művész


Miller Zoltán
3

Miller Zoltán

Született: 1973 december 10. (Budapest)

Színész, énekes.

Pályája elején prózai szerepekben és musicalekben egyaránt láthatta őt a közönség.  Többek között játszott a Tháliában, a József Attila Színházban, a Madách Színházban, a Soproni Petőfi Színházban, a Piccolo Színházban, a Tivoliban és a Miskolci Nemzeti Színházban. 1994. Gór Nagy Mária Színitanoda, melynek befejezése óta…

 Tovább

Aktuális programok


Maga lesz a férjem

Karinthy Színház

A nagyszüleink, dédszüleink világát megidéző történetben, a szerelemért vállalt, ártatlannak tűnő, kis hazugság végül, számtalan apró fordulat után, feloldódik…

Színész, énekes.

Pályája elején prózai szerepekben és musicalekben egyaránt láthatta őt a közönség.  Többek között játszott a Tháliában, a József Attila Színházban, a Madách Színházban, a Soproni Petőfi Színházban, a Piccolo Színházban, a Tivoliban és a Miskolci Nemzeti Színházban. 1994. Gór Nagy Mária Színitanoda, melynek befejezése óta szabadúszó. 1995-ben Berkes Gáborral megalapította Emberek nevű zenekarát. Színpadi munkái mellett filmekben is szerepel, szinkronizál.

Díjak:
Az Emberek zenekar első, „Száz út” című nagylemeze 1996 őszén, majd a „Tábortűz” címet viselő második albuma is aranylemezes lett.
EMeRTon-díj (1999)
Súgó Csiga díj (2004)
Gundel művészeti díj (2006)
Csináljuk a fesztivált! című televíziós műsor második szériájának győztese (2007)
Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2007)

Fontosabb szerepei:
Webber-Time Rice: Evita - Che Guevara
Kocsák- Miklós: Légy jó mindhalálig - János
Fenyő-Tasnádi: Made in Hungária - Ricky
McDermot - Gerome Ragni - James Rado: Hair - Claude
Terence McNally: A Pókasszony csókja - Valentin
Alexandre Dumas: A három testőr - D’Artagnan
Dés-Nemes -Böhm -Horváth-Korcsmáros: Valahol Európában - Ficsúr
Ábrahám Pál -Szilágyi László -Kellér: 3:1 A szerelem javára-  Károlyi Gyurka
Waterhouse-Hall: Hazudós Billy - Billy
Leonard Gershe: Pillangók szabadok - Don
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban - Ádám
Boublil-Schönberg - Kretzmer: Nyomorultak - Marius, Javert
Webber-Elton-Bródy: Volt egyszer egy csapat - John
A. L. Webber: Az Operaház Fantomja - Fantom/Raoul
Simon-Hamlisch-Sager: Édeskettes hármasban - Vernon Gersch
Kocsák-Miklós: Anna Karenina - Vronszkij
Szomor-Miklós: Báthory Erzsébet - Caravaggio
Mark Twain- Döme-Szurdi: Koldus és királyfi - Miles Hendon
Benedek-Kocsák: Tűzrölpattant tündérország - Táltos
Jacobi-Bródy: Sybill - Nagyherceg
Kander-Ebb-Fosse: Chicago - Billy-Flynn
Kálmán: Marica grófnő - Endrődy-Wittenburg Tasziló gróf
Boublil-Schönberg: Les Misérables - A nyomorultak - Jean Valjean

Hangfelvételei:
Emberek: Száz út
Emberek: Tábortűz
Emberek: Forog a Föld
Grease
Valahol Európában
Juventus Rádió Olimpiai Kiadványa: "Az álmok valóra válnak"
Fame
A Pókasszony csókja
Az Operaház Fantomja

A nyomorultak

A nyomorultak

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Javert
A Nyomorultak - Szilveszter

A Nyomorultak - Szilveszter

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Javert
Álmodj valami újat -Zöld Csaba  lemezbemutató koncertje-

Álmodj valami újat -Zöld Csaba lemezbemutató koncertje-

József Attila Színház
  • Sztárvendég
Anna Karenina

Anna Karenina

Veszprémi Petőfi Színház
  • Vronszkij
Báthory Erzsébet (musical-opera)

Báthory Erzsébet (musical-opera)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Caravaggio
Doktor Zsivágó

Doktor Zsivágó

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Jurij Zsivágó
Doktor Zsivágó

Doktor Zsivágó

Győri Nemzeti Színház
  • Jurij Zsivágó
Ébredj velünk

Ébredj velünk

Vörösmarty Mozi
  • Adam Bennett magyar hangja
ÉDESKETTES HÁRMASBAN

ÉDESKETTES HÁRMASBAN

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Vernon Gersch
FENYŐ MIKLÓS koncert

FENYŐ MIKLÓS koncert

Koncert.hu
  • Színész
Houdini a varázslatos musical

Houdini a varázslatos musical

Általános
  • Houdini
IX. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Made in Hungária

IX. Egri Érsekkerti Nyári Játékok / Made in Hungária

Általános 2
  • Jerry Lee Lewis
Klotild néni

Klotild néni

Karinthy Színház
  • Férj
Klotild néni

Klotild néni

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Férj
Klotild néni - Karinthy Színház

Klotild néni - Karinthy Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Férj
Klotild néni..

Klotild néni..

Karinthy Színház
  • Férj
Koldus és királyfi

Koldus és királyfi

Vörösmarty Színház
  • MILES HENDON, 40 éves
Legénybúcsú

Legénybúcsú

Győri Nemzeti Színház
  • Színész
Legénybúcsú

Legénybúcsú

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Karó, a nők bálványa
Les Misérables  A nyomorultak

Les Misérables A nyomorultak

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Jean Valjean
Made in Hungária

Made in Hungária

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • RICKY
Made in Hungaria

Made in Hungaria

x/József Attila Színház
  • RICKY
Made in Hungaria

Made in Hungaria

József Attila Színház
  • RICKY
Maga lesz a férjem

Maga lesz a férjem

Szarvasi Vízi Színház
  • Bobby
Maga lesz a férjem - Nyilvános főpróba

Maga lesz a férjem - Nyilvános főpróba

Karinthy Színház
  • Bobby
Marica grófnő.

Marica grófnő.

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Endrődy-Wittenburg Tasziló gróf
Marica grófnő.

Marica grófnő.

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Endrődy-Wittenburg Tasziló gróf
Mary Poppins

Mary Poppins

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • George Banks
Miller Zoltán koncert

Miller Zoltán koncert

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Ének
MILLER ZOLTÁN koncert

MILLER ZOLTÁN koncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Ének
Musical Gála

Musical Gála

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • EMeRTon-díjas színész, énekes
MusicalPlusz 44.

MusicalPlusz 44.

Jegycenter Kft.
  • Színész
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Fülig Jimmy
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Fülig Jimmy
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Fülig Jimmy
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Fülig Jimmy
Piszkos Fred, a kapitány

Piszkos Fred, a kapitány

Pesti Művész Színház SZE
  • Fülig Jimmy
Piszkos Fred, a kapitány - musical

Piszkos Fred, a kapitány - musical

Általános
  • Fülig Jimmy
Spirit Színház: Szerelmek az égből

Spirit Színház: Szerelmek az égből

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Richard, amerikai forgatókönyvíró
Spirit Színház: Szerelmek az égből

Spirit Színház: Szerelmek az égből

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Richard, amerikai forgatókönyvíró
Sybill

Sybill

Budapesti Operettszínház
  • Nagyherceg
Szécsi Pál 80 - emlékkoncert

Szécsi Pál 80 - emlékkoncert

Koncert.hu
  • Fellépő művész
Szerelmek az égből

Szerelmek az égből

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • Richard, amerikai forgatókönyvíró
SZERELMEK AZ ÉGBŐL

SZERELMEK AZ ÉGBŐL

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Richard, amerikai forgatókönyvíró
Valentin napi MusicalPlusz

Valentin napi MusicalPlusz

Jegycenter Kft.
  • Színész
Vaszary Gábor: Klotild néni

Vaszary Gábor: Klotild néni

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Férj
Vaszary Gábor: Klotild néni - a Karinthy Színház előadása

Vaszary Gábor: Klotild néni - a Karinthy Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Férj

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!