANO

Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
  • Montfleury
Eisemann Mihály: HYPPOLIT, A LAKÁJ zenés vígjáték

Eisemann Mihály: HYPPOLIT, A LAKÁJ zenés vígjáték

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Makáts Csaba
Grease

Grease

Pesti Magyar Színház.
  • Roger
Grease - musical

Grease - musical

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Roger
HAIR - Rado - Ragni - Macdermot/Sziget Színház

HAIR - Rado - Ragni - Macdermot/Sziget Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Actor/Actress
Hippolyt, a lakáj Eisemann M./Sziget Színház

Hippolyt, a lakáj Eisemann M./Sziget Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Makáts Csaba
HÓFEHÉRKE - Családi Musical

HÓFEHÉRKE - Családi Musical

Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Tudor

  • TUDOR

István, a király

István, a király

Csiky Gergely Színház
  • Bese, magyar főúr
István, a király (A Társulat)

István, a király (A Társulat)

Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei
  • Bese, magyar főúr
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Roger
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Roger
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Roger
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Roger
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Roger
József és a színes szélesvásznú álomkabát

József és a színes szélesvásznú álomkabát

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Juda
Király Színház: Alice Csodaországban

Király Színház: Alice Csodaországban

Általános
  • Actor/Actress
Király Színház: Alice Csodaországban

Király Színház: Alice Csodaországban

Általános
  • BOHÓC
Király Színház: Alice Csodaországban / Zenés felfordulás gyerekeknek 2 részben

Király Színház: Alice Csodaországban / Zenés felfordulás gyerekeknek 2 részben

Általános
  • BOHÓC
MACSKÁK 1400. előadás!

MACSKÁK 1400. előadás!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Mefisztulész I.
MÁGNÁS MISKA Sziget Színház előadása

MÁGNÁS MISKA Sziget Színház előadása

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Actor/Actress
Mézga Család - zenés vígjáték

Mézga Család - zenés vígjáték

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Blöki
Once/Egyszer...

Once/Egyszer...

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Andrej
Starfactory

Starfactory

Thália Színház
  • Dobi Tomi
Szabadtéri Nyár 2016 Grease

Szabadtéri Nyár 2016 Grease

Móricz Zsigmond Színház
  • Roger
Vuk

Vuk

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Vahúr

Recommendations

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:

Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.