Program


Apollo 11

Apollo 11

amerikai dokumentumfilm, 93 perc, 2018
angol nyelven, angol feliratozással

Rendező: Todd Douglas Miller

Todd Douglas Miller filmje újonnan felfedezett archív anyagok, köztük 70 mm-es felvételek, valamint több mint 11 ezer órányi feldolgozatlan hanganyag segítségével hozza testközelbe a NASA leghíresebb küldetését, amely először juttatott embert a Holdra 1969. július 20-án.

Az Apollo 11 expedíció világszerte ismertté tette az égitest felszínére lépő Neil Armstrong és Buzz Aldrin, valamint harmadik társuk, a Holdra szállást a parancsnoki űrhajóból kísérő Michael Collins nevét. A soha nem publikált film- és hangfelvételek révén páratlan betekintést kapunk úgy az asztronauták perspektívájába, mint az irányítóközpont csapatának nézőpontjába, és beleélhetjük magunkat az utazást a Földről követő milliók érzéseibe, újraélve azoknak az 50 évvel ezelőtti napoknak és óráknak a felejthetetlen hangulatát, amikor az emberiség hatalmas lépést tett a jövőbe.  

Az idei Sundance Filmfesztiválon is díjazott és Karlovy Vary-ban is bemutatott dokumentumfilmet eredeti nyelven, csak angol felirattal vetítjük.

Ajánló


Idén újra láthatja az Erkel Színház közönsége Palcsó Sándor kiváló rendezését, parádés szereposztással!

A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója először rendez operettet, méghozzá a…

A Madách Színház ROCKSULI címmel új rock musical bemutatójára készül.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!